SPORT
A Rovatból

„Én megpróbáltam. Álmodtam. Ugrottam” – Lindsey Vonn üzent a bukása után, nem bánta meg az indulást

A 41 éves olimpiai bajnok komoly fizikai fájdalommal és több műtéttel néz szembe hatalmas esése után. Bár a vasárnapi futam nem úgy végződött, ahogy remélte, nincs benne megbánás.


Megszólalt Lindsey Vonn azután, hogy a milánói-cortinai téli olimpián óriásit bukott és súlyosan megsérült. A 41 éves, olimpiai bajnok amerikai alpesisíző eleve sérülten állt rajthoz, miután a legutóbbi világkupa-versenyen elszakadt az elülső-keresztszalagja. Vonn ennek ellenére is versenyezni akart, a vasárnapi futam azonban alig 13 másodperccel a rajt után véget ért számára. A jobb síbotja ugyanis beleakadt az egyik kapuba, amitől elveszítette az egyensúlyát és hatalmasat esett. Olyann fájdalmai voltak, hogy fel sem tudott állni, a pályaorvosok hosszú percekig ápolták, mielőtt mentőhelikopterrel kórházba szállították volna.

Már vasárnap este megműtötték, mivel bal lábában törést szenvedett, amelyet ortopédiai beavatkozással kellett stabilizálni. Az olasz La Gazzetta dello Sport szerint a síző bal combcsontja tört el, és a sérülése olyan összetett volt, hogy végül két műtétre is szükség volt.

Lindsey Vonn hétfőn késő este a Facebook-oldalán szólalt meg először a bukásról. Mint írta, az olimpiai álma nem úgy végződött, ahogyan azt megálmodta. Szerinte ez nem egy mesebeli befejezés volt, hanem „csak az élet”. Mert álmodni, és keményen dolgozott azért, hogy elérje a célját.

„Mert a lesiklásban a stratégiai ív és egy katasztrofális sérülés között akár 5 hüvelyk is lehet a különbség.”

Állítása szerint mindössze 5 hüvelykkel volt szűkebb az íve a kelleténél, amikor a jobb karja nekiért a kapunak, ami miatt megpördült és elesett. Kiemelte, hogy az elülső keresztszalag-szakadásának (ACL) és korábbi sérüléseinek „semmi köze nem volt a bukásához”.

„Sajnos egy komplex sípcsonttörést szenvedtem, ami jelenleg stabil, de több műtétre is szükség lesz a megfelelő helyreállításhoz”

– közölte.

Az olimpiai bajnok azt írta, bár a vasárnapi futam nem úgy végződött, ahogy remélte, és az erős fizikai fájdalom ellenére sincs benne megbánás.

„Tegnap a rajtkapunál állni hihetetlen érzés volt, amit soha nem fogok elfelejteni. Annak a tudata, hogy ott álltam a győzelem esélyével, már önmagában is győzelem volt”

– fogalmazott, hozzátéve, hogy mindig is tudta, hogy a versenyzés kockázatos, mert ez egy hihetetlenül veszélyes sport.

„És a síversenyzéshez hasonlóan az életben is kockázatokat vállalunk. Álmodunk. Szeretünk. Ugrunk. És néha elesünk. Néha összetörik a szívünk. Néha nem érjük el azokat az álmokat, amelyekről tudjuk, hogy elérhettük volna. De ez is az élet szépsége; hogy próbálkozhatunk.

Én megpróbáltam. Álmodtam. Ugrottam.

Remélem, ha valamit magatokkal visztek az én utazásomból, az az, hogy mindannyian merjetek nagyot álmodni. Az élet túl rövid ahhoz, hogy ne adjunk esélyt magunknak. Mert az egyetlen kudarc az életben az, ha meg sem próbáljuk.

Hiszek bennetek, ahogy ti is hittetek bennem” – zárta bejegyzését.

A 41 éves amerikai klasszis évekig tartó visszavonulás után 2025-ben tért vissza a világkupába, ahol több dobogós helyezést és győzelmet is szerzett, így esélyesként érkezett Cortinába. Döntését, hogy egy kilenc nappal korábbi ACL-szakadás után is rajthoz állt, a mezőny több tagja megvédte. Édesapja, Alan Kildow ugyanakkor azt nyilatkozta, szerinte lányának itt kellene lezárnia a pályafutását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
Csipes Tamara annyira kiakadt Rákay Philip feleségének lovagkeresztjén, hogy eladná a sajátját
Az olimpiai bajnok kajakozó Instagramon tette közzé, hogy eladná a Magyar Érdemrend több fokozatát. A befolyt összeget jótékony célra fordítaná, mert a díjak így többet érnek, mint az ágyneműtartóban.


„Ugyanitt eladó saját Magyar Érdemrend lovag-, tiszti- és középkereszt...” – reagált egy Instagram-sztoriban Csipes Tamara kétszeres olimpiai, kilencszeres világ- és tízszeres Európa-bajnok kajakozó a március 15-i állami kitüntetések hírére, vette észre a Blikk. Egy későbbi bejegyzésében egyértelművé tette, hogy komolyan gondolja:

„Full komoly. Tudtok valakit, akinek ez ér is valamit? Gyűjtőknek talán 20 év múlva történelmi értéke lesz... Nekem többet érne, ha a befolyt összeget fel tudnám ajánlani jótékonysági célra, mint hogy bent hagyjam az ágyneműtartóban... örökre...”

A sportoló kiakadását az váltotta ki, hogy a nemzeti ünnep alkalmából mások mellett Wieber Orsolya, Rákay Philip felesége is állami elismerésben részesült. Wieber a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét vehette át „a magyarság küldetéséről, sorsfordulatairól és szakrális jelképeiről publikált műveiért”.

A kitüntetésről először Wieber Orsolya számolt be a Facebookon, a hírt pedig a 444 is feldolgozta. Csipes Tamara erre a cikkre reagált az Instagram-oldalán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
A Rovatból
Magyar edzője lehet a Real Madridnak a nyártól
Osztrák sajtóhírek szerint Jürgen Klopp a Real Madrid új edzője lehet, ami Lőw Zsoltot is érintené. A német szakember ugyanis magával vinné a magyar másodedzőt a spanyol sztárcsapathoz.


Egyre több jel utal arra, hogy Jürgen Klopp lehet nyártól a Real Madrid edzője – írta az nb1.hu. A pletykát az osztrák Salzburger Nachrichten robbantotta ki, amikor arról cikkezett, hogy a német szakember már a nyáron távozhat a Red Bull globális futballigazgatói posztjáról, hogy visszatérjen az edzősködéshez. A hírt a spanyol AS is átvette, ami tovább erősítette a madridi találgatásokat.

A történetnek magyar szála is van:

amennyiben tényleg Jürgen Klopp lenne a Real Madrid vezetőedzője, stábtagként számítana Lőw Zsoltra.

Lőw jelenleg is segíti Klopp munkáját a Red Bullnál, emellett az MLSZ elnökségi tagja. A korábbi válogatott labdarúgó éveken át Thomas Tuchel másodedzője volt, a Chelsea kispadján Bajnokok Ligáját is nyertek együtt.

A híresztelést azonban több tény is árnyalja. A Real Madrid csapatát jelenleg nem ideiglenes megbízatással irányítják: a kispadon január közepe óta Álvaro Arbeloa ül vezetőedzőként. A Klopp távozásáról szóló pletykákra csütörtökön a Red Bull egyik vezetője, Oliver Mintzlaff is reagált, aki „teljes ostobaságnak” nevezte azokat, és megerősítette, hogy a cég rendkívül elégedett a német szakember munkájával.

Maga Klopp is hűtötte a kedélyeket egy korábbi, januári nyilatkozatában, amikor az edzői pályára való visszatérésről kérdezték.

„Nem számítok rá, hogy meggondolom magam… Tudom, hogy tudok edzeni egy futballcsapatot. De nem kell ezt az utolsó napomig csinálnom.”

Korábban az is felröppent, hogy ha Klopp valóban Madridban köt ki, könnyen magával csábíthatja Szoboszlai Dominikot is a Liverpoolból:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
„Élhető várost az akkugyárak helyett!” – transzparenssel tüntettek a debreceni ultrák, majd pánikszerűen magyarázkodtak, hogy ők nem baloldaliak
A debreceni ultrák a DVSC–MTK meccsen transzparenssel kritizálták az akkugyárakat és az ázsiai vendégmunkásokat. Jobboldali ideológiájukat tisztázó közleményük éles reakciót váltott ki a Fradi-táborból.


„Élhető várost az akkugyárak helyett!” – a debreceni ultrák a pénteki DVSC–MTK meccsen nemcsak transzparenssel álltak bele a helyi akkumulátorgyár-vitába, hanem utólagos közleményükkel új frontot is nyitottak a futball és a politika határán.

„Élhető várost az akkugyárak helyett! Elég volt a városunk tönkretételéből!” – ezzel a felirattal üzentek a debreceni ultrák a február 27-i, MTK elleni bajnokin. Az akcióra a Ferenczvárosi C-közép nevű szurkolói oldal hívta fel a figyelmet, miután a debreceniek egy közleményben magyarázkodni kezdtek a tettük miatt – írta a 444.hu.

A debreceni szurkolók közleményükben azzal indokolták a tiltakozást, hogy az nemcsak az akkugyárak ellen szólt.

„Úgy látjuk, hogy az akkugyárak, a lassan több tucat munkásszálló, valamint az ezekkel érkező több ezer ázsiai vendégmunkás jelenléte hosszú távon tönkreteszi az itt élők egészségét és a város élhetőségét, illetve a vendégmunkások ittléte nagyban rontja szeretett városunk közbiztonságát és nyugalmát.”

Hangsúlyozták, hogy bár elhatárolódnak a pártpolitikától, lokálpatriótaként nem maradhattak csendben. Azt is fontosnak tartották tisztázni, hogy akciójukat ne használja fel a baloldal.

„Látván, hogy a baloldali és liberális média, illetve politikusok a mi megnyilvánulásunkkal kampányolnak és próbálnak meg szavazatokat szerezni, szeretnénk közölni velük, hogy a Debrecen Tábor egy jobboldali identitású brigád, és elítélünk minden baloldali eszmét, ideológiát vagy éppen az LMBTQ-hoz kapcsolódó irányzatot.”

A debreceniek magyarázatára a Ferenczvárosi C-közép egy éles hangvételű bejegyzéssel reagált. „Összefoglalva: Nincs itt semmi látnivaló, csak a szokásos fideszes/mihazánkos pártpolitikamentes idegengyűlölet. Srácok, azért jár a pacsi, majdnem sikerült megtéveszteni mindenkit! Egy országot. Nagy szerencse, hogy elmagyaráztátok mi a sztori! A sok hülye így megnyugodhat. Ezek ugyanazok.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Kettős Mercedes-győzelemmel indult az F1-es szezon, George Russell nyerte az Ausztrál Nagydíjat
A Mercedes mögött a Ferrari kettőse ért célba a szezonnyitón, Russellék egyetlen boxkiállással verték meg a nagy riválisukat. A címvédő Lando Norris ötödik lett, Max Verstappen pedig a 20. helyről indulva a hatodik helyen futott be.


George Russell vezetésével kettős győzelemmel indította a szezont a Mercedes Melbourne-ben: a brit pilóta csapattársa, Kimi Antonelli előtt nyerte meg a március 8-án rendezett Ausztrál Nagydíjat. A csapat egykiállásos stratégiával győzte le a Ferrari kettősét.

A verseny izgalmas rajttal indult, a negyedik helyről induló Charles Leclerc átvette a vezetést Russelltől, majd az első körökben többször is helyet cseréltek az élen.

A futamot két virtuális biztonsági autós fázis is megszakította, először a Red Bull-pilóta Isack Hadjar, majd a Cadillac-versenyző Valtteri Bottas kiesése miatt. A Mercedes mindkét alkalommal kihívta a pilótáit kerékcserére, a Ferrarik viszont mindkétszer a pályán maradtak. Amikor a Scuderia versenyzői később megtették a kiállásaikat, Russell és Antonelli visszakerültek az élre.

Bár a Mercedesek gumijai jóval öregebbek voltak, a csapat a futam végéig kint tartotta őket, a Ferrari párosa pedig nem tudott elég közel kerülni ahhoz, hogy egy újabb kiállásra kényszerítse őket. A terv bevált, Russell 2,9 másodperces előnnyel haladt át a célvonalon Antonelli előtt, megszerezve ezzel pályafutása hatodik győzelmét.

Leclercnek és Lewis Hamiltonnak a harmadik és negyedik hellyel kellett beérnie. A címvédő világbajnok Lando Norris ötödik lett a McLarennel, míg a Red Bull-lal versenyző Max Verstappen a 20. helyről kapaszkodott fel a hatodikra. A Haas pilótája, Ollie Bearman hetedikként zárt, az újonc Arvid Lindblad pedig pontot szerzett bemutatkozásán, a Racing Bulls versenyzője a nyolcadik helyet szerezte meg. Gabriel Bortoleto kilencedik lett az Audi első gyári futamán, az utolsó pontot pedig az Alpine pilótája, Pierre Gasly csípte el.

Az amerikai Cadillac is teljesítette első Forma–1-es versenyét, autójukat Sergio Pérez hozta be a célba.

Nem jutott el a leintésig Valtteri Bottas és Isack Hadjar, míg az Aston Martin két pilótája, Lance Stroll és Fernando Alonso feladta a futamot, majd később visszatért a pályára. Két versenyző el sem tudott rajtolni: a hazai kedvenc Oscar Piastri a rajtrácsra menet pördült meg, az Audi pilótáját, Nico Hülkenberget pedig műszaki hiba miatt tolták le a rajtrácsról a start előtt.

A 2026-os szabályreform alapjaiban alakította át az autókat.

A hajtásláncból kikerült az MGU-H, az MGU-K elektromos motor teljesítményét viszont jelentősen megnövelték, így a belső égésű és az elektromos hajtás aránya közel 50-50 százalékos lett. Emellett bevezették az aktív aerodinamikát, vagyis az állítható első és hátsó szárnyakat, amelyekkel a pilóták válthatnak a nagy leszorítóerejű kanyar- és az alacsony légellenállású egyenes-beállítások között. Ezek a változások alapvetően befolyásolják az energiamenedzsmentet és a versenystratégiát.

Via f1.com


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk