HÍREK
A Rovatból

„Miután Szabi öngyilkos lett, azt éreztem, le kell állítani a Jánost” – interjút adott a bicskei gyerekotthon pedofil igazgatójának áldozata

Pop Mert szerint V. János egyfajta apapótlék volt, nem gondolták volna, hogy ennyire veszélyes lehet. A Népszavának arról is beszélt, hogy K. Endre kegyelmi ügye megdöbbentette.


Hosszan beszélt a Népszavának a bicskei gyerekotthon hírhedt pedofil igazgatójának áldozata, Pop Mert. A fiatal férfi 2016-ban maga tett feljelentést az igazgató ellen a gyerekotthonban történtek miatt. Mint fogalmaz:

„Miután Szabi öngyilkos lett, azt éreztem, muszáj tenni valamit. Le kell állítani a Jánost, ez így nem mehet tovább”

– utalva arra, hogy egyik társa önkezével vetett véget életének a zaklatások miatt.

A feljelentést azért a fővárosban tette meg, mivel a bicskei rendőrségen már 2011-ben volt vizsgálat, ami eredménytelenül zárult. Erről a bicskei nyomozásról Pop Mert azt mondta:

„Az hamar kiderült, hogy nem lesz itt komoly vizsgálat. A rendőrség részéről sem volt valós szándék, a János ott is nagyon jóban volt a fejesekkel.”

Az ügyet akkor azzal zárták le, hogy véletlenszerű érintésekről lehetett szó az igazgató részéről. Az ügyön Pop Mert szerint az RTL Klub 2016-os interjúja lendített nagyot.

„Az ügyet végre rendesen kirobbantó RTL-es riport sokat gördített az ügyön. Bicskére tudtommal addig egy embert hívtak be, akit elvileg rengetegszer figyelmeztettek a hamis tanúzás következményeire. Végül a riportot követően a Belügyminisztérium, ha jól tudom konkrétan Pintér Sándor kérésére alakult egy nyomozócsoport.

Azok a rendőrök nagyon faszák voltak, emberségesen, érzékenyen álltak hozzánk, és nagyon akarták, hogy sikerüljön. Hittek nekünk, és ez nagyon sokat számított, pláne 2011 után.”

Az interjúban többször Pop többször elmondja, hogy közismertek voltak János bácsi bűnei. „Sokan tudtak róla, pontosabban azt mondanám, hogy sejtették, valami nincs rendben. Rengetegszer lehetett hallani például a gyerekek szájából, hogy a pedo vagy pedofil János. Ez a szó annyira más, mint a többi káromkodás, senki nem mondja indulatból, hogy "na, az a pedofil János". Egy takarítónő meg is mondta, ő inkább elmegy innen, mert állandóan azt hallja, hogy a János pedofil, és ezt már nem bírja.”

Ugyanakkor V. Jánost ő is, mint többen, megnyerő, elsőre szimpatikus embernek írja le. „Nagyon kedves volt velünk, igyekezett, hogy otthonosan érezzük magunkat, csokival, kis sütivel kínált minket. Ez szeptemberben volt, másnap kezdődött is a suli, már az otthon falain belül”. Azt mondta, az első években sokszor összefutott ebben a hatalmas intézményben az igazgatóval.

Megöleltem, adott egy puszit és mentem a dolgomra. Az irodájában mindig volt egy kis nasi, kérni sem kellett, kínált magától minket”

– meséli az igazgatóról, akiről mint apapótlóról beszél.

Két nevelő fellépett a gyerekek védelmében és V. János ellen, de ez – tekintve az eltelt időszakot és az állomány létszámát – nagyon kevés. Pop Mert szerint: „Sokan a János kezében voltak, boldog-boldogtalant felvettek, nem számított, hogy ért-e a gyerekekhez. Tudok olyanról, aki rendszerint ellopta a gyerekek ennivalóját, vagy épp a táboroztatási pénzekkel machinált, más pedig tök részegen járt dolgozni. János pedig éreztette ezekkel az emberekkel, hogy tud a kis stiklikről, a problémákról, mindenről. Ez bőven elég volt, hogy visszatartsa ezeket az embereket a cselekvéstől. De úgy gondolom, sokan nem is hitték el, és olyan is volt, aki egyszerűen nem akart belefolyni”.

Az áldozat mesélt K. Endréről, az igazgató helyetteséről is, aki kegyelmet kapott Novák Katalin volt köztársasági elnöktől, és ezzel komoly politikai lavinát indított el. Pop Mertnek róla is jó emlékei voltak: „Vitt minket egy csomó meccsre, sportrendezvényre. Nem csak belföldre, külföldre is szervezett sporteseményeket. Nagyon szerettem ezeket, beültünk a kisbuszba, beszélgettünk, ökörködtünk, Endre bácsi is értette a poént, sosem sértődött meg. Aztán fociztunk egy jót, mert amúgy baromi jók is voltunk, mindenkit elvertünk, komolyan mondom. Hogy mi volt az ő szerepe ebben az ügyben, nekünk is csak a 2011-es rendőrségi eset után esett le. Azt, hogy a vallomások visszavonása pontosan hogyan történt, én is csak később tudtam meg. Nálam nem próbálkozott”.

Magáról a kegyelmi döntésről azonban így nyilatkozott:

„Köpni-nyelni nem tudtam, azt éreztem, megyünk vissza az elejére. Rengeteg fájdalom van ebben a történetben. Erre jön valaki és egy vonallal áthúzza az egészet. Mindezek után egy rohadt bocsánatkérést sem kaptunk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Lannert Judit: Nem fogunk két iskolát fenntartani egy iskolányi gyerek számára
Az oktatási miniszter egy interjúban beszélt az állami és egyházi iskolák párhuzamos finanszírozásának problémájáról. A tárcavezető szerint a kormányzat egyeztetni fog az egyházakkal a hálózat racionalizálásáról.


Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a Qubitnek adott interjújában arról beszélt, hogy az első száz napban a kormányzat célja a pedagógusok és az iskolai légkör megnyugtatása. „Azt remélem, hogy egy kicsit megnyugodnak a pedagógusok, és ettől kicsit nyugodtabb lesz az iskolai hangulat is. Tényleg azt gondolom, hogy ez nagyon fontos” – fogalmazott a tárcavezető.

Ennek érdekében több, azonnali hatállyal bevezetendő intézkedést is bejelentett.

„Például a kompetenciamérés-cunamit leállítjuk, a pedagógusok teljesítményértékelési rendszerét megszüntetjük. Minden, ami túl sok adminisztrációval jár, azon változtatunk, és a sztrájkjogokat visszaállítjuk” – sorolta Lannert.

A tanárok mindennapi munkáját érintő könnyítések mellett a kormány az oktatás egyik legfontosabb eszközéhez, a tankönyvekhez is hozzányúl. A miniszter lépéseket ígért a szabad tankönyvválasztás visszaállítása felé, és jelezte, hogy felülvizsgálják a korábbi kormánytól megörökölt, áprilisban kötött szerződést, amelyet az állami tankönyvellátó, a KELLO írt alá.

A Nemzeti alaptanterv átalakítása hosszabb folyamat lesz, de az új irány már körvonalazódik: az új tartalmak integráltabban jelennének meg. Lannert Judit szerint be kellene emelni az állampolgári ismereteket, az egészséges életre nevelést, a pénzügyi ismereteket és a médiaműveltséget is.

A miniszter a tanítási módszerek rugalmasságát is szorgalmazza, példaként említette, hogy a kis alsósok, ha elfáradnak, kimehessenek az udvarra játszani, vagy akár az erdőben is lehessen órát tartani.

A helyi szintű rugalmasság megteremtéséhez azonban a központi irányítás átalakítása is szükséges. A miniszter bejelentette a Klebelsberg Központ és a tankerületek teljes átvilágítását, ami akár azonnali személyi következményekkel is járhat.

Az állami fenntartású intézményrendszer átvilágításával párhuzamosan a kormány az egyházi iskolák helyzetét is napirendre tűzi, amelyekkel kapcsolatban egyeztetéseket kezdeményeznek, a miniszter ezzel összefüggésben fogalmazott úgy: „az adófizetők forintjaiból nem fogunk két iskolát fenntartani egy iskolányi gyerek számára”.

via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hodász András a miniszterelnök szavai után vallotta be, megbánta amit a meleg párokról mondott
Az egykori pap bejelentette, hogy megváltoztatta a véleményét a meleg párok örökbefogadásáról. Hodász Magyar Péter hétfői parlamenti felszólalására reagált, amely a szerető család fontosságát hangsúlyozta.


A hétfői parlamenti ülésen a gyermekvédelem reformjáról beszélt Magyar Péter miniszterelnök, aki a bicskei és a Szőlő utcai intézményekben feltárt súlyos visszaélések után azonnali lépéseket ígért. A kormányfő hangsúlyozta a gyerekek mielőbbi családi elhelyezésének elsődlegességét, és egy ponton az érvelése középpontjába a „szerető család” elvét állította, jelezve, hogy a gyermek érdeke mindenek felett áll.

Erre a felszólalásra reagált kedden egy Facebook-posztban Hodász András, influenszer és egykori pap.

Bejegyzését egy hat évvel ezelőtti fotó bemutatásával indította, amely egy 777Offline eseményen készült, ahol a meleg párok örökbefogadási jogairól vitatkoztak.

Felidézte, akkor még amellett érvelt, hogy egy árva gyereknek jobb állami gondozásba kerülnie, mint egy meleg párnál felnőnie.

„Mondtam ezt azért, mert akkor úgy gondoltam, hogy a hitbeli meggyőződésem ezt kívánja tőlem, és nem vettem kellően figyelembe a rendelkezésre álló tudományos és emberi tapasztalatokat” – írta.

Hodász azt is elismerte, hogy talán a túlbuzgósága és az a tévhit mondatta vele, hogy a szülők szexuális orientációja meghatározza a gyerekét. Mindezt annak ellenére tette, hogy az Egyháznak nincs erre vonatkozó normatív tanítása.

Majd a posztot az alsó, a miniszterelnök hétfői parlamenti felszólalásán készült képpel folytatta, és azt írja, hogy mára a kormányfő üzenetével azonosul.

„Azt mondta, hogy egy gyereknek elsősorban szerető családra van szüksége. Ma már vele értek egyet, és bánom, amit 18-ban mondtam.”

Azt is kifejtette, hogy nemcsak a bicskei és a Szőlő utcai botrányok miatt változott meg a véleménye, hanem azért is, mert azóta sok meleg párral találkozott, akik nagy szeretetben nevelik a gyerekeiket. Hozzátette, a tudományos kutatások is ezt támasztják alá, és ma már teológiailag sem látja indokolhatónak a korábbi álláspontját. Hodász azzal zárta sorait, hogy jó látni, minden jel szerint ezen a téren is változások lesznek idehaza.

Hodász Andrást 2022-ben saját kérésére mentették fel a papi szolgálat alól, miután nyilvánosságra hozta, hogy gyermekkorában őt is molesztálta egy pap. Azóta a gyermekvédelem ügyének egyik aktív szószólója lett.

Hétfőn a parlamentben éles vita alakult ki, miután az ellenzéki Rétvári Bence a kormány álláspontját próbálta megtudni a melegházasság és a meleg párok örökbefogadásának kérdésében. A miniszterelnök úgy válaszolt, hogy szerinte mindez csak terelés, és a Fidesz-KDNP nem az emberek valódi problémáival foglalkozik, majd feltette a kérdést, hol lenne jobb helyen egy gyerek: meleg pároknál, vagy drogkartelleknél és emberkereskedőknél?

Magyar kedden az álláspontját valamelyest árnyalta a kérdésben, azt mondta, hogy a melegházasság- és örökbefogadás-kérdést a magyar társadalomnak kell eldöntenie, és nem a miniszterelnöknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Távozik Győrfi Pál, már be is mutatták a mentők új szóvivőjét
Az Országos Mentőszolgálat megbízott főigazgatója kedden bejelentette, hogy Szűcs Brigitta mentőtiszt veszi át a szóvivői feladatokat. A szervezet közleménye szerint a váltás a megújulási folyamat része, Győrfi Pál pedig a mentőszolgálat kötelékében marad.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. június 09.



Új korszak kezdődött az Országos Mentőszolgálat kommunikációjában: kedden bejelentették, hogy hosszú évek után már nem Győrfi Pál a szervezet szóvivője. A feladatot Szűcs Brigitta mentőtiszt vette át, miközben Győrfi a szervezet kötelékében marad. A döntést Constantinovits Miklós megbízott főigazgató hozta meg, a lépést pedig a szervezet megújulási folyamatának fontos állomásaként kommunikálták – írta az Index.

„Az Országos Mentőszolgálat a megújulás időszakát éli” – közölte a szervezet a hivatalos oldalán.

A közleményben kitértek a leköszönő szóvivőre is, akinek megköszönték az eddigi munkáját, és jelezték, hogy Győrfi Pál a mentőszolgálat állományában marad.

Győrfi Pál is üzent a nyilvánosságnak, bemutatva utódját.

„Előttem az utódom. Fogadjátok szeretettel Szűcs Brigitta szóvivő bajtársnőt! 43 éve csatlakoztam az Országos Mentőszolgálathoz, számomra ez Hivatás az Életért!” – búcsúzott a pozíciótól.

Az új szóvivő, Szűcs Brigitta komoly szakmai háttérrel érkezik a pozícióba. 2018-ban, az első női mentőápolók között csatlakozott a mentőszolgálathoz. A Központi Mentőállomáson teljesített szolgálatot, később mentőtiszti diplomát szerzett.

A terepmunka mellett a háttérfeladatokból is kivette a részét: a Központi Irányító Csoportban segélyhívásokat fogadott, a Közép-magyarországi régió oktatásszervezőjeként pedig az új belépők felkészítését és a bajtársak továbbképzését is támogatta. Szakmai elhivatottságát mutatja, hogy idén a HUNOR mentőszervezet egészségügyi komponensének is tagja, és jelenleg egyetemi mesterképzésre készül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Brutális áremelkedés jöhet a fehérjeporoknál a népszerű fogyókúrás szerek miatt
A GLP-1 gyógyszereket használók által fűtött keresletnövekedés történelmi csúcsra lökte a tejsavófehérje árát. A helyzet különösen a kisvállalkozásokat sújtja, akik a készletekért küzdenek, és gyakran dupla árat fizetnek az alapanyagért.


A tejsavófehérje ára az ötszörösére drágult, és egyes beszállítók már az év végéig kifogytak a készletekből, miután a fogyókúrás gyógyszerek és a fehérjedús étrendek iránti globális kereslet az egekbe lökte az igényeket. A piacot olyan nyomás alá helyezte a helyzet, hogy több gyártó kénytelen olcsóbb keverékeket használni.

A 80%-os koncentrációjú tejsavófehérje tonnánkénti ára a 2023. júniusi 4302 fontról idén júniusra 23 751 fontra nőtt – írja a The Guardian. Északnyugat-Európában az élelmiszeripari minőségű savópor ára tonnánként 1700 eurót közelíti, ami történelmi csúcsnak számít, az év eleje óta pedig több mint 50 százalékkal emelkedett.

A helyzetet súlyosbítja, hogy több beszállító már a teljes évre eladta a készleteit, egy gyártó pedig a nyár után várhatóan leállítja az egyik népszerű, 34%-os koncentrátum előállítását.

A robbanásszerű kereslet egyik fő motorja a GLP-1 típusú, Mounjaróhoz hasonló gyógyszerek terjedése. Mivel ezek a szerek csökkentik az étvágyat, az orvosok gyakran javasolnak megnövelt fehérjebevitelt az izomtömeg megőrzése érdekében.

Erika Tamayo, a Hermosa fehérjemárka alapítója szerint amint a GLP-1 készítmények népszerűek lettek, az emberek rájöttek a fehérje fontosságára. „Aztán a nagy szupermarketekben rengeteg termékhez kezdtek tejsavófehérjét adni – a popcornhoz, a chipsekhez, még a fehérjés fánkokhoz is. Mostanra szinte minden tartalmaz fehérjét, mert a diéták kerültek a fókuszba” – tette hozzá.

A kínálat azonban nem tud lépést tartani, mivel a tejsavófehérje a sajtkészítés mellékterméke, így a mennyisége a sajtpiac alakulásától függ.

A kialakult hiány miatt a kisvállalkozások különösen nehéz helyzetbe kerültek. Tamayo tapasztalatai szerint az elmúlt két évben negyedévről negyedévre nőttek az árak, a nagyobb cégek pedig könnyebben elnyelik a drágulást, miközben piaci részesedést szereznek.

„Tudunk ugyan fehérjét beszerezni, de a múlt negyedévhez képest dupla áron vásárolunk. Még van készletünk az előző rendelésből, és ezt nem azonnal hárítjuk át az ügyfeleinkre, de egy ponton muszáj lesz” – mondta.

A piac ugyanakkor reagál a kihívásokra. Jasper Endlich, a Vesper nevű piaci elemző platform munkatársa szerint bár egyértelmű a hiány, a megoldások már látszanak.

„A jó hír, hogy a piac reagál… Új üzemek nyílnak… Ahol korábban csak tejsavófehérjét tartalmaztak a termékek, ott most egyesek kisebb mennyiségű tejfehérjével kevert keverékeket használnak. Az összes fehérjetartalom nagyjából hasonló marad, miközben az összetevők költsége akár a felére vagy a harmadára is csökkenhet” – magyarázta az elemző.

A globális trendre Magyarországon is van már válasz: Szekszárdon a Tolnatej egy 26,1 millió eurós beruházás keretében épít új, automatizált tejsavófehérje-feldolgozó üzemet – közölte a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA).


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk