Mi történt? Végrehajtók jelentek meg Péter Szabó Szilvia otthonánál
Az énekesnő ellen egykori fénytechnikusa indított eljárást, és a bíróság neki adott igazat. A Blikk szerint Szilvia bezárkózott egy szobába, nem volt hajlandó kijönni, így elmaradt a megegyezés az egykori munkatársával.
Végrehajtók jelentek meg Péter Szabó Szilvia budapesti otthona előtt csütörtök délelőtt - írja a Blikk. Az énekesnő ellen egykori fénytechnikusa indított eljárást, és a bíróság neki adott igazat.
Délelőtt az egykori munkatárs is ott volt Péter Szabó Szilviánál, ő azonban nem akart beszélni Vona Károllyal, és bezárkózott a házába. A férfinek a bíróság korábban 29 millió forintot ítélt meg jogerősen, Károly állítása szerint azonban az énekesnő azóta sem fizette ezt ki neki.
„Péter Szabó Szilviával volt egy szponzori elszámolási vitánk, amelybe aztán egy ingatlan adás-vétel is belekerült. Ami a lényeg: a bíróság másodfokon megítélte nekem a több mint 25 millió forintot. Egyébként az énekesnő az ítélethirdetésre sem jött el, és velem egyáltalán nem kommunikál. Hiába hívom, nem reagál.
Nagyjából két éve beszéltünk, s ha azt gondolja, hogy feladtam, akkor téved. Látom olykor ilyen-olyan televíziós műsorokban, tudom, hogy rendszeresen fellép, luxusnyaralásokon vesz részt, amivel nincs is semmi baj, csak a koszt törölje le maga körül. Mert a csillogó élet mögött nem mutat jól egy súlyos tartozás, azt pedig aligha érti bárki is, – velem együtt –, hogy nincs semmi a nevén. Vagyis hogy hivatalosan nincs semmije ...” - mondta a Blikknek Vona Károly.
A férfi csütörtökön végrehajtók és ügyvédje kíséretében kereste fel Péter Szabó Szilviát, beszélni azonban csak az énekesnő párjával és ügyvédjével tudott. A Blikk szerint Szilvia bezárkózott egy szobába és onnan nem volt hajlandó kijönni, így a megegyezés elmaradt.
Végrehajtók jelentek meg Péter Szabó Szilvia budapesti otthona előtt csütörtök délelőtt - írja a Blikk. Az énekesnő ellen egykori fénytechnikusa indított eljárást, és a bíróság neki adott igazat.
Délelőtt az egykori munkatárs is ott volt Péter Szabó Szilviánál, ő azonban nem akart beszélni Vona Károllyal, és bezárkózott a házába. A férfinek a bíróság korábban 29 millió forintot ítélt meg jogerősen, Károly állítása szerint azonban az énekesnő azóta sem fizette ezt ki neki.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az FBI további információkat hozott nyilvánosságra a Charlie Kirk meggyilkolásához használt fegyverről és lőszerről. A hatóságok megerősítették, hogy a támadáshoz használt lőszerre üzeneteket véstek.
Ahogy már írtunk róla, Charlie Kirkot előadás közben lőtték nyakon a Utah Valley Egyetemen, ahol fegyveres bűncselekményekről beszélt. A 31 éves, kétgyermekes családapa a helyszínen meghalt.
A lövöldözés után az FBI hajtóvadászatot indított az elkövető ellen. A közösségi médiában megjelent egy felvétel, amelyen egy feketébe öltözött, aviátor-szemüveget viselő alak látható. A felvétel szerint a férfi egy közeli épület tetején feküdt, majd felpattant és elszaladt.
A nyomozók később egy erdős területen megtalálták a gyilkossághoz használt .30-as kaliberű vadászpuskát. A fegyver tárában három olyan töltény volt, amelyeket nem sütöttek el, és mindegyikre feliratokat véstek, írta a ladbible.com.
A Daily Mail úgy tudja, a fegyver egy törölközőbe volt tekerve.
Robert Bohls, az FBI salt lake city-i irodájának különleges ügynöke azt mondta, a fegyvert laboratóriumba küldték további vizsgálatra. A hatóság tenyér- és lábnyomokat is rögzített a helyszínen.
Az FBI szerint az elkövető valószínűleg egyetemista lehetett, és a lövöldözés után az erdőbe menekült. Utah állam közbiztonsági vezetője, Beau Mason közölte: „jó videófelvételeik” vannak a feltételezett támadóról.
Charlie Kirk éppen egyetemistákkal beszélgetett, amikor megkérdezték tőle: „Tudod, hány olyan transznemű amerikai volt az elmúlt tíz évben, aki tömeglövöldöző?” Ő így válaszolt: „Túl sokan.” Ezután azt kérdezték tőle: „Tudod, hány tömeglövöldözés volt Amerikában az elmúlt tíz évben?” Kirk azt felelte: „A bandák erőszakát is beleszámoljuk?” Pár másodperccel később lelőtték.
Az FBI további információkat hozott nyilvánosságra a Charlie Kirk meggyilkolásához használt fegyverről és lőszerről. A hatóságok megerősítették, hogy a támadáshoz használt lőszerre üzeneteket véstek.
Ahogy már írtunk róla, Charlie Kirkot előadás közben lőtték nyakon a Utah Valley Egyetemen, ahol fegyveres bűncselekményekről beszélt. A 31 éves, kétgyermekes családapa a helyszínen meghalt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A 24.hu-nak megszólaltak a 22 hónapos miskei kislány meggyilkolásával gyanúsított férfi hozzátartozói. Elmondták, hogy a 24 éves J. Dávid apja pár hónappal ezelőtt súlyos betegségen esett át, és hónapokig nem beszélt a fiával. A gyilkosság estéjén J. Dávid felhívta az apját, hosszú idő után először.
„A férjem össze volt veszve a fiával, ezért hónapokig nem is beszéltek egymással. Dávid aznap este kereste meg az apját. Csak annyit mondott neki a telefonba, hogy nem ő bántotta a kislányt”
– mondta a lapnak a gyilkossággal gyanúsított férfi apjának a felesége.
A családfő ezután úgy döntött, feladja a fiát. A rendőrök nagy erőkkel keresték J. Dávidot, és helyiek is indultak utána lapátokkal és különböző szerszámokkal. A szeretőjével bujkáló férfit másnap egy lakatlan, romos épületben fogták el, néhány száz méterre attól a helytől, ahol a kislány holttestét megtalálták.
Az asszony elmondta, hogy a férje pár hónappal ezelőtt agyvérzést kapott, és most is nagyon beteg. A család szerint a kislány meggyilkolása óta rájuk is erős indulat zúdul, ezt nehezen viselik.
„A férjem végig segítette a nyomozást, és ő mondta el a rendőröknek azt is, hogy hol van Dávid. Ártatlanok vagyunk, mégis folyamatos támadásoknak vagyunk kitéve a családdal. Dávid minden rokona menekülésben van, pedig ártatlanok.”
Korábban felmerült, hogy tavaly novemberben a szülők egy buszon bántalmazhatták a kislányt. A rendőrök a buszsofőrt és az utasokat is megkérdezték, de a bejelentőn kívül senki nem jelezte, hogy bántalmaztak volna bármelyik gyereket. A szülők azt mondták, azért voltak feszültek, mert jött a kislány foga.
A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint januárban a szülők ismét veszekedtek, de akkor sem merült fel, hogy bántalmazták volna Hannát vagy a testvérét. Az eset után a rendőrök jeleztek a gyermekjóléti szolgálatnak. A kislány anyja, Adrienn ezt követően, idén februárban jött össze J. Dáviddal, akit a brutális gyilkossággal gyanúsítanak.
A 24.hu-nak megszólaltak a 22 hónapos miskei kislány meggyilkolásával gyanúsított férfi hozzátartozói. Elmondták, hogy a 24 éves J. Dávid apja pár hónappal ezelőtt súlyos betegségen esett át, és hónapokig nem beszélt a fiával. A gyilkosság estéjén J. Dávid felhívta az apját, hosszú idő után először.
„A férjem össze volt veszve a fiával, ezért hónapokig nem is beszéltek egymással. Dávid aznap este kereste meg az apját. Csak annyit mondott neki a telefonba, hogy nem ő bántotta a kislányt”
– mondta a lapnak a gyilkossággal gyanúsított férfi apjának a felesége.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Holttest az erdőben: két hónap után találták meg az eltűnt férfit a kecskeméti rendőrök - kiderült, hogy meggyilkolták
Az áldozat eltűnése azért tűnt fel, mert sem munkahelyváltás, sem betegség, sem adósság nem indokolta. A holttestet napokig keresték egy több tíz négyzetkilométeres területen, végül kutyákkal találták meg.
A Bács-Kiskun vármegyei rendőrök megtalálták annak a férfinak a holttestét, akinek eltűnését az élettársa július közepén jelentette, írja a Blikk. A körülmények egy idő után gyanússá váltak: a férfi nem váltott munkahelyet, nem volt beteg, nem volt új, titkos kapcsolata, nem voltak adósságai, és nem fenyegették meg. Minden jel arra utalt, hogy baleset vagy bűncselekmény történt.
A kecskeméti rendőrök szeptember 12-ére kiderítették, hogy az 56 éves áldozatot július 6-án az „eltűnést” bejelentő élettárs lányának párja ölte meg.
A holttestet egy erdőkitermelési területre vitte, ásott egy gödröt, abba beledobta, majd néhány tuskóval elfedte.
A rendőrök már napok óta rájöttek a titkára, de a „sírhely” megtalálásához kellett néhány nap, mert a gyanúsított nem működött együtt, és keveset segített. Az átvizsgálásra váró terület több tíz négyzetkilométernyi volt, végül holttestkereső kutyákkal sikerült megtalálni a gyilkosság bizonyítékát.
A 41 éves gyanúsítottat emberölés bűntette miatt letartóztatta a bíróság.
A Bács-Kiskun vármegyei rendőrök megtalálták annak a férfinak a holttestét, akinek eltűnését az élettársa július közepén jelentette, írja a Blikk. A körülmények egy idő után gyanússá váltak: a férfi nem váltott munkahelyet, nem volt beteg, nem volt új, titkos kapcsolata, nem voltak adósságai, és nem fenyegették meg. Minden jel arra utalt, hogy baleset vagy bűncselekmény történt.
A kecskeméti rendőrök szeptember 12-ére kiderítették, hogy az 56 éves áldozatot július 6-án az „eltűnést” bejelentő élettárs lányának párja ölte meg.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Továbbra sem találják a rejtélyes körülmények között a Pilisben eltűnt túrázót - körözést adott ki a rendőrség
A kutató-mentők videóban mutatták meg, hol keresik, és azt írják, sokan a Spartacus-tanösvényre indultak, hogy segítsenek. Egy túrázó Pilisszentlászlónál látta utoljára a 27 éves nőt.
A Monori Rendőrkapitányság körözést adott ki, és a lakosság segítségét kéri, mert öt napja nem találják a 27 éves nőt, aki túrázás után eltűnt a Dunakanyarban, írja a Telex. A rendőrség kérésére a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat is keresi, és videót tettek közzé a Facebookon a kutatásról. A poszt szerint többen a Spartacus-tanösvényre indultak az elmúlt napokban, hogy részt vegyenek a keresésben.
A mentőcsoport bejegyzése alapján Kaszás Nikolett korábban a tanösvényen járt, és egy túrázó találkozott vele Pilisszentlászló közelében.
„Azt is tudjuk, hogy kommunikáció történt közösségi felületen az Ő profilja és a párja profilja között a túra utáni éjszaka folyamán”
- írták.
Hozzátették, hogy a Pest vármegyei rendőrség koordinációjával ezernyi szálon zajlik a nyomozás és az adatgyűjtés, mindenki azon dolgozik, hogy mielőbb előkerüljön a nő, és kiderüljön, mi történt.
A rendőrségi körözés szerint az eltűnt nő 160 centi magas, vékony testalkatú, sötétbarna hajú és barna szemű. Az eltűnéskor viselt ruházata nem ismert.
Korábban ebben a cikkben írtunk a rejtélyes körülmények között eltűnt túrázóról: