KÉK HÍREK
A Rovatból

Lefejezte 17 éves feleségét egy iráni férfi, mosolyogva sétált az utcán a lány fejével

A fiatal feleség négy hónapra Törökországba menekült, ahonnan csak azért jött haza, mert apja rábeszélte. Nem sokkal a hazaérkezése után férje máris végzett vele.


Újabb brutális becsületgyilkosságról számolt be a média Iránban: egy férfi lefejezte a csupán 17 éves feleségét - írja a CNN.

Sajtóbeszámolók szerint a lány 12 éves volt, amikor egybekelt a férfivel, a házasságot pedig apja annak ellenére engedélyezte, hogy Iránban a lányok csak 13 éves kortól házasodhatnak legálisan. Egy interjúban azt mondta, szerzett törvényesen szerzett engedélyt arra, hogy lányát férjhez adhassa.

Azt, hogy a pár viszonya nem volt felhőtlen, abból lehet sejteni, hogy a már 17 éves feleség korábban négy hónapra elmenekült Törökországba, ahonnan csak azért jött haza, mert apja rábeszélte. Múlt pénteken tért vissza Iránba, nem sokkal később pedig megölték.

A gyilkossággal a férjét, Sajjad Heydarit gyanúsítják, akit le is tartóztattak fiútestvérével együtt. A rendőrség szerint a fivér segíthett neki a lány megölésében. Heydari édesanyja azt nyilatkozta, menye haláláért a fia a felelős, aki már korábban is fenyegetőzött azzal, hogy végez a feleségével.

A napokban az interneten elterjedt egy videó, ami szintén azt bizonyítja, hogy Heydari a gyilkos. A felvételen az látszik, hogy mosolyogva sétál az utcán Ahváz városában, egyik kezében egy késsel, a másikban pedig felesége levágott fejével.

Egy helyi ügyész azt nyilatkozta, a vádlottakkal biztosan szigorúan fognak bánni, és azt is letartóztathatják, aki nyilvánosságra hozta a videót.

A brutális gyilkosság ismét felhívta a figyelmet arra, hogy sürgős lenne elfogadni azt az iráni törvénytervezetet, amely a nők családon belüli erőszakkal szembeni védelmét segítheti. Iráni nőjogi aktivisták évek óta kampányolnak egy ilyen törvény meghozása mellett, mert az országban továbbra is rengeteg nő lesz családon belüli vagy párkapcsolati erőszak áldozata, de sok esetben nem történik megfelelő igazságszolgáltatás, és az elkövetők könnyen megússzák tettüket. Az új törvénytervezet ennek vethet véget, mivel számos olyan rendelkezést tartalmaz, amelyek egyrészt megakadályozhatják az ilyen bűncselekményeket, másrészt szigorúbb fellépést biztosítanának a bűnösökkel szemben. Ugyanakkor továbbra sem felelne meg a nemzetközi normáknak, mert például nem büntetik a nemi alapú erőszak egyes formáit, mint a házasságon belüli nemi erőszakot vagy a gyerekházasságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Mellényzsebből fizette ki a közel félmilliós büntetést az ötvöskónyi gyorshajtó
A 27 éves kutasi sofőrt Ötvöskónyiban mérték be. 126 km/órával ment lakott területen belül.


Szeptember 2-án Ötvöskónyi belterületén mértek be egy járművet, amely a megengedett 50 helyett 126 km/órával haladt – közölte a police.hu. A járművet a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai állították meg.

A volánnál egy 27 éves kutasi férfi ült, akit a maximális, 8 előéleti pontra és 468 ezer forint közigazgatási bírságra büntettek meg. A rendőrség szerint a sofőr a helyszínen azonnal rendezte a közel félmilliós összeget, amit a mellényzsebéből vett elő. Az előéleti pontokat ezzel nem tudta kiváltani. A jogosítványt 18 pont után vonják be.

Két nappal később, szeptember 4-én mozgó sebességellenőrzés közben egy másik járművezetőt is bemértek Sántos belterületén, aki 23 km/órával lépte túl az 50-es sebességhatárt. A rendőrök megállapították, hogy a 26 éves kaposvári férfit korábban jogerősen eltiltották a járművezetéstől, mégis volán mögé ült.

A férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A gyorshajtás miatt 50 ezer forint közigazgatási bírságot és 4 előéleti pontot is kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy brit férfi megölte barátját egy erzsébetvárosi albérletben, majd a holttestet végighúzta a folyosón
A két brit férfi bulizni érkezett Budapestre, de az este tragédiába torkollott. A veszekedés után késsel végzett 28 éves társával az elkövető.


Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban hétfő hajnalban. Később kiderült, hogy a késelés áldozata egy 28 éves férfi, az elkövető pedig egy 34 éves személy, akire akkor csaptak le a hatóságok, amikor a véres holttestet vonszolta végig a folyosón. A támadót azóta már elfogták, és emberölés miatt nyomozás indult.

A Tények információ szerint mindkét férfi brit állampolgár, akik szórakozni érkeztek Magyarországra, és ezért bérelték ki az Akácfa utcai lakást.

A gyilkosság előtt bulizni voltak, ám később összevesztek valamin. A konfliktus annyira elfajult, hogy a 34 éves elkövető kést rántott.

A csatorna szerint az elkövető megpróbálhatta lehúzni a lépcsőn a holttestet, de már nem jutott le vele, mert a rendőrök elfogták. A jelenlegi információk szerint az elkövetőt azóta már kihallgatták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiugrott a mozgó vonat ablakán egy gyerek Borsodban – mentőhelikoptert kellett hívni hozzá
Saját szemükkel láthatták az arra járók, hogy egy kisfiú kiveti magát a mozgó szerelvény ablakán. A jegyellenőr elől akart elmenekülni.


A MÁV Füzesabonyból Nyíregyházára tartó 5112-es járatának ablakán ugrott ki egy gyermek Taktaharkánynál. A vonat még mozgásban volt.

A megdöbbentő eset hétfőn délelőtt történt. A Boon.hu helyszíni riportja szerint egy 10 év körüli gyerek próbált az ablakon ugrott ki, egyelőre nem tudni, miért. A MÁV közleménye szerint: Az állomáson éppen lassító, már megállni készülő szerelvény ablakán – eddig tisztázatlan okból és körülmények között – kiugrott egy fiú, aki a vasúti pálya mellé esett, ahol súlyos sérüléseket szenvedett. A mentők kiérkezéséig jegyvizsgáló kollégánk végig a sérült mellett maradt, a vonaton tartózkodó vasútőr segítségével megkezdte a szerencsétlenül járt fiú ellátását - áll a közleményben.

A mozgó vonatból kiugorva súlyosan megsérülhetett, mert a portál szerint a rendőrök mellett mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.

A tájékoztatás szerint a balesetet szenvedett gyermek 14 évnél fiatalabb, így nem állja meg a helyét az a feltevés, miszerint a fiú bliccelés gyanú miatt menekült volna a kalauz elől. Jegyvizsgáló nem szándékozott elkérni a fiú jegyét, hiszen 14 évnél fiatalabbnak látta, az ilyen korú utasaink pedig a MÁV-csoport járatain díjmentesen utazhatnak – tette hozzá a MÁV.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Addig vert egy bottal, amíg szét nem törte rajtam” - Polgárőrök bántalmazhattak egy férfit a kenderesi városnapon
A rendőrség személyi szabadság megsértése és bántalmazás miatt nyomoz. Az Országos Polgárőr Szövetség szerint az érintettek közül hárman azonnal kiléptek a polgárőrségtől.


A rendőrség nyomoz személyi szabadság megsértése és bántalmazás közfeladatot ellátó személy eljárásában bűntett gyanújával a kenderesi városnapon történt incidens miatt. Az Országos Mentőszolgálat közölte, hogy augusztus 17-én a Jász-Nagykun-Szolnok megyei településről fejsérüléssel szállítottak kórházba egy negyven év körüli férfit – írja helyszíni tudósításában a hvg.hu.

Az Országos Polgárőr Szövetség tájékoztatása szerint három érintett helyi polgárőr azonnal kilépett, és leadta az igazolványát. A szövetség ezt írta:

„A rendezvényen valaki folyamatosan zavarta a szórakozó vendégeket, magatartása közösségellenes volt, ezért a polgárőrök a teremből újra és újra kivezették.”

A lap információi szerint a polgárőrök a békésen szórakozó emberek biztonsága érdekében jogszerűen távolították el a közösségellenesen viselkedő személyt, hogy később mi történt, azt a nyomozás állapítja meg.

Hozzátették:

„A megindult büntetőeljárás, valamint gyanúsítotti kihallgatásukat követően az ügyben érintett három polgárőr azonnali hatállyal kilépett a polgárőrségtől és a megszűnt tagságukkal egyidőben leadták az igazolványukat is.”

Közölték továbbá: „Az Országos Polgárőr Szövetség (amennyiben beigazolódnak a vádak) elhatárolódik a történtektől, amelyek súlyosan sértik a polgárőrségről szóló törvényben foglaltakat és ellentétesek mindazon elvekkel, amelyeket a szövetség vall. A polgárőrség nem tolerál semmilyen jogszabálysértést egyetlen tagja esetében sem.”

Az érintett, Roland a HVG-nek elmondta, hogyan kezdődött az ügy:

„A városnapon voltam, vásároltam magamnak egy sört, amikor hátulról hirtelen elkapott a tarkómnál fogva és elkezdett rángatni. Nagy nehezen ki tudtam szabadulni a szorításából és próbáltam elfutni. Hazajutottam, de a ház előtt utolértek.”

A férfi szerint helyi polgárőrök kergették, majd folytatta:

„Amikor utolértek, betuszkoltak egy kocsiba, amin a polgárőrség felirat volt, és szomszéd falu határába vittek. Egyikük elővett egy kisebb botot, majd vert, amíg szét nem törte rajtam.”

Elmondása alapján a bántalmazás után több flakon vizet kapott, és rászóltak, hogy mossa meg magát. Azt állította, egy telefont is elővettek, és neki azt kellett mondania, hogy a ház előtt többször elesett, a polgárőr pedig segített neki felállni. A kenderesi háza előtt homlokán sebet mutatott, bedagadt térdéről és a bordáiról beszélt a HVG-nek.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nem közölt részleteket az ügyről, és arról sem számoltak be, hány ember ellen indult eljárás. A rendőrség utalt rá, hogy polgárőr lehetett az elkövető.

Az ügyről a Magyar Hang is írt. Az érintett polgárőrt a lap nem érte el, a portál szerint az illető állítólagosnak nevezte a bántalmazást. Ugyanakkor a város polgármestere sem nyilatkozott az ügyben.

A városban többeket megkérdeztek a polgárőrségről és a mindennapokról. Többen azt mondták, egyre többen fogyasztanak olcsó kábítószereket, vannak városrészek, ahová nem engedik a gyerekeket, és sötétedés után nem szívesen járnak az utcákon.


Link másolása
KÖVESS MINKET: