KÉK HÍREK
A Rovatból

Már 137 halottja van a moszkvai vérengzésnek, az áldozatok azonosításához molekuláris genetikai szakértőt is be kell vonni

A hatóságok azt is közölték, hogy milyen fegyvereket és lőszereket találtak a helyszínen és a menekülők autójában.


Megkezdődött a Crocus City Hall kulturális központ elleni terrortámadásban életüket vesztett emberek azonosítási eljárása - közölte a moszkvai egészségügyi minisztérium.

Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) vasárnap délután kiadott frissített adatai szerint

a péntek esti terrortámadás halálos áldozatainak száma 137-re emelkedett. A halottak közül három gyermek volt. Eddig 62 holttestet azonosítottak. A moszkvai régió egészségügyi tárcája szerint további 180 ember sebesült meg,

akik közül 142-t kórházba szállítottak. Többek állapota súlyos, 32 sebesültet viszont már kiengedtek.

A fővárosi egészségügyi hivatal szerint az azonosítási eljárás a moszkvai törvényszéki orvosi vizsgálati irodában zajlik, ahová a hozzátartozókat előzetesen meghívták. Az eljárás egyes esetekben molekuláris genetikai szakértők munkáját is igényelheti, ami legalább két hetet vesz igénybe.

A hozzátartozóknak a helyszínen pszichológiai támogatást és szaktanácsadást nyújtanak az iratok kiállításához. Az azonosítási eljárás folyamatos lesz.

A terrortámadás helyszínén a hatóságok több készlet harci lőszert, két kalasnyikov gépkarabélyt, több mint 500 töltényt és 28 tárat foglaltak le. Ezenkívül a brjanszki régióban, a menekülő gyanúsítottak elfogása során egy Renault gépkocsiban egy Makarov-pisztolyt és egy kalasnyikov-tárat találtak. A Crocusban aknásításnak nem találták nyomát.

A terrortámadás négy közvetlen végrehajtóját az SZK moszkvai székházába szállították, Alekszandr Hinstein kormánypárti képviselő szerint mind a négyen tádzsik állampolgárok. Az üggyel kapcsolatban összesen 11 gyanúsítottat vettek őrizetbe.

Oroszországban vasárnap nemzeti gyásznap volt. A Piknik rockegyüttes pénteki koncertjére - amelynek megkezdése előtt a terrortámadás történt - az ország 40 régiójából érkeztek rajongók.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Vonat elé lépett egy ember, rendkívüli közleményt adott ki a MÁV – mutatjuk, melyik vonalat érinti a fennakadás
Érintett a hatvani és az újszászi vonal, valamint az S76-os járatok. A vizsgálat végéig ad hoc menetrendi módosításokra és zsúfoltságra készülhetnek az utasok.


Október 18-án, szombaton kora délután súlyos vasúti baleset okoz jelentős fennakadásokat Budapesten, Rákos állomáson, írja a MÁV közleményében. Érintett a hatvani és az újszászi vonal, valamint az S76-os járatok.

A vasúttársaság közölte, hogy a délutáni órákban Rákoson csak korlátozással haladhatnak a szerelvények.

Az eset az IR87-es Agria InterRégió 5505-ös vonattal történt, amely Egerből 12:08-kor indult a Keleti pályaudvar felé. „Rákos állomáson elütött – egy feltehetőleg öngyilkossági szándékkal – vonat elé lépett embert.”

A MÁV-közleményben az áll:

„Baleset miatt a hatvani, az újszászi vonalon és az S76-os vonatok közlekedésében hosszabb menetidőre, rövidebb útvonalon közlekedő járatokra lehet számítani a délutáni órákban, mert Rákos állomáson csak korlátozással közlekedhetnek a vonatok.”

A vasúttársaság felhívta az utasok figyelmét, hogy nézzék a MÁV applikációját (Vonatinfó), a pályaudvari kijelzőket és a hangosbemondókat. Az S76-os vonatok menetrendjében is változások léptek életbe.

A hatóságok vizsgálják az eset körülményeit, a helyszínelés idejére az érintett szakaszon csak korlátozottan közlekednek a vonatok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Durva baleset: Rommá tört egy rendőrautó éjszaka a Hungária körúton
Két autó ütközött össze. A Kerepesi utat teljes szélességében lezárták a hatóságok, egy embert feszítővágóval szabadítottak ki az egyik autóból.


Összeütközött két személyautó Budapest tizedik kerületében, a Kerepesi út és a Hungária körút kereszteződésében – közölte pénteken este a katasztrófavédelem az MTI-vel.

Az ütközés következtében az egyik autóba egy ember beszorult, akit fővárosi hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével szabadítottak ki, majd kiemelték az autóból.

A helyszínelés idejére a Kerepesi utat teljes szélességében lezárták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Tömegverekedésig fajult két tinilány bunyója Ricsén
A helyszínről származó információk szerint többen is megpróbálták őket szétválasztani, de nem jártak sikerrel.
F. O. - szmo.hu
2025. október 17.



Tömegverekedés volt Ricsén. A 24.hu értesülései szerint

egy 14 év alatti és egy 18. életévét épphogy csak betöltő lány keveredett konfliktusba egymással egy buszon, és miután leszálltak, ököllel ütötték egymást.

A helyszínről származó információk szerint többen is megpróbálták őket szétválasztani, de nem jártak sikerrel. Még nem volt vége a balhénak: a fiatalabb lány apja is közbe lépett, a nyakánál fogva megragadta a lánya támadóját, és arrébb lökte.

Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a lapnak azt mondta: egy kiskorú és egy 18 éves lány keveredett konfliktusba, majd a fiatalabb lány apja garázda módon lépett föl.

A rendőrség garázdaság miatt indított büntetőeljárást az ügyben,

és gyanúsítottként hallgatta ki az apát és a 18 éves lányt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Halálra éheztették szülei az ágyhoz kötött, 39 éves lányukat – 27 kiló volt, amikor meghalt
Az anya ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emeltek vádat, az apa időközben meghalt.
F. O. - szmo.hu
2025. október 17.



Egy mozgássérült nő halt meg kegyetlen körülmények között Nyírbátorban. A 39 éves Beáta szüleivel élt egy kétszintes családi házban, ahol az emeleten helyezték el, annak ellenére, hogy 2024-től már önállóan sem tudott közlekedni. A szoba, ahol tartózkodott, mellékhelyiséggel sem rendelkezett, és a nő nem tudott kijutni onnan segítség nélkül.

A vádirat szerint a szülők nem biztosítottak számára elegendő ételt és folyadékot, és nem gondoskodtak megfelelő higiéniáról sem.

A nő testén felfekvések alakultak ki, amiket csak hintőporral kezeltek, orvost viszont nem hívtak hozzá. Beáta kórosan lesoványodott, testén elfertőződtek a sebek, és végül belehalt az állapotába. Halálakor mindössze 27 kilogrammot nyomott.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolja az anyát, mivel az eljárás során az apa meghalt.

A főügyészség 15 év fegyházbüntetést és 10 év közügyektől eltiltást kért az anyára különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt,

ha már az előkészítő ülésen beismerés esetére, mert hosszú időn keresztül rendkívüli szenvedést okozott a gyermekének.

A nő a hatóságok előtt tagadta bűnösségét, és azt állította, hogy gondoskodott a lánya ellátásáról.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: