KÉK HÍREK
A Rovatból

„Nagyon rosszindulatúak az emberek” – várni kell a fényképezés közben lezuhant fitneszedző fiának az igazságra

Egyelőre az sem tisztázott, hogy Zsuzsanna szelfit vagy tájképet készített-e közvetlenül azelőtt, hogy megcsúszott egy sziklán, és a mélybe zuhant.

Link másolása

Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy szelfi elkészítése után zuhant a mélybe Jordániában Kozma Zsuzsanna fitneszedző, aki szörnyethalt a balesetben.

Fia, Norbert nem akarja elfogadni, hogy édesanyja hibájából történhetett a baleset, de a pontos körülményeket nehéz megállapítani, mert Zsuzsanna egyedül volt a baleset idején.

„Most vizsgálják kint a baleset körülményeit, mi pedig várjuk a lehetőségeket, hogy milyen módon és mikor lehet őt hazaszállítani. Egy céget kell megbíznunk vele, a költsége pedig sok-sok millió forintba kerül. Minden támogatás jól jön, de a családdal közösen azt a döntést hoztuk, hogy ez a mi tragédiánk, nem szeretnénk mártírt csinálni magunkból. Sajnos nagyon rosszindulatúak az emberek, nekünk kell megoldanunk a problémáinkat”

– mondta el most Norbert a Blikknek. A fiatalember egyelőre azt sem tudja, volt-e biztosítása édesanyjának.

„Eredetileg csütörtökön jött volna haza a csoport, amely tagjaként kiutazott, de tudomásunk szerint szombatig meghosszabbították a „nyaralást”. Majd ezután tudok személyesen beszélni a vezetőjükkel, így a reményeim szerint közelebb kerülhetünk az igazsághoz. Nem lehet szavakba önteni azt, amit most érzek” – mondta a lapnak Norbert.

Azt, hogy Zsuzsanna szelfizett vagy tájképet készített-e azelőtt, hogy egy sziklán megcsúszott és szörnyethalt, csak azután derül ki, hogy családja hozzájuthat a telefonjához.

Kozma Zsuzsanna évek óta az egészséges táplálkozás és a sportos élet szószólója volt. Ő hívta életre a FittMókát, óvodáskorú gyermekektől időskorúakig rendszeresen tartott tornákat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Fiatal matematikus volt a cápatámadás áldozata
A nő nászúton volt férjével, amikor a ragadozó széttépte a Bahamák partjainál.

Link másolása

Ahogy arról kedden beszámoltunk, tragédiába torkollott egy nászút a Bahama-szigeteken: a friss ara hétfő délelőtt cápatámadás áldozata lett.

A New York Post most részleteket is közölt az áldozatról és a tragédiáról. Lauren Erickson Van Wart 44 éves matematikus supozni indult a népszerű üdülőhelyen, amikor a ragadozó megtámadta.

A friss házas bostoni nő és férje csak egy mérföldre távolodtak el a parttól, amikor a cápa a mélybe húzta Laurent.

A férje sértetlen maradt.

Van Wart egy olyan cégnél dolgozott, amely forrásokat biztosít a közoktatásban dolgozó tanárok számára. Kollégáit lesújtotta a halálhír.

„Csapatunknak fáj a szíve, és egy emberként gyászoljuk megbízható kollégánkat és barátunkat. Lauren matematikai szerkesztőségünk szeretett tagja volt, és a diákok és az oktatók iránti mély elkötelezettsége minden olyan dologban érezhető volt, amihez hozzáfogott”

– áll a búcsúztatójában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Vérfürdőt rendezett a 67 éves professzor, mert elutasították álláspályázatát
Nem diák, hanem egy elutasított tanár volt az elkövetője a három halálos áldozattal járó lövöldözésnek a Las Vegas-i Nevada Egyetemen.
Fischer Gábor - szmo.hu
2023. december 07.


Link másolása

A 67 éves Anthony Polito sikertelenül pályázott a Las Vegas-i Nevada Egyetem (UNLV) professzori állására, mielőtt nem sokkal dél előtt halálos ámokfutást rendezett volna a Las Vegas-i kampuszon, írja az ABC News rendőrségi forrásokra hivatkozva.

Polito kézifegyverrel volt felfegyverkezve a mészárlás során, végül a rendőrök golyója végzett vele.

A New York Post szerint a lövöldözés 11:45 körül kezdődött az UNLV üzleti iskolájának negyedik emeletén, a diákszövetség épülete közelében. A rendőrség három embert holtan talált, amikor megérkeztek az épületbe. Egy negyedik személyt egy területi kórházba szállítottak, ahol kritikus, de stabil állapotban vannak.

A kampuszt szinte azonnal lezárták, rendőrség evakuálta a diákokat és a személyzetet az egyetemen „emeletről emeletre, szobáról szobára, épületről épületre” – mondta Kevin McMahill, seriff szerda esti sajtótájékoztatóján.

A nevadai Hendersonban egy lakást, amelyről azt hitték, hogy Polito otthona, átkutatták, miközben a rendészeti tisztviselők folytatták a lövöldözés kivizsgálását, mondta egy rendészeti tisztviselő az ABC News-nak.

A nyomozók megállapították, hogy az áldozatok nem diákok, hanem az iskola tanárai vagy munkatársai voltak, ami a lövöldözés lehetséges indítékaként vizsgálható.

A Las Vegasban élő professzort a virginiai Radford Egyetemen tanult, ahol kettős szakon végzett matematikából és statisztikából, mielőtt megszerezte mesterdiplomáját a Duke Egyetemen, és befejezte filozófiai doktorátusát a Georgia Egyetemen.

2001 augusztusától 2017 januárjáig, 15 és fél évig társult professzor volt a Kelet-Karolinai Egyetemen

A legnagyobb ajándékok és tanulságok, amelyekkel a felsőoktatásban töltött sok évem során rendelkezem, az a sok kedves és pozitív megjegyzés, amelyet a hallgatók tettek velem kapcsolatban

- olvasható a LinkedIn fiókban.

A gyanúsított telefonját már vizsgálják, és a nyomozók olyan nyomokat keresnek a készülék belsejében, amelyek bármilyen motivációra utalhatnak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Két évig fagyasztóban tartotta barátja holttestét egy férfi, mert „gyötörte a gyász”
A férfi nem tudott racionálisan gondolkozni, ezért tartotta meg a holttestet. Legalábbis állítása szerint, de azért néhány pontban sántít a történet.

Link másolása

Börtönbe került az a férfi, aki egy barátja holttestét két évig a fagyasztóban tárolta – írja a The Guardian.

A Derby-i koronabíróság kedden értesült arról, hogy a 71 éves John Wainwright 2018 szeptemberében halt meg, és csak 2020 augusztusában találták meg a fagyasztószekrényben egy hajógyár telephelyén.

Mint kiderült, a most 27 éves Damion Johnson 2 éve ismerte meg a férfit, akivel jó barátságba kerültek, 2015-ben pedig gondozójaként költözött vele a birminghami Holloway Headben található lakásba. Johnson egyfajta apafiguraként tekintett Wainwrightra,

letartóztatása után pedig azt mondta a hatóságoknak, hogy „a gyász gyötörte”, ezért tárolta holttestét a fagyasztóban.

Hozzátette: barátja halála miatt nem tudott racionálisan gondolkodni. A rokonoknak és barátoknak azt állította, hogy Wainwrightot rögtön a halála után eltemettette, de nem értesítette a mentőszolgálatot és halotti bizonyítványt sem állítottak ki.

2019-ben Wainwright már több mint egy éve halott volt, amikor Johnsont egy másik ügy miatt letartóztatták, ingatlanját pedig lezárták és áramtalanították. Később többször is tartottak biztonsági ellenőrzést a lakásban, ahol „erős, borzalmas és elviselhetetlen szagot” éreztek.

2020 augusztusában a házban dolgozó költöztetők is érezték a szörnyű bűzt, de fagyasztót nem nyitották fel, így azt hitték, csak romlott ételek okozzák a szagot. A holttestet így végül csak a közeli szeméttelepen találták meg.

A boncolás során találtak egy sérülést a férfin, amit egy „tompa tárgy” okozott, de Johnson védőügyvédje szerint „nem lehetett megerősíteni vagy kizárni, hogy Wainwright természetes halált halt”.

Johnson egyébként barátja halála után 17 ezer font értékben vásárolt és vett fel készpénzt Wainwright bankkártyájával, saját számlájára pedig további 2475 fontot utalt át.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Két méter mély fagyos vízbe zuhant kocsijával, és a roncsba szorulva fuldoklott egy nő, akit kimentettek a tűzoltók
A kocsit vezető nő Celldömölk és Kemenesszentmárton között letért az útról, majd az árokba csapódott.

Link másolása

Megmentették egy autós életét a Celldömölki Önkormányzati Tűzoltóság munkatársai. A kocsit vezető nő Celldömölk és Kemenesszentmárton között letért az útról, majd az árokba csapódott.

A mentést nehezítette, hogy a 2,5m mélységű árok kb. 1,5-2m mélyen volt tele fagyos vízzel, hóval. Csak a jármű hátsó kerekei és hátsó csomagtartója álltak ki a vízből.

A celldömölki tűzoltók Facebook-oldalán megjelent bejegyzés szerint a sofőr beszorult a roncsba, alig tudta fejét a víz fölött tartani, így gyorsan be kellett avatkozniuk a szakembereknek.

Az aljára rögzített csörlővel megemelték a kocsit, így sikerült kinyitniuk az ajtót, és a nőt is ki tudták emelni. A kihűlés határán lévő vezetőt végül a mentők vették kezelésbe, tájékoztatásuk szerint sérülései és a sokk ellenére már jól van.

(via tenyek.hu)

Link másolása
KÖVESS MINKET: