Meghalt Ken Block autóversenyző és YouTube-sztár
55 éves korában meghalt Ken Block amerikai autóversenyző, aki a YouTube-on is hatalmas népszerűséget szerzett videóival - jelentette aReuters.
A helyi sheriffhivatal szerint Block egy meredek lejtőn hajtott éppen, amikor a motorosszánja felborult, majd ráesett. A raliversenyző olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Egyébként egy csapattal együtt hószánozott, de a tragikus balesetkor egyedül volt.
Ken Block 2005-ben kezdte a ralizást, már akkor az év újonc versenyzőjének választották a Rally America bajnokságban. Versenyzett a rali-vilábajnokságban, és a ralikrossz-világbajnokságban is, az X Games extrémsport-eseményen pedig három egymást követő évben is érmet szerzett (kétszer bronz-, egyszer ezüstérmet). Versenyzői pályafutása mellett arról is ismert, hogy ő a DC Shoes amerikai ruházati cég egyik alapítója, a YouTube-on pedig internetes sztárrá vált azzal, hogy veszélyes és akadályokkal teletűzdelt mutatta be vezetési képességeit.