Körözik a tanárral és annak feleségével hármasban szexelő diákot
Korábban mi is beszámoltunk arról, milyen botrányba keveredett az egyik fővárosi gimnázium és a Magyar Futballakadémia extanára. A 41 éves férfi szexuális kényszerítés és kiskorú veszélyeztetése miatt áll bíróság előtt; a fő vádak ellene, hogy egykori diákjával szexelt hármasban a feleségével, sőt, volt olyan fiatal fiú is, akiről pornográf képeket készített, majd később azzal zsarolta, hogy ha szakít vele, mindenkinek megmutatja a felvételeket.
Az egyik potenciális koronatanút, azt a fiút, akivel a tanár és a felesége szexelt, most körözi a rendőrség, ugyanis egy ideje lehetetlen őt elérni.
Korábban ugyan tett feljelentést az ügyben, ám hiába idézték be, a tanúk padján nem jelent meg, írja a Bors.
"A vádlott végignézte, ahogy a fiú szexel a feleségével, és a diákja elveszíti a szüzességét. A fiú és a férfi egymás után próbálták teherbe ejteni a nőt, két alkalommal is. A házaspárnak ugyanis nem lehetett közös gyermeke"
- mondta tanúvallomásában a tanár kolléganője.
A lap azt írja, a fiú és a nő között érzelmi viszony is kialakult, de ez cseppet sem zavarta a férfit.
A fiút tanúként hallgatná ki a bíróság az ügyben, ám egy ideje lehetetlen vele felvenni a kapcsolatot. Még a tanár által zaklatott, ellene feljelentést tett Honvéd-focisták is hiába keresték, hogy vallomásával segítse az ügy felgöngyölítését. A Bors információi szerint több tízezer forintos bírságot is kiszabtak rá a vallomás megtagadása miatt.
Ha a tanárt elítélik, akár 12 év börtönbüntetést is kaphat.