HÍREK
A Rovatból

Meredeken zuhan Trump támogatottsága – 28 éve nem volt egy elnök se ekkora hátrányban

Ha ma tartanák az elnökválasztásokat az Egyesült Államokban, Donald Trump megsemmisítő vereséget szenvedne – ezt mutatják a legfrissebb amerikai közvélemény-kutatások.


A koronavírus-járvány, az ebből következő súlyos gazdasági visszaesés és a George Floyd rendőri erőszak általi halálát követő egyre szélesebb tüntetések érezhetően megrendítették a hivatalban lévő elnök iránti bizalmat. Szinte valamennyi nagy közvélemény-kutató intézet (Ipsos, YouGov, Rasmussen) felmérésében, amelyet a regisztrált vagy várható szavazók körében végeztek, a Trump működésével elégedetlenek mindenütt többségben vannak, és a negatív vélemények legalább 10%-kal ütik az elégedetteket.

Ekkora előnnyel, mint Joe Biden, egyetlen kihívó sem rendelkezett 1992 nyara óta, amikor Bill Clinton volt a vetélytársa az idősebb George Bush elnöknek. Ez a folyamat már márciusban elkezdődött, amikor Biden 8 pontos előnyre tett szert Trumppal szemben, és ez az előny tovább nőtt. Ráadásul a volt alelnök biztosra veheti, hogy ő kapja meg hivatalosan a demokrata párttól a hivatalos elnökjelöltséget, miután egyetlen komoly riválisa, Bernie Sanders visszalépett.

A Trump-hívek számának zsugorodása gyakorlatilag valamennyi demográfiai csoport között világosan észlelhető. Hosszú távon azonban az elnök gyengesége mindenekelőtt a női szavazók között lehet döntő jelentőségű  – írja a New York Times.

Már négy évvel ezelőtt is sokan azt hitték, hogy Trump nőellenes magatartása, az állítólagos szexuális zaklatásairól szóló hírek végzetesnek bizonyulnak Hillary Clintonnal szemben. Ez most bekövetkezett, mert a felmérések azt mutatják, hogy a női voksolók körében Trump 25 ponttal lemaradva kullog Biden mögött, szemben a négy évvel ezelőtt 14 pontos hátránnyal. Igaz a férfiak körében még mindig vezet 6%-kal, ugyanannyival, mint a 2016-os elnökválasztáskor.

Bár legfőbb bázisa, a felsőfokú végzettség nélküli fehér szavazók között az elnök még mindig 21 ponttal vezet, azonban feltűnő, hogy e körben is 10 ponttal esett vissza márciushoz és áprilishoz képest. Ráadásul kihívója e réteg 37%-ának bizalmát élvezi, miközben a felsőfokú végzettségű fehérek körében Biden 20 ponttal vezet, 8 ponttal többel, mint Hillary Clinton. Javult némiképp elfogadottsága a fiatal szavazók körében is, akik valószínűleg sosem lesznek a fő támaszai, hiszen a 78 éves volt alelnök a „normális élethez” való visszatérést ígéri. Figyelemre méltó viszont, hogy 7 ponttal vezet a 65 év felettiek között, annak ellenére, hogy a faji zavargások az idősebb generációt általában a republikánus felé szokták vezérelni. Bár az elmúlt hónapokban e rétegnél kissé visszaesett, mégis lényegesen erősebb Hillary Clintonnál, aki négy éve 5 pontos mínuszban volt az időseknél.

Ami a legutóbbi események fényében talán meglepő, hogy nem növelte jelentősen támogatottságát a színesbőrű szavazók között. Jelenleg 46% áll mögötte, nagyjából ugyanannyi, mint az előző két hónapban. Tehát a következő időszakban Bidennek leginkább a fiatal színesbőrűek megnyerésére kell koncentrálnia.

Persze öt hónap még nagy idő november első keddjéig, és Donald Trump akár meg is fordíthatja a verseny kimenetelét. A helyzet annyiban emlékeztet a négy évvel ezelőttihez, hogy Hillary Clinton akkor ért népszerűsége csúcsára, amikor előkerült egy 2005-és felvétel, amelyen Trump különösen durván nyilatkozott a nőkről és sértegette egy Irakban elesett amerikai muszlim katona családját. Csakhogy Trump akkor elsősorban Clinton e-mailjeinek és egészségi állapotának negatív híráradatával volt képes ledolgozni hátrányát. Joe Biden „maradj otthon”-kampánya azonban egyelőre Trumpnak a járvánnyal kapcsolatos hibáin tartja a figyelmet, és az elnök stábja egyelőre nem találta meg a fogást a volt elnökön.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Megölték az Unitravelt” – Bedőlt a magyar utazási iroda, el se induljon, aki náluk foglalta le a nyaralását
Az Unitravel bejelentette, hogy fizetésképtelenné vált, ezért nem tudja teljesíteni a vállalásait. Közölték azt is, mi lesz a külföldön tartózkodó utasaikkal és a kártalanításokkal.


Az Unitravel közleményben tudatta, hogy bár fizetésképtelen, a jelenleg külföldön tartózkodó utasainak hazajutása biztosított. Egyértelműen kéri ugyanakkor azokat, akik még nem indultak el, hogy semmiképpen ne jelenjenek meg a lefoglalt utazáson.

Az iroda tájékoztatása szerint azok az utasok, akik az Unitravel irodájában vagy valamely partnerirodájában fizettek be utazásra, számíthatnak rá, hogy amennyiben a Fővárosi Kormányhivatal is megállapítja az iroda fizetésképtelenségét, engedélyt ad a biztosítónak a visszatérítésekre. A társaság közlése szerint az Unitravel Kft. a vonatkozó kormányrendeletnek megfelelő vagyoni biztosítékkal rendelkezik a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepénél, így a visszafizetés a jogszabályban előírt összegig és módon történik majd.

Az iroda azt ígéri, mindent megtesz a problémák elhárítására és az utasok kártalanítására.

A közleményben kitérnek arra is, miért szűnt meg a cég működése. Mint írják, szeretnék megmagyarázni, miért és hogyan nem tudott tovább működni a közel 40 éves vállalkozás. „A fő ok a turisztikai piac jelenlegi helyzete, nevezetesen az, hogy néhány új külföldi cég korlátlan pénzzel érkezett Magyarországra, és hihetetlenül alacsony árakat és nagyon agresszív marketinget kínálva elkezdte meghódítani a piacot.

A hagyományos magyar cégek számára – így számunkra is – szinte lehetetlenné vált a túlélés.”

A meg nem nevezett, új piaci szereplő az Unitravel szerint néhány éve jött Magyarországra és azonnal agresszív terjeszkedésbe kezdett. „A 2023-as közzétett mérlegük szerint a veszteségük több mint 1 milliárd Ft, a 2024-es mérlegük még nem publikus. De továbbra is egyre több úticélt kínálnak jóval a nettó árak alatt, saját irodákat és üzleteket nyitnak szerte Magyarországon, és milliókat költenek marketingre. Az emberek kénytelenek velük utazni, mivel áron aluli árakat és hatalmas reklámot kínálnak.”

A közlemény azzal zárul, hogy az újonnan érkezett vállalat célja, hogy „megöljék a magyar cégeket és egyeduralkodóvá váljanak a magyar piacon... Ha ez megtörténik, akkor azt csinálnak, amit akarnak. Megölték az Unitravelt.”

Az Unitravel Kft. 1990-ben alakult. Kezdetben síutak és kulturális körutazások szervezésére specializálódott, majd 1993-tól repülős, charteres, buszos és menetrend szerinti járatokkal közlekedő nyaralásokat is kínált, többek között Tunéziába és Máltára.

Az évek során a cég a charteres kiutazási piac egyik jelentős szereplőjévé vált, különösen a mediterrán üdülések területén.

A vállalat főbb úticéljai között szerepelt Mallorca, Costa Brava és a görög szigetek: például Korfu, Zákinthosz, Kefalónia és Kréta. Ezek az úti célok évek óta kiemelt helyet foglaltak el az Unitravel kínálatában, és a vállalat számos szállodával, illetve apartmanhotellel állt kapcsolatban, hogy színvonalas szolgáltatásokat nyújtson utasainak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Nincs vége a viharoknak: kiadták a piros riasztást két megyére, Debrecenben 130 km/h-s széllökést is mértek
Csak lassan enged szorításából a hét elején érkezett vihar. A tűzoltók országszerte megállás nélkül dolgoznak a károk elhárításán.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. július 08.



„Kikerült a harmadfokú, piros riasztás” – közölte a HungaroMet kedden 14 óra után. A riasztást Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyére adták ki zivatar veszélye miatt. Ezeken a területeken az esőt jégeső is kísérheti.

Debrecenben, a reptér északi részén 130 km/h-s széllökést is regisztráltak a műszerek.

Ekkora erővel tombol a vihar:

Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében másodfokú riasztás van érvényben. Itt „hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is.”

Az Időkép közben radarvideón mutatja a keleti-északkeleti országrészen átrobogó viharzónát. Mint írják, keleten lassan vége a napsütésnek és kánikulának, a hőtérkép pedig szintén jól mutatja, merre is tartanak a zivatarok a lehűléssel.

A piros riasztást alapvetően három jelenség indokolja: az érintett területeken a széllökések megközelíthetik a 100 km/órát, egy-két centiméteres jégdarabok eshetnek, illetve villámárvíz alakulhat ki, hiszen a zivatarcellákból lokálisan akár 30 millimétert meghaladó mennyiség eshet.

A katasztrófavédelemhez délig országszerte 966 új káreseményt jelentettek be. A szervezet így jelenleg 7514 esetet tart nyilván. Kedden délre egyébként kb. 150 ezerről 51 850-re csökkent az áramszolgáltatásból kiesett fogyasztási helyek száma.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Nyílt levélben bírálta Magyar Pétert a bicskei molesztálás egyik érintettje, a politikus találkozót ajánlott neki
Pop Mert szerint a túlélők megkérdezése nélkül épít politikai narratívát a Tisza Párt. Kifogásolja, hogy Gál András szerepet kapott a párt gyermekvédelmi konferenciáján.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Pop Mert, a bicskei gyermekotthonban történt molesztálások egyik áldozata nyílt levélben fordult Magyar Péterhez, mert úgy érzi, újra kihasználják őket, írja a 444.hu. Azt sérelmezi, hogy a Tisza Párt gyermekvédelmi konferenciáján meghívást kapott Gál András, aki korábban az áldozatok jogi képviselőjeként szerepelt, de Pop szerint súlyosan visszaélt a bizalmukkal.

A férfi úgy fogalmazott: „Gál András régóta a saját helyezkedésére használja a bicskei ügyet. Nem ez az első alkalom, hogy egyéni ambícióihoz díszletként használja fel a mi történeteinket – úgy, hogy közben a valódi áldozatokat teljesen kirekeszti.”

Pop már áprilisban nyilvánosságra hozta, hogy szerinte Gál András és a szintén ügyvédként dolgozó sógora jogtalanul jutottak hozzá a fiatalok számára megítélt állami kártérítés egy részéhez. A vádakra Gál eddig nem válaszolt.

A levélben azt is leírja, hogy a kegyelmi ügy kirobbanása után Gál megpróbálta őt bevonni a politikai folyamatokba:

„Az sem titok, hogy a kegyelmi botrány kirobbanása után engem is »felkínált« volna Önnek – amit élből visszautasítottam. Bár András mindezt úgy tálalta, hogy az Ön megkeresését tolmácsolja csak. Ki tudja, mi az igazság?”

Pop nem érti, miért kapott Gál András ilyen kiemelt helyet a rendezvényen: „És most mit látunk? Gál András az Önök gyermekvédelmi konferenciájának első sorában ül, ismét úgy tetszelegve, mintha bármi köze lenne a jelenhez vagy hozzánk. Ez a viselkedés újabb pofon nekünk, túlélőknek.”

A levél végén Pop Mert világosan megfogalmazza álláspontját:

„Ön és pártja nyilvánosan zászlóra tűzték a bicskei ügyet – úgy, hogy az érintetteket egyszer sem kérdezték meg. Politikai narratívát építettek egy olyan történetből, amely nem az Önöké. Az enyém. A miénk. A túlélőké.”

A sorokat ezekkel a gondolatokkal zárta: „Nem vagyunk statiszták egy politikai díszletben. Amit mi túléltünk, abból mások kampányt építettek. Ez erkölcsileg elfogadhatatlan. Nem az igazság oldalán áll az, aki elhallgatja az áldozatok hangját. Nem a változást képviseli az, aki ugyanúgy kihasználja a kiszolgáltatottakat, mint az, akit leváltani kíván.”

A férfi beszámolt arról is, hogy a kegyelmi ügy kirobbanása után Messengeren is megkereste Magyar Pétert, és leírta neki, milyen visszaélések történtek a kártérítési folyamat során. Egy másik csatornán keresztül személyes találkozót is kért tőle, de elmondása szerint semmilyen visszajelzést nem kapott.

A Tisza Párt közleményben reagált a levélre, vette észre a Telex. Ebben azt írták:

„Elnök úr nagyon szívesen találkozik bármikor akár Pop Merttel, akár más bicskei áldozattal.”

Hozzátették azt is: „Mindenkit biztosítunk arról, hogy a TISZA nem kampányt épít az egész országot megrázó bűncselekményre és a kegyelmi botrányra, hanem azért dolgozik, hogy ilyen soha többé ne történhessen Magyarországon.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Véget ért a rémálom az M7-esen, a nyár végéig már nem is lesz több ilyen
Hónapok óta tartott a sávelhúzásos terelés az autópályán, ami nehezítette a közlekedést a Balaton és a főváros felé tartóknak egyaránt. Az MKIF Zrt. a tervezettnél korábban végzett a munkálatokkal.


Ma délelőtt visszaadták a forgalomnak az M7-es autópálya Martonvásár és a Váli-völgy közötti 7 kilométeres szakaszát – közölte a Facebookon a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt.

Az MKIF Zrt. a bejegyzésben kiemelte, hogy az eredetileg tervezett július 10-11-hez képest a tervezettnél 4 nappal korábban végeztek a felújítási munkálatokkal, így mostantól korlátozások nélkül lehet használni az M7-est az M0 és Balatonvilágos között mindkét irányba, vagyis elbontották a hónapok óta tartó terelést.

A posztból az is kiderült, hogy a munkálatoknak köszönhetően két rétegben újult meg a burkolat, hiszen a kötő- és a kopóréteg is cserére került összesen 50 ezer négyzetméteren. A felújítás során 820 tonna mart aszfaltot dolgoztak vissza.

További jó hír a sofőröknek, hogy

innentől kezdve az M7-es autópálya M0-Balatonvilágos közötti szakaszán az előre tervezett felújítások augusztus 31-ig szünetelnek a Balaton és a főváros irányába is.


Link másolása
KÖVESS MINKET: