KÉK HÍREK

Megszólaltak a hintabalesetben megsérült fiú szülei: édesanyja bűntudatot érez

A 18 éves fiatal továbbra is életveszélyes állapotban van.


Ahogyan arról mi is beszámoltunk, Várpalotán szombat este működés közben szétesett egy vidámparki hinta, amiből többen is kiestek. A balesetben öten sérültek meg, egyikük, egy 18 éves fiú, Krisztofer súlyos koponyasérülést szenvedett: újra kellett éleszteni, és

továbbra is életveszélyes állapotban van.

A fiú egy másik vendéggel együtt kiesett a hintából, feje a padkának csapódott. A kórházban kétórás, életmentő koponyaműtéten esett át, jelenleg pedig válságos állapotban fekszik az intenzíven, mélyaltatásban tartják. "Ébresztéskor derül majd ki, hogy milyen az agyműködése, és hogy fennáll-e természetes kóma" - árulta el a Blikknek dr. Skaliczky Zoltán, a Pecz Aladár Kórház szervezési igazgatója.

A fiú édesanyja szintén a hintán volt, amikor bekövetkezett a baleset: másik gyermeke mellett ült, miközben Krisztofer a mögöttük lévő ülésben foglalt helyet. A balesetben mindhárman megsérültek.

"

Krisztofer a hátunk mögötti székekben ült, és mikor visszafelé indult volna a körhinta, akkor elkezdett remegni, de én előtte már hallottam egy üvöltést, és miután elkezdett remegni, egy nagy csattanást hallottam, üvegszilánkok potyogtak a nyakunkba

- nyilatkozta a veszprémi asszony a Tényeknek. Mint utólag kiderült, saját fia üvöltött, azt kiáltotta: "Anya!"

Az édesanya elmondása szerint Krisztofer már harmadszor ült a hintán, amikor a baleset történt. A TV2 információi szerint a fiú valószínűleg kicsúszott az üléséből a hatalmas erőtől, a biztonsági védőkar ugyanis csukva volt a kocsin. Az édesanya beszámolója szerint vasárnap reggel közölték vele, hogy ha fia életben is marad, nagyjából két százalék esély van rá, hogy felépüljön.

"
Bűntudatot érzek

- mondta az édesanya a Tényeknek: úgy érzi neki kellett volna Krisztofer székébe ülni.

"

A feleségem hívott, hogy baj van. Én otthon voltam, ő a két másik nevelt gyermekemmel együtt nézte végig a balesetet. Nagyon megviselte az eset az egész családot. A feleségem napi 1 órát lehet a fiunk mellett, Krisztofert most is gépeken tartják. Az orvosok semmi biztatót nem mondanak

- nyilatkozta a fiú apja a Blikknek.

A lap információ szerint Campanari-Talabér Márta, Várpalota polgármestere azt mondta: minden szabályszerűen működött, az üzemeltető engedélyei is rendben voltak. Greznár Attila, a körhinta üzemeltetője szerint egy Olaszországból rendelt alkatrész lehetett a hibás, amit márciusban rendeltek meg. A héten csavarról-csavarra átvizsgálják a gépet. A rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt, ismeretlen tettes ellen nyomoz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Alultápláltság miatt meghalt egy öt hónapos csecsemő, mindössze 3,5 kiló volt
Bár a védőnő és a háziorvos is elmondta, hogy tápszer kellene a babának, ezt az anya többször figyelmen kívül hagyta. Előfordult, hogy el sem ment a tanácsadásokra.


Alultáplált csecsemőjének halála miatt emelt vádat egy anya ellen a Heves Vármegyei Főügyészség – közölte a szervezet helyettes sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Kenézi Diána tájékoztatása szerint a fiatal nő harmadik gyermeke koraszülötten, kis súllyal jött világra 2023 nyarán, ám az anya a szülés utáni vizsgálatokon egyáltalán nem, míg a védőnői tanácsadásokon csak többszöri figyelmeztetés után jelent meg a kisbabával.

Miután az eleinte anyatejjel táplált újszülött nem gyarapodott megfelelően, a védőnő és a háziorvos tápszeres táplálást javasolt. A vádlott azonban a figyelmeztetések ellenére több héten keresztül ilyen életkorban ellenjavallt tehéntejet adott gyermekének.

A vádirat alapján a nem megfelelő táplálás következtében a csecsemő súlygyarapodása elmaradt. A gyermekvédelmi szakemberek ezért többször felhívták a nő figyelmét a szükséges teendőkre, és a tápszerek felíratásában, kiváltásában, valamint az orvosi vizsgálatok megszervezésében is segítették. A nő azonban azonban nem minden esetben íratta fel a tápszert, illetve az annak kiváltásával kapcsolatos problémát sem jelezte.

Az elégtelen táplálás következtében az öt hónapos csecsemő súlygyarapodása megállt, majd visszaesett, végül a gyermek alultápláltság miatt meghalt.

Kenézi Diána a 24.hu megkeresésére közölte, hogy az öt hónapos baba mindössze három és fél kiló volt, amikor meghalt.

A helyettes szóvivő jelezte: a halál okaként azonosított alultápláltság azért alakult ki, mert az anya a baba gondozását nem a tőle elvárható módon végezte, ezért a Heves Vármegyei Főügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt emelt vádat ellene.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Drámai percek Ferihegyen: két landoló gépen is életveszélyben volt egy utas
Alig ért földet az egyik gép egy rohamot kapott beteggel, máris érkezett egy másik, ahol a fedélzeten éppen újraélesztés zajlott.


November 12-én mindössze 22 percen belül két különböző járatról is riasztást kapott a Budapest Airport szerződéses orvosi szolgálata, mindkét esetben kritikus állapotú utasok miatt kellett intézkedni.

A AMS Airport Medical Service a közösségi oldalán számolt be a két esetről.

Beszámolójuk szerint az egyik párizsi járaton egy utas epilepsziás rohamot kapott, a másik, Antalyából Stuttgartba tartó gépen pedig éppen újraélesztés zajlott a fedélzeten.

A két repülőgép érkezése között alig 10 perc telt el. Az AMS repülőtéri orvosi csapata minden erőt mozgósított, és párhuzamosan látta el a betegeket.

"Az orvosi csapat és az OMSZ esetkocsiján dolgozók összehangolt munkája ezúttal is életeket mentett, a laikusok összefogása pedig ismét rámutatott, milyen fontos, hogy megkezdjük a segítségre szorulók ellátását az egészségügyi szakemberek kiérkezéséig"

– írták a bejegyzésben.

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Felhívott a pedofil apa egy hotelt, és megkérdezte, van-e ott lehetőség gyerekkel szexelni – így bukott le
Kiderült, hogy a férfi rendszeresen próbált szexuálisan közeledni hétéves kislányához, akitől külön élt. De más kislányokat is figyelt.
Malinovszki András - szmo.hu
2025. november 13.



Kilenc év fegyházbüntetést és kilenc év közügyektől eltiltást kért a Veszprém Vármegyei Főügyészség arra a férfira, aki a vád szerint szexuálisan zaklatta a hétéves kislányát – írta a 24.hu. Az ügyészség azt is indítványozta, hogy a férfit ne lehessen feltételesen szabadságra bocsátani, és tiltsák el minden olyan tevékenységtől, amely során 18 év alattiakkal foglalkozhatna. A férfi a bűnösségét tagadta.

A férfi egészen bizarr módon bukott le:

felhívott egy hotelt, hogy érdeklődjön, van-e náluk lehetőség kiskorú gyermekekkel való szexuális együttlétre.

A hotel dolgozói a hívás után értesítették a hatóságokat, akik így jutottak el a férfihoz.

A vádirat szerint a férfi a különköltözés után is rendszeresen, jellemzően hétvégente vitte magával a kislányát az albérletébe, ahol a gyermek néhányszor az éjszakát is töltötte. Ezeken az alkalmakon a férfi többször is szexuálisan közeledett a kisgyereke felé, de a cselekményeivel végül a kislány kérésére felhagyott.

A dokumentum szerint előfordult az is, hogy a férfi hónapokon keresztül figyelt kislányokat, más esetekben pedig szexuális szolgáltatást nyújtó személyeket hívott fel, akiket szerepjátékra kérve próbálta megélni pedofil hajlamait.

A férfinak a házasságából egy kislánya született. A gyermek születése után megromlott a kapcsolata a feleségével, ezért a nő elköltözött tőle a gyermekkel együtt.

A férfit a tizenkettedik életévét be nem töltött, hozzátartozója sérelmére folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettével vádolják. A Büntető Törvénykönyv szerint a 12 év alatti sértett esetén a szexuális cselekmény bizonyítása önmagában megalapozza a szexuális erőszak bűntettét, nincs szükség erőszak vagy fenyegetés bizonyítására. A hozzátartozói viszony és a folytatólagos elkövetés a cselekményt súlyosabban minősítő körülmények, ami magasabb büntetési tételt von maga után.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő részletek: Volt párja ölte meg a fiatal nőt, akit holtan találtak Szolnokon
A gyanú szerint a fiatalok összevesztek és a férfi ezt követően végzett áldozatával.


Mi is hírt adtunk róla, hogy az otthonában holtan találtak egy fiatal nőt Szolnokon. A rendőrséget csütörtökön értesítették.

Mostanra kiderült, hogy a huszonéves lány gyilkosság áldozata lett.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a gyilkossággal egy 22 éves fiatalembert gyanúsítanak. A gyanú szerint a fiatalok szóváltásba kerültek, a férfi utána végzett a nővel.

A Szolnok hangja Facebook-csoportban arról írtak: volt élettársa végzett a lánnyal.

„A McDonaldsban dolgozott az a húsz éves fiatal lány, akit féltékenyégből gyilkolhatott meg volt párja szerda éjszaka Szolnokon... Andrea újra szerelmes lett egy munkatársukba, amelyet volt élettársa nem tudott elviselni”

- fogalmaztak a posztban.

A férfit a rendőrség elfogta. Emberölés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, ahol beismerő vallomást tett. A férfit őrizetbe vették, és kezdeményezik letartóztatását - írja a 24.hu.

VIDEÓ: Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk