News here
hirdetés

KÉK HÍREK

Napi kétszeri sétáltatásra kötelezhetik a kutyatartókat Németországban


Link másolása

hirdetés

Tiltják majd azokat a kiállításokat, versenyeket is, amelyeken az állatvédelmi előírásokkal ellentétes módon megcsonkított - fülüktől vagy farkuktól részben vagy egészében megfosztott - kutyákat, valamint az állatnak szenvedést okozó és a fajtának megfelelő viselkedést gátló módon túltenyésztett ebeket vonultatnak fel.

Szigorítják a kutyatenyésztésre vonatkozó szabályokat is, így a többi között előírják, hogy egy-egy tenyésztő egyszerre legfeljebb három olyan kutyát gondozhat, amely kölyköket nevel, és naponta legalább négy órát kell foglalkoznia a kölykökkel, hogy kellőképpen hozzászokhassanak az emberekhez.

A tervezett rendelet a kutyák mellett haszonállatokról is szól, az EU-s szabályoknál szigorúbb előírásokat irányoz elő szállításukról. A főszabály szerint Németországon belül egyszerre legfeljebb négy és fél órán át lehet szállítani haszonállatokat, ha nem lehet biztosítani, hogy ne emelkedjen 30 Celsius-fok fölé a hőmérséklet a közvetlen környezetükben. Ez különösen a nyáron fontos, meg kell akadályozni, hogy a hőség szenvedést okozzon az állatoknak, ha az elkerülhető - hangsúlyozzák a minisztériumban.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
Brutális videó: négy fiatal eszméletlenre vert valakit a Szigeten
A Sziget sajtófőnöke a Telexnek elmondta, hogy az egészségügyi szolgálatuk ellátta a sérültet, kórházba szállították, a rendőrség pedig nyomoz az ügyben.

Link másolása

hirdetés

Megdöbbentő videót kapott a Telex egy olvasótól. A beszámoló szerint pénteken éjfél körül tört ki a verekedés a Szigeten.

Négy fiatal támadt egy férfira, akit eszméletlenre vertek.

Az olvasó szerint „nyílt állkapocs töréssel, eszméletlenül szállítottak kórházba, altatták és lélegeztetőgépen volt”. Ám ezt eddig nem erősítette meg senki.

Vető Viktória, a Sziget sajtófőnöke a lapnak elmondta, hogy az egészségügyi szolgálatuk ellátta a sérültet, kórházba szállították, a rendőrség pedig nyomoz az ügyben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a lappal azt közölte, hogy a felvételen látható ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság III. Kerületi Rendőrkapitányságán súlyos testi sértés bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomoznak. A rendőrök adatgyűjtést végeztek, felvételeket foglaltak le, tanúkat hallgattak ki. Az elkövetők beazonosítása folyamatban van, gyanúsítotti kihallgatás még nem történt.

A videót ITT lehet megnézni.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK
Videó: óriási erővel vonultak ki a magyar rendszámú furgon tragikus balesetéhez az osztrák hatóságok
Az embercsempész furgon a rendőrök elől menekült, 20 illegális bevándorlót, köztük 4 gyereket szállított. A sofőr elmenekült a helyszínről, de elfogták.

Link másolása

hirdetés

Mi is megírtuk, hogy súlyos, legalább három halálos áldozatot követelő baleset történt a Horvátjárfalu (Jarovce, SVK) – Köpcsény (Kittsee, AT) határátkelőnél az A6-os autópályán. Egy magyar rendszámú kisbusz az osztrák határőrök ellenőrzőpontját áttörve gázt adott, majd röviddel később felborult.

Az osztrák köztévé szerint a kisbuszban 20 illegális bevándorló, köztük egy kisgyermek tartózkodott, amelyet Helmut Marban rendőrségi szóvivő is megerősített.

A balesetben hárman meghaltak, hét embert pedig válságos állapotban vittek kórházba.

Az RTL Híradó úgy tudja, a sofőr elmenekült, de elfogták az osztrák rendőrök.

hirdetés

Rutinszerű hatósági ellenőrzést alá akarták venni a járművet, ám a sofőr gázt adott, és az autópálya első kijáratánál, Kittsee irányába letért az autópályáról. A nagy sebesség miatt elveszítette uralmát a jármű felett, belehajtott az árokba, és a kisbusz felborult.

A 7 súlyos sérültet mentőhelikopterrel szállítottak kórházba, 4 közepesen súlyos sérült volt, és 6 könnyebb sérült. A 20 sérült között 4 gyerek is volt – mondta el a szóvivő.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
Rendőrök mentették meg az életet a Pestszentlőrincen talált 24 éves vérző nőnek
A 24 éves nő életét az menthette meg, hogy a kiérkező rendőrök a csuklójára tettek nyomókötést, amíg a mentők nem érkeztek a helyszínre

Link másolása

hirdetés

A XVIII. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottjait 2022. augusztus 14-én 15 óra 48 perc körül riasztották egy pestszentlőrinci dombhoz, mivel a bejelentés szerint ott egy nő feküdt, akinek a ruhája véres volt.

A BRFK közleménye szerint Nagy Béla rendőr törzszászlós és Kovács Béla rendőr zászlós a helyszínre siettek, akik látták, hogy a fiatal nő csuklója erősen vérzik. A körzeti megbízottak azonnal intézkedtek, értesítették a mentőket, valamint nyomókötést tettek a sérültre.

A fiatal nőt a kiérkező mentősök kórházba szállították, arról nincs információ, hogy a 24 éves nővel mi történt és miért feküdhetett véresen a dombon.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
„Az egyik támadó még visszajött és rátaposott a kézfejemre” – megszólalt a Budapesten kirabolt herceg
Gábor Zsazsa 79 éves özvegye elmesélte, hogyan támadták meg. Ennek ellenére szerinte a magyar főváros az egyik legbiztonságosabb város.

Link másolása

hirdetés

Mint arról mi is beszámoltunk, néhány napja Budapesten tartózkodik Frédéric von Anhalt herceg. Gábor Zsazsa 79 özvegye egy belvárosi szállodában lakik, de a minap szörnyű élményben volt része. A férfi a Duna-parton sétált, amikor egy ötfős banda támadta meg, akik az összes nála található értékét elvették.

A férfi az RTL Híradónak elmondta, hogy esti sétája közben támadta meg egy ötfős banda. Körbevették, a földre rángatták és elvitték a több mint 10 millió forintot érő óráját és a pénzét. Az idős férfi a sérülései miatt másnap kórházba került.

„Az úton állt néhány fiatal, akik egymást fotózták. Semmi különöset nem vettem észre rajtuk, de miután elsétáltam mellettük, egyikük hátulról megragadott. Elestem, elvették az órámat és a nálam lévő néhány száz eurót. Miután elindultak, az egyik férfi még visszajött és rátaposott a kézfejemre”

- mondta.

A 79 éves férfi szerint senki sem volt az utcán a támadás idején. Ezután visszavánszorgott a szállodába, bevett egy altatót és lefeküdt aludni. Másnap reggel a még mindig vérző feje miatt elment egy kórházba, ahol megvizsgálták.

hirdetés

Végül jobban lett és el tudott menni a filmfesztiválra is, ahova meghívták. Egyelőre még nem tett feljelentést. Ha megteszi, azt nem az elrabolt értékei, hanem a sérülései miatt fogja megtenni. Mint mesélte, a 11 milliós óráját csak azért sajnálja, mert a feleségétől kapta az első közös karácsonyukra.

„Nem félek és nem is fogok, sokat utazom Európában, Budapest pedig az egyik legbiztonságosabb város” – közölte.

Úgy tudni, hogy feljelentést egyelőre nem tett az ügyben, a rendőrség hivatalból, garázdaság miatt indított eljárást.

VIDEÓ: Az RTL Klub beszámolója


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: