Hatalmas magyar sportsikert ért el egy fiatal magyar autós. Michelisz Norbert az időmérő első szakaszából a 11. helyen jutott tovább. Majd a Q2-ben a legjobb időt produkálta. Így rajta kívül négy citroënes jutott be a Q3-ba.
A záró szakaszban is hibátlanul teljesített, a rendelkezésre álló egy kör alatt ő volt a leggyorsabb, még az addigi legjobbnál, a vb-pontversenyt vezető José María Lópeznél 8 századdal - írta a nemzetisport.hu.
A fiatal versenyző eddig háromszor szerezte meg a pole pozíciót a WTCC-ben, most, illetve 2012-ben Szlovákiában, 2013-ban pedig Japánban.
„Nem tudom, hogy esetleg benne maradt-e két-három századmásodperc az autóban, de szerintem a maximumot hoztam ki belőle. Nagyon fontos hétvége ez a Hondának” – mondta Michelisz. A versenyző a pole pozícióval járó öt ponttal egy pontra megközelítette az összetettben negyedik helyen álló kínai Ma Csing-huát.
Vasárnap az első futam 7.15-kor, a második 8.25-kor kezdődik.
Ha te is drukkolsz a sportolnak, nyomj egy lájkot!
Hatalmas magyar sportsikert ért el egy fiatal magyar autós. Michelisz Norbert az időmérő első szakaszából a 11. helyen jutott tovább. Majd a Q2-ben a legjobb időt produkálta. Így rajta kívül négy citroënes jutott be a Q3-ba.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.
A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.
Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.
A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.
A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megtalálták annak a kéthetes kisfiúnak a holttestét, aki szerdán tűnt el Nagydorogon. A rendőrök a település határában, egy kukoricás melletti földúton, a kutatómentőkkel közös keresés során leltek rá a csecsemőre.
Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta
A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán tizennegyedik életévét be nem töltött és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.
Megtalálták annak a kéthetes kisfiúnak a holttestét, aki szerdán tűnt el Nagydorogon. A rendőrök a település határában, egy kukoricás melletti földúton, a kutatómentőkkel közös keresés során leltek rá a csecsemőre.
Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta
Beindult a szülés a tűzijáték után egy kismamánál – 160 embert láttak el a mentők Budapesten
Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni. Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.
A közleményben ismertetik, az Országos Mentőszolgálat az idén is komplex mentési terv alapján hajtotta végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását. A mentőegységek a fővárosi tűzijáték idején a Duna pesti és budai oldalának 51, gondosan kiválasztott pontjára települtek.
A fővárosi rendezvényeken az esti órákig 160 ember szorult a mentők segítségére, 80 esetben rosszullétek, közel 30 esetben kisebb sérülések miatt volt szükség elsősegélyre.
Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni.
Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba, egy kismamánál pedig a tűzijáték után jelentkeztek a fájásai, őt szintén kórházba szállították.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.
A közleményben ismertetik, az Országos Mentőszolgálat az idén is komplex mentési terv alapján hajtotta végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását. A mentőegységek a fővárosi tűzijáték idején a Duna pesti és budai oldalának 51, gondosan kiválasztott pontjára települtek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A kisfia szeme láttára lőttek fejbe egy eltévedt golyóval egy fiatal influenszert
Azonnal kórházba vitték Arizonában, de röviddel az érkezése után belehalt a sérüléseibe. A 27 éves Yarely akkor sérült meg végzetetsen, amikor két sofőr közúti vitájának kereszttüzébe került.
A 27 éves Yarely Ashley Hermosillo a férje autójában ült, amikor egy eltévedt golyó eltalálta, miközben két sofőr egy piros lámpánál esett egymásnak. A fiatal anyát, akinek több mint 300 ezres követőtábora volt a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon, a fején érte a lövés - írta a The Sun.
Azonnal kórházba vitték Arizonában, de röviddel az érkezése után belehalt a sérüléseibe. A közösségi oldalak sztárja a jobb első ülésen ült, amikor megálltak a piros lámpánál Glendale-ben. Két másik autó is melléjük állt, a sofőrök pedig indulatosan vitatkoztak egymással.
A rendőrség szerint az egyik férfi, Dousten, előkapott egy pisztolyt, és a saját ablakán keresztül leadott egy lövést. A golyó áthaladt az utasoldali ablakon, és fejbe találta Yarelyt. A tragédia idején az édesanyja és négyéves kisfia is a hátsó ülésen ült.
Brian Hoskins, a glendale-i rendőrség őrmestere az AZ Family-nek azt mondta:
„A kérdésem még mindig az, hogy miért lőne valaki csak úgy véletlenszerűen a másik irányba? Nyilvánvalóan nem tudta, hogy ott egy másik autó is áll.”
A rendőrök a térfigyelő kamerák felvételei alapján azonosították Doustent, akit rövid időn belül elfogtak. A férfi egy házba ment a lövöldözés után, ahol házkutatást tartottak, és két fegyvert találtak. Doustent másodfokú gyilkossággal, súlyos testi sértéssel, fegyverrel való visszaéléssel és veszélyeztetéssel vádolták meg.
Yarely főként főzős videóival és szülői tanácsaival vált ismertté, több százezres közönséget gyűjtve a közösségi médiában.
Megtört családja így búcsúzott tőle közleményében:
„Yarely szerető feleség, odaadó anya és gyönyörű lélek volt, akinek a kisugárzása mindenkit megérintett, aki ismerte. Hátrahagyta a férjét és négyéves kisfiát, akiknek most felfoghatatlan veszteséggel kell szembenézniük.
Yarely életének legnagyobb öröme az volt, hogy anya lehetett, és szívét-lelkét beleadta abba, hogy gondoskodjon a kisfiáról. Ártatlan áldozat volt, akit mások közúti vitája sodort el, és ezzel családja és barátai szívét is összetörte.”
A hozzátartozók GoFundMe-gyűjtést indítottak a temetés költségeinek fedezésére, ahol eddig közel 4,5 millió forint gyűlt össze. Szerettei hozzátették:
„Nincs az a pénz, ami pótolhatja Yarely hiányát, de a kedvességetek és nagylelkűségetek segít majd megnyugvást és stabilitást hozni a családjának, miközben megpróbálnak tovább élni nélküle.”