Meghalt Ormos Mária
Életének 90. évében, 2019. december 8-án elhunyt Ormos Mária Széchenyi-díjas történész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Modernkori Történeti Tanszékének professor emeritája, korábban az egyetem rektora és a kar megbízott dékánja, a 20. századi magyar és egyetemes történelem neves kutatója – közölte az Akadémia.
Ormos Mária 1930-ban született Debrecenben. Tanulmányait szülővárosában, majd Budapesten végezte, 1952-ben Debrecenben szerzett
történelem–magyar szakos tanári diplomát.
1957-ig tanársegéd volt, majd adjunktus Szegeden a József Attila Tudományegyetemen. 1957-ben fegyelmi eljárással eltávolították az intézményből. Ezek után levéltári segédmunkatárs, általános iskolai tanár, majd lexikonszerkesztő lett. 1963-tól 1982-ig az MTA Történettudományi Intézetének munkatársává, majd főmunkatársává nevezték ki. 1984 és 1992 között a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem rektora. 2001-től professor emerita.
Ormos Mária kutatási területe Európa és Magyarország 20. századi története volt.
Munkásságát egyebek mellett Széchenyi-díjjal és Akadémiai Díjjal ismerték el.
Ormos Máriát a Magyar Tudományos Akadémia saját halottjának tekinti. Temetéséről és búcsúztatásáról a család később gondoskodik.