A Rovatból

Már nőként érkezett a bíróságra az a férfi, aki megerőszakolt két nőt, női börtönbe került

A skót Adam Graham a vádemelés után kezdte meg a nővé alakulást. A korábban kopasz, tetovált arcú férfi már szőke hajú nőként él Isla Bryson néven.

Link másolása

Nem mindennapi dolog történt a glaswgowi felsőbíróságon: egy szexuális erőszakkal vádolt férfi nőként jelent meg a tárgyalásán - számolt be róla a Daily Mail.

Eredeti nevén Adam Graham

két interneten megismert nőt is bántalmazott, majd megerőszakolt, egyiküket 2016-ban, a másikat pedig 2019-ben.

Az akkor még borotvált fejű, tetovált arcú férfit tagadta, hogy erőszak történt, szerinte az áldozatai is beleegyeztek a szexbe, sőt, ők kezdeményezték azt. A nők azonban másképp emlékeznek.

Az első áldozattal nem sokkal azután erőszakoskodott Graham, hogy véget ért a házassága a feleségével. A nő teljesen belehabarodott a férfibe, aki eleinte még figyelmes, törődő volt, de később többször is agresszívvé vált. Az egyik ilyen alkalommal bezárta a nő lakásának ajtaját, majd az áldozat ellenkezése ellenére szexre kényszerítette. Az erőszak akkor ért véget, amikor a nő anyja felkapcsolta a lámpát az előtérben. A második áldozattal éppen filmet néztek egy lakásban, amikor a férfi rámászott a nőre, és annak akarata ellenére szexelt vele. Az áldozat végül a szemeit becsukva hagyta magát, miután képtelen volt megállítani a férfit.

Grahamet még férfiként vádolták meg, férfiként is jelent meg először a bíróságon még 2019-ben. A keddi tárgyalásra viszont már női külsővel érkezett Isla Bryson néven.

Ide kattintva megnézheted, hogy nézett ki régen és most.

Elmondta, hogy már négyéves kora óta bizonytalan volt a nemi identitását illetően, mert mindig a lányokkal játszott, és szeretett sminkelni. Végül a vádemelés után, 2020-ban kezdte meg a nővé alakulást. Egyelőre a külső megjelenését változtatta meg, és hormonkezeléseket kap, de szeretne kihasználni minden olyan lehetőséget, amelyet a brit egészségügyi szolgáltató biztosít a nemváltásra.

A most már Isla Brysonként élő transznemű nőt korábban már háromszor elítélték, de még nem volt börtönben. A bíró a keddi tárgyaláson figyelmeztette, hogy mivel már nem először áll bíróság előtt, ráadásul most két rendkívül súlyos bűncselekménnyel vádolják, elkerülhetetlen, hogy hosszabb időre börtönbe kerüljön. Az ítélethirdetést elhalasztotta február végére, de az óvadék lehetőségét visszavonta, és előzetes letartóztatásba helyezte Brysont.

A hírek szerint a transznemű nő a Stirlingben található Cornton Vale női börtönbe került, ami nagy felháborodást keltett. Sokak szerint ugyanis a biológiai férfiakat férfibörtönben kellene elhelyezni.

Decemberben már tüntettek a Cornton Vale börtön előtt, amikor egy transznemű pedofil nőt zártak ott rács mögé. Ez olaj volt a tűzre Skóciában, ahol parázs vita zajlott egy törvényjavaslatról, amely megkönnyítené a skótok nemváltoztatását. Ez lehetővé tenné az érintettek számára, hogy már 16 éves kortól kérvényezhessék a nemük megváltoztatását az orvos által megállapított nemi diszfória diagnózis nélkül. A tiltakozók szerint viszont ez azzal járna, hogy a csak nők számára fenntartott terekbe, például mosdókba, öltözőkbe, börtönökbe, bántalmazott nők szállóiba biológiai férfiak is mehetnének.

A törvényjavaslatot Nicola Ferguson Sturgeon, Skócia első minisztere terjesztette elő, a skót parlament el is fogadta azt. Rishi Sunak brit miniszterelnök azonban hétfőn elutasította azzal az indokkal, hogy egy ilyen reform aláásná a nők jogait az Egyesült Királyságban. A kormányfő lépése példa nélküli, hiszen korábban még egy brit miniszterelnök sem blokkolt egy olyan törvényt, amelyet a skót parlament elfogadott.

Bryson ügye kapcsán Miriam Cates tory képviselő azt mondta a Daily Mailnek:

„Szinte lehetetlen elhinni, hogy egy civilizált társadalomban egy két nő megerőszakolása miatt elítélt férfit egy női börtönben helyezzenek el.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Felvette a rendőr testkamerája, hogyan támadt kalapáccsal Nancy Pelosi férjére a betörő
A felkavaró felvételen az is látszik, hogyan teperték le a rendőrök az erőszakos férfit. Figyelem, megrázó tartalom!

Link másolása

Nyilvánosságra hozta a bíróság azt a felvételt, amelyet az egyik intézkedő rendőr testkamerája rögzített a Nancy Pelosi férje elleni támadásról - számolt be róla a CNN.

Az eset még tavaly októberben történt. Egy férfi tört be Nancy Pelosi amerikai demokrata képviselő és férje San Franciscó-i házába hajnali 2-kor, aki felébresztette az alvó Paul Pelosit és azt kérdezgette tőle, hogy „Hol van Nancy?”. Eredetileg ugyanis a politikust akarta megtámadni, de mivel őt nem találta, a férjet bántalmazta súlyosan egy kalapáccsal.

A most nyilvánosságra hozott felvétel egyikét a betörés miatt riasztott rendőrök egyikének testkamerája rögzítette. Ezen látszik, ahogy az egyenruhások megérkeznek a házhoz, ahol rögtön találkoztak is Pelosival és támadójával. A betörő egy kalapácsot tartott a kezében, amit a házigazda igyekezett megszerezni.

Amikor a rendőrök utasítják a támadót, hogy dobja el a kalapácsot, az kirántja a szerszám fejét Pelosi kezéből, majd nagy erővel, rögtön lesújt vele a férfire. Az egyenruhások ekkor berohannak és kisebb dulakodás után lerángatják Pelosiról a betörőt.

A felkavaró testkamerás videó mellett azt a biztonsági kamerás felvételt is meg lehet már nézni, amelyen látszik, hogyan közelítette meg a házat és hogy tört be a támadó.

A brutális támadás elkövetője a 42 éves David DePape, aki furcsa, politikai tartalmú összeesküvés-elméleteket osztott meg nyilvánosan a Facebook-oldalán, például Donald Trump választásával kapcsolatosan. A férfit többek közt emberölési kísérlettel, testi sértéssel és betöréssel vádolják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
Ütötték–rúgták az osztálytársai a 12 éves fiút, miután a tornatanár ötöst ígért nekik a verésért
A pedagógus nevetve nézte végig, ahogy a többiek nekiesnek a gyereknek. Később elismerte a tettét, de megpróbálta rávenni a szülőket, hogy vonják vissza a feljelentést.

Link másolása

Ötöst ígért a mezőcsáti iskola testnevelő tanára azoknak a diákoknak, akik megütik az egyik osztálytársukat - számolt be róla az RTL Híradó. A gyerekek éltek is a lehetőséggel:

ütötték-verték a 12 éves fiút, ezt pedig nevetve nézte végig a pedagógus.

Váradi Lorenzó a csatornának azt mondta, nem tudja miért uszította rá a testnevelés és informatika szakos tanár a társait, ő előtte csak annyit kérdezett tőle, mi lesz informatikából a házi feladat.

„A hátam mögötti gyerek a hajamat meghúzta, és így belevágta a fejemet a földbe, és akkor elkezdett rám futni mindenki. Valaki rugdosni, ütni kezdett, és a tanár ezt végignézte úgy, hogy nevette” - mondta a gyerek a Híradónak.

A fiú nyakán lévő sérülés még most, napokkal az eset után is látható. Lorenzó azt mondja, a nyaka és a háta még mindig fáj.

A hétfői verésről csak kedden szólt a szüleinek, szerdán szembesítették a feleket.

A tanár be is ismerte a tettét, a szülők pedig feljelentést tettek. A fiú apja szerint azonban a tanár ezután megkörnyékezte őket, hogy vonják vissza a feljelentést, és intézzék el máshogy az ügyet.

Az apa azonban erre nem hajlandó, ahogy fogalmazott:

„Nekem az a lényeg, hogy tanuljon belőle más pedagógus is.”

A Mezőkövesdi Tankerületi Központ a Híradó megkeresésére azt írta, elítélik az erőszak minden formáját, és az intézményben belső vizsgálatot tartottak, valamint a tankerület mint munkáltató megtette a szükséges intézkedéseket. Az RTL úgy tudja, hogy a tanár szerda óta nem tartotta meg az óráit az iskolában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Megfojtotta 8 hónapos, hároméves és ötéves gyerekét egy amerikai nő, majd kivetette magát az ablakon
Lindsay Clancy a helyi sajtó szerint súlyos szülés után depresszióban szenvedett, a férje otthonról dolgozott, hogy támogassa. A tragédia napján 25 percre hagyta magára a nőt a gyerekekkel.

Link másolása

Megfojtotta három gyerekét majd kiugrott az ablakon egy 32 éves nő a Massachusetts állambeli Duxburyben kedden. A Fox News beszámolója szerint az ötéves kislány és a hároméves kisfiú nem sokkal a támadás után meghalt, a nyolchónapos kisfiú pedig három nappal később a kórházban vesztette életét.

A rendőröket a nő férje értesítette. Amikor a hatóságok kiérkeztek az anyát és a gyerekeket is eszméletlen állapotban találták meg, a kicsik testén a fojtogatás „egyértelmű jeleivel”. A két nagyobb gyerek – az ötéves Cora és a hároméves Dawson – nem sokkal a támadás után halt meg. A nyolchónapos Callant kórházba szállították, ő három nappal később itt vesztette életét.

A helyi sajtó szerint Lindsay Clancy korábbi Facebook-bejegyzései alapján azt írja, hogy

a nő súlyos szülés utáni depresszióban szenvedett. A férje ezért otthonról dolgozott, hogy támogassa a feleségét. A férfi aznap 25 percre hagyta magára Lindsayt a gyerekekkel, amikor elment vacsoráért.

A nőt az eset után kórházba szállították. Tim Cruz kerületi ügyész azt mondta, hogy a nőt többek között kétrendbeli emberöléssel, valamint háromrendbeli fojtogatással vádolja.

Cruz arról is beszélt, hogy a tragédia „megrendítette a közösséget”. A helyiek virágokkal, plüssállatokkal, lufikkal és gyerekjátékokkal díszitett „emlékművet” állítottak össze.

Egy internetes adománygyűjtő oldalon kampányt is indítottak az apa megsegítésére. Eddig több mint félmillió dollár gyűlt össze, amiből a férfi a kórházi kezelések és a temetések költségeit, illetve a jogi képviselet díját fedezheti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Leégett egy uszoda tetőszerkezete hajnalban Budapesten
A tűzoltóságnak sikerült megfékeznie a lángokat, a veszélyes anyagok koncentrációját folyamatosan mérik.

Link másolása

Leégett egy uszoda tetőszerkezete Budapesten, a XVI. kerületben szombat hajnalban – tájékoztatta a katasztrófavédelem az MTI-t közleményben.

A 2200 négyzetméteres uszoda tetőszerkezete 300 négyzetméteren gyulladt ki. A tűzesethez a fővárosi hivatásos és a zuglói önkéntes tűzoltók is kivonultak.

A katasztrófavédelem mobil laborja folyamatosan ellenőrzi a környéken a levegő minőségét, de veszélyes anyagkoncentrációt a mérések nem mutattak ki – ismertetik a közleményben.

Budapest XVI. Kerületi Önkormányzata Facebook-posztban tájékoztatta a lakosságot, hogy a hajnali órákban eddig ismeretlen okból tűz keletkezett a szentmihályi Konrád Ferenc Uszodában.


Link másolása
KÖVESS MINKET: