Meghalt egy 3 hónapos kisbaba, mert leállt a légzése
Minden szülő rémálma, hogy a kisbabájának baja esik. Sajnos a csecsemőkori, légzésproblémák miatt bekövetkező halálesetek még mindig előfordulnak. Pécelen egy 3 hónapos baba halt meg nemrég emiatt.
Mint arról a Blikk beszámolt, az édesanya lefektette délutáni alvásra három hónapos kislányát. Egy idő után feltűnt neki, hogy a gyermeke tovább alszik, mint szokott. Felment az emeletre, megnézni a kicsit - a baba már nem lélegzett.
A édesanya azonnal kirohant a kisbabával a házból a szomszédjához, akinek egészségügyi végzettsége van. A szomszéd azt monda: "Hiába próbáltunk meg a másik szomszéd kislánnyal mindent, már nem tudtunk segíteni a picin.
A mentősök is hamar itt voltak, annak ellenére, hogy több kilométert kell földúton megtenniük. Sajnos, hiába próbálkoztak majd egy órán át, a pici már soha többé nem mozdult."
A Blikk információja szerint a rendőrség vizsgálja a tragédia körülményeit, és úgy értesültek, hogy orvosszakértő is dolgozik az ügyön. Eddig az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy úgynevezett bukás állhat a háttérben.
Ez akkor fordulhat elő, ha a baba nagyon gyorsan vagy nagyon intenzíven szopik. Ez előfordulhat az evés befejezése után 1-2 órával is. A kislány hason fekve bukhatott, az ment az orrába és a szájába is, elzárva így a légutakat.
Arról nincsen információ, hogy volt-e a gyermek kiságyában légzésfigyelő.