Lezárták a hamburgi pályaudvar egy részét súlyos vírusfertőzés miatt – két embert kórházba szállítottak
Egy férfi és barátnője a Ruandában felbukkanó és nagyon fertőző Marburg-vírust kaphatta el. Már elindult Intercity vonatokat is megállítottak a hatóságok.
Súlyos fertőző betegség gyanúja miatt két embert szállítottak kórházba Hamburg központi pályaudvaráról, miután a tűzoltóság speciális járművet küldött a helyszínre. A hatóságok egy időre lezárták a pályaudvar egy részét – jelentette a ZDF német közszolgálati média.
A kórházba szállított két személy közül az egyik egy férfi, akinél influenzaszerű tüneteket észleltek, bár láza nem volt, és csak enyhe hányingerről számolt be. A másik személy a férfi barátnője volt. A ZDF szerint a férfi külföldről érkezett Németországba, és korábban egy olyan beteget kezelt, akiről azóta kiderült, hogy fertőző betegséget hordoz. Egyelőre nem egyértelmű, hogy a két személy fertőzött-e – írja a ZDF.
A Bild és a Der Spiegel szerint a Marburg-vírus gyanúja miatt zárták le a peront.
A beszámolók alapján a 27 éves férfi, aki orvostanhallgató, korábban Ruandában kezelt egy beteget, aki később megerősítetten Marburg-lázzal fertőződött.
A Bild információi szerint a férfi Frankfurtból vonattal érkezett Hamburgba. Őt és barátnőjét a trópusi betegségekre specializálódott Hamburg-Eppendorfi Egyetemi Kórházba szállították, és lefoglalták a csomagjaikat is.
A Stern egyik újságírója egy másik IC-vonaton utazott Hamburg közelében, amelyet útközben megállítottak, és az egészségügyi hatóságok megtiltották az utasoknak, hogy elhagyják a vonatot. A vonaton
„mindenkit, aki a WC-n járt, megkérdezik: leült vagy állva pisilt? Hozzáértél valamihez?”
Végül hat óra előtt nem sokkal megnyugtatták az utasokat, hogy az adott vonaton nincs fertőzésveszély, és folytathatták az útjukat.
A rendkívül fertőző Marburg-vírus főként Afrikában fordul elő. Hivatalos adatok szerint Ruandában eddig 26 fertőzött esetet regisztráltak, és hat beteg vesztette életét a betegség következtében. A vírus tünetei közé tartozik a láz, görcsök, véres hányás és hasmenés. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a fertőzöttek akár 88 százaléka is meghalhat – írja a Der Spiegel.
⚠️ BREAKING:
Panic at Hamburg Central Station as Marburg Virus Suspected in Two Travelers
Hamburg Central Station was thrown into chaos as authorities responded to a potential Marburg virus outbreak involving a 26-year-old German medical student. pic.twitter.com/GsJ6VdgRJE
Súlyos fertőző betegség gyanúja miatt két embert szállítottak kórházba Hamburg központi pályaudvaráról, miután a tűzoltóság speciális járművet küldött a helyszínre. A hatóságok egy időre lezárták a pályaudvar egy részét – jelentette a ZDF német közszolgálati média.
A kórházba szállított két személy közül az egyik egy férfi, akinél influenzaszerű tüneteket észleltek, bár láza nem volt, és csak enyhe hányingerről számolt be. A másik személy a férfi barátnője volt. A ZDF szerint a férfi külföldről érkezett Németországba, és korábban egy olyan beteget kezelt, akiről azóta kiderült, hogy fertőző betegséget hordoz. Egyelőre nem egyértelmű, hogy a két személy fertőzött-e – írja a ZDF.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Gyerekek civakodtak az óvodában, az egyik anyját három nő bosszúból megverte - Csoportos garázdaság miatt kell felelniük
Egy borsodi óvodában támadtak rá a nőre, akit ütöttek és rugdostak. A Kazincbarcikai Járási Ügyészség csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat.
Gyerekek óvodai civakodása miatt vert meg három nő egy édesanyát egy borsodi településen. Az ügyben most emelt vádat a Kazincbarcikai Járási Ügyészség.
A tavaly április végi támadás előzménye az volt, hogy az egyik elkövető gyermeke összeveszett az áldozat gyermekével. A három rokon – anya, lánya, meny – ezután jelent meg az óvodában, felelősségre vonva a másik anyát.
A számonkérésből hamar szóváltás, majd verekedés lett.
A nők trágár szavakkal szidalmazták az édesanyát, majd rátámadtak: tenyérrel ütötték, megrúgták és a hajánál fogva rángatták. A bántalmazás az óvoda épületében kezdődött, de az udvaron folytatódott, miközben az áldozat védekezni próbált.
A megtámadott anya nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, és telefonon hívta a rendőrséget.
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség februárban csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat a három nő ellen. Az ügyészség közérdekű munka kiszabását indítványozta a büntetlen előéletű vádlottakra. A bíróság erről tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben is dönthet.
A garázdaság csoportos elkövetése bűntettnek minősül, és a törvény szerint akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.
Gyerekek óvodai civakodása miatt vert meg három nő egy édesanyát egy borsodi településen. Az ügyben most emelt vádat a Kazincbarcikai Járási Ügyészség.
A tavaly április végi támadás előzménye az volt, hogy az egyik elkövető gyermeke összeveszett az áldozat gyermekével. A három rokon – anya, lánya, meny – ezután jelent meg az óvodában, felelősségre vonva a másik anyát.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Felfüggesztették a fóti gyermekotthon vezetőjét, miután egy kórházba került gyerek azt állította, az igazgató bántalmazta
A Heim Pál Kórház tett feljelentést, miután egy náluk ápolt gyerek azt állította, az igazgató bántotta. A férfit másfél éven belül másodszor függesztették fel, de korábban tisztázták.
Hiányzik a kulcsfontosságú kamerafelvétel arról a napról, amikor a gyanú szerint bántalmaztak egy fiatalt a fóti Károlyi István Gyermekközpontban. Az ügyben a rendőrség lefoglalta az intézmény szerverét, az otthon igazgatóját pedig 2026. január 30-án azonnali hatállyal felfüggesztették, miután egy kórházba szállított gyerek azt állította, hogy ő bántotta – számolt be róla az RTL Híradó. A fenntartó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság rendőrségi feljelentést tett és belső vizsgálatot indított.
Az ügy azután robbant ki, hogy a gyermeket a Heim Pál Kórházba szállították, ahol elmondta, ki bántalmazhatta.
„Szombat reggel egy ismerőstől hallottam, hogy a kórház feljelentést tett, mert az egyik, speciális otthonban élő gyereket bántalmazás érte, és a kórházban a gyerek azt mondta, hogy az igazgató úr volt az. Úgy tudom, a kórház hivatalból megtette a feljelentést”
– mondta el egy, az intézményt ismerő, névtelenséget kérő forrás. A kórház a gyermek állapotáról a személyiségi jogokra hivatkozva nem adott tájékoztatást. A Híradó információi szerint a rendőrök a bejelentés után kivonultak az intézménybe. „Kimentek a rendőrök, és lefoglalták a szervert, amin a kamerafelvételek vannak, és az ismerősöm azt mondta, hogy pont annak a napnak a felvétele nem volt meg” – tette hozzá a nyilatkozó.
Az igazgatót nem először éri bántalmazási gyanú. Körülbelül másfél évvel ezelőtt, 2024 szeptemberében már felfüggesztették, miután egy autista fiú bántalmazásával gyanúsították meg. Akkor a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság megszüntette a kiskorú veszélyeztetése miatt indult eljárást, mert megállapították, hogy nem történt bűncselekmény. Az igazgató 2024 novemberében visszatérhetett a posztjára. Az intézmény neve legutóbb 2025 decemberében került a hírekbe, amikor egy videófelvétel került nyilvánosságra, amin az látszott, hogy egy nevelő egy földön fekvő, fogyatékossággal élő fiút fojtogat. A nevelő ügyvédje akkor azzal védekezett, hogy a férfi csupán a fiatal vállát fogta le, mert az ön- és közveszélyesen viselkedett.
A most felfüggesztett igazgató korábban a botrányairól elhíresült, budapesti Szőlő utcai javítóintézet oktatási szakmai vezetőjeként dolgozott. Éveken át annak az igazgatónak volt a közvetlen munkatársa, akit később többek között emberkereskedelemmel, kényszermunkával, pénzmosással és szexuális bűncselekményekkel gyanúsítottak meg, majd le is tartóztattak.
Az újabb fóti botrányra Magyar Péter is reagált.
„Szomorú, megmagyarázhatatlan és megdöbbentő, hogy épp a bicskei kegyelmi botrány második évfordulóján derül ki egy újabb gyermekbántalmazás, vagy érkeznek erről hírek”
– nyilatkozta a TISZA Párt elnöke, aki szerint a gyermekvédelmi rendszer romokban hever. Hozzátette:
„A leendő Tisza-kormány egyik legfontosabb feladata lesz, hogy teljesen átalakítsa a magyar gyermekvédelmet, szakmai és költségvetési segítséget nyújtva az ott dolgozó szakembereknek, hogy soha többé ilyen ne fordulhasson elő.” A fóti igazgató tavaly májusban, amikor a TISZA Párt adományait vette át, még így beszélt a kollégáiról:
„Akik itt dolgoznak, nagyon lelkesek, szeretik a gyerekeket, tényleg szívüket-lelküket kiteszik, és végtelenül büszke vagyok a kollégákra, hogy ilyen csapat része lehetek.”
A gyermekvédelmi rendszer súlyos problémákkal küzd, egy korábban kiszivárgott belső dokumentum szerint az állami gyermekotthonokban országosan átlagosan 24 százalékos a szakemberhiány. A felfüggesztett igazgatót telefonon érték el, de nem kívánt nyilatkozni az ügyben.
Hiányzik a kulcsfontosságú kamerafelvétel arról a napról, amikor a gyanú szerint bántalmaztak egy fiatalt a fóti Károlyi István Gyermekközpontban. Az ügyben a rendőrség lefoglalta az intézmény szerverét, az otthon igazgatóját pedig 2026. január 30-án azonnali hatállyal felfüggesztették, miután egy kórházba szállított gyerek azt állította, hogy ő bántotta – számolt be róla az RTL Híradó. A fenntartó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság rendőrségi feljelentést tett és belső vizsgálatot indított.
Az ügy azután robbant ki, hogy a gyermeket a Heim Pál Kórházba szállították, ahol elmondta, ki bántalmazhatta.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nyomra vezethette a rendőröket a Marina-parti darabolós gyilkos – 18 év után oldódhat meg a szlovák újságíró rejtélyes eltűnése
A 2016-os budapesti kettős gyilkosság elítéltje vallomást tett a 2008-ban eltűnt Paľo Rýpalról. A hatóságok az iránymutatása alapján lezártak egy erdőt, ahol a hóolvadás után kezdenek kutatni a riporter holtteste után.
Tizennyolc év után kerülhetnek elő a 2008-ban eltűnt Paľo Rýpal szlovák oknyomozó újságíró maradványai. A nyomravezető az a K. Norbert lehet, akit a budapesti, Marina-parti darabolós gyilkosságokért ítéltek el. A vallomása nyomán a szlovák hatóságok lezártak egy erdőrészt, ahol több fát is megjelöltek. A Blikk a szlovák TV JOJ riportja alapján azt írja, itt rejthették el az újságíró holttestét, és a hó elolvadása után el is kezdik feltárni a területet.
A Paraméter.sk úgy tudja, K. Norbert a rendőröknek bevallotta: részt vett Paľo Rýpal meggyilkolásában, amiért tízezer koronát ígértek neki, és ismeri a holttest rejtekhelyét.
A szlovák férfi neve eddig egy teljesen másik ügy miatt volt ismert hazánkban. A férfi és magyar társa, H. Zsolt 2016. február 11-én felkeresték a Budapesten bujkáló, a szlovák alvilágban „Majom” becenéven ismert Štefan J.-t egy Marina-parton bérelt luxuslakásban, majd tarkólövésekkel végeztek vele és a barátnőjével is. A holttesteket a fürdőszobában feldarabolták, majd egy előre megásott gödörbe temették Pilisszentiván közelében, a maradványokat pedig mésszel öntötték le.
A gyilkosok 200 ezer eurót és aranytömböket szereztek.
A nyomozás során H. Zsolt egy beépített ügynöknek beszélhetett a gyilkosságról, és végül megmutatta a rendőröknek a pilisi helyszínt, de tagadta, hogy köze lett volna a kivégzéshez. K. Norbert a nyitrai rendőröknek adta fel magát, és bár a kettős gyilkosságot tagadta, első fokon életfogytiglanra ítélték. Jelenleg ezt a büntetését tölti, de a hírek szerint összefüggésbe hozható a szlovák oknyomozó újságíró eltűnésével is.
Paľo Rýpalt 2008 áprilisában látták utoljára, Párkányban. Sajtóinformációk szerint a dunaszerdahelyi maffiavezér, S. Lajos megrendelésére rabolhatta el és ölhette meg K.Norbert, az egykori bűntársával, T. Róberttel.
Tavaly ősszel a Terrorelhárítási Központ kommandósai Komáromba szállították K. Norbertet, majd a határon átadták a szlovák rendőrség speciális egységének.
A Nyitra Megyei Ügyészség tájékoztatása szerint a szlovák hatóságok egy különösen súlyos, szándékos emberölési ügy miatt, nemzetközi jogsegély keretében kérték a férfi kiadatását.
„Tudom, hogy meghallgatták az ügyfelemet, de hogy mit mondott, arról semmit nem hallottam, mert a szlovákiai eljárásban nem én képviselem őt – abba az ügybe nem folyok bele” – nyilatkozta a Blikknek K. Norbert magyarországi ügyvédje, dr. Jován László.
Tizennyolc év után kerülhetnek elő a 2008-ban eltűnt Paľo Rýpal szlovák oknyomozó újságíró maradványai. A nyomravezető az a K. Norbert lehet, akit a budapesti, Marina-parti darabolós gyilkosságokért ítéltek el. A vallomása nyomán a szlovák hatóságok lezártak egy erdőrészt, ahol több fát is megjelöltek. A Blikk a szlovák TV JOJ riportja alapján azt írja, itt rejthették el az újságíró holttestét, és a hó elolvadása után el is kezdik feltárni a területet.
A Paraméter.sk úgy tudja, K. Norbert a rendőröknek bevallotta: részt vett Paľo Rýpal meggyilkolásában, amiért tízezer koronát ígértek neki, és ismeri a holttest rejtekhelyét.
A szlovák férfi neve eddig egy teljesen másik ügy miatt volt ismert hazánkban. A férfi és magyar társa, H. Zsolt 2016. február 11-én felkeresték a Budapesten bujkáló, a szlovák alvilágban „Majom” becenéven ismert Štefan J.-t egy Marina-parton bérelt luxuslakásban, majd tarkólövésekkel végeztek vele és a barátnőjével is. A holttesteket a fürdőszobában feldarabolták, majd egy előre megásott gödörbe temették Pilisszentiván közelében, a maradványokat pedig mésszel öntötték le.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Három és fél év börtönt kapott a nevelőanya, aki brutálisan bántalmazta és éheztette Liliánát, aki később meghalt egy másik nevelőcsaládnál
A hajdúsámsoni nő a vád szerint azért bántalmazta a sírós gyerekeket, mert nem tudott mit kezdeni velük. A kislány sorsa később egy másik családnál pecsételődött meg, ahol fürdetés közben halt meg.
Első fokon három és fél év letöltendő börtönre ítélték hétfőn azt a hajdúsámsoni nevelőanyát, aki a vád szerint brutálisan bántalmazta és éheztette a rábízott két kislányt. Az egyik gyermek, a kétéves Liliána sorsa később tragikus fordulatot vett: egy másik nevelőcsaládnál, Polgáron halt meg egy fürdetés közbeni balesetben – számolt be róla az RTL Híradó.
A megrázó ügy 2021 októberében kezdődött, amikor egy kétéves és egy kilenc hónapos testvérpár a most elítélt hajdúsámsoni nőhöz került. Az ügyészség szerint a gyerekek sokat sírtak és étvágytalanok voltak, amitől a nevelőanya agresszívvá vált, szidta, bántalmazta és súlyosan elhanyagolta őket. Mindössze egy hónap után a kislányok kiszáradva, alultápláltan és több csonttöréssel kerültek kórházba. A hatóságok azonnal elvették őket a nőtől.
Így kerültek 2022 elején egy új családhoz Polgárra, ahol 2023 májusában bekövetkezett a végzetes tragédia. Liliánát a teraszon, egy lavórban fürdették, de a nevelőanyja 20-30 másodpercre magára hagyta, amíg egy törölközőért ment. Mire visszaért, a kislány belecsúszott a vízbe és elmerült. A nő azonnal segíteni próbált, de a bíróság szerint súlyos hibát vétett: a víztől felpuffadt hasára fektette a gyereket, és úgy kezdte ütögetni a hátát. A kislány a kórházban belehalt a belső hasi sérüléseibe.
A polgári nevelőanyát gondatlan emberölésért a bíróság jogerősen két év, négy évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte. A nő korábban megtörten nyilatkozott: „Én vagyok a hibás, amiért kint hagytam!”
Most Liliána előző, hajdúsámsoni nevelőanyja ügyében is ítélet született. A bíróság szerint a nő rendszeresen bántalmazta a védtelen gyerekeket. „Előfordult, hogy a vádlott a gyermekek öltöztetése vagy fésülése közben indulatos lett és bántalmazta a sértetteket; olyan is volt, hogy beledobta őket az etetőszékbe”
– közölte Dobó Dénes, a Debreceni Törvényszék szóvivője.
A hajdúsámsoni nő hétfőn első fokon három és fél év letöltendő börtönt és négy év közügyektől eltiltást kapott. Az ítélet nem jogerős: az ügyészség súlyosításért, a nő és védője pedig felmentésért fellebbezett.
A gyerekek vér szerinti apja korábban a Híradónak azt mondta, képtelen megbocsátani a nevelőszülőknek. „Én már nem! Soha az életben nem!” – jelentette ki a telefonban.