Csodával határos módon élte túl az Árpád hídi balesetet az a taxis, akinek autójába nagy sebességgel csapódott az a Suzuki, ami frontálisan ütközött a hídra forgalommal szemben felhajtó drogos ámokfutóval. Nagy Tamás éppen a Deák térről vitt egy testvérpárt és unokatestvérüket Óbudára, amikor szerda este megtörtént a baleset. A 44 éves férfi már kikerült az intenzív osztályról, de még oxigénmaszkot kell viselnie.
„Szegycsonttörés, sérv a belső szerveim melletti rekeszben, a lábamban izomhúzódások, agyrázkódás és jó néhány seb, heg, valamint karcolás a testemen mindenhol”
– sorolta a Blikknek a sérüléseit a taxis, aki a baleset utáni pillanatokat is felidézte.
„Az utasaim kiszálltak, én viszont beszorultam, ki kellett vágni a taximból. A baleset előtti öt perc teljesen kiesett, csak a becsapódás pillanata van meg, ahogy rám repül a Suzuki. A kiérkező mentős hangját nem felejtem el, hallottam, hogy azt mondta, „három halottunk van.” Szörnyű pillanatok voltak, fogalmam sem volt, kiről, kikről beszél.
Elkezdtem mozgolódni, de nagyon be voltam szorulva. Mindenem fájt, az orromból és a fejemből csöpögött a vér, s üvegszilánkok hevertek mindenhol. Egy darabig hallottam az utasaim hangját, aztán elájultam, utána már a csak a kórházban tértem magamhoz. A rendőrök később bejöttek, néhány kérdést feltettek, de akkor még az utasaimra sem emlékeztem.”
Nagy Tamás az év elején combnyaktörés miatt két hónapra kiesett a munkából. A tizenüt éve taxizó férfi szerint nem véletlenül történhetett a tragédia.
„Sok mindent kivédtem már, de ezt lehetetlen volt elkerülni. Állítólag száznegyven kilométeres sebességgel csapódhatott neki a Suzukinak az ámokfutó. A felvételek alapján csak arra tudok gondolni, hogy öngyilkos akart lenni. Különben miért nem fordult meg?!
A legfontosabb, hogy túléltük mind a négyen az autóban. Hajszálon múlt, hogy nem haltak meg még többen. Borzalmas az egész. A vétlen áldozatokat nagyon sajnálom, felfoghatatlan ez a történet.”
A három ember halálával végződő tragédia szerda este történt az Árpád hídon. A 43 éves B. Roland előbb Óbudán ellopta egy cigiszünetet tartó taxis autóját, majd a lopatt kocsival nagy sebességgel az Árpád hídra hajtott, ahol a Margitsziget magasságában egy Suzukiba csapódott. A balesetben a Suzuki 34 és 32 éves utasa, egy jegyespár, valamint a bedrogozott ámokfutó is életét vesztette.
Csodával határos módon élte túl az Árpád hídi balesetet az a taxis, akinek autójába nagy sebességgel csapódott az a Suzuki, ami frontálisan ütközött a hídra forgalommal szemben felhajtó drogos ámokfutóval. Nagy Tamás éppen a Deák térről vitt egy testvérpárt és unokatestvérüket Óbudára, amikor szerda este megtörtént a baleset. A 44 éves férfi már kikerült az intenzív osztályról, de még oxigénmaszkot kell viselnie.
„Szegycsonttörés, sérv a belső szerveim melletti rekeszben, a lábamban izomhúzódások, agyrázkódás és jó néhány seb, heg, valamint karcolás a testemen mindenhol”
– sorolta a Blikknek a sérüléseit a taxis, aki a baleset utáni pillanatokat is felidézte.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„A kisfiú élettelenül feküdt a járda és az úttest közötti füves szigeten” - hat évet kérnek a 21 éves lányra, aki miatt hárman haltak meg
A vád szerint a lány a megengedettnél gyorsabban hajtott, amikor a tragédiát okozta. Az egyik áldozat a debreceni Csokonai Színház megbecsült munkatársa volt.
Hat év fogházbüntetést és a jogosítványának végleges bevonását kéri az ügyészség arra a 21 éves nőre, aki a vád szerint két éve Debrecenben halálra gázolt egy hétéves kisfiút, egy háromgyermekes édesanyát és egy 55 éves nőt. A tragédiát okozó, friss jogosítványos sofőr a vád szerint túl gyorsan ment, és figyelmetlenül váltott sávot, amikor egy másik autónak csapódott, majd mindketten a járdán várakozó gyalogosok közé sodródtak – számolt be róla az RTL Híradó.
A borzalmas baleset 2024. március 4-én, a délutáni csúcsforgalomban történt Debrecenben, a forgalmas Faraktár utcában. A T-betűs matricával ellátott autót vezető fiatal nő a felüljáróról érkezve, a belső sávból akart átsorolni a külsőbe, amikor összeütközött a mellette haladó kocsival.
Az irányíthatatlanná vált járművek a járdára repültek, ahol összesen hat embert taroltak le.
Egy 55 éves nő a helyszínen életét vesztette. Egy hétéves kisfiú és egy háromgyermekes édesanya, akik percekkel korábban szálltak le egy buszról, olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a kórházban haltak meg. A mentéshez öt mentőautót és egy mentőhelikoptert is riasztottak.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség szóvivője szerint a sofőr több szabályt is megszegett. „A sebességhatárt túllépve a belső forgalmi sávban közlekedett, és kellő körültekintés nélkül, szabálytalanul kezdte meg a jobbra történő sávváltást. Majd nekiütközött a mellette, a forgalmi sávban haladó személygépkocsinak” – mondta Szűcs Erika.
A tragédiának a délutáni csúcs miatt több szemtanúja is volt. Egyikük a Híradónak drámai részleteket idézett fel a történtekről.
„Azt láttam csak, hogy két autó repül a levegőbe. A járdára csapódtak, majd neki a hatalmas vasoszlopnak, ami a jelzőlámpát tartja. Embereket is elsodort a két autó. Egy kiskorú gyermeket is, aki élettelenül feküdt a járda és az úttest közötti füves kis szigeten”
– fogalmazott a szemtanú.
Az elgázolt hat ember közül hárman élték túl a balesetet: egyikük súlyos, ketten könnyebb sérüléseket szenvedtek. Az ügyészség kettőnél több ember halálát eredményező, gondatlanságból elkövetett közúti baleset okozása miatt emelt vádat a most 21 éves nő ellen, akire letöltendő fogházbüntetést és a vezetéstől való végleges eltiltást kérnek. „Őt a járásbíróság hat év fogházbüntetésre ítélje, és végleges hatállyal tiltsa el a közúti járművek vezetésétől” – közölte Szűcs Erika.
A balesetben a vádlott is megsérült, a történtek pedig lelkileg mélyen megviselték. Az egyik elhunyt áldozat a debreceni Csokonai Nemzeti Színház munkatársa volt.
Hat év fogházbüntetést és a jogosítványának végleges bevonását kéri az ügyészség arra a 21 éves nőre, aki a vád szerint két éve Debrecenben halálra gázolt egy hétéves kisfiút, egy háromgyermekes édesanyát és egy 55 éves nőt. A tragédiát okozó, friss jogosítványos sofőr a vád szerint túl gyorsan ment, és figyelmetlenül váltott sávot, amikor egy másik autónak csapódott, majd mindketten a járdán várakozó gyalogosok közé sodródtak – számolt be róla az RTL Híradó.
A borzalmas baleset 2024. március 4-én, a délutáni csúcsforgalomban történt Debrecenben, a forgalmas Faraktár utcában. A T-betűs matricával ellátott autót vezető fiatal nő a felüljáróról érkezve, a belső sávból akart átsorolni a külsőbe, amikor összeütközött a mellette haladó kocsival.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A rendőr is látta, hogy nem ő van a felvételen, a bíróság mégis 113 ezer forintra büntette a négygyermekes özvegyet
Egy nyírbélteki nőt arcfelismerő szoftver alapján gyanúsítottak meg két budapesti lopással. Ügyvédje most tárgyalást kért, hogy bizonyíthassák, a nő a bűncselekmények idején dolgozott.
Bűnösnek mondta ki a bíróság meghallgatás nélkül azt a nyírbélteki nőt, akit egy arcfelismerő rendszer azonosított két budapesti bolti lopás tetteseként. Kovácsné Fülöp Ilona azt állítja, a bűncselekmények idején a fővárostól 230 kilométerre dolgozott, és tíz éve nem is járt Budapesten. Az ügyében meghallgatás nélküli eljárásban döntöttek, és fizetésre kötelezték – írta a Blikk.
A hatóságok szerint a nő 2025. június 25-én és július 17-én lopott egy XIII. kerületi drogériából. Az ügy akkor indult, amikor Ilona idézést kapott a rendőrségtől. „Először meglepődtem, majd nagyon ideges lettem, amikor megkaptam a rendőrség levelét arról, hogy október 2-án, hivatalosan fogalmazva, eljárás alá vont személyként, beidéznek tulajdon elleni lopás miatt indult szabálysértési ügyben” – idézte fel a nő. A kihallgatáson derült ki, hogy egy arcfelismerő rendszer azonosította őt hét másik nővel együtt a bolti kamerafelvételek alapján.
A kihallgató rendőr két fényképet mutatott neki: az egyiken a tettesnek a feje búbja látszott, és csak egy kevés az arcából, a másikon pedig balra nézett. „Én tavaly 47 éves voltam, a fényképen szereplő nő pedig jóval fiatalabbnak tűnt, amivel az engem meghallgató rendőr is egyetértett. Szerinte az illető egy kicsit hasonlít rám, de szerinte sem én vagyok az” – mondta Ilona, aki hiába állította, hogy munkahelye igazolni tudja az alibijét.
A rendőrség 2025. október 18-án megküldte az iratokat a bíróságnak. „A rendőr felvette a vallomásomat, azt, hogy nem én loptam, nem tartózkodtam Budapesten, sőt, ott tíz éve nem is jártam. Ennyi történt, mígnem március 6-án megkaptam a bíróság levelét. Az állt benne, hogy meghallgatás nélküli eljárás során döntöttek arról, fizessek meg az üzletet üzemeltető cégnek mintegy 48 ezer forintot, illetve a bíróságnak az eljárás költségére 65 ezret.”
A nő a Facebookon kért segítséget, posztja nyomán dr. Szepesházi Péter ügyvéd elvállalta a védelmét. „Nagyon hálás vagyok ezért, mert jelenleg rendkívül nehéz családi és vagyoni helyzetben vagyok, ugyanis a férjem január 2-án elhunyt. Négy gyermekről gondoskodom. És sajnos, van lakáshitelünk, illetve vannak tartozásaink” – sorolta Ilona. Védője a tárgyalás megtartását kérte, hogy bizonyíthassák ártatlanságát.
Dr. Galsa Péter jogi tanácsadó szerint az ügyben több probléma is felmerül. „Mintha a bizonyítás már nem tényekből, hanem szoftveres magabiztosságból állna” – jegyezte meg. Hozzátette, a bírósági végzés indokolásában számszaki ellentmondás is van, mivel a lopással okozott kár összege nem egyezik a megállapított 48 ezer forinttal. „Az arcfelismerő általi találat azonban nem egyenlő a személyazonosság megállapításával. Ha valaki vitatja, hogy ő szerepel a felvételen, akkor ott nem gyorsított eljárásra, hanem tárgyalásra, teljes körű bizonyításra és valódi eljárási garanciákra van szükség.”
A Budapesti Rendőr-főkapitányság annyit közölt, hogy „az ügy iratait hatóságunk 2025. október 18-án megküldte a Pesti Központi Kerületi Bíróság Szabálysértési Csoportjának”. Az Országos Rendőr-főkapitányság általános tájékoztatása szerint a rendőrség az arcfelismerésre „nem kizárólag arra hagyatkozva” állapítja meg a személyazonosságot, és a rendszer „nem küld emberi beavatkozás nélkül találati értesítést”.
Nem ez az első eset, hogy a rendőrségi arcfelismerő rendszer tévesen azonosít valakit. Januárban egy 19 éves fiatalt gyanúsítottak meg bolti lopással, aki végül a beszállókártyájával bizonyította, hogy a bűncselekmény idején Palermóban tartózkodott. Korábban egy szegedi nőt is hibásan azonosított a rendszer egy budapesti lopás ügyében. A technológia szélesebb körű alkalmazását egy 2025 májusi ORFK-utasítás tette lehetővé, amely már szabálysértések esetén is engedélyezi a használatát. Szakértők szerint a magyar gyakorlat több ponton is szembemegy az Európai Unió mesterségesintelligencia-rendeletével, ami akár uniós források felfüggesztését is eredményezheti.
Ilona ügyében a következő lépés a bírósági tárgyalás lehet, ahol a védelem bizonyíthatja, hogy a nő nem tartózkodott a tetthelyen. Az eset túlmutat egyetlen szabálysértésen: a technológiai bizonyítékok és az állampolgári jogok ütközését mutatja be.
Bűnösnek mondta ki a bíróság meghallgatás nélkül azt a nyírbélteki nőt, akit egy arcfelismerő rendszer azonosított két budapesti bolti lopás tetteseként. Kovácsné Fülöp Ilona azt állítja, a bűncselekmények idején a fővárostól 230 kilométerre dolgozott, és tíz éve nem is járt Budapesten. Az ügyében meghallgatás nélküli eljárásban döntöttek, és fizetésre kötelezték – írta a Blikk.
A hatóságok szerint a nő 2025. június 25-én és július 17-én lopott egy XIII. kerületi drogériából. Az ügy akkor indult, amikor Ilona idézést kapott a rendőrségtől. „Először meglepődtem, majd nagyon ideges lettem, amikor megkaptam a rendőrség levelét arról, hogy október 2-án, hivatalosan fogalmazva, eljárás alá vont személyként, beidéznek tulajdon elleni lopás miatt indult szabálysértési ügyben” – idézte fel a nő. A kihallgatáson derült ki, hogy egy arcfelismerő rendszer azonosította őt hét másik nővel együtt a bolti kamerafelvételek alapján.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Verekedés volt Rubint Réka paksi táborában, Schobert Norbi szerint a zene hangereje miatt estek egymásnak ketten
A paksi rendőrség hivatalosan is megerősítette, hogy eljárást indítottak a fitneszedző táborában történt verekedés miatt. A megtámadott férfi sérülései nyolc napon túl gyógyulnak.
Mozgás, élmény és fergeteges hangulat helyett verekedés és mentőautó zárta Rubint Réka paksi Alakreform táborát. A február 21-22-én, a Hotel Energyben tartott rendezvény rémálomba fulladt, miután egy ittas férfi rátámadt a fitneszedző csapatának egyik stábtagjára, akit végül kórházba kellett szállítani. Az interneten terjedő beszámolók szerint
a megtámadott férfi nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett: betört a koponyája, beszakadt a dobhártyája, és az eset után részleges emlékezetkiesés is kialakult nála.
A történteket a hatóságok is megerősítették. Az Országos Mentőszolgálat a story.hu megkeresésére közölte: „A megadott helyről egy férfit szállítottunk fejsérülés miatt helyszíni ellátást követően kórházba”.
A rendőrség is szűkszavú, de egyértelmű választ adott. A Paksi Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint súlyos testi sértés miatt nyomoznak az ügyben, de ennél többet egyelőre nem árulnak el. „A kérdezett üggyel kapcsolatban tájékoztatom, hogy a Paksi Rendőrkapitányságon súlyos testi sértés bűntette miatt van folyamatban eljárás. A nyomozás érdekeire tekintettel további tájékoztatást nem áll módunkban adni” – áll a közleményükben.
A lap megpróbálta elérni a sérült stábtagot is, ő azonban nem reagált a megkeresésre.
A Blikk elérte Schobert Norbit, aki szerint egészen más történt, mint ami az esetről terjed.
„Nem volt senki ittas. Két fellépő között volt egy nézeteltérés a backstage-ben, amiről mi nem is tudtunk, az egyik vendég szólt nekünk, hogy verekedés tört ki. Azonnal beszaladtunk és mentőt hívtunk a sérült miatt, akivel másnap beszéltünk, szerencsére már sokkal jobban volt.
A szóváltás a zene hangereje miatt tört ki, és a támadó úgy látta jónak, hogy egy ökölcsapással zárja le a vitát”