KÉK HÍREK
A Rovatból

Megtaposta a nevelőanyja a vád szerint azt két és fél éves kisfiút, aki tavaly februárban halt meg Polgáron

A tragédia napján az asszony vigyázott a gyerekre, aki makacskodott, nem akart szót fogadni. Amikor a házhoz vezető lépcsőhöz értek, a földre esett. A nő ekkor a hátán fekvő gyermeket nagy erővel megtaposta. Megrázó történet!


Meghalt egy kisfiú, miután begipszelt lábbal leesett a ház előtti lépcsőn. A nevelőszülők bevitték a helyi mentőállomásra, de már nem tudták újraéleszteni. A nevelőanyát emberöléssel vádolják és 13 év fegyházat kérnek rá.

Danika édesanyja tavaly februárban veszítette el a gyermekét, akire akkor - a nagyobb testvérével együtt - 2022 decembere óta nevelőszülők vigyáztak, Polgáron.

"Ha szépen bántak volna vele, akkor nem bántották volna, nem halálozott volna el a kisfiam" - mondta.

A kisfiú haláláért a kezdetektől a nevelőanyát tették felelőssé a nyomozók, a bíróság emiatt le is tartóztatta.

Az RTL Híradó megtudta, hogy a nőt már kiengedték a börtönből, és bűnügyi felügyeletbe került. Már áprilisban vádat emeltek ellene, és a bizonyítékok alapján az ügyészség súlyosabb bűncselekménnyel vádolja, mint amivel korábban a nyomozók meggyanúsították. Emberölés miatt születhet ítélet a nevelőanya ellen - tudta meg a Híradó.

Beismerése esetén 13 év fegyházbüntetésre, 10 év közügyektől eltiltásra ítélhetik és véglegesen eltilthatják a nevelőszülői és minden olyan foglalkozás gyakorlásától, amivel kiskorúakkal kerül kapcsolatba.

A polgári házaspár egy családi házban nevelte az elhunyt kisfiút és testvérét a közös gyermekükkel. A tragédia napján a nevelőanya egyedül vigyázott a gyerekekre. Vacsora után aludni akarta vinni mind a hármat, de Danika nem fogadott szót neki. A nehezen kezelhető és járógipszet viselő kisgyermek nagyon ellenkezett, megpróbálta visszahúzni a nevelőanyát, aki emiatt indulatos lett. Amikor a házhoz vezető lépcsőnél jártak, akkor a földre került, hátán fekvő gyermeket nagy erővel megtaposta - derült ki a tragédia részletei.

A gyereket a hazérkező nevelőapa vitte a helyi mentőállomásra, ahol megpróbálták újraéleszteni, de olyan súlyos belső sérülései voltak, hogy belehalt.

A nevelőanya ügyvédje korábban azt mondta, egy szerencsétlen baleset áldozata lett a gyerek.

Az ügyet hamarosan tárgyalja majd a bíróság.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
24.hu: kirepült a kisbuszból, életveszélyesen megsérült az M1-esen balesetező moldáv kocsi sofőrje
A moldáv rendszámú kisbusz vezetője feltételezések szerint elaludhatott a volánnál, ezért ütközött neki egy, a korábbi baleset miatt álló teherautónak az M1-es autópályán. Őt és egy másik utast kórházba szállítottak, hét másik utas a helyszínen meghalt.


A moldáv kisbusz sofőrje az ütközés erejétől kirepült a járműből, de egy utasával együtt túlélte a péntek hajnali, M1-es autópályán történt tragédiasorozatot, amelyben összesen nyolcan vesztették életüket – írta a 24.hu.

Mogyorósi Tünde, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense megerősítette a lapnak, hogy a kisbusz vezetője a tragédia egyik túlélője.

Az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Szűcs Brigitta a két túlélő sérüléseiről részletesen is beszélt.

„Egy életveszélyesen megsérült férfit emelt szintű légútbiztosítás után lélegeztetve szállítottak bajtársaink a győri kórházba, egy férfi súlyos mellkasi és végtagsérüléseket szenvedett, fájdalomcsillapítás, rögzítés után őt is kórházba szállították.”

Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, a feltételezések szerint mind a török kamion, mind a moldáv kisbusz vezetője elaludhatott a volán mögött.

A tragédiasorozat péntek hajnalban, kevesebb mint egy óra alatt történt Győr közelében. Az első baleset 4:30 körül következett be az autópálya 115-ös kilométerszelvényénél, ahol egy török kamion egy tereléssel elzárt úton leállított munkagépnek ütközött, majd kigyulladt. A sofőr a helyszínen életét vesztette.

Alig háromnegyed órával később, 5:15 körül, mintegy 1600 méterrel arrébb egy moldáv rendszámú kisbusz – vélhetően a belassuló forgalom miatt – nekiütközött az előtte haladó ukrán teherautó hátuljának. A kisbuszban utazó külföldi férfiak közül heten meghaltak.

A helyszínen készült felvételek alapján az érintett szakaszon forgalomterelés volt érvényben, amit sárga útburkolati jelek és munkagépek is jeleztek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
„Maddie szétkúrja az életem” – A Madeleine McCann-ügy fő gyanúsítottja titkos felvételen dühöng
A német Christian Brückner egy titokban rögzített videón dühöngött, amiért a Madeleine McCann-ügy tönkretette az életét. A felvétel nem sokkal azután került nyilvánosságra, hogy a brit rendőrség állítólag új, terhelő bizonyítékokat kapott róla.


Egy titokban rögzített felvételen a Madeleine McCann-ügy német fő gyanúsítottja, Christian Brückner káromkodva panaszkodik, hogy az ügy tönkretette az életét, miközben ismét tagadja, hogy köze lenne a háromévesen eltűnt kislányhoz.

A videó éppen akkor került nyilvánosságra, amikor brit bulvárértesülések szerint a Scotland Yard nyomozói egy „bombasztikus” új iratanyagot kaphattak Brücknerről a német hatóságoktól.

A férfi a rá nehezedő nyomás miatt dühöng – írja a LADbible egy állítólag titokban rögzített felvétel alapján. Brückner ezen a következőket mondta:

„Igen, de Maddie szétkúrja az életem, tudod, szóval miért is kellene sajnálkoznom? Szétkúrja az életem!”

„Nem mehetek ki az utcára. Az emberek azt hiszik, én öltem meg Maddie-t. Tönkreteszi az életem” – mondja a felvételen a férfi.

Amikor arról kérdezték, volt-e köze a kislány eltűnéséhez, annyit felelt: „Természetesen nem.”

A férfi ezután homályos utalást tett arra, mit csinált a kislány eltűnésének éjjelén: „Nem árultam el neked, hol voltam, amikor Maddie eltűnt” - mondta nevetve, majd hozzátette: „Túl sokat mondtam.” Azt is elmondta, hogyan kerüli el az őt figyelő rendőröket, és állítása szerint nem fél egy esetleges brit kiadatástól sem. Azt nem tudni, pontosan mikor készült a felvétel.

Brückner korábban megtagadta, hogy beszéljen a brit nyomozókkal, akik egy másik ügyben kiszabott börtönbüntetéséből való szabadulása után keresték meg. A német hatóságok 2020 óta a McCann-ügy fő gyanúsítottjaként tartják számon, de vádat nem tudtak emelni ellene a kislány eltűnésével kapcsolatban.

Christian Brückner tavaly szeptemberben szabadult, miután letöltötte hétéves börtönbüntetését, amit egy 2005-ben, Praia da Luzban elkövetett nemi erőszak miatt kapott.

Azóta Németországban rendőri megfigyelés alatt állt, bár a legfrissebb, egymásnak ellentmondó hírek szerint ez a felügyelet átalakulhatott. A brit nyomozás fókuszában álló férfit idén februárban a helyi tiltakozások miatt más településre költöztették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Gyanús halálesetek Dunapatajon: négy holttestet exhumálnak, két napra lezárja a rendőrség a temetőket
A rendőrség kezdeményezésére négy, gyanús körülmények között elhunyt ember sírját nyitják fel Dunapatajon. Az elhunytak otthonában vagyon elleni bűncselekmények nyomaira bukkantak, a temetőket két napra lezárják.


Két napra, kedden és szerdán lezárják Dunapataj katolikus és református temetőjét, mert a hatóságok négy holttestet emelnek ki a sírokból – tudta meg a 444.hu. A lezárás idején senki nem látogathatja a sírhelyeket, és temetéseket sem tartanak.

Az intézkedést Dusnoki Csaba, a település polgármestere és a helyi temetkezési vállalkozó is megerősítette.

A polgármester a hatóságoktól kapott tájékoztatás alapján a lapnak elmondta: „A rendőrség kezdeményezte az elhaltak testének megvizsgálását bűncselekmények gyanújával összefüggésben, azt vizsgálják, hogy nem idegenkezűség okozta-e a halálukat.”

A Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal írásban azt közölte, hogy együttműködnek a nyomozókkal, de többet nem árulhatnak el az ügyről: „Az ügyben a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal együttműködik a nyomozó hatósággal, azonban a folyamatban lévő eljárásra tekintettel részletesebb tájékoztatást nem tud adni. Tájékoztatjuk, hogy a temető lezárása nem tartozik hatóságunk jogkörébe.”

A rendőrség egyelőre csak annyit közölt, hogy fogadták a sajtó megkeresését.

A gyanú onnan ered, hogy azokban a házakban, ahol a holttesteket megtalálták, vagyon elleni bűncselekmények nyomaira bukkantak.

Most azt vizsgálják, hogy a lopások mellett történt-e személy elleni erőszak is.

Meg nem erősített információk szerint mind a négy haláleset idén történt, az áldozatok pedig egyedülálló, többnyire idős emberek voltak.

A holttesteket minden esetben a reggeli órákban találták meg, és volt olyan áldozat, akinek előző este még látszólag semmi baja nem volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Videóból tudta meg, hogy brutálisan elgázolták egy elektromos biciklivel, a cserbenhagyó most börtönbe kerülhet
A 33 éves walesi férfi a baleset utáni emlékezetkiesése miatt nem tudta, mi történt vele. Két nappal később a szomszédja mutatta meg neki a térfigyelő kamera felvételét a gázolásról.
M.M. / Fotó: X - szmo.hu
2026. június 12.



Börtön várhat arra a 35 éves férfira, aki egy házilag átalakított elektromos kerékpárral elgázolt, majd eszméletlenül az úton hagyott egy gyalogost a walesi Newportban. A sofőr egy egyirányú utcában, világítás nélkül, a forgalommal szemben haladt, amikor a balesetet okozta. A vádlott a bíróságon bűnösnek vallotta magát baleset okozásában, érvényes vezetői engedély nélküli vezetésben és cserbenhagyásban – írja a The Sun.

A 33 éves áldozat tavaly novemberben épp hazafelé tartott a munkából, amikor a jármű letarolta. A férfi az ütközéstől eszméletét vesztette, és a kórházban tért magához, de fogalma sem volt, hogyan sérült meg.

Az orvosok súlyos agyrázkódást állapítottak meg nála, és közölték vele, hogy további komoly vizsgálatok várnak rá. „Azt mondták, fél évig nem vezethetek, és kivizsgálásra szorul a szívem és az agyam –

akkor teljesen le voltam sújtva, mert egyszerűen nem volt róla emlékem”

– nyilatkozta az áldozat.

A férfinak egy három-négy órás időszak teljesen kiesett, és egy darabig korábbi emlékei is hiányosak voltak:

„a nevelőapám a fiam születésnapját kérdezte tőlem, és nem tudtam felidézni. Ez kissé felkavart, nyomasztó volt”.

Csak két nappal a baleset után derült ki számára az igazság, amikor két szomszédja megmutatta neki a térfigyelő kamera felvételét, amely rögzítette a gázolást.

A férfi azóta is a történtek hatása alatt van:

„Körülbelül ötszázszor megnéztem a felvételt, de még mindig nem tűnik valóságosnak.”

Hozzátette, megkönnyebbült, hogy végre tudja, mi történt, de frusztrálja a tudat, hogy egyszerűen otthagyták az út közepén. Ugyanakkor szerencsésnek érzi magát. „Lehetett volna igazán súlyos is, ha mondjuk egy gyerekkel, egy idős emberrel, vagy valaki olyannal történik, aki kisebb termetű – elég szerencsés voltam.”

A bíróságon kiderült, hogy a balesetet okozó jármű eredetileg egy hagyományos kerékpár volt, amit később alakítottak át. Az Egyesült Királyságban – az uniós és magyar szabályozáshoz hasonlóan – csak azok az elektromos kerékpárok minősülnek legálisnak, amelyek motorja legfeljebb 250 wattos, és 25 km/órás sebességnél lekapcsol a rásegítés. Az ennél erősebb vagy házilag módosított járművek már segédmotoros kerékpárnak számítanak, amelyekre jogosítvány is kötelező. A vádlott jogosítvány nélkül vezetett, most ideiglenesen eltiltották a vezetéstől, az ítéletet később hirdetik ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk