A Rovatból

Megszólaltak a meggyilkolt kislány szülei: nem értik, hogy engedhették szabadon a halálra ítélt bűnözőt

Hiába követelték a kivégzését, K. Aladár végül húsz évet ült. A 11 éves Anita szülei új helyre költöztek, és most elmesélték, hogy még mindig nehezen viselik az akkor történteket.


1988-ban az egész országot megrázta egy gyilkosság híre. A 11 éves Anitát Lenti határában támadta meg az akkor 21 éves K. Aladár. Szexuális szándékkal rángatta be egy bokorba, majd megfojtotta, és megtaposta. A férfit akkor kötél általi halálra ítélték, amit később életfogytiglani fegyházbüntetésre módosítottak. Ez akkoriban húsz év büntetést jelentett.

A döntés miatt nagy volt a felháborodás, több mint ötezer aláírás gyűlt össze, amely azt követelte, hogy hajtsák végre az eredeti ítéletet. Ám végül maradt a módosítás, és a gyilkos 2008-ban szabadult a Csillagból. A korábbi igazságügyi szakértői vélemény azt írta róla, hogy „önző, a társadalmi normákat semmibevevő, agresszív hajlamú ember, akinél nem kizárt a bűnismétlés veszélye sem”.

A férfit most újra egy bűncselekmény miatt fogták el. November 20-án kirabolt egy dohányboltot, az eladónőt megtámadta, megverte és egy gázfegyverrel arcon lőtte. Az eset után a Terrorelhárítási Központ kommandója elfogta.

A Bors most megkereste a meggyilkolt kislány szüleit, akik azóta más helyre költöztek már. Ők a mai napig nehezen viselik a történteket. Szomorúan mesélték el, hogy a rendőrök nem engedték még azt sem, hogy megnézzék a gyerekük holttestét. A párnak van egy nagyfia, és Anita halála után született lánya.

Anita szülei a laptól tudták meg, hogy a kislányuk gyilkosa újra bűncselekményt követett el. Felháborítónak tartják, hogy kiszabadulhatott - mondták.

A lánytestvér emlékeztette a lapot arra, hogy a férfit 2012-ben Bándy Kata eltűnésével is összefüggésbe hozták, mivel a rendőrségi pszichológusnő munkája révén ismerhette K. Aladárt.

A gyilkosság után a férfi azt nyilatkozta a Népszavának, hogy "jobb lett volna, ha felakasztják, mint hogy húsz évet üljön". A börtönben végül megbékélt, papnak készült, és feleségül vett egy rablásért elítélt nőt. Az édesanyja belebetegedett fia tettébe, és pár évvel később meghalt. Bátyja annyit árult csak el, hogy két hónapja beszélt a férfival utoljára, a rendőröktől tudta meg, hogy testvére kirabolt egy trafikot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia Cserépfalun: Megtalálták a verseny közben eltűnt futó holttestét
Spitzmüller Zsoltot hajnalig keresték, végül délután találtak rá. A rendőrség szerint bűncselekmény gyanúja nem merült fel.


A Cserépi Trapp terepfutóverseny közösségi oldalán közölte, hogy szombaton eltűnt az egyik futó, Spitzmüller Zsolt.

A férfi a faluba még visszaért, de a célba már nem érkezett meg, és telefon sem volt nála.

Az egri Kárpát Egyesület azt írta, 11:20-kor egy térfigyelő kamera rögzítette Cserépfalun a Bethlen utcán. Ezután azonban nem látták többé.

A szervezők hajnal 3-ig keresték őt, és azt írták: „extrém helyekre is elmentünk”, de nem találták meg.

A kutatásban a rendőrség és civilek is részt vettek, a hatóság pedig körözést adott ki a férfira.

„Mint már többen értesültetek róla, egy futótársunk elveszett a tegnapi nap folyamán. Mi is kint voltunk a keresésén hajnali 3-ig tartott. A legutolsó infónk az, hogy a faluba lejött, kamera rögzítette. Leellenőriztük a rajtszámokat, amiket leadtatok, nem volt benne a 9-es rajtszám. És nem is csippantott a rendszer szerint. De ha valaki mégis úgy érzi, hogy látta a célban, kérem szóljon Molnár Norbert szervezőnek” – írták a rendezők.

Vasárnap kora délután azonban megérkezett a szomorú hír: a Blikk információi szerint Cserépfalu határában vasárnap nem sokkal délután 14 órát követően megtalálták Spitzmüller Zsolt holttestét.

"Valóban megtaláltuk a férfi holttestét a település határában. Bűncselekmény gyanúja nem merült fel, vizsgáljuk a haláleset körülményeit"

– erősítette meg a lapnak Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. "Tudomásunk szerint nem a futóverseny útvonalán találták meg az eltűnt férfit, ám egyelőre arról nincs hír, hogy miért térhetett le róla" - írták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Ütöttek, vertek, rugdostak, eszembe jutott, hogy meg fogok halni – Véresre vertek egy férfit egy házibuliban Ricsén
A férfi szerint hátulról leütötték, ekkor elájult. Mikor magához tért, az ékszerei nem voltak már rajta.


Véresre vertek egy férfit egy házibuliban Ricsén. A bulizók, miután sokat ittak, összevesztek a férfival, bántalmazni kezdték, majd leütötték. Az áldozat a Tényeknek elmondta, hogy elfogta a halálfélelem is, miközben ütötték, verték, rugdalták.

Valaki hátulról leütötte, elájult, és mikor magához tért, vérzett a feje és látta, hogy az ékszereit ellopták.

A mentők vitték kórházba a sokkos férfit. A fosztogatókat a rendőrség kihallgatta. A házigazda szerint a három támadó nem lopott, csak verekedett. Szerinte a férfi és felesége tették az ékszereket a postaládába, hogy rájuk "verjék" a balhét.

VIDEÓ: A Tények beszámolója ITT látható


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy félreértés miatt verhettek halálra egy nagyothalló férfit Kelenföldön
Az 51 éves férfi nagyothalló volt, sokszor a beszélgetőpartnere vállára tette a kezét, hogy hozzá fordulva szájról tudjon olvasni. Unokatestvére szerint ezt érthette félre a támadója.


Tragédiába torkollott egy hétvégi szóváltás Kelenföld közelében. Egy 51 éves férfi, aki rokonai szerint „a légynek sem tudott ártani”, kedden életét vesztette, miután egy konfliktusban súlyos fejsérüléseket szenvedett - számolt be róla az RTL Híradó.

Az áldozat édesanyja vasárnap szólt a férfi unokatestvérének, hogy fiát szombat este megtámadták, és a mentők kórházba vitték. Unokahúga szerint a férfi egy félreértés miatt halhatott meg.

„Lacika lement kenyérért. Ott volt egy barátja és ittak sört, és a barátja félrement a bokorba pisilni, és az egyik ott lakó az egyik emeletről leszaladt és elkezdett kiabálni a másik fiúval. És a Lacika meg odament hozzá”

– mesélte az unokahúg.

A férfi nagyothalló volt, sokszor a beszélgetőpartnere vállára tette a kezét, hogy hozzá fordulva szájról tudjon olvasni. Unokatestvére szerint ezt érthette félre a támadója. A szemtanúk szerint ugyanis ezután nemcsak megütötte, hanem meg is rúgta. Súlyos koponyasérülésekkel vitték kórházba, majd később meghalt.

A rendőrök haláleset miatt egy 41 éves férfit vettek őrizetbe, kihallgatták, de azt egyelőre nem lehet tudni, pontosan mivel gyanúsítják.

„Szinte mindennaposok a verekedések és az ordibálások”

- nyilatkozta az RTL Híradónak egy, a szomszéd házban lakó férfi, aki szerint az utóbbi időben egyre több a részegen randalírozó a környéken. Leginkább éjszaka van ilyen probléma, de a helyiekből álló Facebook-csoportokban szinte naponta jelennek felvételek az utcákon magatehetetlen, bódult állapotban lévő, vagy éppen késsel hadonászó emberekről.

A XI. kerület alpolgármestere szerint nagyon nehéz a helyzet. Bács Márton szerint létszámbővítésre lenne szükség a rendőri állományban. De hozzátette: az önkormányzat is igyekszik több közterületfelügyelőt alkalmazni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Sokkoló pillanat a 6-os főúton: markológép zuhant az útra egy kamionról
Egy autós fedélzeti kamerája rögzítette a rémisztő jelenetet Vasasnál. A sofőrnek alig egy másodperce volt, hogy elkerülje az ütközést.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. augusztus 18.



Egy autós fedélzeti kamerája rögzítette, ahogy egy markológép rázuhan az úttestre a 6-os főúton, Vasas közelében. A baleset még július 3-án történt, de a róla készült felvétel csak nemrég jelent meg a BpiAutósok.hu-n.

Egy kamion szállította a markológépet, de a szerelvény nem fért át a híd alatt, ezért a rakomány az útra zuhant. Nem sérült meg senki, de ez nem sokon múlt.

„Túléltük! Az autón is csak kisebb nyomok maradtak. Kb. egy másodperc alatt kellett reagálni. A markoló gémje volt magasabbra hagyva, és konkrétan bezuhant az úttest középső sávjába” – nyilatkozta a felvételt készítő sofőr a balesetről.


Link másolása
KÖVESS MINKET: