KÉK HÍREK
A Rovatból

Megerőszakolta tíz hónapos kislányát egy amerikai férfi, majd amíg a gyerek haldoklott, ő nőkkel csetelgetett

Közben a Google-ben arra is rákeresett, milyen jelei vannak, ha egy csecsemő meghalt.


Meghalt egy tízhónapos philadelphiai kislány, miután a gyanú szerint megerőszakolta az édesapja, írja az NBC Philadelphia. A nyomozók szerint a 29 éves férfi röviddel a mentők felhívása előtt rákeresett többek között arra is a Google-ben, hogy

"honnan tudhatom, hogy meghalt-e egy csecsemő?".

A rendőrök úgy vélik, hogy Austin Stevens nagyjából egy órával a gyerek halála után hívta csak a segélykérőt. Már az is kiderült, hogy miközben a kis Zara haldoklott, az apja két nővel csetelgetett és sms-ezett párhuzamosan.

A boncolás során kiderült, hogy a kislányt röviddel halála előtt megerőszakolták, ráadásul egy tompa ütés is érte a fején. A halál pontos oka egyelőre még tisztázatlan.

A férfi lakásába érkező mentők azonnal megkezdték a baba újraélesztését, de nem jártak sikerrel: két órával a kórházba szállítás után halottnak nyilvánították a kislányt.

A mentők érkezése és a gyerek feltételezett halála között az apuka az interneten arra is rákeresett, hogy "mi van, ha a baba nem lélegzik?", "mi van, ha nem hallod a csecsemő szívverését?" és arra is, hogy "a kisbabám nem lélegzik".

A telefonban talált előzmények alapján a közben két nővel is csetelgető apuka egyik beszélgetőtársának sem említette, hogy milyen állapotban van a lánya.

Az apát letartóztatták, és megvádolták a gyerek megerőszakolásával és bántalmazásával, valamint további bűncselekmények elkövetésével is. A bíróság döntése értelmében 1 millió dolláros óvadék fejében védekezhetne csak szabadlábon.

A férfi és a gyerek anyja már egy ideje nem éltek együtt, a kislány épp az apjánál volt láthatáson, amikor a tragédia történt. A teljesen összetört édesanya a Facebookon csak annyit írt, hogy egyelőre nem talál szavakat a történtekre, de biztos benne, hogy a férfi mindenért alaposan meg fog fizetni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Félmeztelenül, gyerekével a karján rohant be egy Lidl üzletbe egy bántalmazott nő
A 32 éves vietnámi nőt a párja bántalmazta, és erőszakkal tartotta otthon, azzal fenyegetve, hogy ha rendőrt hív, lelövi. A nő sokkos állapotban, cipő nélkül, sérülésekkel a testén rohant be az üzletbe.


Egy félmeztelen nő menekült kisgyerekével a karján a dunaszerdahelyi Lidl-be, hogy segítséget kérjen – adta hírül a parameter.sk.

A 32 éves vietnámi nőt a párja bántalmazta, és erőszakkal tartotta otthon, azzal fenyegetve, hogy ha rendőrt hív, lelövi. A nő sokkos állapotban, cipő nélkül, sérülésekkel a testén rohant be az üzletbe.

A rendőrség közleménye szerint a férfit letartóztatták, ellene kapcsolati erőszak gyanújával indítottak eljárást.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Elbúcsúzott édesanyjától, majd magára nyitotta a gázt a tapolcai robbantó
Tamás pékként dolgozott, de elveszítette az állását. A szomszédok szerint több problémája is volt, ezért próbálhatott véget vetni életének. Állapota súlyos, de stabil.


Ahogy arról korábban mi is írtunk, Gázrobbanás történt vasárnap este Tapolcán egy tízemeletes társasház harmadik emeleti lakásában. A detonációban egy ember súlyosan megsérült, őt a Veszprémi Kórház intenzív osztályára szállították.

A robbanás ereje olyan hatalmas volt, hogy az épület mindkét oldalán kiszakadtak az ablakok, és a harmadik emeleti erkély fala is kirobbant. A beton darabjai több tíz méterre repültek, de szerencsére a tűzoltók gyorsan megfékezték a kisebb tüzet, amit egy szabadnapos tűzoltó oltott el a helyszínen.

A robbanás következtében 198 lakót kellett evakuálni a 36 lakásos épületből. Az épületet azonnal átvizsgálták statikusok, és megállapították, hogy csak a felrobbant lakás sérült meg komolyabban. Így a lakók nem sokkal 21 óra után visszatérhettek otthonaikba. A robbanás pontos okát még vizsgálják, de a rendőrség közveszélyokozás miatt indított eljárást, ami arra utal, hogy szándékos cselekmény állhat a háttérben.

A Blikk információi szerint a robbanást egy 31 éves férfi, M. Tamás okozhatta, aki súlyos sérüléseket szenvedett.

A lap úgy értesült, hogy Tamás a robbanás előtt felhívta az édesanyját, és azt mondta, meg akar halni, majd megnyitotta a gázt.

A férfit egy szomszéd húzta ki a lakásból, aki a füsttel teli helyiségben talált rá.

„Mire a hatalmas durranás után kimentem a folyosóra, a tűzoltó szomszédunk már kihúzta Tamást a lakásából, ahol óriási füst volt. Amikor ránéztem, el volt terülve, azt hittem, meghalt. Kiabált, hogy ne húzzuk, mert fáj mindene, ezért utána már nem nyúltam hozzá” – emlékezett vissza Gerencsér Pál, aki hősies helytállással próbált segíteni. Tamás súlyos égési sérüléseket szenvedett, a melegítőnadrágja több helyen kiégett.

A helyiek szerint Tamás korábban pékként dolgozott, de elveszítette az állását, és azóta alkalmi munkákból próbált megélni. Gyakran ivott, és a feltételezések szerint kábítószereket is fogyasztott, ami miatt sokszor kezelhetetlenné vált. A férfi testvére, aki korábban vele lakott, két hónapja költözött el.

Az öccse szerint Tamás most lélegeztetőgépen van, és állapota stabilizálódott.

„A keze és a feje égett meg 25 százalékban, de szerencsére a tüdeje és a nyelőcsöve nem sérült”

– mondta a Blikknek a testvére. Hozzátette, hogy Tamás a baleset előtt őt is felhívta, de nem szólt bele a telefonba.

A helyszínre Dobó Zoltán polgármester is ellátogatott, hogy támogassa a bajba jutott lakókat. A robbanás miatt kialakult károk helyreállítása hosszabb időt vehet igénybe, de a legfontosabb most az, hogy a lakók biztonságban vannak.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Át akart nézni a szomszédjához, egy mumifikálódott holttestet talált a kempingágyon
A helyi lakos jelentette a segélyhívón, hogy több mint két hónapja nem látta az egyedül élő szomszédját, és egyre elviselhetetlenebb bűz terjeng a kertje felől.
Fotó: Getty Images - szmo.hu
2024. október 08.



Sóskúton pár napja egy helyi lakos jelentette a segélyhívón, hogy több mint két hónapja nem látta az egyedül élő szomszédját, és egyre elviselhetetlenebb bűz terjeng a kertje felől. Aznap este úgy döntött, átnéz hozzá, de amit ott talált, az valószínűleg élete végéig vele marad: egy mumifikálódott holttest feküdt a gazos udvaron, egy kempingágyon.

A rendőrséget értesítették, akik megkezdték az eset vizsgálatát, de nem gyilkossági nyomozás indult, hanem közigazgatási eljárásban próbálják felgöngyölíteni, mi is történt pontosan

– közölte a 24.hu kérdésére Szabóné Berki Bianka, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
33 év után fogták el a paloznaki plébános gyilkosát, társát még keresik
A belga férfi 1991-ben tört be a plébániára, ahol rátámadt a plébánosra és egy idős apácára is.


33 év után elfogták a paloznaki plébános gyilkosát - írja a police.hu.

1991. augusztus 26-án reggel érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy holtan találták a Balatonfüredhez közeli Paloznak idős plébánosát. A rendőrség szerint előző éjszaka egy ismeretlen a plébánia ajtaját befeszítve bejutott az épületbe, és az ott alvó lelkészt, valamint a másik szobában szintén alvó idős apácát megkötözte.

A tettes átkutatta a szobákat, majd a plébánost olyan súlyosan bántalmazta, hogy az belehalt a sérüléseibe. Az apáca a támadásban könnyebben sérült. Az elkövető közel 1 millió forint értékben lopott el műszaki cikkeket, pénzt, egyéb személyes tárgyakat.

A rendőrség évtizedeken át nyomozott. 2023-ban egy új információ miatt a Veszprém vármegyei rendőrök ismét megvizsgálták a korábban rögzített nyomokat. Az ekkor indult európai szintű nyomozás eredményeként azonosították azt az 53 éves belga férfit, aki az 1991-es emberöléssel kapcsolatba hozható. Európai elfogatóparancsot adtak ki ellene, majd 2024. március 13-án a belga nyomozó hatósággal közreműködve a rendőrök Antwerpenben elfogták.

A férfit végül április 19-én adták át a magyar hatóságoknak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Rögtön őrizetbe vették, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett miatt. A nyomozó hatóság kezdeményezte a letartóztatását, melyet a járásbíróság elrendelt.

Felmerültek olyan információk, melyek szerint a tettes nem egyedül követte el a bűncselekményt. Társát nagy erőkkel, nemzetközi elfogatóparancs alapján keresi a rendőrség.

Link másolása
KÖVESS MINKET: