prcikk: Sípcsontig érő hóban gázolva látogatják a hajléktalanokat, akik ilyenkor is a szabad ég alatt éjszakáznak | szmo.hu
SZEMPONT
A Rovatból

Sípcsontig érő hóban gázolva látogatják a hajléktalanokat, akik ilyenkor is a szabad ég alatt éjszakáznak

Elkísértük a Magyar Máltai Szeretetszolgálat két utcai szociális munkását egy nappali műszakra Buda hegyes-erdős részén, az idei tél egyik leghidegebb napján.


Gyuri bácsi a II. kerületi Kecskehegyi kőfejtőnél lakik, a kőfal lábánál. Fedél egyáltalán nincs a feje felett: matraca az összes holmijával együtt a szabad ég alatt van, legfeljebb egy közeli madárleső bódéba húzódik be, ha esik az eső. Hozzá igyekszünk az érintetlen hóban gyalogolva a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szociális munkásaival, Bodó Ágostonnal és Horváth Dalmával.

Elmondásuk szerint hiába próbálták rávenni, hogy legalább a legkeményebb fagyban menjen be egy szállóra, eddig nem volt hajlandó erre. Pedig a kőfal miatt itt még nyaranta is 5 fokkal hidegebb van az átlagosnál, ilyenkor pedig különösen: bár süt a nap és kék az ég, jóval fagypont alatti a hőmérséklet.

Gyuri bácsi a hatvanas éveiben jár, és legalább 40 éve hajléktalan. 2020-ban az Index is forgatott vele – már akkor is ugyanitt élt, korábban pedig más erdős részeken. Sokáig senkitől nem fogadott el segítséget, a bizalmi kapcsolatot végül Dalma egyik kollégájának sikerült kiépítenie vele, aki a kezdeti elutasítások ellenére is kitartóan látogatta.

Most nem találjuk otthon, Ágostonék szerint azonban csak valami dolga lehet a városban, gyakran jár például ételosztásokra. „Tegnap találkoztunk vele. Nagyon örülnék neki, ha bement volna szállóra, de kicsi esélyt látok rá, mert ő tényleg mindig kint tölti a telet is. Sajnos nem tudom elérni, mert nincs telefonja, nem is szeretne. Nagyon természetközeli ember, amikor megismerkedtünk, azt mondtam, hogy olyan, mint egy kis erdei apóka” – magyarázza Dalma.

Példája nem egyedi: sok hajléktalanra jellemző, hogy kemény hidegben sem hajlandóak bemenni szállóra. Bár ilyenkor többen választják ezt a lehetőséget, mindig lesznek, akik kint maradnak. Az okok sokfélék lehetnek, például mentális problémák, vagy a bogaraktól és a lopástól való félelem.

„Vannak olyanok is, akik egyszerűen nem alkalmasak arra, hogy közösségben jól funkcionáljanak” – mondja Ágoston. Dalma hozzáteszi: „aki megszokta, hogy egyedül van és a maga ura, nehezebben alkalmazkodik, amikor szabályokhoz kell igazodni.”

Van, ahová csak hólánccal tudnak eljutni

Az utcai hajléktalanellátást terület és napok szerint osztották fel egymás között az ezzel foglalkozó szervezetek. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a főváros budai oldaláért felel, egyik hajléktalanellátó központjuk a Déli pályaudvar mellett található Krisztinavárosi Hajléktalan Centrum.

Ágoston elmondása szerint az övék egy integrált intézmény, ahol a közösségi ellátás részeként pszichiáter, pszichológus és mentálhigiénés szakember is segíti a munkát, emellett nappali melegedőt és éjjeli menedékhelyet is működtetnek, valamint a lábadozóban egészségügyi szolgáltatásokkal látnak el beteg hajléktalan embereket. Az utcai gondozó szolgálat három (I., II. és XII.) kerületben, hat emberrel dolgozik, de jelenleg csak négyen vannak, így Ágoston és Dalma felváltva teljesít szolgálatot a II. és a XII. kerületben is.

Dalma márciusban lesz egy éve a szolgálatnál. Bár a legtöbb kollégának szociális munkás végzettsége van, ő pedagógia diplomával és egy felsőoktatási szociális munka szakirányú képesítéssel érkezett. A pályára Szigetvárról költözve került, ahol öt évig egy tanodában gyerekekkel foglalkozott. „Amikor felköltöztem, szerettem volna más területet is kipróbálni, és úgy gondoltam, hogy itt van értelme a munkámnak.”

Ágoston korábban családsegítőként és egy pécsi nappali melegedőben is dolgozott. Szerinte a hajléktalanellátás azért izgalmas, mert „itt aztán tényleg van minden az égvilágon. Az utcás létben megvan a szabadság illúziója, elvileg mi osztjuk be, kivel mennyi időt töltünk és milyen sorrendben” – fogalmazott. Szerinte ez egy kifejezetten gyakorlatias, dinamikus munka, ami a krízisidőszakban különösen sok kihívást tartogat.

A helyzetet most a hideg időjárás miatti vörös kód is nehezíti, ami miatt még sűrűbbek a napjaik. Ilyenkor egy nap akár 27-30 bejelentés is érkezik hozzájuk. Ezeket a hívásokat a diszpécserszolgálat szűri, akik eldöntik, hova kell kimenniük az utcai gondozóknak. Előfordul, hogy a bejelentő járókelőnek tesznek fel kérdéseket az ellátottról, hogy felmérjék az állapotát. Ha az illető nem járóképes, mindenképpen mentőt hívnak.

A budai kerületek jellegzetessége, hogy sok az erdős rész. Dalma a II. kerületért felel, így többnyire kunyhókban, sátrakban élő ügyfelei vannak. Ezeket az elzárt helyeken élő embereket leginkább bejelentések, például kutyasétáltatók jelzései alapján találják meg.

A mostani havazás rendkívüli helyzetet teremtett. Az egyik legfőbb probléma, hogy az erdős területeken élőkhöz ilyenkor nehezebb eljutni: előfordul, hogy le kell parkolniuk az autót, és gyalog menni tovább. „Tegnap is sípcsontig érő hóban kellett gázolnunk” – meséli Dalma.

Munkájuk lényege, hogy a közterületen élőket megismerjék, bizalmi kapcsolatot építsenek ki velük, és megpróbálják őket valamilyen intézményes ellátásba bevonni.

„A fő cél, hogy minél több ember éljen méltó körülmények között, ami az utcán nyilvánvalóan nem lehetséges. Télen azonban az elsődleges feladat az életvédelem, ilyenkor tényleg az a legfontosabb, hogy ne haljon meg senki.”

Ágostonnak a XII. kerületben nagyjából ötven állandó ügyfele van, elmondása szerint mindegyikükkel sikerült bizalmi kapcsolatot kiépítenie. Dalmának a II. kerületben 30-35 aktív ügyfele van.

Munkarendjük alapvetően két műszakos, de a krízisidőszakban, amikor a krízisautót is üzemeltetik, tíz- vagy akár tizennyolc órás műszakok is előfordulnak. Ilyenkor az ügyelet éjjel kettőig tart. Mostani műszakjuk során elsősorban nem a bejelentésekre reagálnak, hanem a saját, már ismert embereiket keresik fel.

Ilyenkor az autóban mindig van takaró, túlélőfólia, tartós élelmiszer, és a mostani időjárás miatt hólánc is. Ruhákból, főleg cipőből viszont hiány van, mert a nagy igény miatt hamar kifogynak a készletek.

Egy elhagyatott foglaltház Hűvösvölgy közelében. Most épp nem volt ott senki, de a nyomokból látszik, hogy vannak akik meg szokták itt húzni magukat.

Kunyhóban az ország legmagasabb négyzetméterárú területén

Ágoston ügyfele, Kati 2007 óta él hajléktalanként, saját maga által épített jelenlegi otthonában pedig 2011 óta. Nem kevesebb, mint 18 macskának viseli gondját. A XII. kerület, sőt jó eséllyel az ország legdrágább részén vagyunk – az erdei kunyhótól alig pár méterre luxusvillák sorakoznak, élesebb nem is lehetne a kontraszt.

Kezdetben még nem itt, hanem egy közeli területen húzták meg magukat akkori férjével, ahonnan egy építkezés miatt kellett elköltözniük. Ekkor két hónapot albérletben laktak, de a férfi miatt onnan is menniük kellett. „Én maradhattam volna, de mivel ő bajt csinált és emiatt elküldték, vele tartottam, mert szerettem.”

Visszatértek a korábbi helyükre, ahol az építkezés zajlott, de közben már kinézték maguknak a jelenlegi területet, amit rengeteg szeméttől tisztítottak meg. Kapcsolata nem sokkal később véget ért, a szomszéd telek tulajdonosai azonban megengedték neki, hogy immár egyedül ott maradjon mellettük. Ráadásul nem csak megtűrték, segítettek is neki: először fát kapott tőlük, később pedig áramot is.

A vezetékeket Kati maga vette meg, a föld alatti árkot is egyedül ásta ki. „Mindent én csináltam, direkt négyeres kábelt választottam, hogy elbírja a terhelést. Van hűtőm, tévém is. A házat szintén egyedül építettem fel a két saját kezemmel.”

Nyugdíjazása előtt takarított kórházban és áruházakban is. Jelenleg a nyugdíja mellett alkalmi munkákból egészíti ki a jövedelmét: szomszédainak intézi a kukák kihúzását és most a hóban az útszórást, amivel hetente 6-12 ezer forintot keres. Emellett Újpestre jár takarítani, ami komoly megterhelést jelent számára. „Fárasztó, mert reggel fél négykor már kelnem kell, de így nem vagyok rászorulva a kéregetésre – ezért megéri.”

A tisztálkodást részben helyben, illetve a belvárosban élő fiánál oldja meg. A fűtésről egy ugyancsak saját építésű betonkályha gondoskodik. A legnagyobb nehézséget jelenleg a hó jelenti. „WC-re sem tudtam elmenni, először ki kellett magam ásni hozzá.”

A csúszós lejtőn is érték már balesetek. „Volt olyan tél, hogy a kukát vittem fel, elcsúsztam és lehúzott. Szóltam a szomszéd tulajnak, ő segített felhúzni.”

Kati azt mondja, nem vágyik más életre, albérletbe se költözne. Szerinte mindene megvan, amire szüksége lehet. A lenyűgöző kilátást elnézve ez nem is tűnik annyira elrugaszkodott állításnak. „Gyönyörű, nagyon gyönyörű. De veszélyes is, ha nagy szél van, bármikor megroppanhat egy fa és rádőlhet a házra” – árnyalja a képet.

Úgy gondolja, különbözik sorstársai többségétől. „Mindig azt szoktam mondani, hogy nem olyan hajléktalan vagyok, aki nem takarít, nem törődik semmivel.” Büszkén jegyezte meg: „Figyelj, bányászlány vagyok.” Bár ő maga bányászként nem dolgozott, de elmondása szerint az édesapja az volt, így a vérében van a szívósság.

Gyakran a jó szándékú segítség is többet árt, mint használ

Ágoston szerint az állami gyermekotthonokban felnőtt emberek különösen könnyen válhatnak hajléktalanná. Bár a nagykorúvá váló fiatalok kapnak otthonteremtési támogatást, ami akár több millió forint is lehet, ez saját lakásra nem elég, így általában néhány hónap alatt felélik albérletre, utána pedig az utcára kerülnek.

Emellett gyakoriak a függőségek és a mentális betegségek is. Különösen nehéz helyzetben vannak a pszichiátriai és szenvedélybeteg, úgynevezett duális diagnózisú emberek, mert elveszhetnek a két ellátórendszer között.

Az idősebb generációnál az alkohol, a fiataloknál pedig a dizájnerdrogok a jellemzőbbek. Az ellátórendszer fontos része a Máltai Szeretetszolgálat Batthyány téren működő 0-24 órás egészségügyi centruma, ahova be tudják vinni azokat, akiknek egészségügyi ellátásra van szükségük, de állapotuk nem indokolja a mentő kihívását.

A hajléktalanellátó intézményeknek számos kihívásra kell megoldást találni, hogy az ellátottak számára valódi segítséget nyújthassanak. Egyik ilyen probléma a bogarasodás. Pozitív példaként említik a XI. kerületi Galvani úton nemrég nyílt szállót, amit már eleve úgy terveztek, hogy nehezen tudjanak benne megtelepedni a rovarok.

„A padozat teljesen műgyantás, hogy ne legyenek benne rések, repedések, ahova be lehet bújni a bogárnak. A bútorokat is direkt úgy hegesztették össze, hogy ne legyenek bennük üregek. Jó lenne, ha több ilyen új szálló nyílna, vagy a régieket újítanák fel hasonló szellemben.”

Komoly probléma a párok elhelyezése is: hiába kérvényezik, kevés intézményben van lehetőség arra, hogy saját közös szobát kapjon egy pár – sokan emiatt választják inkább az utcát. Ugyanilyen gondot jelent az állattartás is, mivel a legtöbb intézmény nem fogad kutyát vagy macskát, az ügyfelek pedig semmi szín alatt nem válnának meg tőlük.

A rendszer hiányosságai mellett a társadalomnak is megvan a maga felelőssége: a jó szándékú, de nem szakszerű segítség kifejezetten káros lehet. Ilyen például, amikor a járókelők rendszeresen pénzzel vagy étellel támogatnak egy utcán élő embert, ezzel lényegében ott tartva őt.

„Aki rendszeresen számíthat arra valahol, hogy élelmet vagy pénzt kap, nem fog bemenni intézménybe” – magyarázza Ágoston. Szerinte ez a fajta segítségnyújtás kontraproduktív, mert fenntartja az állapotot, és elveszi a motivációt a változtatásra. A helyes út inkább az volna, ha az átlagemberek tudnák, hova irányíthatják a rászorulókat, ahol szakemberek foglalkoznak velük, legyen szó egészségügyi, mentális vagy szociális problémákról.

Ágoston és Dalma egyetértenek abban, hogy a hajléktalanság nem fog megszűnni, mert mindig lesznek olyan sorsokkal vagy mentális problémákkal rendelkező emberek, akik így nem képesek felelősséget vállalni magukért. Ennek ellenére úgy gondolják, hogy aki igazán akar, az ki tud lábalni a helyzetből. Azokat pedig, akik erre mentális vagy egészségügyi állapotuk miatt egymaguk képtelenek, a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei segítik, hogy emberhez méltó életet élhessenek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
A kormánymédia megvalósítja Buda Péter jóslatát: ukrán típusú zavargásokról, magyar Majdanról írnak
Csercsa Balázsra hivatkozva a Metropol előállt egy újabb, tiszásnak mondott titkos tervvel, ami szerint ha Magyar Péterék veszítenek, utcai zavargásokra, a főváros stratégiailag fontos pontjainak elfoglalására készülnek. Mindez arra utal, az orosz befolyásolási terv nem állt le.


Buda Péter nemzetbiztonsági szakértő nemrég arról írt, választási puccsról szóló orosz álhírek árasztották el a netet, kritikus napok jönnek. Szerinte az orosz médiában egyre többet emlegetik a „magyar Majdan” lehetőségét, ami arra utalhat, hogy az oroszok egy hamis zászlós műveletet készítenek elő, és erőszakosan is beavatkoznának a magyar választásokba.

Ezt támasztotta alá Rácz András Oroszország-szakértő is, aki szerint kitartóan terjed egy álhír arról, hogy Ukrajnában jó fizikai állapotú embereket toboroznak, hogy magyarországi nyilvános eseményeken vegyenek részt. Rácz szerint „ha választások utáni esetleges ellenzéki tüntetéseken nagyszámú, igen, erőszakos, szláv nyelvet beszélő tüntető/provokátor bukkanna fel, akkor a NER média erre a sztorira alapozva mondhatná, hogy lám, lám, itt az ukrán beavatkozás, az ukrán erőszak, stb.”

Buda Péter még egy olyan hamis vidót is bemutatott, amin állítólagos ukrán katonák tanulmányoznak egy akciótérképet, amire nagy betűkkel ráírták: BUDAPEST.

Úgy tűnik, most a Buda Péter és Rácz András által megjósolt orosz akció valóban elindult.

A Metropol a választás napján, 11 óra után nem sokkal ugyanis megjelentetett egy cikket, amiben azt írják: "itt van Magyar Péterék titkos dokumentuma: választási vereségre készülnek, ukrán típusú zavaragásokat akarnak kirobbantani.”

Ezután ismertetnek egy „választásnapi akcióterv” című angol nyelvű "dokumentumot". Eszerint a tiszásoknak „fel kell készülniük a vereségre, Magyar Péteréknek már nap közben el kell kezdeniük a csalás narratíváját építeniük, még a szavazás befejezése előtt hamisan győzelmet kell hirdetniük, majd a vereség után zavargásokat kell kezdeniük, úgy, ahogyan 2014-ben Ukrajnában, a Majdanon tették.”

A "dokumentum" szerint ennek érdekében terjeszteni kell, hogy a Fidesz választási csalásokat követett el. „A "jogellenes" kampánylépésekre "bizonyítékokat" kell felmutatni (természetesen hamis bizonyítékokat), és lehetőség szerint tanúkat kell megszólaltatni. A kommunikációs nyomásgyakorlás részeként már a választás vége előtt győzelmet kell hirdetni, de legkésőbb az urnazárás után meg kell ezt tenni” - idéz a "dokumentumból" a Metropol.

Majd ezt írják:

„Amennyiben az eredmények kedvezőtlenek, szervezett tömegeket kell mozgósítani, meg kell szállni a főváros stratégiailaig fontos pontjait, és szükség esetén össze kell csapni a rendőrséggel.”

A Metropol szerint a "dokumentumban" kifejezetten úgy fogalmaznak: az ukrajnai Majdanhoz hasonló zavargások kellenek, és állítólag arról is írtak, hogy a nemzetközi médiát és politikusokat is be kell vonnia a választás eredményének megkérdőjelezése érdekében.

A "dokumentum" forrásaként a Tisza Pártból kiugrott Csercsa Balázst jelölik meg, aki az elmúlt hónapokban több más, később egyértelműen hamisnak bizonyult "dokumentum" hitelesítőjeként is feltűnt. Például ő "erősítette meg", hogy valós a Tisza Párt kiszivárgott, adóemeléseket tartalmazó programja, amiből persze egy szó sem volt igaz.

Csercsa facebook oldalára valóban kikerült egy poszt, ami egyetlen fotót tartalmaz, egy aláírás nélküli, gépelt szöveggel teleirt oldalról. Ő csak ennyit írt mellé: „Ez most érkezett a belső forrásomtól. Durva. Tudjatok róla...”

A rendőrséggel való összecsapás narratívája azért aggasztó, mert egyértelműen beleillik abba a sorba, amire Buda Péter és Rácz András figyelmeztettek.

Persze az egésznek csak akkor van értelme, ha a valós eredménytől függetlenül a Fidesz győzelmét hirdetik ki este, és az ezen felháborodó tömegek kimennek az utcára. Ebben az esetben a kormány hivatkozhat arra, hogy Magyar Péter győzelemről tett napközbeni állításai csak a "titkos terv" részét képezték, a bejelentett eredmény miatt tiltakozók pedig mind Ukrajna titkos tervét hajtják végre. Legrosszabb esetben ukránoknak álcázott orosz provokátorok gondoskodhatnak arról is, hogy gyorsan kitörjön az erőszak, ami legitimálná a rendvédelmi erők bevetését.

Mindez természetesen csak egy elképzelt forgatókönyv, aminek az eddigi események, és különösen a kormánymédiában terjedő állítólagos tiszás dokumentum megágyazhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Tesztelték, hogy Orbán az összeomlása után képes-e közönség előtt beszédet mondani – ezt állítja egy korábbi MTVA-s vezető
Bognár Tibor, az MTVA korábbi kabinetvezetője a választás hétvégéjén egy Facebook-videóban állította, hogy egy amerikai úton Orbán Viktor sofőrjeként dolgozott. A jelenleg Németországban élő férfi a közmédiában uralkodó félelemről is beszélt.


A választás hétvégéjén egy videóban jelentkezett be Bognár Tibor, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap korábbi kabinetvezetője, aki több, személyes emléket is felelevenített a Fidesz vezető politikusairól. Állítása szerint egykor Orbán Viktor sofőrje is volt.

„Orbán Viktor sofőrje voltam Amerikában két napig, amikor

az összeomlása után azt tesztelték, hogy vajon el tud-e mondani még egy beszédet élőközönség előtt. Sikerült neki. Kár, hogy idevezetett”

– mondta Bognár, majd hozzátette, hogy bár nem szimpatizál a TISZA Párttal, a változás reményében mégis rájuk szavazna.

Bognár a videóban felidézte azt is, milyennek látta tinédzserként Szijjártó Pétert. „Emlékszem a 15 éves Szijjátó Péterre. A Győri Bencés gimnáziumban olyan atyák is tanítottak minket, akik megjárták a börtönt és megjárták a gúlagot.

Nem gondoltam volna róla, hogy egyszer majd Moszkvától kér telefonos segítséget, hogy vajon mi a magyar nemzeti érdek.”

A volt kabinetvezető beszélt a közmédiában szerzett tapasztalatairól is. Azt állította, hogy egykori kollégái között általános a félelem, függetlenül attól, hogy kormánypártiak, ellenzékiek, vagy politikailag semlegesek.

„Közös bennük, hogy félnek. Félnek attól is, hogy a rendszerváltás lesz, és attól is, hogyha nem.”

Szerinte ez a félelem a megélhetés elvesztéséből fakad. Ezzel szembeállította a saját helyzetét, mondván, ő már egy szabad országban él.

„Én most Németországban vagyok kamionsofőr. Szabad ember egy szabad országban. Azért, hogy ők is megtudják, milyen egy szabad országban élni, nem vagyok tiszás. De a rendszerváltásra szavazok.”

Bognár elmondta, hogy bár idegenkedik Magyar Pétertől, mégis rá szavazna, mert szerinte most egyedül neki van reális esélye a változásra.

„Föláll a szőr a hátamon Magyar Pétertől. Egyszerűen nem értem, hogy hogy jutott idáig” – fogalmazott, de hozzátette, hogy Magyar rendszerváltást ígér, és a közvélemény-kutatások szerint egyedül neki van esélye ezt elérni.

„Ezért most megkapja a szavazatomat. Most az egyszer.”

A volt kabinetvezető arról is beszélt, hogy szerinte a hatalom mindent bevetett Magyar Péter ellen. Bognár Tibor a videóját egy Magyar Péternek és pártjának címzett figyelmeztetéssel zárta: „És szerintem ő is tudja, erről szól a szlogenjük, hogy soha többet, soha többet, hogyha ezt most elcseszik.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Képriport: Így járőröztek a motoros őrszemek Szabolcsban, hogy megakadályozzák a választási csalásokat
Szabolcsban a DE akcióközösség tagjaival tartottunk, hogy lássuk, hogyan lépnek fel a választási csalások ellen. Érezhető volt, hogy mindenki sokkal óvatosabb a jelenlétük miatt, ami a részvételi adatokon is meglátszik.


A DE Akcióközösség felhívására több ezer civil és több száz motoros vállalta, hogy vigyáz a választások tisztaságára. Mi Tiszaburára kísértünk el egy csoport őrszemet.

Itt a leggyanúsabbnak azt találták, hogy a helyi boltból egymás után jöttek ki az emberek, nagy zacskókat cipelve. Azt persze nem tudni, hogy csak a normál bevásárlást időzítették-e épp a szavazás vasárnapjára, vagy másról van szó. A boltba belépve mindenesetre a pénztárgép mellett felfigyeltünk egy adag laminált kártyára. Mindegyikre a helyi fideszes jelölt nevét nyomtatták, és még azt is rárajzolták, melyik pártlistára kell húzni az X-et. A kis kártyák épp elfértek egy ember tenyerében, így aki akarta, a szavazófülkébe is magával vihette azokat.

Délelőtt aztán megjöttek a motoros őrszemek is. Ők több településen járőröznek egyszerre. Például Kiskörén, Fegyverneken, Tiszanánán, Sarudon, Poroszlón, Újlőrincfalván, Kömlőn és Átányon is ők vigyáztak ma a rendre.

Azt mesélték, attrocitás nem érte őket, legfeljebb akadt, ahol csúnyán néztek rájuk, beszóltak valamit, vagy látványosan becsukták jöttükre az ajtót. Beszéltünk helyiekkel is, a település szegényebb részén. Ők azt mondták, Fidesz szavazók, de választási csalásról még csak nem hallottak. Arról is beszéltek, hogy zavarja őket a sok idegen, akik szerintük mind tiszáésok lehetnek.

Aztán a motorosoktól riasztást kaptunk, egy közeli településen rendőrt is kellett hívniuk, mert a patika előtt a polgármester épp mozgóurna-kérelmeket íratott alá a helyiekkel. Mozgóurnát a választás napján kérni nem tilos, de az szokatlan, hogy ezt a polgármester intézi, ráadásul ilyen esetben csak két ember megy ki a helyszínre, vagyis nagyobb az esélye annak, hogy rábeszélik az időseket, hová húzzák az X-et.

Bár konkrét csalásokre délelőtt az általunk kísért őrszemek nem bukkantak, az mindenesetre gyanús szerintük, hogy a lottózóban megélénkült a forgalom. Ilyenkorra ugyanis már sokan kifogynak a pénzből, ha viszont lottót vagy más szerencsejátékot vesznek, az arra utalhat, hogy valahonnan mégis pénzhez jutottak.

Részben az őrszemek miatt lehet is, hogy a kis településeken idén kevesebben mentek el szavazni, mint négy évvel ezelőtt, legalábbis az eddigi adatok szerint. Lehet, hogy közülük sokan inkább most kockáztatták meg, hogy pénzért vagy ajándékért behúzzák az X-et, és inkább otthon maradtak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
A végén elszabadultak az indulatok: ablakot törtek be, nyíltan fenyegették az őrszemeket a választási csalók
Tiszaburán körbeállták az önkéntesek autóját, és betörték az üveget a szavazókat szállító emberek, akik nehezményezték, hogy követik és filmezik őket a DE Akcióközösség tagja. De máshol is egyre inkább elszabadultak az indulatok a nap vége felé.


A DE Akcióközösség több ezer önkéntese egész nap vigyázott a választások tisztaságára azokban a körzetekben, ahol az elmúlt évek tapasztalatai alapján általában sok a visszélés, szavazatvásárlás, láncszavazás. Mindez nem volt konfliktusmentes, számos helyen ingerülten fogadták őket a szavazókörök közelében.

Nyírvasváriban például fenyegették és leukránozták az őrszemeket. „Nagyon idegesek, több kocsival jöttek. Többször megfordultak itt, videóznak, kiabálnak nekünk, láthatóan nagyon idegesek, mert nem tudják végezni a munkájukat" - mondta az egyik önkéntes. "Tagbaszakadt emberek próbálnak minket megfélemlíteni.”

Mohácson agresszívan üvöltöztek velük, és majdnem el is gázolták őket. „Menj a f.szomba innen, mert beverek egyet!” - mondta az önkénteseknek egy autós. "Idejöttök, és akkor itt csináljátok a cirkuszt?"- kérdezte. Ezután visszaszállt a kocsijába, és majdnem elgázolta az egyik önkéntest. „Elüti? Rámegy?” - kérdezték tőle hitetlenkedve.

Rakacán többször is megfordult a szavazókörnél a falubusz, amit a falugondnok vezetett. „Nincs semmi gond?” - kérdezte a sofőr. "Kapcsold ki, mert kirúgom a telefont a kezedből" - mondta közben egy arrajáró. Az ő figyelmüket az önkéntesek hívták fel, hogy a szavazókörnél 150 méteren belül nem szabad kampányolni, például "bizonyos párt propagandadalát" játszani.

Dányban az őrszemek füle hallatára kirúgással fenyegették meg, aki nem oda szavazott. „Nem lesz munkád a jövő hétenm, ha nem oda szavaztál. Ki leszel rúgva!” - hallatszik a felvételen.

Tiszavasvárnál a megfigyelők azt látták, pénzt ad át valaki az egyik szavazókör mellett a szavazóknak. Egy polgárőrt hívtak, akik hívták a rendőrséget. Pénzátadást máshol is sikerült dokumentálni.

Borsodban és Szabolcsban a legalacsonyabb a részvétel. „Ez a rendszer teljesen megtorpant, ahol ott voltunk” - mondta a főszervező. Ahogy azonban telt-múlt az idő, a szavazatvásárlásban és a láncszavazásban segédkezők egyre idegesebbek lettek, mert érezték, hogy kifutnak az időből.

Ez vezethetett oda, hogy Tiszaburán fizikailag is megtámadták az őrszemeket. Körbeállták a kocsit, „miért követtek?” kiáltásokkal, majd az egyikük betörte az ablaküveget. Az őrszemek csak a síneken át tudtak autójukkal elmenekülni.

Tiszaburán délelőtt még jóval békésebb volt a hangulat. Stábunk végigkövette az őrszemek munkáját, és videónkban megmutatjuk a délutáni ablakbetörést is.

A teljes riport

Link másolása
KÖVESS MINKET: