KÉK HÍREK
A Rovatból

Mégsem akartak óvodásokat elrabolni Budakeszin – a rendőrség tisztázta a helyzetet

Kiderült, hogy csak félreértés történt. Korábban a település polgármestere is megosztotta a hírt és városi programot is lemondott.


Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy Budakeszi polgármesterének információi szerint két kisgyereket próbáltak idegen férfiak magukkal vinni több budakeszi óvoda környékéről.

Győri Ottília azt írta: „Biztonsági okokból a pénteki Márton-napi lampionos esti, utcai felvonulást és rendezvényt lemondjuk.” Később szerencsére kiderült, hogy egy félreértésen alapult az eset. Mindössze annyi történt, hogy egy férfi elvitt mozgásfejlesztésre egy kisfiút a szülei hozzájárulásával.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményben reagált. Azt írják, a budakeszi rendőrök egy édesanya 2023. november 8-i bejelentése alapján kezdtek adatgyűjtésbe és tanúkutatásba. A bejelentés szerint gyermekét egy ismeretlen férfi két nappal korábban el akarta vinni az óvoda udvaráról.

Mostanra a rendőrök kiderítették: egy férfi valóban érkezett 2023. november 6-án délután egy kisfiúért az óvodába, ám először rossz csoportban kereste.

Az abba járó, azonos keresztnevű gyermek nem volt jelen, ezért a férfi elment egészen addig a csoportig, ahol az általa keresett kisfiút megtalálta, majd a szülők előzetes hozzájárulásával mozgásfejlesztésre vitte.

A rendőrök „ismételten és nyomatékkal figyelmeztetnek mindenkit a közösségi médiafelületek felelősségteljes használatára”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Úgy rángatta a gyerekeket, mint egy börtönőr” – brutális felvétel került elő egy krasznodari óvónőről, a rendőrség is nyomoz
Több orosz Telegram-csatorna is közzétette a videókat. A 45 éves nő nem árulta el, miért viselkedett így. Miután a szülők megtudták, mi történt, az óvónő betegszabadságra ment.


A krasznodari 167-es óvodában készült videók alaposan felkavarták az orosz közvéleményt. A felvételeken az látszik, hogy egy óvónő durván bánik a rábízott kisgyerekekkel.

Az orosz interneten kezdtek el terjedni azok a felvételek, amelyeken egy óvónő a hajuknál, karjuknál, lábuknál fogva rángatja és földre löki a gyerekeket. A jeleneteket a 167-es számú óvoda biztonsági kamerái rögzítették. Több helyi Telegram-csatorna is közölte a videókat, amelyeken a kicsik sírása és sikoltozása is jól hallható.

A lapok szerint az óvodapedagógus „börtönőrként” bánt a gyerekekkel. A 45 éves nő nem árulta el, miért viselkedett így. Miután a szülők megtudták, mi történt, az óvónő betegszabadságra ment.

Az intézmény belső vizsgálatot indított. A rendőrség és az ügyészség is foglalkozik az esettel. Az óvoda vezetője és több szülő is vallomást tett - írta a 24.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
A gránátrobbanás két sérültjénél járt Szalay-Bobrovniczky Kristóf: „a katona jobban van, a sebesült hölgy jelenleg nincs életveszélyes állapotban”
A honvédelmi miniszter a kórházban azt ígérte, hogy az újdörögdi baleset mindkét sérültjének minden támogatást megadnak.


Szalay-Bobrovniczky Kristóf a közösségi oldalán számolt be arról, hogy meglátogatta a gránátrobbanásban megsérült katonát és kormánytisztviselőt.

Ahogy arról mi is hírt adtunk, egy kormánytisztviselő mindkét karját elveszítette a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén, miután felrobbant egy gránát a tenyerében. „A fiatal hölgy az egyik oldalon csukló, a másik oldalon alkar elvesztésével járó többszörös repeszsérüléseket szenvedett” – közölték. A másik sérült a kiképző katona, aki lágyrész-sérüléseket és csonttörést szenvedett.

A miniszter a kórházi látohatás után azt írta:

"Ma délután meglátogattam a Honvédkórházban az újdörögdi baleset sérültjeit.

A kormánytisztviselő hölgy szüleinek személyesen fejeztem ki az együttérzésemet, valamint biztosítottam támogatásomról a kiképző katonát.

A kezelőorvosok arról tájékoztattak, hogy mindkét sérült állapota stabil, a katona jobban van, a sebesült hölgy pedig jelenleg nincs életveszélyes állapotban.

Köszönöm orvosaink és ápolóink helytállását!

Mindkét sérültnek minden támogatást megadunk"

- írta bejegyzésében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Napokig verhette élettársa a 64 éves pedagógust, akinek holttestét szombat délelőtt találták meg Ráckeresztúron
A háromgyerekes anya két éve fogadta be a férfit, de a szomszédok szerint gyakran hallották, hogy veszekedtek, verekedtek egymással.


Szombaton találták meg azt a 64 éves pedagógust, akit részeg élettársa verhette halálra a ráckeresztúri otthonában. Napokig is bántalmazhatta az asszonyt, mielőtt meghalt - derüt ki a Tények beszámolójából.

Szomszédai elmondása szerint egy nappal korábban is összevert arccal látták a nőt, akit korábban is durván bántalmazott a férfi. Sokszor hallottak kiabálást, veszekedést, verekedést tőlük. Mentő is vitte már el a nőt, a férfit pedig a rendőrök. Mindketten ittak, majd veszekedtek, vélhetően legutóbb is ez történt.

A gyilkossággal az 53 éves alkoholista élettársát gyanúsítják, aki maga hívott mentőt a nőhöz, de már nem tudták megmenteni az életét. Nem menekült el, megvárta a rendőröket, akik elvitték.

A háromgyerekes anya egyedül élt, ismerősei szerint két éve ismerhette meg a férfit, akit befogadott. Nem jöttek ki egymással, többször elküldte a nő a férfit, de visszatért.

A férfit a napokban letartóztathatják.

VIDEÓ: A Tények beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Fotók: Betörték az ablakot és vízzel kevert kutyaürüléket öntöttek a Mi Hazánk képviselőjének autójába
Kisberk Szabolcs szerint a támadás nem véletlen, hiszen hónapok óta foglalkozik a gyömrői horrormenhelyként hírhedtté vált Kutya Mentsvár Menhely ügyével, és több illegális menhelyet és állatkínzót is leleplezett.


Fotókkal illusztrált hírt osztott meg a gyömrői Mi Hazánk közösségi oldala. Bejegyzésük szerint megtámadták a párt képviselőjének, Kisberk Szabolcsnak az autóját. Szerintük az állatkínzók lehetnek az ügy mögött.

Azt írják:

"Az elmúlt időszakban egyre szaporodnak a párt elleni támadások. A hét közepén a Mi Hazánk szegedi irodájának megnyitása előtt pár órával dobtak festékbombát az iroda bejáratára, szombatról vasárnapra virradó éjszaka pedig a Mi Hazánk Pest Vármegyei képviselőjének, Kisberk Szabolcsnak, - aki egyben gyömrői önkormányzati képviselő is - az autóját tették tönkre. Az egyelőre ismeretlen elkövető

kivágta az autó egyik gumiját, betörte az utasoldali ülés ablakát, és körülbelül 10-15 liter vízzel elkevert kutyaürüléket öntött az utastérbe".

A pártban ő foglalkozik az állatvédelemmel, és biztos benne, hogy ennek a támadásnak köze van "az állatvédelem területén végzett tevékenységéhez. Ő tartja hónapok óta napirenden a gyömrői horrormenhelyként hírhedtté vált Kutya Mentsvár Menhely ügyét, de több illegális menhelyet és állatkínzót is leleplezett az elmúlt hetekben" - áll a bejegyzésben.

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET: