SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Marilyn Manson exe szerint a zenész korbáccsal verte őt és a véréből ivott

Ashley Morgan Smithline egyike annak a tizenöt nőnek, akit Manson a kapcsolatuk alatt bántalmazott, most részletesen beszámolt az átélt kínokról.


Ashley Morgan Smithline egykori modell 2010-ben ismerkedett meg Marilyn Mansonnal, aki egy színészi munkát ajánlott a nőnek. Mint mesélte, a zenészben nem a nyilvánosság felé mutatott sötét és extrém kép fogta meg, hanem a beszélgetéseik során megismert intellektusa. Mint mondta, sokat társalogtak filmekről és orosz irodalomról, így nem sokkal azután, hogy személyesen is találkoztak, a nő már oda is költözött Mansonhoz. Ezzel egyike lett annak a több mint egy tucatnyi nőnek, akit a zenész állítólag súlyosan bántalmazott.

Smithline a People-nek adott interjújában azt állította, nagyon szerelmes volt Mansonba, ezért nem tudott időben elszakadni tőle, és két évig kénytelen volt elviselni a sorozatos fizikai és lelki bántalmazásokat.

Mint mesélte, a zenész gyakran ütött, korbáccsal verte, de sokszor előfordult, hogy büntetésből egy hangszigetelt üvegszobába zárta hálószobája közepén, amit ő egyszerűen csak a "rosszlányok szobájának" nevezett.

Előfordult, hogy horogkeresztes nyelű késével bántalmazta a nőt, egy alkalommal pedig belevágott a hasába, hogy "vérszerződés" keretében igyon a véréből. Ezután állítólag arra kérte a nőt, hogy ő is igyon az övéből.

Bár a korábbi vádakra Manson rendre azt válaszolta, hogy a kapcsolatokban minden a két fél közös beleegyezésével történt, és Smithline is azt mondja, sok mindent önként vállalt, előfordult olyan is, hogy a művész álmában kikötözte és megerőszakolta a modellt.

A zsidó származású Smithline-t arra is kérte, hogy külföldi útjairól náci relikviákat hozzon haza Los Angeles-i otthonukba. Ez nem az első vád, ami Manson náci kultúrkörhöz való vonzódását emeli ki.

Agymosott voltam, és undorítóan érzem magam miatta

- mondta el most a nő, aki ragaszkodik hozzá, hogy nem áldozatnak, hanem túlélőnek nevezze magát, és aki azt mondja, története elmesélésével a legfőbb célja, hogy ehhez hasonló megpróbáltatások más nővel ne történhessenek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Élő adásban jelentette be az ATV műsorvezetője, hogy 12 év után eltűnik a képernyőről
Gulyás Eszter és Somos András első közös gyermeküket várják. Kapcsolatuk 15 éve a televízió szerkesztőségében kezdődött.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 01.



Gulyás Eszter bejelentette, hogy babát vár, ezért egy időre elbúcsúzik a képernyőtől. A műsorvezető 12 év után ideiglenesen távozik az ATV-től, búcsúját élő adásban mondta el.

Párja, Somos András szintén az ATV arcai közé tartozik. Tizenöt éve a munkájuk hozta össze őket, korábban egy kisbabájukat elveszítették. Pár hónapja kiderült, hogy Eszter újra várandós, első közös kisfiukat várják. A kismama 14 évvel fiatalabb párjánál.

„Elérkezett szeptember utolsó napja, ami egyben egy időre az én utolsó napom is a híradóban” – írta a közösségi oldalán.

A déli Híradó végén Eszter a Fórum műsorvezetőjével, Szlazsánszky Ferenccel egyeztetve, élő adásban köszönt el:

„És Önöknek is köszönöm a 12 éve tartó figyelmet és támogatást, szeretetet, ahogy a főnökeimnek és kollégáimnak is. Most egy időre elköszönök, mert fontos feladatok várnak rám, de majd érkezem vissza, hogy tájékoztassam Önöket a legfrissebb hírekről”

– mondta a naphire.hu beszámolója szerint.

Eszter az utolsó trimeszterben hagyja abba a műsorvezetést, és most a családjára figyel. A nézőktől és kollégáitól kapott támogatást külön megköszönte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Sajnos én is segítségre szorulok” - Laár András után Galla Miklós is bajban: pénzt kér, tartozásai vannak
A humorista a közösségi oldalán kért támogatást élelmiszerre, gyógyszerre és számlákra, bankszámlaszámát is megadta. Laár András korábbi segélykérése után ő is a nyilvánossághoz fordult.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 01.



Galla Miklós a közösségi oldalán jelezte, hogy anyagi támogatásra van szüksége, vette észre a Blikk. Bejegyzésében felsorolta, mire kell a segítség – élelmiszerre, gyógyszerre, közüzemi számlákra és tartozások rendezésére –, és megadta bankszámlaszámát is.

„Köszönöm mindenkinek, aki segített Laár Andrásnak a nehéz helyzetében. Sajnos én is segítségre szorulok. Élelmiszer, gyógyszer, közüzemi számlák és tartozásaim is vannak. Kérem, aki tud, segítsen. Előre is nagyon köszönöm. Megadom a bankszámlaszámomat: 50420317-10005587. Igyekszem vicces és informatív posztokkal meghálálni”

- írta közösségi oldalán a humorista.

Laár András nemrég videóban beszélt arról, hogy nehéz helyzetbe került, és már tankolásra, ételre sem maradt pénze. Sokan melléálltak: idegenek ezrei küldtek neki támogatást.

Pár héttel ezelőtt Laár a Facebookon részletesen is elmondta, hogy menedzserével, Kalocsai Krisztiánnal és az ő barátnőjével egy Ópusztaszer melletti tanyán élt, napok óta nélkülöztek, és mindössze 3000 forintja maradt. A rajongók végül 10 millió forinttal segítettek neki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sebestyén Balázs elárulta, hogyan fizeti Az Árulókban szereplő celebeket az RTL
A műsorvezető azt is elmondta, ki a kedvence most, és keményen kritizálta azokat, akik az eddigi évadokban kevésbé bírták a pszichológiai nyomást.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. október 02.



Rengetegen várták, hogy Sebestyén Balázs feltűnjön az RTL Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsorának negyedik évadában. A műsorvezető ugyanis rendkívül élvezte a találgatásokat az elmúlt hónapokban, sokszor pedig Árpa Attila is rátett egy lapáttal a megszólalásaival.

A tegnap reggeli rádióműsorában végül tiszta vizet öntött a pohárba. A műsorvezető elmondta, nyomós oka volt arra, hogy nem vállalt szerepet az idei évadban sem, pedig mint fogalmazott, imádná.

„Ennek többféle fizikai akadálya van. Egyik például, hogy akkor forog a Nyerő. Ez nagyon fontos. Így nehezen diszponálható dolog. És nekem szent meggyőződésem, hogy úgyis kiszórnának. Mert én egy olyan karakter vagyok, akiről mindenki azt feltételezné, hogy gyilkos. Harmadik este, teljesen váratlanul felbontanám a borítékot, és kinyírnának, mert túl nagy falat vagyok. Hacsak nem választanának meg gyilkosnak”

– fogalmazott.

Azt is elárulta, hogy szereti a műsort, és amikor csak tudja, követi az eseményeket. Egyik nagy kedvence az idei évadban Hajdú Péter lett.

„Olyan béna, hogy szórakoztató”

– mondta róla.

Azokról, akik az eddigi évadokban kevésbé bírták a pszichológiai nyomást pedig kemény kritikát fogalmazott meg.

„Borzasztóan labilisak, önképzavarosak és gyengék sokan. Eltűnik a tükör, kapnak egy csomó rossz kritikát, és hányan kikészültek abba, hogy őket gyilkosnak gondolják. De azért mentek oda, hogy gonoszok legyenek. Ettől nem készülsz ki… Nem sírod el magad… A sírás mögött van egy labilis önkép, borzasztó önértékelés, személyiség.

Rettenetes bizonytalanok, látom rajtuk: önmagukban, a hitükben, a világképükben, a saját magabiztosságukban. Eltűnik mindenféle visszajelzés, vagy kapnak három negatívat, kettő meg nem úgy jelez vissza, és megborulnak. Ha van egy határozott önképed, nem készülsz ki. Ez mégiscsak egy tévéműsor”

– mondta.

Balázs még kulisszatitkokat is elárult. Elárulta, hogy minél tovább marad játékban valaki, annál többet visz haza, a szereplők ugyanis napidíjért vállalják a szereplést.

„Nagyon drága napi díjért egyébként”

– tette hozzá.

(via story.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sallai Nóra: A legnagyobb nehézséget a kisfiam körüli mindennapi gondolataim jelentik
A Jóban Rosszban egykori szereplőjét egy ideig mesterséges kómában tartották az orvosok. Sokáig kritikus állapotban volt, hetekkel a baleset után került le a lélegeztetőgépről.
F. O. - szmo.hu
2025. október 01.



Sallai Nóra és kisfia egy évvel ezelőtt szenvedtek súlyos autóbaleset. A tragikus napon egy másik sofőr tarolta le őket az útról Alsónémediben. A színésznőt válságos állapotban szállították kórházba, kisfia életét azonban nem tudták megmenteni. Bende nem sokkal a karambol után elhunyt.

A Jóban Rosszban egykori szereplőjét egy ideig mesterséges kómában tartották az orvosok. Sokáig kritikus állapotban volt, hetekkel a baleset után került le a lélegeztetőgépről, majd komoly kezelésekkel folytatódott a gyógyulása.

„Mentálisan még nagyon nehéz megmagyarázni a lehetetlent. A legnagyobb nehézséget a kisfiam körüli mindennapi gondolataim jelentik”

mondta a Borsnak a színésznő, aki jelenleg vidéken lábadozik.

Sallai Nóra elmondta: kisfia haláláról rehabilitációja közben értesült a férjétől és az édesanyjától. Szeretne minél előbb meggyógyulni és visszatérni az életbe, ezen az úton a családja és a barátai segítik őt. Még nem tudja, mikor, de a későbbiekben szeretne visszatérni a színpadra is.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk