Már halálos áldozatai is vannak a spanyolországi áramkimaradásnak
Már négy halálos áldozata van az Ibériai-félszigetet érintő áramkimaradásnak - írja a SkyNews.
A spanyol média szerint
A három embert kedden dél körül találták holtan az otthonukban, a Spanyolország északnyugati részén fekvő Ourensében.
Az Europa Press mentőszolgálati forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy a házaspár 81 és 77 éves volt, fiuk pedig 56. Álvaro Vila helyi polgármester szerint a jelek arra utalnak, hogy a mérgezést egy ventilátor működtetéséhez használt generátor meghibásodása okozta.
Az El Pais információi szerint az asszony gyertyát gyújtott, amely röviddel ezután lángba borította a lakást. Az épületből tizenhárom embert kellett orvosi ellátásban részesíteni.
Az áramszünet nemcsak Spanyolországot és Portugáliát érintette, hanem Franciaország egyes részeit is. Keddre pedig az is kiderült, hogy Grönland egyes területein hétfő este szintén megszűnt a műholdas telefon- és internetszolgáltatás.