SZEMPONT
A Rovatból

„Musk nyilvános imidzse katasztrofális sebeket kapott” - nemcsak egy monoklival távozik a Fehér Házból a milliárdos

Ezt a szerepet soha nem szabadott volna elvállalnia - mondja Bazsó Gábor. De hozzáteszi, a SpaceX továbbra is megkerülhetetlen, és júniusra beígérték a Tesla nagy dobását, ami ha bejön, alapjaiban változtatja meg az egész autóipart.


Elon Musk 130 nap után búcsúzik a Fehér Háztól. Miközben Trump elköszönt tőle, a világ leggazdagabb embere úgy állt mellette, hogy egy rejtélyes monokli volt a szeme alatt. Ez szinte a jelképe annak, hogyan végződött számára a kaland.

A világ egyik legnépszerűbb emberéből a világ egyik leggyűlöltebb emberévé vált, főként amiatt, hogy a DODGE rövidítésű "hivatala" kiadáscsökkentési igyekezetében emberek ezreit rúgta ki az amerikai államigazgatásból, és létfontosságú programokat állított le egyik pillanatról a másikra. Közben saját cége, a Tesla mélyrepülésbe kezdett. Van-e innen visszaút Musk számára? Erről beszélgettünk Bazsó Gábor újságíróval, aki behatóan ismeri Elon Musk világát.

– A New York Times egyik nagyon kritikus hangvételű véleménycikkben Elon Musk politikai örökségéről azt írja, hogy az nem más, mint „betegség, éhezés és halál”.

– Közismert Musk borzalmasan rossz viszonya a mainstream médiával, ahol már mindenki megtesz mindent annak érdekében, hogy ez sose javuljon meg, és Musk is kizárólag pocskondiázási céllal veszi a szájára.

De valószínűleg sok igazság van abban, amit neki felrónak.

A DOGE felelősségét szokás felemlegetni az USAID szétszedése kapcsán. Én nagyon nehezen tudom eldönteni, hogy a kettő darab hihető narratíva közül melyikben milyen arányban van az igazság. Az egyik állítás az, hogy ezek rossz hatásfokkal működő, drasztikusan szétlopott programok voltak, amik nagyon sok esetben egyáltalán nem arról szóltak, mint ami rájuk volt írva. Ezzel kapcsolatosan is lehetett látni sok hihetőnek tűnő példát. A másik pedig az, hogy ezek nagyon fontos dolgok voltak, amiken emberek minimum tízezreinek, de sok esetben százezreinek az élete, meg a mindennapi betevője múlt, melyek egyik percről a másikra lettek leállítva, például gyógyszerkutatások, alapkutatások finanszírozása sok esetben. Kizárólag az első állításnak igazat adva olyan láncfűrészes hadonászás kezdődött, amiben viszont nagyon fontos végtagok is levágódtak.

– Azt is írják, hogy Musk érzéketlenül és empátia nélkül állt neki ennek a dolognak, nem vizsgálta meg egyenként a programokat, hanem mindent első indulatból leállított, és például a dél-szudáni segélyprogram leállítása konkrétan emberéletekbe került.

– Musk ezekben a kérdésekben némileg autisztikusan jár el, a szónak abban az értelmében, hogy ő szenvtelenül menedzseli az ilyen típusú problémákat. Ha most leszállunk a DOGE-ról, és visszagondolunk arra, milyen jellegű kihívásai voltak a magánvállalkozásainak akár, akkor látszik, hogy nagyon sokszor volt erre a fajta szenvtelenségre szükség. Részben azért, mert olyan jellegű vállalkozásokkal foglalkozott, amiket mások reménytelennek vagy lehetetlennek vagy ökörségnek gondoltak, és neki félre kellett tenni az ezzel kapcsolatos érzéseit, és azt kellett mondania, hogy márpedig ő végigtolja, mert szerinte például újrafelhasználható rakétát csinálni lehetséges, mert a fizika törvényei ezt megengedik, és összességében sokkal hasznosabb dolog lenne, mint teleszemetelni az óceánt. És

ilyenkor nem érdekli, ha Buzz Aldrintól kezdve az Egyesült Államok történetének összes nagy legendája beletörli a lábát, hogy ő egy idióta milliárdos, aki csak elégeti a pénzét, és azt se tudja, melyik vége van a rakétának fölfelé. Ki kell bírni, mert a vége nagy jó lesz. És kiderült, hogy igaza volt.

Nagyon sok ilyen jellegű példa van még, az utolsó ilyen a Twitter felvásárlása volt, ahol ugyanez történt, megvette a céget, amellyel kapcsolatosan egyébként átverték. Ez tény, hülye volt ő is. Akkor ugyanígy tele volt az összes újság azzal – a New York Times is –, hogy Musk egy balfasz volt, aki megvette brutálisan drágán a Twittert, és még ráadásul teljesen szét is verte. El is temették a Twittert, ahonnan kirúgta az alkalmazottak 90%-át. Majd ugyanez a New York Times egynéhány évvel később, a korábbinál sokkal erősebben és jobban működő Twittert látva arról cikkezett, hogy hát el kell venni tőle, mert nem lehet egy embernek ekkora hatalma a világ egyik meghatározó social médiája fölött, amit egy az egyben a saját narratívájának a szolgálatába állított, és az egészet eltolta jobbra. Ezeken a példákon látszik, hogy neki van egy elképzelése, és azt végigtolja. Meggyőződésem, hogy erről próbált volna szólni a DOGE is: ha menedzselhetetlen pályán vannak a közkiadások, azokat első körben vissza kell vágni drasztikusan, beleértve azt is, hogy ennek nagyon kellemetlen következményei vannak sokak számára. De nem baj, mert cserébe a fenntarthatatlan pálya megtörik, és egy másik, remélhetőleg fenntartható pálya alakulhat ki, és el kell kezdeni utána, a tapasztalatok alapján visszaépíteni, megerősíteni, újra fölvenni embereket, ahova kell, újra költeni azokra a területekre, ahova érdemes.

Szerintem azzal nem számolt Musk, hogy ez a terület neki sokkal távolibb. Tehát egy tech céget, meg a rakétákat, és az elektromos autókat megérteni, az megvan. De az amerikai államigazgatás nagyon nagy részéhez egyszerre érteni, az senkinek nem mehet.

Nincs olyan ember, aki egyszerre lehet penge abban, hogy érdemes-e és milyen módon Szudánban pénzt költeni, és a malária elleni harcot finanszírozni, meg gyógyszeralapkutatásokat például, és ott van még az a másik 700 terület, amit a DOGE érintett. Szerintem senki, ő sem gondolta azt, hogy az USAID programjainak örökre vége van. Hanem arra gondolt, hogy első körben mindent le kell vágni, mert ez a mostani szint fenntarthatatlan, és majd visszaépül bizonyára az, ami értelmesen finanszírozható.

– Az önmaga zsenialitásába vetett hite hidalta át azt a problémát, hogy olyan területre tévedt, amihez nem ért?

– Ezt nem tudom megítélni, benne lehet ez a pakliban. Én nem gondolom, hogy az ő személyisége odáig torzult volna, hogy elhitte ezeket a dolgokat magáról. Mégpedig azért nem, mert azok az eredmények, amik miatt ezt elhihetné magáról, azokhoz ez a hit már mind kellett. Azt érzem inkább, hogy annyiban mérte fel nagyon rosszul, illetve ott érzem őt egyértelműen vaknak, hogy

ezt a szerepet soha nem lett volna szabad elvállalni.

Még akkor sem, ha azt hiszi magáról, hogy alkalmas, és akár alkalmas is. Tehát egy kormányon kívüli, de meghatározóan fontos tényezőként elvállalni egy olyan feladatot, ami egyébként pontosan azért kerül egy külső aktor irányítása alá, mert nyilvánvalóan politikailag vállalhatatlan az összes része. A közkiadások megvágása az a valami, amit nem csinálnak meg a politikusok soha, azért van elszállva az amerikai költségvetés, vagy akár a magyar költségvetés, az összes elszállt költségvetés, mert semelyik oldal soha nem akarja felvállalni azt, hogy vissza kell vágni a költségeket. Így aztán nyilván kényelmes megoldás azt mondani, hogy nem mi vagyunk ám azok, akik most kicsontozzuk az amerikai közszolgáltatásokat, meg a soft powerünk nagy részét adó USAID-et, és hosszan lehetne sorolni, mi mindent, hanem ezt az egészet kiszerveztük ennek az embernek. Közben pedig mindenki számára ordítóan nyilvánvaló, hogy

ez kizárólag arra jó, hogy a Sátán a mi csapatunkon kívül legyen.

Tehát, hogy ezt mondhassák, ezt mondhassa Trump, hogyha ez az egész nem működik. Ezt csinálja egy csomó ponton az amerikai törvényhozás, amikor nem mennek át végül a DOGE-féle javaslatok, pontosan ezért, mert onnantól kezdve, hogy azokat a nevükre kellene venni, már sok esetben a republikánusok sem akarják, a demokratákról nem is beszélve. Tehát már az elején az látszott, hogy ő most ezzel vállal egy olyan pozit, amiben számára a legjobb kimenetel az lesz, hogy iszonyatos népszerűségvesztés árán valamicskét talán le tud faragni. És ennél csak rosszabb forgatókönyvek látszanak, és végül most a kicsit rosszabb forgatókönyv jött be, mert a cégei jelentősen megsínylették a távolmaradását.

A nyilvános imidzse katasztrofális sebeket kapott Amerikában és Európában is,

ami nem gondolom, hogy örökre így marad, de az biztos, hogy borzalmasan rosszat tett neki. És még csak az sem látszik, hogy az öröksége ennek a dolognak feltétlenül pozitív vagy egyáltalán bármilyen lenne. Nagyon nagy kérdés, hogy az egész DOGE-ügy nélküle megy-e tovább, hiába mondja azt, hogy neki csak lejárt a 130 napos mandátuma, és most már a gép mozog, az alkotó pihen, visszatér a cégeihez, és a DOGE pedig végzi tovább a feladatokat. Meg lennék lepve, ha ez tényleg így lenne.

– Vajon a Trumppal való kapcsolata megromlott, vagy tényleg csak arról van szó, hogy félreáll, mert eljött az ideje?

– Az óhatatlanul meg fog romlani, nem tudom, hogy már meg van-e romolva, vagy mennyire, de ez csak idő kérdése. Már csak azért is elkerülhetetlen, mert

ez a két ember egyértelműen inkompatibilis, abban az értelemben, hogy Musk egy rendkívül racionális ember, akinek nagyon fontos céljai vannak, amikre létre is hozott cégeket, hogy azokat elérje. Ezeknek egy része olyan, ami Trumpnak nemhogy nem fontos, hanem kifejezetten az ellenkezőjét képviseli,

ami persze semmire sem garancia, hiszen azt is tudjuk, hogy a trumpizmus lényege pont az, hogy nemhogy mondatonként tud magának ellentmondani, hanem simán mondaton belül is bármikor. De az energetikai átmenet, az elektrifikáció, ezek Trumpnál szitokszavaknak számítanak, a kampányában is így merültek föl. Ez nyilván a Teslát nagyon rosszul érinti.

– Most az a feladata Musknak, hogy a megtépázott cégeit újból egyenesbe hozza. Két kulcsfontosságú cége van: az egyik a Tesla, amit a világ bizonyos részein jószerivel bojkott alá vettek a vásárlók. Ezzel szemben ott a SpaceX, ami megkerülhetetlen, mert egyelőre senki más nem tudja azt, amit ő tud ezen a téren. Tehát hogyan tovább? Maradhat-e ő még a világ leggazdagabb embere, helyre tudja-e állítani a renomét?

– Ezeket szét kell szedni különböző szegmensekre. A SpaceX felől kezdeném, mert az az egyszerűbb eset. A SpaceX megkerülhetetlenül szuperdomináns szereplője az űrpiacnak, mert lehet, hogy a Tesla a legnagyobb piaci kapitalizációjú autógyár, de valójában más szempontból egy kicsike szereplő, amennyiben egymillió darabszám környéki autógyár, miközben a nagyok 8 és 10 millió környékén vannak. A SpaceX viszont nem ilyen természetű, hanem ott az van, hogy az egy évben pályára állított összes hasznos tömeg 90%-a az egész világon a SpaceX-é, és akkor a maradék 10% nagyrészt Kína, és az apraja.

Tehát a SpaceX pozíciója stabil. Ráadásul a világnak nettó hasznos.

A Tesla egy bonyolultabb sztori, mert ott már régóta szétvált az, hogy mint autógyár milyen, és mi van a nagy ígéretekkel, ami elsősorban az önvezetést jelenti, a robotaxi-szolgáltatás, ami erre épülne, illetve a humanoid robotbiznisz. Ha a Teslát autógyárként kell értékelni, az így felmutatott teljesítménye az elmúlt egy évben eléggé rossz. Ebben Musknak az a döntése is benne van, hogy ne legyen olcsó tömegmodellje a Teslának. Ezzel senki sem ért egyet, aki autógyári szempontból nézi a Teslát. Mindenki szerint egy rossz döntés. Ahogy az is, hogy hagyta megöregedni a drága modelljeiket, tehát az X és az S régiek, nem fogynak egyáltalán, és rosszul is áll a cégnek. De az a helyzet, hogy Musk azt mondja, és mindenki más is, hogy

amennyiben az önvezető rendszer, az FSD ténylegesen működik, és olyan sebességgel skálázódik fel, mint amit a Tesla sejtet, az önmagában mindent megváltoztat, amit a világban eddig a közlekedésről gondolni lehetett.

És ugye már itt van a június, amikortól Austinban az első, nagyon limitált, de ténylegesen benne ülő ember nélküli robotaxi próbaszolgáltatás elindul. Ha ez működik, akkor a Tesla nemcsak egy nagyon nagy autógyár lesz, hanem minden autógyár kénytelen lesz megvenni az FSD valamilyen licencét, mert olyan típusú versenyhelyzet nem reális, amiben vannak autók, amik tudnak menni maguktól, de történetesen a Toyotától, a Volkswagentől, a Renault-tól, a Fiattól nem lehet ilyet venni. Ha ez a rendszer van, akkor az mindenkinek kell, azonnal. Ezt senki se tudja biztosan, mert Musk nyolc éve ígéri meg minden évre, és eddig egyik évben sem lett végül is kész. Mindig közelebb jött, mindenki azt mondja, hogy soha nem volt annyira kurva jó, mint most, és közben mindenki azt is mondja, hogy azzal együtt, hogy fantasztikusan működik az utak 90+ százalékában, de az a maradék néhány százaléknyi, ahol még nem, az viszont vállalhatatlan életveszélyt jelent. És ilyen értelemben megmondhatatlan, hogy hány évnyire vannak attól, hogy ténylegesen működjön, mert

nyilván egy autó, ami fantasztikusan működik 100 útból 97-ben, de három esetben megöl valakit, az igazából nem működik,

és ennek megfelelően nem is használhatják tömegesen. Úgyhogy ezt nem tudjuk, de június végére sokkal okosabbak leszünk. És ott vannak még a humanoid robotok, ez a terület irtózatos sebességgel fejlődik ezekben az években. Drámai demókat lehet látni a világ nagyon sok pontjáról, jellemzően leginkább Kínából. Ez valóban itt lesz, sokkal hamarabb, mint hinnénk. Legrosszabb esetben három éven belül teljesen hétköznapi lesz az, hogy különböző élethelyzetekben robotokkal lehet találkozni. Nem feltétlenül úgy, hogy az utcán mennek már bevásárolni önállóan is cekkerükkel, de aki gyárban dolgozik, biztos fog látni olyat is, hogy előbb-utóbb bizonyos típusú melót ilyesmik fognak végezni. Hogy ebben a Tesla mennyire tart előre vagy nem, azt nagyon nehéz megítélni, de biztos, hogy minden más szereplőnél sokkal jobb adottságaik vannak arra, hogy a tömeggyártásba átvigye a terméket, ha működik, és ilyen szempontból valószínűleg a pozícióik erősek. Ez a sztori tartja fenn a cég részvényeit jelenleg. Tehát

senki sem azért tart jelenleg Tesla-részvényt, mert azt hiszi, hogy majd az Y-ból meg a 3-ból nagyon sok fog fogyni, hanem azért, mert azt mondja, hogy ha a robotsztori és az FSD-sztori működik, akkor ez a világ messze legértékesebb cége,

de akkor is, ha csak az egyik valósul meg a kettőből.

– Látsz reális esélyt arra, hogy ezután a politikai kaland után Musk vissza tud térni úgy, mintha mi sem történt volna?

– A cégei szempontjából és a cégen belüli projektek szempontjából azt gondolom, hogy igen. Abban az értelemben, hogy békén fogja hagyni őt a világ eléggé ahhoz, hogy ténylegesen a cégekkel tudjon foglalkozni, arról nem vagyok meggyőződve. Az is tény, hogy iszonyúan megnehezítette az összes hozzá kötődő vállalat életét a világ összes, a jelenlegi amerikai vezetéssel nem rokonszenvező területén. Nem véletlen, hogy a többi nagyvállalkozónak nincs nyilvánosan felvállalt erős politikai kötődése. Ezeket csak az utókor szokta feltárni, hogy a Hugo Bosstól kezdve a Fordon át a Porschéig bezárólag, hogy csak a legismertebb nácikat emlegessük, miféle emberek voltak, ő meg ezt az egészet kitette a kirakatba. Szóval szerintem

a világ nem biztos, hogy nyitott lesz rá, és ez lehet, hogy kellemetlenségeket fog okozni, de arra, hogy ő át tud fókuszálni a saját cégeinek fontos területeire, abban teljesen biztos vagyok.

És egyébként érdekes lesz azt nézni, hogy ebből mi sül ki. Hogy ebből az jön-e ki, hogy mágikusan minden az irányba áll, mint a vasreszelék, amikor visszakerül a mágnes, és az erővonalak helyreállnak, és elkezd minden látszólag jó irányba menni. Vagy nem. De hát ezt majd meglátjuk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Otthon Start: beduguló ügyintézés, 10%-os önrészből kieső ügyfelek, egymásra licitáló bankok – berobbant az új hitel
Kétszer annyi hiteligénylés fut be most a bankokhoz, mint általában, miközben Budapesten 1-2 nap alatt elviszik a 40-50 négyzetméteres lakásokat. Az igénylés beadásától azonban hosszú az út a folyósításig, és akadhatnak meglepetések - mondja a szakértő.


Túl vagyunk az Otthon Start program első hónapján. Már nemcsak előzetes kalkulációk, jóslatok állnak rendelkezésünkre, hanem számok is. A kedvezményes, 3%-os kamat mellett akár csupán 10 százalék önrész is elegendő a kölcsön felvételéhez. Ráadásul nagyon nagyvonalúak a program feltételei abban is, ahogyan az első lakás fogalmát meghatározzák: akinek 50%-os tulajdonrésze van egy ingatlanban, jogosult a programban való részvételre.

Ahogy az várható volt, az ügyfelek megrohamozták a bankokat, azonban sokan szembesültek azzal, hogy belassult az ügyintézés. Olyan részletszabályok is kiderültek, amikkel előzetesen nem nagyon találkoztak az ügyfelek, és ez átírhatja a számításokat. Az első hónap tapasztalatairől Árgyelán Józseffel, a Bankmonitor vezető elemzőjével beszélgettünk.

– Hogy áll most az Otthon Start?

– Az óvatosság az első napokban sem nagyon látszott. A kormány elmondása szerint már az első héten is napi ezer igénylés volt, tehát heti ötezer a munkanapokat tekintve, és az első három héten ez folyamatosan megvolt. Ezalatt 15 ezer igénylést fogadtak be a bankok. Hogy ez sok vagy kevés, önmagában nem mond sokat. Havi szinten a szerződéskötések száma 6–7 ezer a bankoknál, tehát

három hét alatt igénylési oldalon megduplázták az átlagos szerződésszámot.

Nyilván nem minden igénylésből lesz hitelügylet: lesz elutasítás, elhúzódó ügyintézés. Nem lehet egy az egyben átváltani a két számot, de sokat sugall. Ráadásul a Bankmonitor kalkulátorát használók adatai alapján a felhasználók jelentős része megfelelt a jogszabályi feltételeknek: a jövedelmük elfogadható volt, megfelelő értékű ingatlanra kalkuláltak, volt TB-jogviszonyuk. Itt 83–84 százalékos arány látszott. Nyilván vannak banki szabályok is, de

első ránézésre úgy látszik, hogy egy kifejezetten hitelképes réteg szeretné kihasználni ezt a lehetőséget.

Jó eséllyel a 15 ezer igénylésből nem ezer szerződés lesz, hanem bőven 10 ezer fölötti.

– Van is ennyi ingatlan folyamatosan?

– Júliusban jelentették be a programot, és július–augusztusban a hitelből vásárlók egy része már az Otthon Starttal kalkulált. Ezt alátámasztja a ma megjelent MNB-nyilvántartás: a lakáshitel-volumen a május–júliusban tapasztalt havi 140–150 milliárdról augusztusban kicsivel 100 milliárd fölé esett, azaz nagyjából 25 százalékkal csökkent. Ennek oka, hogy

a júliusi bejelentés után sokan kivártak, sőt volt, aki szerződéskötés előtt lépett vissza.

Ezek az Otthon Start indulására vártak. A Duna House Barométer szerint a júliusi 9 ezer fölötti adásvételszám augusztusra 11 ezer fölé emelkedett; ezek egy része szintén az Otthon Start indulására várt. A szeptemberi nagy ugrás tehát korábban megkötött adásvételekhez köthető. Jogos a kérdés, lesz-e hosszú távon elég ingatlan. Az ingatlan.com friss statisztikái szerint 30 százalékkal nőtt a kínálat, és ennek jó része Budapest. Budapesten például 70 százalékos pluszt mértek. Hozzá kell tenni, hogy hiába jön ki darabra a matek, felmerülhetnek problémák: sok olyan ingatlan kerülhetett vissza a piacra, amelyet korábban minőség vagy állapot miatt nem adtak el, és most az Otthon Start indulása miatt újrahirdettek. Lehet, hogy darabra meglesz a keresett mennyiség, de minőségben, elhelyezkedésben, alapterületben lehetnek szűk keresztmetszetek.

Látszik, hogy a fővárosi 40–50 négyzetméteres lakások adásvételi sebessége nagyon felgyorsult: ha egy jó árú, Otthon Start-kompatibilis lakás kikerül a piacra, egy-két nap alatt elviszik.

A kínálati oldal alakulása fogja az árhatást is meghatározni: mennyi jó minőségű, megfelelő állapotú „új” (új építésű és frissen piacra kerülő használt) lakás jelenik meg. Használt lakást önmagában az Otthon Start miatt nem fognak tömegesen eladni. Többlet akkor jöhet, ha a befektetők eladnak, vagy ha sokan lakáscserébe fognak. Itt viszont kérdés az „első lakásszerzés” feltétele. Emellett az új építések felfutása hozhat nagyobb mennyiséget. A kormány durván évi 10 ezer új projekttel számol az Otthon Starthoz kapcsolódóan, az Otthon Start Programirodánál is több ezres, sőt több tízezres lakásszámú projektekről tárgyalnak. Viszont ezek az ingatlanok nem azonnal jelennek meg: a projekt állapotától és technológiától függően 1–3 év is lehet, mire ténylegesen elkészülnek, viszont már korábbi stádiumban is értékesíthetők. Az indulás utáni első hónapokban ezért a meglévő piac kínálatának kell fedeznie a hirtelen megugró keresletet, és kérdés, milyen összetételű új kínálat jelenik meg.

– Hatása lehet ennek az átrendeződésnek az albérletekre is?

– A bérleti piacra is van hatása a programnak, mivel sok bérlő inkább vásárol, ha hasonló törlesztővel saját lakást tud venni. Ha sokan kimennek a bérleti piacról, a bérleti díjak emelkedése megállhat, egyes régiókban csökkenhet is, ezt látva befektetők is dönthetnek eddigi lakásaik eladása mellett, ami fenntarthatja a kínálatot. Rövid távon ez kompenzálhat, de pár hónapon belül a kereslet továbbra is magas maradhat, míg a kínálat szűkös, egészen addig, amíg az új projektek nem jutnak el az értékesítési fázisig. Láttam már „tervezőasztalos” vásárlást is.

– Úgy tűnik, hogy az ügyintézés lassul. A bankok korábban azt kommunikálták, hogy felkészültek a rohamra, de a helyzet az, hogy lényegesen hosszabb idő, míg az Otthon Start-ügyeket elintézik.

– Ha fel is készült az apparátus, ekkora igényemelkedésre nem lehet úgy felkészülni, hogy az átfutási idő ne növekedjen. Még nincsenek végleges számok, arányaiban néhány ügyletet folyósítottak, és kevés jutott túl a bírálaton.

Nem tudjuk pontosan, mekkora a bedugulás, de lassulás látszik.

Például sokan 10% önerővel szeretnék igénybe venni a konstrukciót. Az első kommunikációkból az tűnhetett ki, hogy aki Otthon Startot vesz fel, automatikusan 10% önerővel vásárolhat, ám ez végül nem így lett. Az Otthon Startnak van egy első lakáshoz kapcsolódó feltételrendszere, és a 10% önerő alkalmazásának is van egy másik, de ezt a kettőt nem hangolták össze. Az MNB-nél eltörölték az életkori korlátot, tehát valóban nincs felső korhatár a program igénybevételére. Azonban a meglévő tulajdonokra más elvárások vonatkoznak. Otthon Startnál 50% meglévő tulajdoni hányad mellett is lehet hitelt igényelni, viszont első lakásszerzőként a 10% önerőhöz legfeljebb 49%-os tulajdoni hányaddal lehet rendelkezni. Tehát,

ha egy házaspár fele-fele arányban tulajdonos egy ingatlanban, felvehetik az Otthon Startot, ha nincs és nem is volt más lakásuk, de 10% önerőre már nem lesznek jogosultak.

Másik fontos különbség: az Otthon Startban több kivétel van a meglévő ingatlanokra, amelyek birtoklása esetén igényelhető a hitel (15 millió alatti érték, haszonélvezettel terhelt és a haszonélvező bent lakik, az elmúlt tíz évben elbontott ingatlan, tíz évnél régebbi tulajdon stb.). Az MNB oldalán, egyetlen kikötés van: ha jogszabályi haszonélvezettel terhelt az ingatlan, az nem számít. Nincs alacsony értékű, bontásra vonatkozó vagy múltbeli vizsgálati könnyítés. Tehát,

ha 12 éve volt valakinek ingatlana, jogosult a hitelre, de nem lesz jogosult a 10% önerőre.

Sok igénylő most fog ezzel szembesülni. Továbbá a 10% önerőhöz a Lechner Tudásközpontnak igazolást kell kiállítania. Jó hír, hogy ezt már nem a magánszemélynek kell lekérnie, hanem a banknak. Ugyanakkor vannak technikai anomáliák: legutóbb, múlt héten a bankok azt jelezték, hogy ez még nem megy gördülékenyen. Mindenkitől, aki így szeretne vásárolni és így nyújt be hitelkérelmet, nyilatkozatot kérnek az ingatlanjairól, és hozzájárulást kérnek, hogy a Lechnertől lekérhessék a szükséges hatósági bizonyítványt.

– Egy szeptember 4-i hír szerint, már nincs szükség a Lechner Tudásközpont által kiállított tulajdoni igazolásra...

– Az Otthon Starthoz kapcsolódó fix kamatnál nincs szükség rá, de ha 10% önerővel veszem igénybe, ahhoz kapcsolódóan van.

– Tehát egyelőre még csiszolódnak a szabályok. Ez is okozhatja a tömegességen túl a zökkenőket és az ügyintézés lassulását?

– A 10% önerővel számoló ügyfél mindenképpen számíthat lassulásra, a sok ügylet miatt is, és amiatt is, hogy mikor tudják lekérni ezt az igazolást.

– Mivel a program nem határidőhöz kötött, hanem visszavonásig él, az elején nagy boom van, aztán beáll a rendszer. Feltételezem, hogy a most tapasztalt roham nem tartható sokáig. Hol stabilizálódhat az igénylések száma?

– A havi lakáshitel-volumen 140–150 milliárd volt (júliusban nagyjából 140–145). Augusztusban visszaesett 100-ra, szeptemberben feljebb megy, de a bírálati átfutások miatt nagyjából októberben jelenik meg a kihelyezéseknél a nagy ugrás. Mindenképpen 200 milliárd forint fölötti számokra számítanak a szakértők a mostani igénylésszám mellett, és az sem kizárt, hogy 220–250 milliárd körül alakulnak a számok októberben.

– Ez meddig tartható?

– Szerintünk 1–3 hónapig lesz ennyire magas. Utána beáll egy alacsonyabb, de a korábbiakban megszokottnál magasabb szintre, valahova 150 milliárd fölé, mondjuk 160–170–180 milliárdra. Egyéb hatásoktól függően ez persze még eltérhet. Az is fontos, hogy

eddig az átlagos kölcsönösszeg 20 millió forint körül volt, de az Otthon Startnál bőven 30 millió fölötti igénylések érkeznek átlagosan.

Tehát nemcsak a darabszám miatt nő a kihelyezés, hanem az átlagösszeg miatt is.

– Az elején a bankok a kötelező 3% alá is kínáltak. Látszik a verseny a továbbiakban is?

– A verseny fokozódott. Azok a bankok, amelyek eddig kevésbé vették ki a részüket, növelték a tétet. Induláskor három bank kínált 3% alatti kamatot: a Gránit 2,85-öt, az UniCredit 2,95-öt és a CIB 2,95-öt.

Kamatoldalon becsatlakozott az MBH Bank: a saját, speciális ügyfélkörének 2,75-öt ad; ez azoknak szól, akiknek a munkaadója speciális megállapodásban áll az MBH-val.

Átlag (illetve átlag feletti jövedelmű) ügyfelek is elérhetnek 2,89%-os kamatot az MBH-nál, tehát ott is léptek. De jóváírásban is versenyeznek: jellemzően 100-200 ezer forint közötti összegeket kínálnak. Van olyan bank, amely egy havi törlesztőt ígér vissza, futamidőtől függően ez akár közel félmillió is lehet. Az MBH a korábbi 100 ezer forintos ajándékutalványt 120 ezerre emelte, ha az ügyfél Fundamenta lakáskasszát is köt. Ha prémium ügyfél, további 100 ezret ad.

A Raiffeisen szerdán jelentette be, hogy a 100 ezres jóváírást megduplázza 200 ezerre.

Látható, hogy akik nagyobb piaci részt szeretnének, ráígérnek. Kilóg a sorból az OTP: ők eddig sem kínáltak érdemi jóváírást vagy kamatkedvezményt, és most sem; más ligában játszanak a fiókhálózatukkal, felkészülten. A versenynek itt biztosan nincs vége: akik nagyobb piaci részesedést szeretnének, további kedvezményeket ígérhetnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Angyal József a háromgyermekes anyák szja-mentességéről: Sokan majd a homlokukra csapnak, hogy „tényleg, nekem jár?”
Az adószakértő szerint sokan lehetnek, akik nem is tudják, hogy ők is jogosultak a szerdától életbe lépő teljes szja-mentességre. Az is lehet, hogy az jár jól, aki utólag érvényesíti a kedvezményt, hogy ne veszélyeztesse a januári béremelését.
Fischer Gábor - szmo.hu
2025. október 01.



Szerdától teljes szja-mentességet kapnak a háromgyerekes anyák, jövő januártól pedig a 40 év alatti kétgyerekesek is. Azok, akiknek családi kedvezmény is jár, ezentúl a járulékbefizetéseiket csökkenthetik vele. Az érintettek minden bizonnyal örülnek az intézkedésnek, hiszen tíz- vagy akár százezrekkel több marad a családi kasszában, azonban a költségvetésen nagy lyukat üt az intézkedés. A legjobban a nagyon jól keresők járnak, mert jövedelemkorlát nincs. És nincs életkorkorlát sem, tehát a kedvezményre mindazok jogosultak, akik valaha három gyereket neveltek. Kiesnek viszont az elvált apák, akkor is, ha náluk vannak a gyerekek.

Aki az szja-mentességet igénybe akarja venni, regisztrálhat a NAV online felületén, de a munkáltatójánál is. Akkor sem vész el ez a kedvezmény, ha ezt az érintett elmulasztja: jövő év elején, az szja-bevallásnál is érvényesítheti mindezt, így az adóhatóság visszautalja neki az év utolsó három hónapjában befizetett adóelőlegét. Pontosan kikre vonatkozik az új szabályozás? Mennyire igazságos? És mennyire fenntartható, hogyan hat a költségvetésre? Erről beszélgettünk Angyal József adószakértővel.

– Októbertől él a háromgyermekes anyák szja-mentessége, amit várhatóan a novemberi fizetésükben éreznek először, vagyis abban a bérben már nem vonnak tőlük adóelőleget, ha regisztrálnak. Jól mondom?

– Tulajdonképpen ez év közben minden kedvezményre igaz: akkor lehet igénybe venni, ha az adózó nyilatkozik róla. Természetesen, ha valaki nem nyilatkozik, a kedvezményt akkor sem veszti el: a májusi adóbevallásában egy összegben érvényesítheti.

A már eddig is járó családi adókedvezményt például sok háromgyermekes család év közben nem veszi igénybe, inkább év végén kap nagyobb, akár millió fölötti összeget, és abból valami komolyabb beruházásra költ.

Tehát a nyilatkozat lehetőség, de nem kötelező.

– Hol és hogyan lehet erről nyilatkozni?

– Az adóhatóság létrehozott egy online felületet. Mégis azt tanácsolnám, hogy inkább a munkáltatónál nyilatkozzanak, mert a háromgyermekes anyák kedvezményének egészen más feltételei vannak, és nem biztos, hogy az érintett tudja, jogosult-e. A munkáltatónál a bérszámfejtő készséggel ad felvilágosítást, elmondja, ki jogosult.

– Hogyan lehetséges, hogy sokan nem tudják, jogosultak-e?

– Mindenekelőtt megjegyezném: én ezt a háromgyermekes, illetve „gyermekes anyák” kedvezményt nem tartom jónak, mert nem a családokat és a gyereknevelést, hanem magát a szülést támogatja. Olyan gyermek után is járhat, aki élve született, például koraszülött volt, majd egy-két évesen meghalt. Ha csak néhány napig is élt, már beleszámít. Gyakran előfordul, hogy valakinek két egészséges, akár felnőtt gyermeke van, közben volt egy koraszülése, a baba meghalt. Így is jogosult lehet. A másik feltétel, hogy legalább 12 évig családi pótlékra jogosultnak kellett lenni.

Ha például egy házasság tönkrement, nagy gyerekek voltak, elváltak, és az apának ítélték a gyerekeket, az anya akkor is megkapja a teljes adókedvezményt, mert 12 évig járt utána családi pótlék.

És az is jogosult lehet, aki 12 évig nevelte a gyerekeit, majd anyagi teher miatt 13 évesen állami gondozásba adta őket. Korhatár sincs: 60–70 éves nagymamák is jogosultak lehetnek. Sokan majd a homlokukra csapnak, hogy „tényleg, nekem jár?”. A feltételekről kevés szó esik, pedig ezt hangsúlyozni kellene.

– Tehát ha 12 évig fennállt a családi pótlékra való jogosultság, de valamilyen okból nem az anya vette fel, hanem a házastársa, akkor is jár az adómentesség? Mindegy, kinek folyósították?

– Pontosan így van, ahogy a családi kedvezménynél is: a házastársak mindegyike jogosult lehet a családi pótlékra. Ha elválnak, onnantól az jogosult, akinél a gyermek marad.

– Ha valakinek volt elhalt gyermeke, attól még háromgyermekesnek számít? A halott gyermek után nincs családi pótlék, tehát ez nem tolható ki tizenkét évig.

– Itt félreértés van. Az egyik feltétel a 12 év jogosultság. Emellett van egy kivétel: ha csak néhány napig állt fenn a jogosultság, de a gyermek meghalt, ez vis maiornak tekintendő, és akkor is járhat a kedvezmény. Tehát párhuzamos feltételek vannak. Ha valakinek több koraszülött gyermeke született és korán elhunytak, akkor is háromgyermekesnek számít, ilyenkor nem a 12 év a döntő. Sokan ezt nem is tudják.

Probléma az is, ha a szülők különváltan, de közösen nevelnek, és megosztják a családi pótlékot: az anya egyszer csak nagy kedvezményt kap, miközben minden más kedvezmény megosztott marad. Így az egyik szülő lényegesen magasabb összegből neveli a gyermeket, akár élethosszig.

Ez társadalmi feszültséget okozhat. Igazságtalan az is, ha válás után a 13 éves gyermek az apához kerül: az apa neveli, mégis az anya jogosult a kedvezményre. Már a 25 év alattiak kedvezménye is okozott munkahelyi feszültséget. Vagy például, ha egy nyugdíjas nagymama, amikor elmegy dolgozni: a nyugdíja eleve járulékmentes, és ha szja-mentességet is kap, nettóban kapja meg a bérét. Ha ez a kör bővül, egy életkori korlát, mondjuk 40 év, enyhíthetne ezen a feszültségen, mint ahogy a kétgyermekeseknél tervezik: amíg kicsik a gyerekek, sok pénzbe kerülnek, később önállóak lesznek. De az életkori határ, ami még létezik, csak átmeneti. A 40 év alatti kétgyermekes anyáknál ez most így lesz, de folyamat végén a tervek szerint mindenki, aki szült, megkapná az életfogytig járó kedvezményt.

– Amikor egy cégnél esedékes a béremelés, nem mondhatja-e a munkáltató, hogy neked kevesebbet emelek, mert úgyis magasabb a nettód? Nem próbálják lenyelni a kedvezményt? Például a nyugdíjast eleve kisebb nettóval veszik fel?

– Ez létező gyakorlat. A 25 év alattiak kedvezményénél is figyelembe vették a korhatárhoz kötött automatikus kedvezményt. Sok háromgyermekes is emiatt nem kéri az adóelőleg megállapítását, mert akkor a munkáltató figyelembe veheti. Ha csak a bevallásban érvényesíti, arról a munkáltató nem tudja. Ezért nem biztos, hogy jó, ha szól a munkáltatónak:

lehet, hogy jobban jár, ha csendben marad, és ezzel elősegíti a januári béremelését.

Gondoljunk arra, hogy egy háromgyermekes családban a gyerek júniusban befejezi a középiskolát, júliustól már nem jár a családi pótlék, csak két gyermekes után. Most október 1-jétől viszont újra háromgyermekesnek minősül az anya, és korlátlan ideig kapja a kedvezményt. Ez valóban bérfeszültséget okoz. Ugyanis az adórendszerben kellenek korlátok: összeg- és életkorkorlátok. Például a három- és négygyermekes anyák kedvezményénél nincs összegkorlát: ha valaki havi 5 milliót keres, a teljes összege szja-mentes. Pedig aki havi 5 milliót keres, nem biztos, hogy pusztán a szülés miatt támogatandó. Szerintem ennek nincs meg a pénzügyi fedezete sem. Ezt onnan gondolom, amit a miniszterelnök mondott évekkel ezelőtt: egy ilyen kedvezményt csak akkor lehet bevezetni, ha egyszer Varga Mihály „félrenéz”. Akkor sem volt meg a feltétel, a jelenlegi gazdasági körülmények között pedig még kevésbé. A kétgyermekesekre kiterjesztve meg végképp nincs. Jó lenne korlátot beépíteni: például a három-, két- és négygyermekesek kedvezménye mondjuk havi 2 millió forintos jövedelemig járjon. Ez nem okozna nagy politikai felzúdulást: aki 2 millió fölött keres, annak miért járjon?

– Abban az esetben, ha egy édesanya jogosult az szja-mentességre, de jogosult lenne a családi adókedvezményre is, mi történik? Elvész az utóbbi?

– Nem vész el. Ha valaki például havi egymilliót keres, a teljes jövedelme szja-mentes lesz. A családi kedvezményt pedig a járulékok terhére lehet érvényesíteni. A házastársak között meg is osztható. Ezt 14 éve vezették be, mert családi adókedvezmény olyan nagyvonalú volt, hogy az alacsony keresetűek nem tudták teljesen kihasználni. Ennek feloldására vezették be a járulékkedvezményt. Lehetett volna szigorú felső korlátot tenni, de nem ezt tették. Valójában Magyarországon egyetlen percig sem volt egykulcsos adó, mert az adóalap-kedvezmények nulla százalékos sávokat jelentenek; efölött van a 15%-os szja.

A családi járulékkedvezmény „negatív adót” jelent, mivel az szja után a járulék terhére is érvényesíthető.

Így gyakorlatilag háromsávos a rendszer: 0%, 15% és egy „negatív” sáv, amit a TB-kassza finanszíroz.

– Mi az ára ezeknek a bőkezű kedvezményeknek?

– A kommunikációban az jelenik meg, kik részesülnek a kedvezményekben: kétgyermekesek, háromgyermekesek, 25 év alattiak, hosszú felsorolni teljesen. Nyilvánvaló, hogy ennek nincs meg a pénzügyi fedezete. Arról nem esik szó, hogy honnan vonjanak el. Ha kimondanák, hogy a háromgyermekes anyák szja-mentessége miatt kevesebb jut egészségügyre, oktatásra, szociális ellátásra, más lenne a mérleg. Az emberek örülnek a kedvezménynek, de amikor az egészségügyben hosszú várakozás van, vagy sokat kell utazni szülni, nem hozzák összefüggésbe ezzel. A költségvetés beterjesztésekor, az egyes fejezeti előirányzatokat nézve derülhet majd ki a negatív hatás. Ha le akarjuk szorítani a hiányt, valahonnan fedezni kell. Meg fog jelenni, mennyibe kerül a háromgyermekes anyák kedvezménye (jövőre már teljes év), a családi kedvezmény újabb 50%-os emelése, a kétgyermekes anyák kedvezménye, a 30 év alatti egy gyerekes kedvezmény korhatár nélküli kiterjesztése.

– A 2002-es osztogatáshoz képest ez a mostani hol áll? Mekkora árat fizetünk érte április után?

– Legalább akkorát, mint akkor. Ha nagy a költségvetési hiány, ezt el is lehet inflálni: nagyobb bérek mellett az inflációval „korrigálnak”. Tehát fennáll az erőteljesebb infláció veszélye. Nem véletlen, hogy a jegybankelnök folyamatosan hangsúlyozza: nem múlt el az inflációs kockázat. Jövőre 3,8%-os inflációt jósolnak. Ez 4% alatti januári nyugdíjemelést is jelenthet, ami nem biztos, hogy jó.

– Ezek a hatások nem egyszeriek, hanem folyamatosak: az adókedvezmények jövőre és utána is fennmaradnak, tartósan terhelik a költségvetést.

– Én borítékolom, hogy a választás után, teljesen mindegy, melyik kormány lesz, nagy, átfogó adó- és jogi reformra lesz szükség. Politikailag könnyű lesz kommunikálni, hogy az egykulcsos adó bevált, teljesítette a feladatát, ideje áttérni a progresszív adózásra. Biztos vagyok benne, hogy ezek a kedvezmények meg fognak jelenni jövő év első felében, de utána szükség lesz reformra.

Sem a Tisza-ígéret (megtartás és bővítés), sem a Fidesz javaslatai nem lesznek hosszú életűek.

A költségvetési kényszer, az inflációs problémák, a magas kamatok mellett a gazdaság nem tud beindulni. Vissza kell térni az egyszerűsítéshez. 2010-ben söralátét méretű bevallást ígértek, most már asztalterítő lett. Közelíteni kellene a söralátét-nagyságú bevalláshoz, ami nem lehetetlen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: A Fidesz úgy tanult a kegyelmi ügyből, ahogy kezdő zsebtolvaj az első tettenérésből
A humorista arra is reagált legújabb bejegyzésében, hogy Rogán Antal egy rossz influenszernek tartja őt.
F. O. - szmo.hu
2025. szeptember 30.



Pottyondy Edina a YouTube-csatornáján mondta el véleményét a magyar közélet aktuális eseményeiről. Rogán Antal miniszter egy beszélgetésben azt mondta Pottyondyról: nagy betűkkel írná fel, hogy ő a rossz influenszer. A humorista a maga stílusában reagált erre.

„Hová írnád fel, Tóni? Óriásplakátra? Szuverenitásvédelmi listára? Vagy augusztus 20-án az égre drónokkal, 3 milliárdért? És közben Nagy Feró énekelné Jackótól a Badet?” Ez olyan mintha én azt mondanám rá, hogy rossz politikus. Ha engem kérdeznének, azt mondanám Rogánról, hogy mini Sztálin vagy maffiózó.

És mit csinál egy rossz influenszer? Megállapítja, hogy a Fidesz úgy tanult a tavalyi kegyelmi ügyből, mint kezdő zsebtolvaj az első tettenérésből: professzionalizálódott”

– fogalmazott Pottyondy, aki ezek után beszélt még Semjén Zsolt parlamenti felszólalásáról, Kocsis Máté tevékenységéről, de szóba került Lázár János és a tragikus hirtelenséggel elhunyt vásárhelyi rendőrkapitány ügye is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Takács Márk: Nem a Magyar Honvédség, hanem cigicsempészek drónjai repülhettek be Ukrajnába
Kémkedésnek ugyanis csapnivaló lett volna egy ilyen akció. A katonai elemző a készülő drónfalat szükségesnek tartja, szerinte a kórházakat, reptereket, kormányzati vezetési pontokat is védeni kell, mert jelenleg egy tömeges dróntámadás ellen védtelenek vagyunk.


Több ezer ember töltötte kempingágyakon a csütörtök éjszakát Münchenben, miután ismeretlen eredetű drónokat láttak a reptér környékén. Korábban egy dán repteret is le kellett hasonló okokból zárni, és drónok repültek át a legnagyobb dán katonai reptér felett is. A dán miniszterelnök nem zárta ki, hogy az oroszok állnak az akció mögött, a védelmi miniszter pedig hibrid támadásról beszélt. Az európai vezetők drónfal felállítását sürgetik, hogy megakadályozzák a keleti határ felől érkező drónok bejutását.

A kezdeményezéshez Magyarország is csatlakozott, Orbán Viktor pedig azt mondta, „ha jön egy drón, ami nem a tiéd, akkor lődd le.” Csakhogy épp Magyarország volt az, ami fölött 2022-ben háborítatlanul átrepült egy bombát szállító drón, ami később Zágrább mellett zuhant le. Közben Ukrajna azzal vádolta meg a magyar kormányt, hogy felderítő drónokat indított az ő területükre. Orbán Viktor szerint ez „kamu”. De azt is hozzátette: „tegyük fel, hogy néhány méterre berepült oda, és akkor mi van? Ukrajna nem egy független ország.” Tényleg hibrid hadviselést folytat európai országok ellen Oroszország? Képes megvédeni magát a NATO? És mi állhat az ukrán-magyar drónvita mögött? Erről beszélgettünk Takács Márk katonai elemzővel.

— Zelenszkij elnök szerint magyar felderítő drónok hatoltak be Kárpátaljára, a magyar fél ezt tagadja. Mi történhetett?

— Szerintem ezek nem a Magyar Honvédség vagy a magyar állam drónjai voltak.

Kilencven százalék esélyt adok rá, hogy csempészdrónok: cigarettát, kábítószert vagy mást vittek, ami azon a határszakaszon régi „népszokás”. Ha kémkedésről lenne szó, ez a lebukás legbiztosabb módja.

Sokkal kulturáltabban is meg lehet oldani, például Ukrajnába becsempészett drónokkal, fedett akcióként álcázva. Volt már rá példa a háború alatt is, hogy ukrán kisrepülőgép, cigarettacsempészek, átrepültek magyar légtérbe, és Hajdú-Biharban találták meg a gépet. Akkor nem volt hiszti. Most az ukránok verik a tamtamot, ennek nyilván valamilyen kétoldalú politikai oka lehet.

— Európában közben egyre másra bukkannak fel ismeretlen eredetű drónok, ami sok európai vezető szerint orosz provokáció, ami ellen drónfallal kell védezezni. Mennyire felkészült jelenleg Európa vagy a NATO a dróntámadásokra?

— Röviden: semmennyire. Ha kézből indítható FPV-drónokról, oktokopterekről beszélünk, ezek általában nem nagyobbak egy laptopnál vagy egy nagyobb bőröndnél. Ellenük jelenleg nincs érdemi képesség, és nem azért, mert ne lenne mivel lőni rájuk. Ha egy ilyen berepül például a koppenhágai repülőtérre, be lehet vetni betanított madarakat, például vándorsólymokat, sörétes puskát vagy más eszközt. Csakhogy ezeket nem egyesével alkalmazzák, hanem tömegesen, ez a lényegük.

A védelmi rendszerek túlterhelésére akár több ezret is bevetnek, amelyek emberi irányítás nélkül is együttműködhetnek. Jelenleg nincs ellenük hatékony védelem,

és egyik ország hadiipara sem áll ott, sem az amerikai, sem a kínai, sem az európai, hogy ezek ellen megfelelő védelmet adjon. Új fejlesztésekre van szükség.

— Hogyan lehet ezeket egyáltalán felderíteni és megsemmisíteni? A radarokkal a repülőket látjuk, de ezeket a drónokat akár egészen közelről is indíthatják, a célország területéről, láthattuk ezt a Pókháló-hadműveletnél és a Izrael iráni akciójánál is. Olyan mértékben kell kiterjeszteni a megfigyelést, amiről eddig szó sem volt.

— Alapvetően radarral is fel lehet deríteni őket, de nem olyan radarokkal, mint a repülőgépeknél: más hullámhosszon, kisebb távolságra optimalizált rendszerek kellenek. Emellett optikai eszközökkel is működik a felderítés, a látható vagy más fénytartományban érzékelő rendszerek képeit AI szoftverek elemzik. A gond a mennyiség. A megsemmisítésre több opció van: lelövés légvédelmi tüzérséggel (ez jellemzően a végső, közeli megoldás), nagy energiájú fegyverek, például lézerek, amelyekből már létezik hadihajóra vagy kamionra telepíthető verzió. Idő és pénz kérdése a kisebb rendszerek elterjedése. A leghatásosabb az irányított energiájú fegyver: szűk sávban irányított rádióhullámmal „megsüti” a drón elektromos rendszerét. Van még a zavarás: ha az adott tartományban megvalósítható, megbénítja az irányítást. Ez utóbbi azonban csak a távolról, ember által irányított drónok ellen jó. Ha autonóm, algoritmus vezérelte gépekről van szó, a zavarás nem hatékony.

— Ráadásul nem elég a határok mentén kifelé figyelni, mert bárhol, bármikor felbukkanhatnak ezek az eszközök. Ekkora lefedettséget elérni óriási feladatnak tűnik.

— Igen, és ezért jó, hogy Magyarország csatlakozott a drónfalhoz, mert ezt csak a világ egyik leggazdagabb régiója, az Európai Unió tudja finanszírozni. Muszáj is, ha a saját biztonságunkat akarjuk garantálni,

akár Oroszország, mint ellenérdekelt nagyhatalom, de egy ma még ismeretlen terrorszervezet is használhat ilyen eszközöket ellenünk.

Elsősorban az orosz határra érdemes telepíteni, de a kritikus infrastruktúra köré is. Ilyenek például a repülőterek, kórházak, kormányzati vezetési pontok.

— Amikor az 1950-es években felmerült a veszély, hogy nukleáris eszközöket csempészhetnek az Egyesült Államok területére, megkérdezték Oppenheimert, hogyan lehet védekezni. Ő azt mondta: csavarhúzóval. Minden beérkező hajón a konténereket szét kell szedni. Itt is hasonló szigorításra számíthatunk? Meg kell szigorítani az EU-ba érkező áruforgalon ellenőrzését?

— Ez komplex védekezés. Például a franciák nemrég bejelentették, hogy francia felségvizek közelében lefoglaltak egy, szerintük az orosz „árnyékflottához” tartozó hajót, amely drón-anyahajó lehet. Bizonyítékot még nem tettek közzé, meglátjuk, de minden lehetőség adott rá.

— Tehát jelenleg semmilyen képességünk nincs dróntámadás visszaverésére?

— Helyesbítek: csak az ilyen tömeges, kisméretű drónok ellen állunk rosszul. A Sahedeket ma le tudnánk lövöldözni.

— Egy hasonló drónt 2022-ben sem sikerült lelőni, az egy Tupoljev 141-es volt.

— Egy eltévedt ukrán drónról volt szó. A képesség megvolt, csak a döntéshozók addig tötyörögtek, amíg elrepült.

— Az oroszoknak mi az érdekük az ilyen akciókban a zavarkeltésen túl? Lehet konkrét katonai akció is, vagy inkább csak a folyamatos feszültség- és bizonytalanságkeltés, a nyugati közvélemény nyomás alá helyezése a cél?

— Egyértelműen az utóbbi. Az orosz hibrid háborús doktrína része, hogy a náluk erősebb ellenfelet, például az EU-t vagy a NATO európai tagállamait, folyamatos bizonytalanságban tartsák, és ezzel a lakosságot elfárasszák. Egy komoly katonai támadás casus belli lenne, ami nem érdekük, mert nem nyerhetnének egy háborúban.

— Tehát a lakosság kifárasztásával olyan közhangulatot teremtenének, amely segíti az általuk favorizált „békepárti” erők hatalomra kerülését, hogy ezek belülről segítsék az orosz politikát?

— Pontosan.

— Mikorra állhat fel egy védővonal?

— Ez elsősorban pénz és technológia kérdése. Fél éven belül nagy előrelépések érhetők el a pontszerű, kritikus infrastruktúra, például az erőművek, repterek védelmében.

A teljes, „totális” légvédelmi kerítés nagyjából öt év.

Ez nem azt jelenti, hogy addig semmi nincsen: öt év múlva kész, de négy év múlva sem lesz rossz, egy–két év múlva pedig már érezhető javulás lesz. Ez folyamatos fejlődés. És ha kiépítünk egy rendszert, akkor sem lehet hátradőlni: az ellenfél a védelmünkhöz igazítja a támadóképességeit, nekünk pedig ehhez kell igazítani újra a védelmet.

— A keleti szárny országai ültek össze a drónfal ügyében, de nyugat- és észak-európai országoknál is észleltek támadásokat. Miközben ez kiépül, várható, hogy az EU összes tagállamára kiterjed a program?

— Célszerű lenne. Ezt csak együtt lehet csinálni. Ezeket a drónokat könnyű mozgatni, akár egy sztenderd konténerben is.

A pontszerű és a körkörös védelem egyszerre kell.

Minden légvédelmi rendszer lényege, hogy egymást átfedő, együttműködő elemek összessége legyen.

— Ukrajnának kialakult gyakorlata van már ebben. Érdemes tőlük tanulni, velük együttműködni? Van olyan innováció, amit most ők tudnak a legjobban?

— Feltétlenül. Az oroszokkal fej fej mellett haladva náluk van a legmodernebb tudás harctéri és hátországi védekezésben, támadó fejlesztésekben egyaránt. Ezért volt számomra szomorú, hogy Robert Brovdit kitiltották Magyarországról. Remélem, ez csak múló politikai szeszély.

— Ő inkább a támadó oldal szakértője.

— De a támadó tudja, mivel védekeznek ellene, és hogyan lehet azt megkerülni. Ha a másik oldal logikájával gondolkodunk, a tudása a védelemben is hasznos.

— Van terv arra, hogy Ukrajnát bevonjuk az együttműködésbe?

— Úgy tudom, hivatalosan nincs. A lengyelek viszont már elkezdtek együttműködni az ukránokkal. Tagállami szinten kétoldalú megállapodások indulhatnak. Hivatalosan még nincs bevonva Ukrajna ebbe a kezdeményezésbe, de erősen meglepődnék, ha nem használnánk fel a tapasztalataikat.

— A magyar miniszterelnök határozottan kijelentette, hogy ha egy drón berepül az unió légterébe, azt le kell lőni. Hol a határ a hidegháború és a forró háború között?

— Hál’ istennek nem a magyar miniszterelnök dönti el, hanem egységesített szabályok rögzítik, ki mit, mikor, milyen eszközzel és miért lőhet le a saját légterében. Viszont alapvetően igaza van: az azonosítatlan és felszólításnak nem engedelmeskedő légi eszközöket, akár ember vezette járműről is van szó, végső esetben le kell lőni. A kérdés második felére: a hidegháború addig tart nemzetközi jog szerint, amíg a felek nem üzennek hadat egymásnak. Valószínűleg ez nem fog megtörténni, így

hidegháborúról beszélünk mindaddig, amíg a két fő érintett fél nem csap össze nyílt fegyveres konfliktusban.

— Sokan nem éltek az első hidegháború alatt. De azt gondolom, nem túlzás azt mondani, hogy annak első évtizedei legalább ennyire „forrók” voltak, mint a mostani események...

— A koreai háborúban kevésen múlt, hogy az amerikaiak atomfegyvert vessenek be. A kubai rakétaválság sokkal forróbb volt, mint bármi most. Attól hál’ istennek messze vagyunk. Abban az időben sokkal közelebb állt annak lehetősége, hogy a felek egymásnak essenek, mert az Egyesült Államok és a Szovjetunió nagyjából pariban volt.

Ma a Nyugat sokkal erősebb Oroszországnál,

Kína pedig Európában nem hidegháborús szereplő katonai értelemben, az ő terepe a Csendes-óceán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk