KÉK HÍREK
A Rovatból

Megölte és feldarabolta az apját egy budapesti férfi, majd bejelentette a rendőrségen az eltűnését

A nyomozás eredménye szerint a gyilkos és felesége anyagi érdekből ölt. A gyilkosságról tudott a nő fia is, aki segített pénzzé tenni az elhunyt értékeit.


Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden a Police.hu oldalon.

A közlemény szerint a fia jelentette be a rendőrségen 62 éves apja eltűnését a XVIII. kerületből még 2024. február 27-én, mert elmondása szerint már hetek óta nem hallott a férfiről.

Később az eltűnt férfi akkor 41 éves fiát – aki a bejelentést tette – gyanúsítottként hallgatták ki, valamint őrizetbe vették. Majd az akkor 49 éves feleségét is gyanúsítottként hallgatták ki – bűnsegédként elkövetett emberölés bűntett miatt –, és őt is őrizetbe vették.

A nyomozás azt állapította meg, hogy a házaspárnak anyagi gondjai voltak, ezért kitervelték, hogy megölik a férfi apját, és így jutnak hozzá vagyonához. A gyilkosságot a férfi követte el 2024. január 30-án apja XVIII. kerületi házában.

A férfi feldarabolta, majd eltüntette a holttestet, a lakás takarításában felesége is segített; a házaspár rögtön be is költözött az áldozat házába, az ott lévő ékszereket, festményeket és egyéb értékeket pedig elkezdték pénzzé tenni.

Az értékesítést a nő előző kapcsolatából született 28 éves fia végezte, aki szintén tudott a bűncselekményről. Őt, illetve az elhunyt férfi hagyatékát áron alul felvásárló férfit a BRFK nyomozói pénzmosás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntett és más bűncselekmények miatt folytatott nyomozást befejezte, az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek.

Az áldozat holtteste azóta sem került elő – áll a közleményben.

(via MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Dunai hajóbaleset: megtalálták a fiatal fociedző holttestét Bölcskénél
Lieszkovszky Zalán egy motorcsónakban utazott, amely tisztázatlan körülmények között felborult. A rendőröknek a tűzoltók segítettek a test partra szállításában.


Szomorú hírt közölt a Tolna Vármegyei Hírportál: megtalálták Lieszkovszky Zalán holttestét, aki másfél héttel ezelőtt tűnt el egy hajóbalesetben Budafok-Tétény környékén. A 34 éves dunaújvárosi sportember egy motorcsónakban utazott, amely tisztázatlan körülmények között felborult.

Vasárnap délben Bölcskénél, a Duna 1552. folyamkilométerénél találták meg a holttestet. A műszaki mentéshez a paksi hivatásos és a bölcskei önkéntes tűzoltókat is riasztották, akik a rendőröknek segítettek a test partra szállításában

– írta a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Komlósiné Kiss Anett, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta, hogy az azonosítás során megállapították: a holttest valóban a Budafok-Tétény térségében eltűnt férfié.

Lieszkovszky Zalán Dunaújvárosban nőtt fel. Játszott a Paksi SE korosztályos és második csapatában is, megfordult az NB III-as Bölcskében, és szerepelt a Tolna megyei élvonalban is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Hajmeresztő videón, ahogy egy terepjárókból álló konvoj egyszer csak szembefordul a forgalommal az M7-esen
A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kamerája rögzítette a veszélyes jelenetet. A sofőrök kétszer is megfordultak, de szerencsére baleset nem történt.


Március végén egy nem mindennapi jelenetet rögzített az autópálya-kezelő Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. forgalomfigyelő kamerája. A hétfőn közzétett felvételen egy terepjárókból álló menetoszlop látható, amely a határ felé haladt.

A járművek a tereléshez érve az átterelt sávot választották. Röviddel később azonban visszafordultak a kihelyezett útelválasztók között, majd a terelésnél még egyszer megismételték a manővert.

A konvoj egy hosszabb szakaszon a menetiránnyal szemben közlekedett. Az autópálya-kezelő közölte, hogy az eset balesetet nem okozott.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy az általuk kezelt szakaszon átlagosan tíz kilométerenként található egy csomópont, ahol biztonságosan és szabályosan vissza lehet fordulni. Az MKIF-nek külön pont jár a jelenethez választott kiváló zenei aláfestésért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Súlyos baleset az M1-esen: kirepültek az emberek egy árokba csapódott autóból, hárman meghaltak
Herceghalom közelében egy autó előbb szalagkorlátnak ütközött, majd árokba csapódott. Három ember meghalt, egy férfit súlyos sérülésekkel vittek kórházba.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. április 27.



Három férfi a helyszínen életét vesztette, egy pedig megsérült az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán vasárnap történt balesetben Herceghalomnál - közölte az Országos Mentőszolgálat az MTI-vel vasárnap délután.

A baleset helyszínére mentőautókat és két mentőhelikoptert is riasztottak. A mentők egy 50 év körüli férfit fejsérülés és mellkasi zúzódás miatt szállítottak stabil állapotban kórházba - írták.

A katasztrófavédelem korábbi tájékoztatása szerint

az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán a 26-os kilométernél ütközött szalagkorlátnak, majd csapódott nagy sebességgel az árokba egy személyautó. A járműben négyen ültek, ketten kirepültek a kocsiból.

Az Útinform a honlapján azt írta, a baleset miatt lezárták a sztráda Zsámbék-Herceghalom felé vezető lehajtó ágát, a bámészkodók miatt a pályán több kilométeres sor alakult ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megrendítő: 50 késszúrással öltek meg egy muszlim férfit egy francia mecsetben – videóra vették a haldoklását
Az elkövető menekülés előtt videóra vette a vérző áldozatot, miközben az iszlámot szidalmazta. A hatóságok nagy erőkkel keresik a gyilkost.


Pénteken egy tragikus esemény rázta meg a dél-franciaországi La Grand-Combe falut, ahol egy mecsetben ötven késszúrással megöltek egy huszonéves muszlim férfit – számolt be róla az MTI. Az áldozat rendszeresen látogatta a mecsetet, a támadás idején csak ő és az elkövető tartózkodott az épületben.

Az elkövető a telefonjával videóra vette a haldokló áldozatot, miközben szidalmazta az iszlám vallást.

Közben észrevette, hogy a mecsetben működő térfigyelő kamera is rögzíti a történteket. A videót később elküldte valakinek, aki közzétette az interneten, de utóbb törölte.

A hatóságok nagy erőkkel keresik a szökésben lévő gyanúsítottat. Abdelkrim Grini, Ales város ügyésze szombaton közölte, hogy a terrorellenes ügyészség (PNAT) jelenleg vizsgálja, átveszi-e az ügyet.

François Bayrou miniszterelnök az X közösség felületen azt ígérte, hogy

mindent megtesznek a tettes kézre kerítése és megbüntetése érdekében.

A helyi ügyészség tájékoztatása szerint az elkövetőt a biztonsági kamerák felvételei alapján korábban nem látták a mecset környékén. A meggyilkolt férfit akkor találták meg, amikor a hívek gyülekezni kezdtek a pénteki imára.

Az ügyész hangsúlyozta: „Nagyon komolyan vesszük a kérdést, nagyon súlyos bűncselekmény történt.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: