Merkel, albérletárak, menekültek - németországi magyarok a választásokról
Szeptember 24-én szövetségi választásokat tartanak Németországban, amely során a jelenleg 630 tagú Bundestagba, vagyis a német parlamentbe választanak képviselőket. Az elemzők szerint az már nem kérdés, hogy a 2005 óta hatalmon lévő Angela Merkel a CDU/CSU pártszövetség színeiben meg tudja tartani a kancellári pozíciót.
Legfőbb ellenfele a Szociáldemokrata Párt (SPD) jelöltjeként induló Martin Schulz volt, aki az Európai Parlament elnöki székéből tért vissza év elején a német belpolitikába. Újdonság, hogy az alig pár éve alakult AfD (Alternatíva Németországnak) is bejuthat a parlamentbe, amelyet a menekültválság – és annak sokak szerint elhibázott kezelése – tett komoly tényezővé.
De hogy látják mindezt a kint élő magyarok?
Merkel nem tökéletes, de egyelőre még mindig ő a legalkalmasabb jelölt
Ádám 1990-ben költözött Németországba, Berlinben él. Nagyon érdekli a politika, aktívan követi a történéseket. Szerinte sem kérdés, hogy melyik jelölt fog nyerni, csak az nem mindegy, hogy milyen koalícióval folytatja.
– mondja.
Az a véleménye, hogy még ha ez a nagykoalíció aránylag jól is működött, a demokráciának és a szocdemeknek jobbat tenne, ha más koalíció állna össze.
Ádám úgy látja, az ő életére valószínűleg nem lesz nagy és azonnal mérhető hatással, viszont a német politikai kultúrát nagyon negatív irányba fogja megváltoztatni, hogy az AfD bejutásával hosszú évtizedek óta először megjelenhet a szélsőjobb a parlamentben.
Teljesen mindegy, ki nyer, minden marad a régiben
Sándor több mint 10 éve él Berlinben, és nem rejti véka alá, hogy enyhén szólva nem elégedett a kormány teljesítményével.
– mondja. Úgy látja, Németországban nő a kultúrák keveredése, és egyre jobban érezhető a félelem az új szomszédok miatt, főleg az idős emberekben.
Sándor kettős állampolgárként biztosan leadja a voksát, de szerinte mindegy, hogy ki nyer, minden marad a régiben. Szerinte sem a CSU/CSU, sem az SPD nem fog pozitív változást hozni számára. Abban reménykedik, hogy az AfD ott lesz a parlamentben, egy minél erősebb, 10-15 százalék körüli eredménnyel.
"Az AfD főleg a nemzet érdekeit próbálja előtérbe helyezni, és ezt fontosnak tartom" – magyarázza. Szerinte a párt bevándorláspolitikáját leginkább a Jobbikéhoz lehet hasonlítani, biztonságpolitikai szempontból mindenképp sok pozitív változás történne, ha hatalomra jutnának.
Úgy véli, először is a hazai környezetben kell rendet rakni, mivel sok a munkanélküli, illetve a kisnyugdíjas, aki még a nyugdíjhoz is segélyt kap. Egyre több ember két munkahelyen kénytelen dolgozni, hogy el tudja tartani a családját. Ő személy szerint naponta 10-12 órát dolgozik a hét 5-6 napján, hogy a családja jól éljen. Ezt például jó lenne napi 2-3 órával kevesebb munka árán elérni.

Az AfD vezetői a párt első kongresszusán 2014-ben (Forrás: Wikipédia)
Még mindig nem vezették be az albérletplafont
Orsi 2011-ben költözött Münchenbe, most 29 éves. Ő maga nem igazán elégedett a Merkel politikájával, elég sok fájó pontot lát benne. A "családpolitika" még mindig csak papíron létezik, legdurvábbnak pedig az adatvédelmi jogok leépítését és a totális internetes megfigyelés kiépítését tartja.
De még jó néhány másik területet is tudna említeni:
még mindig nem vezették be az albérletplafont, emiatt egyáltalán nem ritka az olyan lakás, amelyik 5 éve még havi 1000 euróba került, ma meg már a duplájába.
Vagy ott van a közlekedéspolitika teljes hiánya, amiről annyit nyilatkoztak a kampány alatt, hogy "a sebességkorlátozást az autópályákon alapvetően elutasítjuk" – miközben hatalmas probléma, hogy a nagyvárosokban mindenki autóval próbál meg eljutni mindenhova, emiatt mindenki a dugóban áll, így meg lehet fulladni a benzin- és dízelbűzben
Szerinte összességében nem lenne semmilyen hatással az életére, bármelyik jelöltet is választják, mivel mindkét párt ugyanolyan politikát folytat, méghozzá a kivárás és tétlenség politikáját. Szóval nem hiszi, hogy bármi változni fog, sem pozitív, sem negatív irányba.
Ha mégis kettejük közül kellene döntenie, Merkelt jobb jelöltnek tartja Schulznál, viszont az SPD politikája szimpatikusabb számára. Mindenesetre abban biztos, hogy egyiket se választaná, inkább valamelyik kisebb pártra adná a voksát.
Ég és föld a különbség a politikához való hozzáállásban Magyarországhoz képest
Olivér 2012 óta él Németországban, jelenleg Neubrandenburgban, de azt tervezi, hogy belátható időn belül Berlinbe költözik. Úgy látja, a németek általánosságban teljes mértékben meg vannak elégedve Merkel teljesítményével. Általában még azok is, akik a bevándorlási politikájával nem értenek egyet, mert igazából tényleg ez az egyetlen dolog amibe bele lehet kötni, minden más területen szerinte meg kell hagyni, hogy nagyon jól csinálja a dolgokat.
– mondja. Ő csak annyira követi nyomon a politikát, ami a mindennapi hírekben benne van. Viszont mindenképp fontosnak tartja kiemelni, hogy félelmetes a különbség abban, hogyan állnak a témához az ottani emberek ahhoz képest, ahogy a magyarok csinálják. Teljesen kulturáltan beszélnek róla, a pártok is tisztelik a másikat, ég és föld a különbség.
Ami az AfD esélyeit illeti: a menekültválság tetőzése idején úgy tűnt, nagyon megtáltosodott a párt, de ez a “lelkesedés” szerinte mostanra visszaesett.
– fogalmaz. Emiatt szerinte nem fognak tudni nagy tömeget megmozgatni. Azt mindenesetre elég elgondolkodtatónak tartja, hogy míg Magyarországon nagyjából ezerszer kevesebb menekült van, mégis minimum ezerszer nagyobb a menekültellenesség.