KÉK HÍREK
A Rovatból

Megszólalt a portugál apa, akit korábban a lánya elrablásával vádolt az anya – szerinte túszként tartotta lányát a magyar nő

Az édesapa állítása szerint volt párja nem tartja be bíróság döntését a lányukkal kapcsolatban. Jelenleg Luxemburgban vannak, így a rendőrség már nem körözi Lilyt.


Korábban beszámoltunk arról, hogy a Rendőrség körözést adott ki Fonseca Lilyre. A hároméves kislányt édesanyja karjaiból erőszakkal vitt el apja, majd ismeretlen helyre ment vele. Azóta a körözést visszavonták, mert kiderült, Lily portugál édesapjával van Luxemburgban. A férfi egészen máshogy mesélte el családjuk történetét, mint a magyar anya.

A Blikk szerkesztősége egy levelet kapott az apától, melyben saját szemszögéből mesélte el a történetet, és több magyar bírósági döntés kivonatát is mellékelte. Ezek szerint hivatalosan az apa luxemburgi lakcíme lett Lily tartózkodási helye, tehát a bíróság az apának ítélte a gyereket.

„Ildikóval Luxemburgban ismerkedtünk meg, majd néhány évig együtt is éltünk. 2020 nyarán született meg a gyönyörű Lily, ám az édesanyjával megromlott a kapcsolatunk, mivel egyre irányítóbb és birtoklóbb lett Lilyvel szemben. 2021-ben együtt adtuk be a válókeresetet, amikor Lily még csak egyéves volt” – áll a levélben.

Az apa idézte a bíróság 2022-es döntését is, amely szerint Lily lakhelyét Luxemburgban vagy annak közelében kell fenntartani, hogy az apa rendszeresen találkozhasson a lányával. Fonseca szerint az édesanya már akkor kijelentette, hogy ezt nem fogja betartani.

„Az édesanya a határozat napjától fogva gyakorlatilag túszként tartja Lilyt, nem lehetett elérni, az ügyvédei sem válaszoltak semmilyen megkeresésre”

– állítja Fonseca. „2023 novembere óta minden időmet azzal töltöm, hogy kapcsolatban álljak a hatóságokkal, bíróságokkal, és több mint 100 ezer kilométert autóztam az elmúlt hónapban, hogy megtaláljam a lányomat.”

A kislány édesanyja sosem tagadta, hogy a bíróság nem kizárólag neki ítélte Lily felügyeletét, ám azt továbbra sem hajlandó elfogadni, hogy egy olyan férfinél legyen a lánya, akitől – állítása szerint – retteg a gyerek. „Amíg velem volt, nem tudtunk úgy kimenni az utcára, hogy ne mondta volna: anya, ne engedd el a kezem!” – mesélte Ildikó. „Itt jár óvodába, itt hordtam védőnőhöz, minden Magyarországhoz köti. És el tudják képzelni, mit élhetett át, amikor az apja erőszakkal elhurcolta? Nekünk itt mindenünk megvolt, csak a békénk nem...”

Fonseca azzal zárta sorait, hogy elárulta: a magyar rendőrség június 3-án, miután megismerték a tényeket, felhagyott a körözéssel. „Május 24-én, 7 hónapnyi fogság után megmentettem Lilyt. Bármelyik szülő így cselekedett volna. Azonnal felismert és azóta boldogan élünk” – közölte Fonseca.

A BRFK sajtóosztályától a lap megtudta, hogy a kerületi kapitányságot a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központon keresztül a luxemburgi rendőrség értesítette, miszerint a keresett kislány apja 2024. június 3-án a gyermekkel együtt személyesen megjelent náluk, majd bírósági iratokkal igazolta, hogy a kislány – a jogerős luxemburgi bírósági ítéletnek megfelelően – jogszerűen van nála.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderült, ki rúgott fel egy gyereket a szolnoki kalandparkban – Novák Katalin korábban életműdíjjal tüntette ki
Úgy tudni, a gyerek nem akart mászni, ezért kapta a súlyos büntetést a férfitól, aki állítása szerint azóta megbánta tettét.


Az jászberényi Yakuzák SE elnöke volt az a férfi, aki akkor erővel rúgta ki egy gyerek lábát a szolnoki kalandparkban, hogy az lefejelte a földet. Az egyesületi vezető vállalta a felelősséget és lemondott posztjáról. A Yakuzák SE honlapján megjelent közleményében a távozó elnök azt írta, minden posztjáról és tisztségéről lemond, mert „méltatlanná vált azok betöltésére”.

„Mindent megteszek, hogy az igazságszolgáltatás munkáját támogassam, és csak remélni tudom, hogy nem okoztam lelki sérülést a kisfiúnak, akitől a helyszínen bocsánatot kértem, és minden tettemmel igyekeztem jóvá tenni a jóvátehetetlent. Ezúton kérek bocsánatot a szülőktől is, melyet nem remélek”

– írta.

A Szol24 szerint Jászberényben gyorsan elterjedt, ki volt az, aki ilyen durván bánt a kisfiúval. A lap azt is hozzáteszi, hogy a lemondott sportegyesületi vezetőt korábban Novák Katalin életműdíjjal tüntette ki, még államtitkárként.

A Szolnoki Városüzemeltetési Kft. kedden posztolta ki a Facebookra a megrázó videót, amin jól látszik, hogy miközben a Szolnoki Kalandparkban egy csapat sisakos gyerek várakozik az árnyékban, egy férfi – a csoport egyik felügyelője – a karjánál fogva megragadja az egyik gyereket, néhány méterrel odébb, egy rekortánnal burkolt rész fölé ráncigálja, majd akkora erővel rúgja ki a gyerek lábát, hogy az lefejeli a földet. A felvétel végéig fekve marad és sír.

Az RTL úgy tudja, hogy a gyerek nem akart mászni, ezért rúgta fel az egyesületi vezető.

A Szolnoki Kalandpark az RTL-nek azt közölte, hogy a helyi dolgozók nem is látták a bántalmazást, csak arra lettek figyelmesek, hogy a környéken álló gyerekek hirtelen rendkívül zaklatottak lettek, volt, aki el is sírta magát.

A kalandparkot üzemeltető cég alkalmazottai feljelentést tettek. A Szolnoki Rendőrkapitányság a Telex kérdésére megerősítette, hogy ismeretlen tettes ellen nyomozást folytat garázdaság vétségének gyanúja miatt, de a nyomozás érdekeire tekintettel egyéb információt nem adtak az ügyről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Durván felrúgott egy gondjaira bízott gyereket egy kísérő Szolnokon
Az eset után ráadásul a férfi magára hagyta a hatalmasat eső fiút. Az eset miatt rendőrségi feljelentést tettek.


Sokkoló felvételek kerültek elő a szolnoki kalandparkból, ahol egy csoportvezető súlyosan bántalmazott egy kisgyereket. Az elképesztő videón jól látható, ahogy a felvigyázó egy kisgyereket olyan erővel rúg lábon, hogy a gyerek fejjel tompítja az esést. De itt nem állt meg a történet: a brutális cselekedet után a férfi egyszerűen otthagyta a földön síró gyereket.

A szolnoki kalandpark vezetősége tette közzé a felkavaró felvételt, amit a Telex szúrt ki először.

„A régió leglátogatottabb kalandparkjába sokfelől érkeznek csoportok. A kalandparkot azért hoztuk létre, hogy a gyerekek jól érezzék ott magukat.

Szívesen látunk mindenkit, azt azonban nem gondoltuk, hogy az egyik vidéki csapat látogatása ilyen durva nyomot hagy bennünk. A gyerekekkel érkező felügyelő viselkedése nem elfogadható semmilyen körülmények között”

– nyilatkozta a kalandpark vezetősége.

A park egyértelművé tette, hogy minden formáját elítéli a gyermekbántalmazásnak, és már megtették a rendőrségi feljelentést. Felkavaró képsorok következnek – figyelmeztetnek a bejegyzésben.

Az eset felháborodást váltott ki a közösségi médiában, sokan követelik a felelősök szigorú megbüntetését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Brutális bántalmazás a Szolnoki Kalandparkban! Videón, ahogy egy felügyelő lerúg egy gyereket
A Szolnoki Rendőrkapitányság megerősítette, hogy ismeretlen tettes ellen nyomoznak garázdaság vétségének gyanúja miatt, de a nyomozás érdekeire tekintettel további információt nem közöltek.
Fotó: Facebook - szmo.hu
2024. július 17.



Döbbenetes videót posztolt a Szolnoki Városüzemeltetési Kft. Facebook-oldalára. A felvétel a Szolnoki Kalandparkban készült, ahol egy férfi – a csoport egyik felügyelője – brutálisan bántalmazott egy gyereket.

A videón egy csapat sisakos gyerek látható, ahogy árnyékban várakoznak. Ekkor a felügyelő a karjánál fogva megragad egy gyereket, néhány méterrel odébb ráncigálja, majd olyan erővel rúgja ki a lábát, hogy a gyerek lefejeli a földet, és a felvétel végéig mozdulatlanul fekszik.

A Szolnoki Városüzemeltetési Kft. Facebook-posztjában azt írta:

„Szívesen látunk mindenkit, de nem gondoltuk volna, hogy egy vidéki csapat látogatása ilyen nyomot hagy bennünk. A felügyelő viselkedése elfogadhatatlan. A gyermekbántalmazás minden formáját elítéljük!”

A bejegyzés szerint rendőrségi feljelentést tettek.

A Szolnoki Rendőrkapitányság megerősítette, hogy ismeretlen tettes ellen nyomoznak garázdaság vétségének gyanúja miatt, de a nyomozás érdekeire tekintettel további információt nem közöltek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Többtonnás munkagép zuhant egy nőre Üllőn, a helyszínen meghalt
Egy ipari park egyik telepén történt a baleset. Halált okozó foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt indított büntetőeljárást a rendőrség.


Július 16-án délelőtt tragikus baleset történt a Pest vármegyei Üllőn, írja a budapestkornyeke.hu.

A település külterületén lévő ipari park egyik telepén, az elzárt munkaterületen egy hatalmas, többtonnás gép ráesett egy ott dolgozó nőre.

Az Országos Mentőszolgálat megerősítette, hogy a helyszínre érkező mentősök már nem tudták megmenteni a nő életét.

„A helyszínen egy 40 év körüli nő halálát állapították meg”

– erősítette meg az információt az Országos Mentőszolgálat.

A rendőrség az ügyben halált okozó foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt büntetőeljárást indított.


Link másolása
KÖVESS MINKET: