HÍREK
A Rovatból

Már ezen a héten utolérhetjük Svédországot a koronavírus-halálozások számában

Sokkal többen halnak meg naponta, mint a hasonló lélekszámú skandináv országban.


Magyarországon az elmúlt 24 órában 165-en vesztették életüket a vírus miatt. Megelőzve ezzel sok európai országot, még a legnagyobbak közül is, például a 83 milliós Németországot, ahol 98-an haltak meg. Hazánk így a statisztikák szerint az 1,3 milliárdos népességű Indiát követi, ahol tegnap 187-en hunytak el a járvány következtében.

Viszont míg Magyarországon az Operatív Törzs tájékoztatói alapján úgy tűnik, hogy teljes a nyugalom, addig a szintén körülbelül 10 milliós Svédországban arról szólnak a hírek, hogy összeomlani látszik az egészségügyi ellátórendszer.

Ott az országos tisztifőorvos segítségért könyörög, a kórházak túlterheltsége miatt, és tömegesen mondanak fel az orvosok. Pedig a számokban nem sok eltérés látszik.

A worldometers adatai szerint eddig Svédországban a járvány kitörése óta összesen 7514-en vesztették életüket a vírus miatt, Magyarországon 7130-an. Csakhogy amíg ott naponta általában 10-60 között van a halálozások száma, (egy-egy kiugró nap kivételével) addig hazánkban hetek óta több mint 150 életet követel a vírus.

Pedig a skandináv országban most először hoztak rendeletbe foglalt szabályt miszerint a középiskolások távoktatásra állnak át -írta a Guardian. Egész eddig a svéd kormány gyakorlatilag kéréseket fogalmazott csak meg. Ezek a távolságtartás és a higiénia önkéntesen vállalt alapkövetelményeinek betartására vonatkoztak.

"Amit most teszünk, meghatározza azt, hogyan töltjük majd a karácsonyt"- mondta Stefan Löfven svéd miniszterelnök.

Ennek ellenére az üzletek, a bárok és az éttermek zavartalanul működtek egész évben, sehol sem kötelező maszkot viselni az országban, még most sem.

Svédország vezetése egyébként mindig tagadta, hogy nyájimmunitásra játszott volna, mondván, ennyire kellett lassítani a betegség terjedését, hogy az egészségügyi rendszer meg tudjon birkózni az esetszámmal, de úgy tűnik ez a logika sem jött be. Vagy legalábbis épp oda vezetett, ahová Magyarország eleinte szigorú, majd következetlennek és sok helyen logikátlannak tűnő intézkedései, valamint a veszélyhelyzet kihirdetése és a kijárási tilalom bevezetése.

Ami azonban még ennél is ijesztőbb adat, hogy a statisztikák szerint a 106 millió állampolgárral rendelkező Fülöp-Szigeteken is csak 1500-al többen haltak meg a járvány miatt, mint Magyarországon.

Beszédes szám az is, hogy míg Belgiumban körülbelül ugyanannyian vannak kritikus állapotban lélegeztetőgépen (617 fő), mint Magyarországon (605 fő) addig ott a napi halálozási arány az egyharmadát sem éri el a magyarországi adatnak.

Szintén nagyon érdekes, hogy Izraelben, amelynek lakossága kicsivel kevesebb mint hazánké, eddig 6 millió 610 ezerszer teszteltek, míg Magyarországon csak harmad ennyi tesztet csináltak (2 millió 320 ezer). A közel-keleti országban mégis eddig mindössze 2999-en, míg hazánkban 7130-an haltak meg a vírus miatt.

Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő két ügyelet között futtában annyit mondott, hogy mindebből egyértelműen következik, hogy a svédek nem jól védekeztek, Magyarországon pedig megdöbbentően gyenge az egészségügyi ellátórendszer, ami a kommunikáció ellenére már összeomlott.

A doktor már korábban is többször bírálta a magyar kormányt a korona-védekezése miatt.

„A magyar egészségügy lassan a közép-afrikai sámánszintű ellátás felé tart” – mondta az orvos, aki hozzátette Orbán Viktornak a temetőket biztosan nyitva kell majd tartania az újévben.

„Ha nem korlátozzák valamilyen ésszerű módon a karácsonyi vásárlási rohamot, akkor az új év első heteiben, az óévből még ki sem józanodva, temetőről temetőre járhatunk.”

Kunetz Zsombor szerint friss negatív tesztekkel, maszkban elvivős halászlével lehet biztonságos a karácsony.

A egészségügyi szakértőnek az a véleménye, hogy időszerű lenne a boltokban egyszerre tartózkodók számának korlátozása, valamint, hogy aki tud, az home office-ban dolgozzon, és kötelező maszkviselést írna elő az olyan munkahelyeken, ahol ez nem valósítható meg. Digitális oktatást javasol az általános iskolák 7. és 8. osztályaiban is.

Emellett százszázalékos táppénzt adna az egészségügyben, a szociális szektorban és az oktatásban dolgozó koronavírus-fertőzötteknek. Sőt szerinte ezt célszerű lenne kiterjeszteni más dolgozókra is, hogy ne járjanak be fertőzötten az állásukat féltve. Fontosnak tartja még, hogy legyen ingyen elérhető a PCR-teszt, és persze a tiszta, érthető kommunikációt is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
A MÁV szerint a kisiklott vonathoz küldött daru nem siklott ki, csak leugrott a sínről
A vasúttársaság közölte: a mentést végző jármű saját erejéből távozott a helyszínről. Állításuk szerint a mentési művelet sikeresen zárult.


A MÁV péntek éjszaka egy 150 tonna teherbírású vasúti darut küldött Magyarkútra, hogy segítsen visszaemelni a sínekről lekerült motorkocsit. Lapunk is beszámolt róla korábban, hogy a segélyszerelvény, amely a helyszínre tartott, szintén kisiklott. A Totalcar egyik olvasója fotókkal is igazolta, hogy a daru kerekei valóban elhagyták a síneket. A lap szerint emiatt elhúzódhat a műszaki mentés, mivel egy újabb járműre is szükség lehet, amely visszaemeli a segélyszerelvényt a sínpályára.

A MÁV közleményben reagált az értesülésekre. A vasúttársaság szerint nem történt újabb kisiklás:

„a daru siklásáról szó sincs: a jármű rendben megérkezett a helyszínre, majd a munka végeztével ugyanígy »saját lábán« távozott.”

Azt is hozzátették, hogy

„a daru első tengelyének kerekei a sérült Bz emelése közben rövid időre leugrottak a sínről, de ez nem okozott semmilyen fennakadást vagy veszélyhelyzetet, hiszen a jármű képes visszaemelni magát a pályára, ebben az esetben is ez történt.”

A MÁV hangsúlyozta: „a daruval végzett mentés teljesen rendben zajlott.”

A baleset péntek délelőtt történt Verőce közelében, Magyarkútnál. Egy több mint 40 éves motorvonat közlekedett a megengedett 50 helyett 38 km/órás sebességgel, amikor az első két kocsijának kerekei teljesen lekerültek a sínekről. A balesetben két vasúti dolgozó – egy jegyvizsgáló és egy pénztáros – könnyebben megsérült.

A történtek után Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója bocsánatot kért, és belső vizsgálatot rendelt el.

A mentést több ütemben végzik. Először a három, kisiklásban nem érintett járművet távolították el, így szabaddá vált a vasúti átjáró, és könnyebbé vált a hozzáférés a helyszínhez. Ezt követően vasúton érkező segélyszerelvénnyel és hidraulikus emelőkkel próbálják visszaemelni a mellékkocsit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Megkérdezték Donald Trumpot, hogy van Charlie Kirk meggyilkolása után, döbbenetes választ adott
Az elnököt egy interjúban kérdezték meg, hogyan viseli barátja elvesztését. Ő hirtelen a Fehér Ház báltermének építéséről kezdett beszélni.


Nemrégiben arról kérdezték Donald Trump amerikai elnököt, hogyan érinti barátja és támogatója, Charlie Kirk halála. Az elnök a kérdésre, hogy „Hogy van most?” az interjúban elmondta:

„Azt hiszem, elég jól.”

Trump ezután azonnal egy másik témába kezdett bele, ahol arról beszélt, hogy elkezdték építeni az új báltermet a Fehér Házban.

„És egyébként, ott oldalt látod a teherautókat – most kezdték el építeni az új báltermet a Fehér Háznál. Ezt már úgy 150 éve próbálják megvalósítani. És gyönyörű lesz. Egészen lenyűgöző épületet fognak felhúzni”

– mondta az elnök, viszonylag kevés érzelmet pazarolva a 31 éves korában meggyilkolt keresztény-konzervatív aktivista egész országot felkavaró halálára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Románia riadóztatta a F-16-osokat - egy orosz drón sérthette meg az ország légterét
A jelzés 18:05-kor érkezett, 18:23-kor már követték a levegőben Chilia Vechétől nem messze, ezután a célpont eltűnt a radarokról.


Szombaton délután egy orosz drón sérthette meg Románia légterét. A romániai Duna-delta térségében átlépő drón lezuhanhatott, a lakosság nem volt veszélyben. A Hotnews.ro szerint a drónt egy ukrán dunai infrastruktúra elleni támadás részeként küldhették.

A riasztás után helyi idő szerint 18:05-kor két F–16-os vadászgép szállt fel. 18:23-kor a gépek észlelték a repülő tárgyat.

A honvédelmi minisztérium közlése szerint Chilia Vechétől körülbelül 20 kilométerre délnyugatra követték a drónt, majd az eltűnt a radarokról.

A hatóságok figyelmeztető üzenetet küldtek a lakosságnak. A minisztérium szerint a drón nem repült lakott terület felett, és nem jelentett közvetlen veszélyt.

A radarrendszerek továbbra is figyelik a helyzetet. Ionuț Moșteanu védelmi miniszter közölte, hogy folyamatosan figyelemmel kísérik az eseményeket, és a lakosság továbbra sincs veszélyben.

A minisztérium szakértői készülnek a drón lehetséges maradványainak felkutatására.

Ezzel egy időben Lengyelországban is felszálltak a szövetséges vadászgépek, és lezárták a lublini repülőteret az ukrajnai dróncsapások veszélye miatt.

Ebben az esetben nem merült fel, hogy ismét megsértették volna a lengyel légteret az orosz drónok, mint szerdára virradóra.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Rossz hír érkezett a szaloncukorról, ennek senki nem fog örülni
Több ismert márka is kisebb kiszerelésű termékkel jelenik meg idén. A gyártók a nyersanyagárak emelkedésére és gazdasági terhekre hivatkoznak.


Még csak most kezdődött el az ősz, és az időjárás is meglepően enyhe, de már most látszik, hogy az idei karácsonyi szezon meglepetéseket tartogat a vásárlók számára, számolt be róla a Portfolio. Több ismert szaloncukormárka ugyanis kisebb kiszerelésben kerül majd a boltok polcaira 2025-ben.

A változás több gyártót is érint:

  • A Bonbonetti szaloncukrai 300 grammról 280 grammra csökkennek, ami 6,7 százalékos csökkenést jelent.
  • A Milka termékeinél 310 gramm helyett már csak 255 gramm kerül a csomagokba, ez 17,7 százalékos visszaesés.
  • A Tibi szaloncukrok 330 grammról 280 grammra módosulnak, így 15,2 százalékkal lesznek kisebbek.
  • A Vadász szaloncukor is kisebb kiszerelésben lesz elérhető: 350 gramm helyett 300 grammos változat jelenik meg, ez 14,3 százalékos csökkentést jelent.

Több magyarországi gyártó és forgalmazó is bejelentette a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóságnak, hogy a karácsonyi édességek kisebb súllyal kerülnek majd forgalomba.

A háttérben több tényező áll.

A kakaó világpiaci ára – részben a gyenge nyugat-afrikai termés miatt – jelentősen megemelkedett, de a cukor is drágult, és Magyarországon más gazdasági terhek is nehezítik a gyártók működését.

A termékkiszerelések csökkentéséről azért állnak rendelkezésre hivatalos információk, mert a jogszabály előírja, hogy az ilyen változásokat be kell jelenteni a hatóságok felé. A szabályozás azokra az előre csomagolt árucikkekre vonatkozik, amelyeket 2020. január 1. és 2023. július 1. között vezettek be a piacra, és jelenleg olyan üzletek kínálatában szerepelnek, amelyek éves bevétele meghaladja az 1 milliárd forintot.

A boltoknak ezen felül tájékoztatniuk kell a vásárlókat is a kiszerelés változásáról. Csak akkor mentesülhetnek ez alól, ha legalább hat hónapon át a korábbi, nagyobb kiszerelést is forgalomban tartják.

Hasonló folyamatok máshol is zajlanak: a brit fogyasztók is tapasztalják, hogy a karácsonyi édességek kisebbek lettek, miközben az áruk emelkedett.

(via Economx)


Link másolása
KÖVESS MINKET: