Ukrajnában eddig legalább 1663 civil halt meg - derült ki a védelmi minisztérium hétfő reggeli közleményéből. Az ukrajnai helyzet adatait most frissítették a brit hírszerzés jelentése alapján - írja a Sky News.
Korábban a déli kikötőváros, Mariupol helyi adminisztrátorai megerősítették, hogy a városban február 24-e óta elhunytak száma mára meghaladta a 2500-at.
Az ukrán főügyészség szerint eddig összesen 90 gyerek halt meg. "A legtöbb áldozat Kijev, Harkiv, Donyeck, Csernyihiv, Szumi, Herson, Mikolajiv és Zsitomir régióban van" - áll a közleményben.
Eddig 2,5 millió ukrán menekült hagyta el otthonát, közülük mintegy 1,75 millióan érkeztek Lengyelországba.
A minisztérium idézi az ENSZ becslését, amely szerint
már 1663 civil halt meg a 19 napja kezdődött orosz invázió következtében.
De a lap hozzáteszi: "A korábbi ilyen becslésekhez hasonlóan a valós számok valószínűleg jelentősen magasabbak lehetnek, és mindaddig emelkedni fognak, amíg az orosz harci műveletek folytatódnak."
Latest Defence Intelligence update on the situation in Ukraine - 14 March 2022
Nyitókép: >A Herszon közelében folyó harcok során elhunyt ukrán katonák temetési szertartása Lvivben 2022. március 9-én.
Ukrajnában eddig legalább 1663 civil halt meg - derült ki a védelmi minisztérium hétfő reggeli közleményéből. Az ukrajnai helyzet adatait most frissítették a brit hírszerzés jelentése alapján - írja a Sky News.
Korábban a déli kikötőváros, Mariupol helyi adminisztrátorai megerősítették, hogy a városban február 24-e óta elhunytak száma mára meghaladta a 2500-at.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nagy tapasztalatú ügyvéd, Magyar Péter sógora – Kicsoda az új igazságügyi miniszter
Magyar Péter a Tisza Párt jogi igazgatóját, Melléthei-Barna Márton ügyvédet jelöli az igazságügyi tárca élére. A leendő miniszter feladata lesz a jogállamiság helyreállítása és azoknak a jogszabályi kereteknek a megteremtése, amelyek a befagyasztott forrásokhoz vezetnek.
Magyar Péter csütörtökön jelentette be, hogy Melléthei-Barna Mártont, a TISZA jogi vezetőjét kéri fel az Igazságügyi Minisztérium vezetésére. Igazságügyi miniszterként a jogállam és a jogbiztonság helyreállításáért felelne, és feladata lenne az uniós források hazahozatalához szükséges jogszabályi keretek megteremtése is.
Az igazságügyi tárca szerepe azért is kulcsfontosságú a TISZA terveiben, mert a jogállamisági eljárások lezárása és az uniós források megszerzése a párt gazdasági programjának egyik alapfeltétele. Magyar Péter szerint a cél a jogalkotás minőségének helyreállítása, az átláthatóság biztosítása, valamint a megfelelő szakmai és társadalmi egyeztetések lefolytatása lesz.
Magyar Péter szerint az új tárcavezetőnek kell „gondoskodnia a magyar embereknek járó uniós források hazahozatalát lehetővé tevő jogszabályi keretek kialakításáról”.
Melléthei-Barna Márton egyetemista kora óta ismeri Magyar Pétert, évfolyamtársak voltak a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán, ahol 2004-ben végzett. Pályafutását egy Washington D.C. környéki civil jogvédő szervezetnél kezdte, majd a Freshfields Bruckhaus Deringernél, később pedig az Oppenheim Ügyvédi Irodánál dolgozott, mielőtt 2020 elején saját irodát alapított.
Már a párt indulásakor csatlakozott Magyar Péterhez, az első tíz belépő tag egyike volt, és a 2024-es pénzügyi beszámoló szerint kétmillió forinttal támogatta a szervezetet. A sajtó már korábban is a legesélyesebb jelöltként tartotta számon a posztra.
Az ügyvédet a kormányközeli média korábban a Freshfields irodánál végzett munkája alapján támadta. Azt próbálták kimutatni róla, hogy „komoly nemzetközi jogász hálózat rajzolódik ki a Tisza Párt mögött, amelynek szálai egészen az ukrán kormányzatig és Soros Györgyig érnek”. Magyar Péter erre úgy reagált, hogy a támadás visszafelé sült el, mivel korábban volt felesége, Varga Judit egykori igazságügyi miniszter is ennél a nemzetközi ügyvédi irodánál dolgozott, és Melléthei-Barna éppen Varga helyét vette át.
Melléthei-Barna ügyvédként több esetben képviselte Magyar Pétert és a Tisza Pártot a kormányközeli médiumok ellen indított perekben. Az irodája képviselte a pártot a Magyar Nemzet és a Ripost ellen is, miután a lapok azt állították, hogy a Tisza adóemelésre készül. A bíróság helyreigazításra kötelezte őket, a Magyar Nemzetnek pedig egy másik ügyben bocsánatot kellett kérnie, amiért kiirtandó poloskának nevezték Magyar Pétert.
A 444.hu a jelölés kapcsán megjegyzi, hogy Melléthei-Barna 2025. szeptembere óta Magyar Péter sógora. Böjthe Péter, a Fővárosi Közgyűlés fideszes tagja a közösségi oldalán azt írta: "Magyar Péter ma bejelentette, hogy a sógora lesz az igazságügyi miniszter. Ugyanis dr. Melléthei-Barna Márton – aki Magyar Péter barátja az egyetem óta – 2025. őszén megházasodott a TISZA párt elnökének húgával, Magyar Anna Ilonával".
Magyar Péter csütörtökön jelentette be, hogy Melléthei-Barna Mártont, a TISZA jogi vezetőjét kéri fel az Igazságügyi Minisztérium vezetésére. Igazságügyi miniszterként a jogállam és a jogbiztonság helyreállításáért felelne, és feladata lenne az uniós források hazahozatalához szükséges jogszabályi keretek megteremtése is.
Az igazságügyi tárca szerepe azért is kulcsfontosságú a TISZA terveiben, mert a jogállamisági eljárások lezárása és az uniós források megszerzése a párt gazdasági programjának egyik alapfeltétele. Magyar Péter szerint a cél a jogalkotás minőségének helyreállítása, az átláthatóság biztosítása, valamint a megfelelő szakmai és társadalmi egyeztetések lefolytatása lesz.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Németh Balázs a közösségi oldalán reagált Magyar Péter bejelentésére. A TISZA kormány leendő miniszterelnöke csütörtökön jelentette be, hogy Melléthei-Barna Mártont, a TISZA jogi vezetőjét kéri fel az Igazságügyi Minisztérium vezetésére.
"Az álhírekkel ellentétben, csak most kezdődik az igazi sógor-koma világ. Magyar Péter haverjai (Ruszin, Tarr, Tanács, Pósfai…) után a saját SÓGORA is miniszteri posztot kapott. ABSZOLÚT KABARÉ"
A 444.hu is korábban megírta, hogy Melléthei-Barna 2025. szeptembere óta Magyar Péter sógora.
Németh Balázs a közösségi oldalán reagált Magyar Péter bejelentésére. A TISZA kormány leendő miniszterelnöke csütörtökön jelentette be, hogy Melléthei-Barna Mártont, a TISZA jogi vezetőjét kéri fel az Igazságügyi Minisztérium vezetésére.
Magyar Péter bejelentette, hogy ki lesz az új belügyminiszter és igazságügyi miniszter
Két új miniszter nevét közölte a leendő kormányfő. Pósfai Gábort a Belügyminisztérium vezetésére, Melléthei-Barna Mártont az Igazságügyi Minisztérium irányítására kérte fel.
Magyar Péter leendő miniszterelnök a közösségi oldalán jelentette be, hogy két újabb minisztere is lesz a május elején megalakuló új kormánynak.
A 16 tagú Tisza-kormányban Pósfai Gábor, a Tisza Párt operatív vezetője lesz a rendvédelmet és sportot felügyelő és irányító Belügyminisztérium vezetője, míg az igazságügyi miniszternek Melléthei-Barna Márton ügyvédet, a Tisza Párt jogi vezetőjét kérte fel.
A TISZA elnöke szerint Pósfai Gábor kinevezése a garancia arra, hogy a rendvédelemben lezáruljon az a korszak, amelyben a politikai utasítások felülírták a szakmai szempontokat. A rendvédelmi dolgozók felé elvárásként fogalmazta meg a hatékony szakmai munkát és a jogszabályok betartását, hozzátéve, hogy a TISZA-kormány alatt nem lesznek érinthetetlen emberek és felülről leállított nyomozások. „A rendvédelmi munkatársak felé az elvárásaink: hatékony szakmai munka, a jogszabályok betartása és betartatása, valamint hogy soha ne felejtsék el, hogy a hazánkra esküdtek fel, nem egy pártra. Kizárólag a magyar embereket kell szolgálniuk, nem pártutasításokat” – közölte a Tisza párt vezetője. A Belügyminisztérium a tervek szerint a rendvédelem mellett a sportot is felügyelné – írta Magyar Péter a közösségi oldalán.
Melléthei-Barna Márton igazságügyi miniszterként a jogállam és a jogbiztonság helyreállításáért felelne, és feladata lenne az uniós források hazahozatalához szükséges jogszabályi keretek megteremtése is. "Az elkövetkező időszakban az igazságügyi miniszter fő feladata lesz jogszabályokkal biztosítani azt, hogy a magyar emberek ismét egyenlőek legyenek a törvény előtt, hogy megszűnjön a korrupció és helyreálljon a független ellenőrző intézmények, hatóságok szakmaisága és azok működése politikamentes legyen.
Feladata lesz továbbá a jogalkotás minőségének helyreállítása, a szükséges átláthatóság biztosítása és a megfelelő szintű szakmai és társadalmi egyeztetés lefolytatása" - áll a bejegyzésben.
A mostani bejelentéssel lezárult az új kormány miniszterjelöltjeinek bemutatása.
A leendő Tisza-kormány miniszterei:
• Belügyminiszter: Pósfai Gábor
• Igazságügyi miniszter: Melléthei-Barna Márton
• Miniszterelnökséget vezető miniszter: Ruff Bálint
• Külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes: Orbán Anita
• Pénzügyminiszter: Kármán András
• Gazdasági és energetikai miniszter: Kapitány István
• Honvédelmi miniszter: Ruszin-Szendi Romulusz
• Közlekedési és beruházási miniszter: Vitézy Dávid
• Egészségügyi miniszter: Hegedűs Zsolt
• Gyermek- és oktatásügyi miniszter: Lannert Judit
• Szociális és családügyi miniszter: dr. Kátai-Németh Vilmos
• Társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter: Tarr Zoltán
• Tudományos és technológiai miniszter: Tanács Zoltán
• Élő környezetért felelős miniszter: Gajdos László
• Agrár- és élelmiszer-miniszter: Bóna Szabolcs
• Terület- és vidékfejlesztési miniszter: Lőrincz Viktória
Magyar Péter leendő miniszterelnök a közösségi oldalán jelentette be, hogy két újabb minisztere is lesz a május elején megalakuló új kormánynak.
A 16 tagú Tisza-kormányban Pósfai Gábor, a Tisza Párt operatív vezetője lesz a rendvédelmet és sportot felügyelő és irányító Belügyminisztérium vezetője, míg az igazságügyi miniszternek Melléthei-Barna Márton ügyvédet, a Tisza Párt jogi vezetőjét kérte fel.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Decathlon volt vezetője, Pósfai Gábor kapja az egyik legfontosabb miniszteri posztot a Tisza-kormányban
Magyar Péter csütörtökön jelentette be, hogy Pósfai Gábort, a TISZA Párt megválasztott képviselőjét kéri fel a Belügyminisztérium vezetésére. A közgazdász végzettségű Pósfai korábban a Decathlon magyarországi és ausztriai cégét is vezette.
Magyar Péter csütörtökön újabb két miniszterjelöltet nevezett meg a TISZA Párt leendő kormányába. Bejelentése szerint Pósfai Gábort, a párt operatív vezetőjét kérte fel a Belügyminisztérium vezetésére. A jövendő miniszter tervek szerint a rendvédelem mellett a sportot is felügyelné.
A TISZA Párt elnöke szerint a leendő miniszter a garancia arra, hogy a rendvédelemben lezáruljon az a korszak, amelyben a politikai utasítások felülírták a szakmai szempontokat. Magyar Péter szerint a rendvédelmi dolgozóktól a jövőben azt várják, hogy a munkájukat a legmagasabb színvonalon, kizárólag a szakmai előírásokat és a jogszabályokat betartva végezzék.
A jövőben a sport is a Belügyminisztérium felügyelete alá kerül, ahol a versenysport mellett nagyobb hangsúlyt kapna az utánpótlás-nevelés, a szabadidősport és a fogyatékossággal élők sportja, valamint a források hatékonyabb felhasználása.
Alig vette át képviselői megbízólevelét, máris miniszteri felkérést kapott a TISZA Párt budaörsi központú választókerületét megnyerő Pósfai Gábor. Pósfai a 2026. április 12-i országgyűlési választáson nyerte el a mandátumot a Pest vármegyei 2-es számú választókerületben.
Pósfai Gábor 1982-ben született, a Budapesti Corvinus Egyetemen szerzett közgazdász diplomát 2005-ben. Budakeszin nőtt fel, jelenleg Budaörsön él. A kétgyermekes politikus angolul, németül, franciául és olaszul is beszél. Életében a sport mindig is központi szerepet játszott: hétéves kora óta versenyszerűen asztaliteniszezik, a Budaörsi Sport Club játékosa és elnökségi tagja, korábban pedig a Magyar Asztalitenisz Szövetség alelnöke is volt.
2025. február 3-án Magyar Péter bejelentette, hogy Pósfai Gábor veszi át a párt operatív működésének vezetését.
Üzleti pályafutását 2005-ben a Decathlonnál kezdte, ahol részlegvezetőként indult, majd több áruház igazgatói pozíciója után 2011-ben a cég magyarországi ügyvezetőjévé nevezték ki. Vezetése alatt a magyarországi áruházak száma tizenkettőről huszonnégyre emelkedett, a cég pedig piacvezetővé vált a sportszerkereskedelmi piacon. 2014-től a horvát és szlovén piacra lépést is ő irányította.
A legnagyobb szakmai kihívást 2018-ban kapta, amikor a francia cégvezetés megbízta a Decathlon ausztriai működésének felépítésével, miután a vállalat korábban kétszer is sikertelenül próbált betörni az osztrák piacra. Az első ausztriai áruházat 2018 augusztusában nyitotta meg Bécs mellett, Vösendorfban, amelyet a Covid-járvány ellenére további egységek követtek. Hat év után, 2024 tavaszán tért vissza Magyarországra.
A politikába 2024 novemberében lépett be, amikor jelentkezett a TISZA Párt „A jövő vezetői” pályázatára. Az operatív igazgatói kinevezését követően azonban családja is a politikai támadások célkeresztjébe került. Magyar Péter nem sokkal a bejelentés után arról beszélt, hogy Pósfai családját és gyerekeit a propaganda zaklatja.
A 2025 végi kétfordulós jelöltkiválasztási folyamat eredményeként Pósfai lett a TISZA jelöltje a budaörsi központú választókerületben. Kampányában a térség fő problémáiként a közlekedési dugókat, a túlterhelt úthálózatot, a tanterem- és pedagógushiányt, az elöregedett közműveket és a helyi vállalkozások finanszírozási nehézségeit nevezte meg.
Pósfai a Decathlon vezetőjeként több társadalmi felelősségvállalási programban is részt vett. A cég ügyvezetőjeként támogatta a Magyar Olimpiai Bizottsággal és az Utanpotlassport.hu-val közösen elindított „A hónap műhelye” programot, amely az utánpótlás-nevelő műhelyeket díjazta. A Decathlon „Sportból a legtöbbet” pályázata révén pedig tíz év alatt 92 alap- és középfokú oktatási intézmény sportlétesítményeinek felújítását segítették.
Képviselőként a döntések előtt az emberek megkérdezését, bevonását és a valódi párbeszédet ígérte.