Magányosan él a felesége halála után a Szomszédok sztárja, Koltai János az emlékeibe menekül
Magányosan telnek Koltai János hétköznapjai. A színész a felesége, Pap Éva 2023-as halála óta egyedül él ádándi otthonában és az emlékeibe menekül - írja a Blikk.
„Sajnos, már egy jó ideje rendetlenkedik a térdem, ami néha annyira fáj, hogy lábra se tudok állni, így sokszor a járásom is bizonytalanná válik.
- mondta a színész a lapnak. A térdfájdalom nem új probléma, már régen is volt vele baja, de azok a professzorok, akik foglalkoztak vele, már nem élnek. Koltai azt mondta, nézett már magánklinikákat is, de olyan magas a kezelések költsége, hogy „egy átlagos nyugdíjas számára megfizethetetlen”.
mivel pontosan tudom, hogy a fiamnak rengeteg munkája van és nem akartam, hogy miattam mindent átszervezzenek, így megmondtam neki, teljesen jól vagyok, nem kell lejönni hozzám” - mondta a Jászai Mari-díjas színész.
Koltai arról is beszélt, hogy az ádándi ház minden négyzetcentiméterében ott van a felesége, hiszen annak idején együtt vették a tanyát, ő ültette a fákat, együtt rendezték be a házat.
„Így bármerre megyek, őt látom, minden rá emlékeztet. Van egy fényképem is róla, amit mindig viszek magammal, ha kimegyek a kertbe, a konyhába vagy bárhova” - mondta Koltai. A színész szeretné megjelentetni a felesége könyvét, amit Pap Éva még a halála előtt fejezett be.