KÉK HÍREK
A Rovatból

Mészáros Lőrinc felesége: "Visszaadni mindabból, amit a Jóisten segítségével kaptunk"

Mészárosné Kelemen Beatrix óvatosan fogalmaz, mert tudja, hogy szavaiba 'egyes sajtótermékek belekötnek majd és kiforgatják, bármit is mond'.


A térség fejlődéséért szeretnének tenni - mondta Mészáros Lőrinc felesége, Mészárosné Kelemen Beatrix a Magyar Időknek. A felcsúti központú Mészáros Alapítvánnyal és Vál-völgyi Fiatalokért Alapítvánnyal helyieket támogatnak a tanulásban és a lakhatásban - közölte a kuratórium elnöke.

A Mészáros házaspár pár éve hozta létre az alapítványt, amellyel helyi fiatalokat és családjaikat támogatnák. Azt vallják magukról, hogy lokálpatrióták, ezért fontos nekik, hogy a következő generáció is a vidéken kamatoztassa tudását.

"A fiatalok helyben maradása nélkül a vidéki Magyarország egy idő után elöregszik és a kihalás veszélye fenyegetheti.

Ezért mi egyrészt a tehetséges gyerekek képzését, tanulását támogatjuk, másrészt pedig a fiatal családok otthonteremtésében vagy éppen a házuk felújításában igyekszünk segítséget nyújtani" – mondta Mészárosné.

Úgy véli, hogy nem szabad elfelejteni, hogy mindketten szegény családból jöttek. Ők heten voltak testvérek, az édesapja dolgozott, az édesanyja otthon volt a családdal.

"Én még pontosan emlékszem arra, hogy egyetlen spirálfüzetem volt a középiskolában...

A füzetem egyik oldalára írtam a matekfeladatokat, a másikra a magyart és így tovább".

Nekik három gyerekük van, mind egyetemet végzett, és az anya még jól emlékszik, hogy milyen nehézséget jelentett a taníttatásuk.

"Teljesen természetes volt számunkra, hogy valamilyen formában támogassuk a Vál-völgyi gyerekeket, fiatalokat, a hiányt szenvedőket, és visszaadjunk valamit mindabból, amit a Jóisten segítségével kaptunk".

Mészáros Lőrinc felesége közölte, hogy óvatosan fogalmaz, mert tudja, hogy szavaiba "egyes sajtótermékek belekötnek majd és kiforgatják a szavait, bármit is mond".

Az alapítványukról úgy véli, hogy vannak akik ellenzik. De ők mégis: "tesszük a dolgunkat, és igyekszünk mindenkinek, aki igényli, segíteni", és egyre többen fordulnak hozzájuk segítségért, ezért szerinte az alapítvány sikeres. Most úgy döntöttek, hogy már a középiskolások is pályázhatnak a támogatásra.

Az elbírálásnál nem azt veszik figyelembe, hogy ki honnan jött. A pályázati feltétel a jó tanulmányi eredmény, a legalább 4,5-ös átlag. Az előző tanévben 126-an pályáztak és 62 milliót fizettek ösztöndíjra, amely például a felsőoktatásban tanulóknak havi 50 ezer forintot jelent. Most már 200 millió forinttal támogatták a fiatalokat, és 250 milliót adtak lakáscélra.

"Azt gondolom, az a legfontosabb, hogy a fiatalok tanuljanak, képezzék magukat, és innovatív, kreatív emberekként kezdhessék majd az önálló életüket egy olyan, maguk által választott pályán, amit szeretnek és ahol kiteljesedhetnek"

– mondta.

A diákokkal évente találkoznak, egy három napos konferencián. "Hihetetlen öröm volt, hogy most először már végzett, diplomás fiataljaink is eljöttek, akik közül néhányan külföldön próbálnak majd szerencsét, hogy aztán az ott szerzett tudás és tapasztalatok birtokában térjenek haza a Vál-völgybe" – mesélte Mészárosné.

Az alapítvány mellett több helyi fejlesztésben is segítenek- írta a lap. "Itt élünk, itt neveltük a gyermekeinket, ennek a közösségnek vagyunk a tagjai, és ezt a közösséget „szolgáljuk” – mondta erről az elnök. Benne voltak a faluház, az óvoda felújításában is.

"Szívmelengető látni, ha sétálok a faluban, hogy évről évre több a babakocsit tologató vagy a gyermekeivel vásárolni igyekvő anyuka, apuka a településünkön. Éppen ezért a jövő évi egyik beruházás a bölcsőde újjáépítése lesz, amiben természetesen mi is részt veszünk.

Az unokáink, a jövő nemzedékei számára ugyanis nem mindegy, hogy mit hagyunk örökül. Mi egy fejlődő, épülő, ugyanakkor a hagyományait, örökségét méltón őrző és megtartó világban hiszünk"

– mondta Mészárosné Kelemen Beatrix.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból
Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.


Egy londoni luxustoronyházból, a 36. emeletről ugrott a halálba egy háromtagú család múlt hónapban. A 47 éves Rakesh Pai, a 46 éves Aditi Paralkar és kilencéves fiuk, Sid május 27-én reggel zuhantak le a dél-londoni Elephant and Castle negyedben álló Highpoint toronyból. A rendőrség „váratlan halálesetként” vizsgálja a történteket.

A kisfiú, Sid, súlyos, halálos betegséggel, többek között veseproblémákkal küzdött. A rendőrség úgy véli, a gyermek állapota hozzájárulhatott a szülők döntéséhez.

Neil Coyle, a körzet munkáspárti képviselője a ház lakóinak írt levelében azt írta a családi drámáról:

„Szörnyű tragédia, egy háromtagú család. Egyszerűen borzasztó. Az a feltételezés, hogy a gyermek súlyos betegségekkel született, ami – a rendőrség következtetése szerint – hozzájárult ehhez a rémes döntéshez.”

A tragédia hátterében a Daily Mail szerint az állhat, hogy

a kisfiútól megtagadták a további orvosi ellátást, és hazaküldték a kórházból.

Ezt a hatóságok nem erősítették meg, a nyomozást vezető detektív pedig arra kért mindenkit, hogy tartózkodjon a találgatásoktól.

Az Indiában született szülők, akik pénzügyi és építőipari tanácsadóként dolgoztak, hat évvel ezelőtt hazaköltöztek, hogy Sid speciális kezelést kapjon, de tavaly visszatértek Nagy-Britanniába, miután a fiú állapota nem javult.

A család egyik barátja szerint a helyzet mindkét szülőre hatalmas terhet rótt. „Különösen Adi küzdött azzal, hogy megbirkózzon a helyzettel. Nem volt családja az Egyesült Királyságban, ráadásul nagyon megterhelő munkát végzett, így rendkívül nehéz volt számára mindent kézben tartani. Óriási hatással volt a mentális egészségére, és azt hiszem, egyszerűen túl sok lett neki.”

Más ismerősök azonban megkérdőjelezték, hogy gyilkosság-öngyilkosság történt volna. Egyikük szerint az apa higgadtabb volt az anyánál, és Sid betegsége, valamint a rájuk nehezedő nyomás ellenére meglehetősen jól kezelte a helyzetet.

A család a sajtóhírek szerint nemrég lakást vásárolt a közeli Claphamben. A Highpoint nevű felhőkarcolóban, ahol a tragédia történt, egy hálószobás lakás bérleti díja 3000 font felett van, míg a kétszobásoké 3715 fontnál kezdődik.

A Metropolitan Police szóvivője közölte, hogy a nyomozók vizsgálják a történteket. „A helyszínen egy férfit, egy nőt és egy gyermeket találtak, akik a helyszíni elsősegélynyújtás ellenére sajnos életüket vesztették. Halálukat jelenleg váratlan eseményként kezelik” – áll a közleményben.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Rabszolgaként tartottak fogva egy nőt Pátrohán: ütötték-verték, végül kidobták a holttestét
A pátrohai férfit 14 év fegyházra, feleségét 10 év börtönre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék első fokon. Az ítélet nem jogerős, a pár fellebbezett a halált okozó testi sértés és emberkereskedelem miatt kiszabott büntetés ellen.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



Közel egy éven keresztül rabszolgaként tartott fogva és súlyosan bántalmazott egy pátrohai házaspár egy hajléktalan nőt, aki emiatt később meghalt. A Nyíregyházi Törvényszék szerdán első fokon tizennégy, illetve tíz év szabadságvesztést szabott ki rájuk halált okozó testi sértés, valamint a sértett kiszolgáltatott helyzetét kihasználva, sanyargatással elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka miatt.

A pár férfi tagja az interneten ismerkedett meg a hajléktalan nővel, akit azzal az ígérettel csalt Pátrohára, hogy szállásért és ételért cserébe ház körüli munkákat kell végeznie.

A férj több alkalommal elektromos sokkolóval is nekiesett az egyre gyengébb állapotban lévő nőnek, amikor pedig az asszony kiszökött az ingatlanból, és segítséget próbált kérni, a házaspár erőszakkal visszavitte, a férfi pedig olyan erővel vágta pofon és rúgta fejbe, hogy két foga kiesett.

Az ígéretekkel ellentétben a nőt éheztették, a földön altatták, és engedélyük nélkül nem hagyhatta el a házat. Ha a rábízott feladatokat nem megfelelően végezte el, a férfi ököllel és sodrófával rendszeresen, felesége pedig puszta kézzel, alkalomszerűen bántalmazta.

A nő 2024. április 28-án az éheztetés miatt már mozgás- és beszédképtelen volt. Fogvatartói nem hívtak hozzá orvost, hanem autóba tették, és elindultak vele Budapest felé.

Útközben észrevették, hogy az asszony meghalt, ezért egy aszódi parkolóban kirakták a holttestet. A halál oka agyzúzódás, éheztetés és kihűlés volt.

Az ítélet nem jogerős, mert a pár fellebbezett. A házaspár gyermeke és annak párja, akik segítettek a már haldokló nő autóba ültetésében, halált okozó segítségnyújtás elmulasztása miatt felfüggesztett börtönbüntetést kaptak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Hatalmas csarnoktűz Nyírbátorban, hetvenegy embert kellett kitelepíteni - Videó és fotógaléria a helyszínről
Éjszaka kigyulladt egy csarnoképület Nyírbátorban, az Árpád utcában. A katasztrófavédelem közlése szerint a lángokat reggelre körülhatárolták, de a hosszan tartó utómunkálatok még hátravannak.


A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint éjszaka kigyulladt egy csarnoképület Nyírbátorban, az Árpád utcában.

A hatóság a közösségi oldalán azt írta, nagy erőkkel kezdték meg az oltást a helyszínen. „A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett a nyírbátori, a mátészalkai, a baktalórántházai, a nyíradonyi, a nyíregyházi, a fehérgyarmati és a kisvárdai hivatásos tűzoltók több vízsugárral, órák óta oltják a lángokat.”

A munkálatokat hét városból érkező vízszállító is segíti, emellett egy közeli cég öt, egyenként harminc köbméteres tartályos járművel szállítja az oltáshoz szükséges vizet.

Az egységek reggel fél nyolcra körülhatárolták a tüzet, de a katasztrófavédelem szerint hosszan tartó utómunkálatokra lesz szükség.

Az égő épület közeléből „hetvenegy embert telepítettek ki és helyeztek biztonságba a polgármesteri hivatalban.”

Február elején szintén Nyírbátorban egy kazánházként és műhelyként használt melléképületből terjedt át a tűz egy lakóházra; a beavatkozó egységeknek akkor tíz gázpalackot kellett kihozniuk az égő épületből.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: Budapesten mosta a maffia pénzét egy hálózat, a két szír vezető szökésben van - a lakosság segítségét kéri a rendőrség
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda egy összehangolt akcióban számolt fel egy pénzmosó hálózatot, ami erre a célra átalakított autókban hordta be az országba és küldte tovább a készpénzkötegeket. A hatóságok 18 helyszínen tartottak kutatást, és több mint 540 millió forintnyi vagyont vontak el, 10 embert gyanúsítanak.


A rendőrök múlt szerdán egyszerre 18 helyszínen csaptak le egy nemzetközi drogpénzeket tisztára mosó budapesti hálózatra, egy 30 éves nő félmillió euróval a bőröndjében bukott le a ferihegyi reptéren.

Azonban a bűnszervezet két feltételezett vezetője még szökésben van.

Ezért a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a lakosság segítségét kéri a szír származású magyar állampolgár, Maradini Talal és szír társa, Youssef Mahmoud megtalálásához, akik ellen elfogatóparancsot adtak ki - írta a police.hu.

Ezen nagyszabású múlt szerdai rajtaütés után tíz embert – öt férfit és öt nőt – gyanúsítottak meg, közülük hetet már le is tartóztattak, ketten bűnügyi felügyeletbe kerültek, egy gyanúsított pedig szabadlábon védekezik.

A hatóságok összesen több mint 540 millió forint értékben foglaltak le vagyont: 13 autót 46 millió forint értékben, készpénzt és ingatlanokat 370 millió forint értékben, valamint 126 millió forintot zároltak bankszámlákon.
Videón a rajtaütések:

A nyomozás jelenlegi állása szerint ez az összefüggő hálózat - melyben két teljes családot azonosítottak - az Európai Unió országaiból és a Balkánról érkező, kábítószer-kereskedelemből és más bűncselekményekből származó készpénzt juttatott külföldre.

A pénzt autókba épített titkos rejtekhelyeken hozták be az országba, majd egy VIII. kerületi, Ganz-negyedben működő illegális pénzváltóban nagyobb címletekre váltották.

Innen a pénz Ciprusra, Isztambulba, és néhány alkalommal Görögországba került.

A szervezet kifinomult módszereket használt: a futárok titkosított üzenetküldő alkalmazásokon tartották a kapcsolatot a vezetőkkel, a pénzátvételeknél pedig tokenekkel azonosították egymást. Folyamatosan cserélgették a telefonjaikat és a szállításra használt autókat, a beszélgetési előzményeket pedig rendszeresen törölték.

A futárok útvonaltól és a szállított összeg nagyságától függően fix díjat, akár 1500 eurót is kaptak egy-egy útért, legális jövedelemmel egyikük sem rendelkezett. Az autók átalakítását és szervizelését egy szír származású férfi végezte egy XIX. kerületi műhelyben.

Az autós fuvarok során egy-egy jármű titkos rekeszeiben akár 1,6 millió euró is lehetett.

A légi úton szállítandó pénzt vákuumfóliába csomagolták, és ruhák közé rejtve, feladott poggyászokban csempészték ki az országból, esetenként 260 és 880 ezer euró közötti összegekkel.

Valószínűleg az egyik ilyen bőrönddel dőlt meg az a 30 éves nő a ferihegyi reptéren, akinél félmillió eurót találtak.

Az ügynek német szála is van: a német rendőrök március 10-én az A3-as autópályán, Passau közelében elfogtak egy 45 éves magyar férfit, akinél milliós nagyságrendű eurót találtak. A férfi a most elfogott egyik testvérpár fivére. A magyar és a német hatóságok közösen vizsgálják a szerepét a nemzetközi hálózatban.

Kötegek kötegek hátán, titkos rekesz, lefoglalt vagyon, falhoz állított gyanúsítottak - így csapott le a rendőrség:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk