KÉK HÍREK
A Rovatból

Magyarországra látogat az amerikai külügyminiszter

A hírt az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadója jelentette be.


Az amerikai külügyminiszter Magyarországra látogat - jelentette be az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadója, John Bolton. Mike Pompeo előtt 2011-ben volt utoljára magyarországi látogatáson az amerikai külügy akkori vezetője, Hillary Clinton.

Orbán Viktor múlt pénteken találkozott David B. Cornsteinnel, az Egyesült Államok nagykövetével. Az amerikai külügyminiszter budapesti látogatása már akkor is szóba került.

Bolton Twitter-üzenetében emlékezet: a Fehér Házban fogadták Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, akivel a védelmi együttműködésről, az energetikai diverzifikációról és a rosszindulatú orosz befolyásolással való szembeszállásról tartottak megbeszélést. Fenntartották a NATO iránti elkötelezettségüket, ami "nagyszerű előrevetítése Mike Pompeo külügyminiszter jövő heti útjának, és idei közös céljaiknak".

Amerikai sajtóértesülésekre hivatkozva a hvg.hu azt írja: az amerikai külügyminiszter látogatását az indokolja, hogy az USA bizalma megingott Magyarországban, mert a magyar kormány semlegesebben áll Kínához és Oroszországhoz, mint az az Egyesült Államok kívánatosnak tartja.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök ezekre a sajtóhírekre úgy reagált, hogy azok célja csupán az, hogy zavart keltsenek a várható látogatás előtt.

Pompeo a napokban várhatóan Szlovákiába és Lengyelországba is ellátogat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy újszülött Nagydorogon, a rendőrség nagy erőkkel keresi
A rendőrség kiemelten fontosnak tartja az ügy gyors és eredményes lezárását, mivel egy újszülöttről van szó.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.

A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.

Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Beindult a szülés a tűzijáték után egy kismamánál – 160 embert láttak el a mentők Budapesten
Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni. Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba.


Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.

A közleményben ismertetik, az Országos Mentőszolgálat az idén is komplex mentési terv alapján hajtotta végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását. A mentőegységek a fővárosi tűzijáték idején a Duna pesti és budai oldalának 51, gondosan kiválasztott pontjára települtek.

A fővárosi rendezvényeken az esti órákig 160 ember szorult a mentők segítségére, 80 esetben rosszullétek, közel 30 esetben kisebb sérülések miatt volt szükség elsősegélyre.

Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni.

Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba, egy kismamánál pedig a tűzijáték után jelentkeztek a fájásai, őt szintén kórházba szállították.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Azon verekedett össze két külföldi a Balatonnál, hogy maradjanak-e még nyaralni
Egy éjszakai szóváltás után egy külföldi férfi megütötte barátját, majd elmenekült. A rendőrök negyed órán belül elfogták és előállították, a férfi pedig kihallgatásán elmondta, mi vezetett a tettlegességhez.


A Balatonfüredi Rendőrkapitányság garázdaság miatt hallgatott ki egy 57 éves férfit, írja a police.hu.

A külföldi állampolgár augusztus 17-én éjszaka egy Balaton-parti településen előzetes szóváltás után bántalmazott egy másik külföldit, majd elment a helyszínről.

A rendőrök gyors adatgyűjtésének köszönhetően negyed órán belül elfogták és előállították.

A kihallgatáson a férfi azt mondta,

a barátjával azért veszett össze, mert nem tudtak megegyezni abban, maradjanak-e tovább nyaralni vagy sem.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megöltek egy kéthetes újszülöttet, a kukoricás mellett találták rá a holttestére
Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta, a rendőrség büntetőeljárást indított.


Megtalálták annak a kéthetes kisfiúnak a holttestét, aki szerdán tűnt el Nagydorogon. A rendőrök a település határában, egy kukoricás melletti földúton, a kutatómentőkkel közös keresés során leltek rá a csecsemőre.

Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta

írta közleményében a police.hu.

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán tizennegyedik életévét be nem töltött és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET: