SPORT
A Rovatból

Milák Kristóf aranyérmes 100 méter pillangón a római úszó Európa-bajnokságon

Milák címét megvédve önmaga második, a magyar küldöttség harmadik aranyát szerezte az olasz fővárosban.
MTI/Czeglédi Zsolt - szmo.hu
2022. augusztus 14.



A szám olimpiai ezüstérmese és világbajnoka 50.33 másodperces idővel csapott célba, a döntő másik magyarja, Kós Hubert 11 századdal maradt le a bronzról, 51.33 másodperces egyéni csúccsal a negyedik lett

A Honvéd sportolója annak ellenére "bérelte ki" legjobb idővel rendelkezőnek járó 4-es pályát szombaton, hogy csak negyedórája volt pihenni a 100 méter gyors fináléját követően, ahol országos csúccsal lett második a világrekorddal győztes román David Popovici mögött.

A 22 éves szupersztár kicsit mintha visszafogta volna magát a döntőben - még két száma lesz vasárnap -, csak az utolsó 10 méteren biztosította be elsőségét. Kós a hajrában maradt le a dobogóról, de egyéni legjobbját (51.52) így is megjavította. Kós a futam után a vegyes zónában rendkívül csalódottan értékelt: "Az első ötven méter úgy sikerült, ahogy terveztem, de a végén elrontottam a technikám. Sajnálom, remélem kétszáz vegyesen tudok majd javítani."

Milák önmaga második, a magyar küldöttség harmadik aranyát szerezte az olasz fővárosban, ahol a csütörtöki nyitónapon a 4x200 méteres gyorsváltóval diadalmaskodott.

Milák Kristóf és Németh Nándor sem jutott döntőbe 200 méter gyorson vasárnap a római úszó Európa-bajnokságon.

Előbbinek mindössze bő tíz perce volt a regenerálódásra azt követően, hogy 100 méter pillangón megvédte címét, azonban ez láthatóan nem volt elég, ugyanis a táv második felére lelassult, így 1:47.37 perces idővel - ami több mint egy másodperccel lassabb volt, mint délelőtti úszása (1:46.26) - a 10. lett.

Németh ugyan javítani tudott az előfutamban úszott idején (1:48.04), de 1:47.15 perces teljesítménye csak a kilencedik helyhez volt elég. A nyolcadik, utolsó finálés eredménytől három század maradt el Németh Nándor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
„Héder eltűnt a pénzzel, ígérgetett, de nem fizet” – tavaly nyár óta várnak a pénzükre az olimpia vívóversenyein dolgozó stábtagok
A stáb több tagja végrehajtást indított a Sportos Aramis Média Zrt. ellen, de a számlán mindössze 200 ezer forint alatti összeg volt. Héder Barna elismerte a tartozást, és ígéretet tett arra, hogy három héten, de legfeljebb egy hónapon belül kifizeti az elmaradásokat.
Fotó: MTI/Zih Zsolt - szmo.hu
2025. szeptember 02.



A Nemzeti Sport információi szerint Héder Barna, az ismert sportriporter a 2024-es párizsi olimpia vívóversenyein dolgozó 47 ember bérét még mindig nem rendezte. A tartozás összege legalább 50 millió forint, de ennél nagyobb is lehet.

A lap arról számolt be, hogy Héder elismerte a tartozást, és ígéretet tett arra, hogy három héten, de legfeljebb egy hónapon belül kifizeti az elmaradásokat. Azt mondta, mindenki megkapta az előleget, és a fedezet is rendelkezésre áll. Hozzátette, hogy a nyár és a szabadságok miatt lassult le a folyamat, de a múlt héten ismét tárgyalások kezdődtek az ügyben.

A Nemzeti Sport felidézte, hogy az olimpiai közvetítések kifizetésével évek óta gondok vannak. Már a 2021-es tokiói játékokon is előfordult, hogy a magyar Emmy-díjas stáb késve vagy egyáltalán nem kapta meg a pénzét, pedig a fedezet akkor is megvolt. A stáb a Sportos Aramis Média Zrt.-vel kötött szerződést, amelynek vezetője Héder Barna.

A helyzet egy Facebook-videó alatt került napvilágra, ahol Varga Norbert és Ács Ferenc is hozzászóltak. Varga arról írt: „Héder neki és a teljes magyar stábnak tartozik a fizetésével, ám nem lehet őt elérni, és azt sem tudni, hol van a pénz.” Ács hozzátette: „Héder eltűnt a pénzzel, ígérgetett, de nem fizet, és heteken-hónapokon keresztül elérhetetlen.”

A lap szerint a stáb több tagja végrehajtást indított a Sportos Aramis Média Zrt. ellen, de a számlán mindössze 200 ezer forint alatti összeg volt. A végrehajtók a cég telephelyén sem találtak semmit, mert Héder korábban eladta az ingatlant.

A 47 érintett közös levélben fordult Mark Wallace-hoz, az Olympic Broadcasting Services tartalomgyártásért felelős sportigazgatójához. Azt kérték tőle, hogy a jövőben, ha elégedett a magyar stáb munkájával, inkább más céggel kössön szerződést.

A Nemzeti Sport cikke szerint a tartozás folyamatosan nő, mivel a párizsi olimpia óta már egy év telt el, és minden hónapban késedelmi kamat rakódik az összegre. Héder egyszer, 2024. október 15-én tájékoztatta e-mailben a stábot, hogy a cég vállalja a következményeket, de a források szerint a feltételek irreálisak voltak.

A lap emlékeztetett arra is, hogy Héder Barna három évtizede ismert szereplője a sportmédiának. Dolgozott a Telesportnál, az Eurosport magyar adásában, volt a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, az M4 Sport igazgatója, legutóbb pedig az RTL Sztárbox című műsorának műsorvezetőjeként láthatták a nézők. Az olimpiai közvetítések rendezőjeként 1996 óta dolgozik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
A Rovatból
„Ne cigányozz, és az XY homoszexuált is felejtsd el!” - Varga Barnabás és az MLSZ visszafogottságot kér a szurkolóktól
A magyar táborban rendre felhangzik a „Cristiano homoszexuál” rigmus, ha a portugálokkal játszunk. Többek között ezt akarja megfékezni az MLSZ Varga Barnabás segítségével.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 04.



A közelgő világbajnoki selejtezők előtt kampányt indított a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ), hogy a válogatott mérkőzésein minden szurkoló tartózkodjon a diszkriminatív szabálysértésektől, írja az MTI.

Varga Barnabás, a Ferencváros 23-szoros válogatott csatára szerepel abban az egyperces kampányvideóban, amely a válogatott mérkőzésekről korábban kitiltott huszonhárom szurkoló bevonásával, egyetértésével és pénzügyi támogatásával készült.

Az MLSZ tájékoztatása szerint a nemzetközi és európai szövetség egyaránt zéró toleranciát alkalmaz a rasszista, diszkriminatív megnyilvánulások esetében, amelyek közé tartoznak az etnikai kisebbségekre és a szexuális hovatartozás megkülönböztetésére vonatkozó rigmusok.

A szövetség kiemeli, hogy tilos megsérteni „egy ország, egy személy vagy egy embercsoport méltóságát vagy integritását faj, bőrszín, népcsoport, nemzetiség, társadalmi származás, nem, fogyatékosság, szexuális orientáció, nyelv, vallás, politikai vagy bármilyen más vélemény, gazdagság, születés alapján.”

A felhívásban az MLSZ kéri a szurkolókat, hogy tartózkodjanak a hasonló szólamok éneklésétől, ellenkező esetben az UEFA zártkapus büntetés kiszabását alkalmazhatja a vb-selejtezők alatt.

A kampányhoz egy videó is készült. Ebben Varga Barnabás, a Ferencváros válogatott támadója többek között azt mondja:

„Ne cigányozz, és az XY homoszexuált is felejtsd el, mert ezek esetén a következő meccs zártkapus lesz!”

Varga ezzel arra céloz, hogy a Portugália elleni meccsek során rendre felhangzik a magyar táborból az a rigmus, amivel Crsitiano Ronaldo - ő lenne a kampányfilmben csak XY-ként emlegetett játékos - vélt szexuális beállítottságára utalnak a szurkolók.

A kampányfilmet itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
Pech: Rögtön össze is törte a trófeáját a Forma-1-es újonc, aki először állhatott dobogóra
A 20 éves Isack Hadjar korábban nem jutott be az első háromba. A nagy eredmény miatt elszabadult az ünneplés, ami a trófeájába került.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. szeptember 01.



A hétvégén rendezett Holland Nagydíjon Lando Norris kiesett, így az időmérőn bravúrosan teljesítő Isack Hadjar végzett a harmadik helyen, ami a Forma-1-es pályafutása során először történt meg a húszéves versenyzővel.

A Racing Bulls újoncát jó alaposan megünnepelte a csapat a dobogós helyezésért, így hirtelen azt sem tudta, hogy az autótól merre induljon el az eredményhirdetésre.

Az önfeledt ünneplés a csapatfotózás közben is folytatódott, és közben valahogy eltört a harmadik helyért járó trófea. Hadjar ezt csak akkor vette észre, amikor le akarta tenni: a trófeának csak a csonka felső része maradt meg a kezében.

Hadjarnak ettől függetlenül nyilván kiváló hétvégéje volt, de ugyanezt nem mondhatja el magáról a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, aki a verseny első kiesője volt, sőt, a leintés után még meg is büntették.

A versenyfelügyelők bejelentették, hogy Hamilton a felvezető körön egy figyelmeztető zászlót hagyott figyelmen kívül: túl gyorsan hajtott, ezért a következő futamra érvényes, ötrajthelyes büntetést szabták ki rá. Ezt éppen a Ferrari hazai versenyén, Monzában hajtják majd végre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Súlyos balesetet szenvedett a PSG edzője, jelenleg is kórházban kezelik Luis Enriquét
A spanyol edző biciklizés közben esett el, kulcscsonttöréssel vitték kórházba. A visszatérésének dátuma egyelőre még nem ismert.


Luis Enrique, a Paris Saint-Germain vezetőedzője pénteken biciklizés közben szenvedett balesetet, írja a Blikk. A klub közlése szerint a tréner kulcscsontját törte, kórházba került, ahol meg is műtötték.

„Luis Enrique pénteken biciklizés közben elesett és a PSG edzőjét a mentők ellátták és kórházba szállították, ahol kulcscsonttörés miatt meg is műtötték.

A Paris Saint-Germain teljes támogatásáról biztosítja Luis Enriquét, és mielőbbi felépülést kíván neki. A klub hamarosan további információkat ad” - áll a Bajnokok Ligája címvédőjének közleményében.

Külföldi beszámolók szerint Luis Enrique más sérüléseket nem szenvedett, ugyanakkor egyelőre nem lehet tudni, mikor térhet vissza a csapat mellé.

A PSG legközelebb szeptember 14-én lép pályára a francia bajnokságban, amikor a Lens lesz az ellenfél. Három nappal később az Atalanta ellen folytatják a Bajnokok Ligájában. Hasonló sérülések után a felépülés jellemzően hat-nyolc hétig tart, amit hosszabb rehabilitációs időszak követhet.

A francia klub a közelmúltban más miatt is a hírekbe került: az átigazolási időszak végén távozott első számú kapusuk. Az olasz Gianluigi Donnarumma a Manchester Cityben folytatja pályafutását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk