KÉK HÍREK
A Rovatból

„Megfojtalak, te ribanc!” – Brutális üzenetekkel zaklatta Zimány Lindát a magát Magyarország királyának nevező férfi

A férfi azt állította, ő Magyarország királya, és a modell zaklatása mellett még a Belügyminisztériumtól is több ezer eurót követelt.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. július 07.



Kéz- és lábbilincsben vezették a Fővárosi Törvényszékre azt a férfit, aki Zimány Linda zaklatása mellett a Belügyminisztérium dolgozóit és a belügyminisztert is fenyegette. A korábbi modell, műsorvezető és jogász közösségi oldalán keresztül kapta az erőszakos, életveszélyes fenyegetéseket attól a férfitől, aki videóüzenetekkel zaklatta a modellt. A hatóságok tavaly Belgiumban fogták el, most terrorcselekménnyel is vádolják.

A vádirat szerint

a férfi 2023 novemberében egy holland telefonszámról hívta fel a Belügyminisztériumot, ahol magát Magyarország királyának nevezte, és pénzt követelt. Több ezer eurót kért, és kilátásba helyezte, hogy bűncselekményeket, köztük terrorcselekményt követ el, ha nem teljesítik a kérését. A minisztérium feljelentést tett.

A férfit, T. Martint, tavaly fogták el Belgiumban, majd repülővel szállították Magyarországra. A rendőröket is megfenyegette, azt állítva, hogy amerikai, orosz és kínai kapcsolatai vannak. Az ügyészség terrorcselekmény elkövetésével, fenyegetéssel, személy elleni erőszakos bűncselekménnyel és zaklatással vádolja.

Az előkészítő ülésen a férfi azt mondta: „Elismerem a bűncselekményeket, amiket csináltam, azt viszont nem teljesen értem, hogy miért vádoltak terrorfenyegetéssel.” A szakértői véleményt is megkérdőjelezte, szerinte abban ellentmondások és helyesírási hibák is vannak.

Zimány Linda elmondása szerint a fenyegető üzenetek két különböző Instagram-profiltól érkeztek. A modell akkor tett feljelentést, amikor már elegendő bizonyítékot gyűjtött. A nyomozás kiderítette, hogy két külön személy is zaklatta. Az egyik férfi videókat és hangfelvételeket küldött neki, amelyeken az arcát is mutatta, és olyanokat írt, hogy „megfojtalak, te ribanc, az anyáddal együtt”.

Zimány Linda szerint a férfi „teljesen rá volt kattanva a celebekre”, és azt állította, hogy „az összesnek meg kell döglenie”.

A másik zaklatót, aki azzal fenyegette a modellt, hogy eltöri a csontjait és hullazsákba teszi, tavaly decemberben kiengedték az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetből. Róla szakértők megállapították, hogy olyan fokú kóros elmeállapotban volt a bűncselekmény elkövetésekor, hogy nem ismerte fel a tette következményeit. A nyomozást ellene ezért lezárták.

Zimány Linda a tárgyalás után elmondta, örül, hogy nem kell személyesen találkoznia a zaklatójával, és bízik abban, hogy a jövőben is szedi majd a gyógyszereit. Hozzátette:

„Sajnos rengeteg embert zaklatnak, ezért ki kell állnunk magunkért. Van egy határ, amit már nem lehet megengedni.”

A férfi ügyvédje újabb elmeszakértők kirendelését indítványozta. A büntetőügy szeptember végén folytatódik.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Sokkot kapott az anya a neki küldött videótól: kiderült, hogy napokig verték a 14 éves lányát Pápán
Két tinédzser bántalmazott egy 14 éves diáklányt, a Tények riportja szerint azért, mert a sértett szidta az anyjukat. A 15 és 16 éves támadókat a rendőrség elfogta.


Három nap leforgása alatt négyszer verte meg két tinédzser lány egy 14 éves ismerősüket Pápán. A támadók az erőszakot videóra vették, a felvétel pedig később az áldozat édesanyjához is eljutott.

Az általános iskolás

Szofit az egyik alkalommal egy sikátorba rángatták, ahol felpofozták, majd a fejét egy kőfalba verték. A lány hiába próbált menekülni, és egy fiú ismerőse sem tudta megakadályozni a támadást. A bántalmazás következtében koponya- és arcsérüléseket szenvedett.

A Tények riportja szerint a konfliktus oka az volt, hogy a sértett lány szidta a támadók anyját.

Az áldozat édesanyja arról beszélt, hogy lánya eleinte titkolta a történteket a család előtt. Miután kiderült a bántalmazás, az anya személyesen próbálta megbeszélni a helyzetet a támadók anyjával. Az ügy akkor vett drámai fordulatot, amikor

az egyik támadó testvére – állítólag bűntudatból – elküldte neki a bántalmazásról készült videókat, az anya pedig sokkot kapott a látottaktól.

A rendőrség hivatalosan egy bántalmazásról adott hírt, amely szerint egy 15 és egy 16 éves lány előre kitervelte a támadást. A hatóság közlése szerint „egy sétányhoz csalták a fiatal lányt, ahol mindketten először fenyegették és szidalmazták, majd megverték őt”. A két tinédzsert őrizetbe vették, kihallgatták, és kezdeményezték a letartóztatásukat.

A pápai eset nem egyedi a régióban. Tavaly decemberben szintén Pápán vertek és rugdostak össze egy 13 éves fiút a társai, amit szintén rögzítettek. Abban az ügyben a szülők csoportosan elkövetett garázdaság miatt tettek feljelentést.

VIDEÓ: A Tények beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Medve elől menekült, sziklafalon rekedt két magyar turista a Székelykőn
A romániai Fehér megyében riasztották a hegyimentőket, miután egy magyar pár egy medvétől megijedve letért a túraösvényről. A Salvamont és a hegyi csendőrség hozta le őket a hegyről.


Medve elől menekült, ezért egy sziklafalon rekedt két magyar turista szombaton a romániai Fehér megyében, a Székelykőnél. A párt a hegyimentők és a hegyi csendőrök hozták le a hegyről, senki sem sérült meg.

Az eset akkor történt, amikor

a túrázók egy medvétől megijedve letértek a kijelölt ösvényről. Menekülés közben egy olyan meredek, sziklás részre tévedtek, ahonnan már nem tudtak biztonságosan sem fel-, sem lejutni, ezért riasztották a hatóságokat.

A kiérkező Salvamont és a hegyi csendőrség csapatai először biztosították a területet, hogy a medve ne térhessen vissza, majd felkutatták a bajba jutottakat.

Miután megtalálták a turistákat, kiemelték őket a veszélyes zónából, és megkezdték a közös ereszkedést Torockó felé. Az akció sikeresen zárult, a pár sértetlenül ért földet.

A Székelykő környéke népszerű kirándulóhely, de a terep veszélyes, a hegyimentőknek gyakran van itt dolguk; tavaly tavasszal is több túrázót kellett menteni kimerülés vagy sérülés miatt. A romániai medvehelyzet évek óta gondot okoz, a hivatalos becslések 10-13 ezer példányra teszik az országos állományt. A medvetámadások miatt nemrég módosították a kilövési kvótákra vonatkozó jogszabályokat, miután tavaly júliusban a Transzfogarasi úton egy medve halálra mart egy olasz motorost. Fehér megyében a legutóbbi adatok szerint 513 barnamedvét tartottak nyilván, miközben a szakértők 99 példányt tartanának optimálisnak.

Forrás: maszol.ro


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: így menekült a Putyin tábornokára lövő férfi, mielőtt elfogták
Dubajban kapták el a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy pénteken többször is rálőtt Vlagyimir Alekszejevre, az orosz katonai hírszerzés helyettes vezetőjére az utcán. A közzétetett felvételek szerint a fegyvere egy hókupacból került elő.
Karkó Ádám - szmo.hu
2026. február 08.



Alig két nappal azután, hogy Moszkvában merényletet követtek el egy magas rangú orosz tábornok ellen, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat bejelentette: elfogták a lövöldözéssel gyanúsított férfit. A pénteki támadás célpontja Vlagyimir Alekszejev, az orosz Védelmi Minisztérium Vezérkari Főigazgatóságának helyettes vezetője volt, akit több lövés ért. Kórházba szállították, és a szombati hivatalos tájékoztatás szerint már túl van az életveszélyen.

Az FSZB közleménye szerint

a gyanúsítottat, Ljubomir Korbát Dubajban kapták el, és az Egyesült Arab Emírségek hatóságai már ki is adták Oroszországnak

írja a Meduza. A közösségi médiában több biztonsági kamerafelvételt is közzétettek arról, ahogy a feltételezett elkövető elmenekül a helyszínről, illetve egy olyan videót is, amelyen Korbát átadják az orosz hatóságoknak.

Az FSZB egy bűntársat is megnevezett, Viktor Vasint, akit szintén őrizetbe vettek, míg egy harmadik gyanúsított, Zinaida Szerebritszkaja az orosz közlés szerint Ukrajnába távozott. A hatóságok szerint az 1960-as születésű, orosz állampolgárságú Ljubomir Korba az ukrán titkosszolgálat megbízásából érkezett 2025 decemberében Moszkvába, hogy merényletet hajtson végre. Ezt az állítást erősítette meg

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is, aki szerint Ukrajna áll a merényletkísérlet mögött, amellyel a béketárgyalásokat akarta szabotálni. Ukrajna tagadta, hogy bármi köze lenne a lövöldözéshez.

A lap szerint Korbával és Vasinnal szemben már február 8-án ítéletet hoznak.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„A kisbabáknál hányingert, hányást, hasmenést válthat ki” – mérgező toxin került a csecsemőtápszerbe
Aggódnak a szülők, miután kiderült, hogy egy veszélyes méreganyag került több csecsemőtápszerbe. A szennyeződés hányást és hasmenést okozhat a legkisebbeknél.


Aggódnak a szülők, mert mérgező toxinnal szennyezett babatápszer termékek kerültek forgalomba, amit most bontott dobozban, blokk nélkül is visszavesznek az üzletek és a gyógyszertárak. Az RTL Híradó riportjában megszólaló gyermekorvos szerint nem kell tartani attól, hogy a veszélyes anyag maradandó károsodást okozna, a tünetek ugyanis szinte azonnal jelentkeznek.

Január eleje óta folyamatosan hívják vissza a boltok polcairól a különböző anyatejpótló tápszereket, miután kiderült, hogy egy alapanyagon keresztül egy Cereulid nevű toxinnal szennyeződhettek. A probléma nemcsak Magyarországot érinti. „Január eleje óta folyamatosak a visszahívások. Ezek a visszahívások nemcsak Magyarországra vonatkoznak, hanem egész Európára, sőt más kontinensekre is, tehát globális jelenségről beszélünk” – közölte a fogyasztóvédelmi hatóság képviselője.

Itthon a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) honlapján tették közzé a pontos listát a visszahívott termékekről, amelyek között szerepel a 800 grammos Aptamil Pronutra 2 és 3, valamint a szintén 800 grammos Aptamil Profutura DuoAdvance 2 nevű tápszer is. Ezeket a Müller drogériákból hívták vissza.

A toxin a babáknál hányingert, hányást és hasmenést okozhat, ráadásul a melegítés sem pusztítja el. A szakemberek szerint a tünetek a fogyasztás után 30 perccel, de legkésőbb 6 órán belül jelentkeznek.

A megkérdezett gyermekorvos szerint viszont a baktérium maga nem került a tápszerbe, csak az általa termelt méreganyag, így hosszú távú következményektől nem kell tartani.

„Fontos az anyukáknak tudniuk, hogy ha tegnap, tegnapelőtt vagy múlt héten ezekből az érintett tápszerekből fogyasztott a kisbabájuk, nem kell attól félniük, hogy később jelentkeznek tünetek vagy maradandó problémák, mert ha valakinél ez a toxin problémát okoz, az még ugyanazon a napon jelentkezett volna” – hangsúlyozta Dr. Havasi Katalin házi gyermekorvos. Hozzátette, aki mégis hosszabb ideig tartó panaszokat tapasztal a babájánál, azonnal forduljon orvoshoz.

A botrány azután robbant ki, hogy az egyik gyártó önellenőrzés során bukkant a szennyeződésre. A méreganyag éppen egy olyan adalékanyagon keresztül került a termékekbe, amelyet a csecsemők fejlődésének segítésére adnak a tápszerekhez. „A szennyeződés pedig éppen egy olyan adalékanyaggal került bele, amelyet azért adnak a tápszerekhez, hogy a kisbabák idegrendszere, agya és szeme jobban fejlődjön” – magyarázta a szakember. A nemzetközi sajtóhírek szerint ez az összetevő egy arachidonsavban gazdag olaj (ARA-olaj) volt.

A globális visszahívási hullám több országot és márkát is érint. Az Egyesült Királyságban például már 36 olyan esetet jelentettek, ahol a gyerekeknél a toxinhoz köthető tünetek jelentkeztek. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) és a Járványvédelmi Központ (ECDC) közösen vizsgálja az ügyet.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: