Koronavírus: a 7. legtöbb halálesetet nálunk regisztrálták a világban egymillió főre vetítve
Az országok egy része nem azonos módon számolja a koronavírus áldozatainak számát, és előfordulhat, hogy egyes kormányok kozmetikázzák az adatokat - írja a Portfolio.
Egymillió emberre vetítve 1635 ember halt meg a koronavírus-járvány következtében Magyarországon. Eddig összesen 15.765 elhunyt esetében mutatták ki, hogy a covid okozta a halálát. A világ összes országa közül hazánk a 7. helyen áll a halálozási statisztikák alapján - írja a Portfolio.hu.
A legtöbben - népességarányosan - két törpeállamban Gibraltárba, és San Marinóban haltak meg. Ha őket nem számítják a listába, akkor
a járvány kezdete óta a 7. legtöbb egymillió lakosra vetített halálozást regisztrálták nálunk.
A régiónkban Csehország az első, Szlovénia a harmadik.
A február közepi adatokhoz képest Magyarország három hellyel került feljebb. Azóta "megelőztük" Boszniát, az Egyesült Államokat és Portugáliát is.
Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy
az országok egy része nem azonos módon számolja a koronavírus áldozatainak számát.
Egymillió emberre vetítve 1635 ember halt meg a koronavírus-járvány következtében Magyarországon. Eddig összesen 15.765 elhunyt esetében mutatták ki, hogy a covid okozta a halálát. A világ összes országa közül hazánk a 7. helyen áll a halálozási statisztikák alapján - írja a Portfolio.hu.
A legtöbben - népességarányosan - két törpeállamban Gibraltárba, és San Marinóban haltak meg. Ha őket nem számítják a listába, akkor
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ruff Bálint szerint Orbán Viktor olyat tett, amit az 1950-es évek óta egyetlen magyar vezető politikus sem. A politikai tanácsadó a Partizán Vétó című műsorának állandó szereplőjeként reagált a miniszterelnök legutóbbi megszólalására.
A Fideszhez köthető Harcosok Klubja első edzőtáborát ezen a hétvégén tartják. Erre készülve
Orbán Viktor a közösségi oldalán arról beszélt, hogy „csakis poloskamentesen” lehet jelen lenni. A miniszterelnök videójában az látható, hogy egy seprűvel a kezében söprögeti a falat, közben pedig azt mondja: „mindenki sorra kerül”.
Ruff Bálint szerint ez a jelenet nem előzmények nélküli. Mint fogalmazott: „Sokat beszéltünk róla az elmúlt félévben, hogy miért elfogadhatatlan a politikai ellenfeleket poloskának hívni.” Úgy látja, ez „dehumanizálás”, ami különösen problémás, ha valaki magát a béke harcosának nevezi. Véleménye szerint „ilyet egyszerűen nem szabad csinálnia”.
A tanácsadó felidézte, hogy Orbán már március 15-én is hasonló kijelentést tett.
Akkor a „poloskázás” többes számban hangzott el, ami Ruff szerint országos felháborodást váltott ki. Bejegyzésében azt írta: „Rohantak a politikai segítői magyarázkodni, hogy «nem is úgy», «nem is többes számban» gondolta. Mintha ez érdemben enyhítené a jelzőt. Nem a fél országra, «csak» a kihívójára gondolt.”
Ruff szerint a téma ezután hosszabb ideig nem került elő, egészen mostanáig. Úgy fogalmazott: „A magát béketeremtőnek és a béke első számú követének pozicionáló miniszterelnök ellátogatott a hírek szerint saját maga által kitalált Harcosok Klubjának első edzőtáborába.”
Hozzátette:
„Láthatóan előre készülve, a social médiáért felelős embertől kapott seprűvel, két kamera jelenlétében olyat tett, amit az 50-es évek óta magyar vezető politikus nem.”
Azt is leírta, hogy a miniszterelnök miközben a falról sepregette az állatokat, arról beszélt a többi résztvevőnek, hogy mennyire fontos a poloskátlanítás, és „főleg hogy mindenki sorra kerül”.
Ruff Bálint bejegyzése így zárul: „És mielőtt jönne a megafonos értelmezés, hogy «ez egy vicc» és «nem is úgy gondolta» – de pontosan úgy gondolta.”
Ruff Bálint szerint Orbán Viktor olyat tett, amit az 1950-es évek óta egyetlen magyar vezető politikus sem. A politikai tanácsadó a Partizán Vétó című műsorának állandó szereplőjeként reagált a miniszterelnök legutóbbi megszólalására.
A Fideszhez köthető Harcosok Klubja első edzőtáborát ezen a hétvégén tartják. Erre készülve
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor a Digitális Polgári Körnek írt levelében bírálta a Tisza Pártot – írta az Index.
A kormányfő szerint a pártban „külföldről fizetett bankár” és „genderaktivisták” is szerepet kapnak.
A lap információi szerint a miniszterelnök levelében visszautalt a kötcsei eseményekre is. Úgy fogalmazott: „nyilvánvalóvá vált, hogy a jobboldalon elsöprő a szellemi, intellektuális fölény”. Azt is hozzátette, hogy
szerinte a Tisza Párt gyűlése felsülés volt, amit az egész ország élőben láthatott. Úgy írta: „durvák, agresszívek és gyűlölködőek, abban nincs semmi meglepő, ezt eddig is tudhatta mindenki”.
Orbán szerint a „polgári oldalon” többek között társadalomtudósok, filozófusok, akadémikusok, gazdasági szakemberek, polgármesterek, művészek és egyházi személyek állnak. A Tisza Párttal kapcsolatban azt írta:
„egy külföldről fizetett bankár, az Anna-bál volt szépe, homályban rejtőzködő, véleményüket nem vállaló, ismeretlen programírók, egy szebb napokat látott, lökdösődő exkatona, a gyerekeink számára Csipkejózsika címmel mesekönyvet rittyentő genderaktivista és családminiszter-jelölt,
és így tovább”.
A levélben arról is írt, hogy a Patrióták az Európai Parlamentben bizalmatlansági indítványt nyújtottak be Ursula von der Leyen ellen. „Távoznia kell, ez a legkevesebb!” – idézi a miniszterelnököt az Index.
Orbán Viktor a Digitális Polgári Körnek írt levelében bírálta a Tisza Pártot – írta az Index.
A kormányfő szerint a pártban „külföldről fizetett bankár” és „genderaktivisták” is szerepet kapnak.
A lap információi szerint a miniszterelnök levelében visszautalt a kötcsei eseményekre is. Úgy fogalmazott: „nyilvánvalóvá vált, hogy a jobboldalon elsöprő a szellemi, intellektuális fölény”. Azt is hozzátette, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Fox műsorvezetője arról beszélt, hogy egyes hajléktalanokat egyszerűen meg kellene ölni
A vitát egy Észak-Karolinában történt buszos gyilkosság indította el, amelyből politikai ügy lett az Egyesült Államokban. Egyikük „csak” börtönbe akarta zárni őket, de aztán jött Brian Kilmeade.
A Fox and Friends című amerikai televíziós műsorban a héten Iryna Zarutska meggyilkolásáról beszélgettek. A nőt Észak-Karolinában egy buszon késelték meg, az ügyből politikai vita kerekedett. A gyanúsítottat korábban többször letartóztatták, és skizofréniával diagnosztizálták, írta a Huffpost.
A beszélgetés közben a műsorvezetők arról értekeztek, hogy a férfit már rég el kellett volna zárni. Egyikük szerint ez nem pénzkérdés, sok hajléktalan ugyanis nem fogadja el a mentális segítséget, ilyenkor szerinte csak az a megoldás, hogy börtönbe kerüljenek.
Brian Kilmeade társműsorvezető ezután még ennél is szélsőségesebb gondolatot fogalmazott meg. Úgy fogalmazott, halálos injekcióra lenne szükség, „vagy valami ilyesmire, csak öljék meg őket”.
A kijelentésére a másik két műsorvezető alig reagált, majd folytatták a beszélgetést a hajléktalanságról és az amerikaiak mentális egészségügyi helyzetéről.
A Fox and Friends című amerikai televíziós műsorban a héten Iryna Zarutska meggyilkolásáról beszélgettek. A nőt Észak-Karolinában egy buszon késelték meg, az ügyből politikai vita kerekedett. A gyanúsítottat korábban többször letartóztatták, és skizofréniával diagnosztizálták, írta a Huffpost.
A beszélgetés közben a műsorvezetők arról értekeztek, hogy a férfit már rég el kellett volna zárni. Egyikük szerint ez nem pénzkérdés, sok hajléktalan ugyanis nem fogadja el a mentális segítséget, ilyenkor szerinte csak az a megoldás, hogy börtönbe kerüljenek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ha harckocsikat és más katonai járműveket láttok az utakon, felettük helikopterrel, ez az oka
Az Adaptive Hussars 2025 NATO-gyakorlathoz kapcsolódóan szeptember 15-28. között a Magyar Honvédség erői és eszközei az ország több nagyvárosa között harcszerű menetet hajtanak végre. A gépjárművekből és harcjárművekből álló katonai konvojokat esetenként a légierő forgószárnyas légijárművei kísérik.
A szeptember 1-jén kezdődött Adaptive Hussars 2025 (ADHU 25) nagyszabású országvédelmi gyakorlat - ami az idei év és egyben a rendszerváltás óta a Magyar Honvédség legnagyobb, legfontosabb és legkomplexebb művelete - kapcsán a végrehajtás harmadik hetében is fokozott közúti, illetve légijármű forgalomra, valamint intenzív hanghatásra kell számítani az ország több pontján - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szombaton az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint
a tervezett, NATO keretek között megrendezett összhaderőnemi és összkormányzati védelmi gyakorlat végrehajtása kapcsán - alakulatok áttelepüléséhez kapcsolódó csapatmozgások, eszközátcsoportosítások miatt - megnövekedett forgalomra kell számítani az ország legtöbb vármegyéjére kiterjedő autópályákon, autóutakon és településeken.
Az Adaptive Hussars 2025 gyakorlathoz kapcsolódóan, a szeptember 15-28. közötti időszakban a Magyar Honvédség erői és eszközei az ország több nagyvárosa között harcszerű menetet hajtanak végre. A gépjárművekből és harcjárművekből álló katonai konvojokat esetenként a légierő forgószárnyas légijárművei kísérik
- jelezték.
Hozzátették: a katonai eszközöket szállító járművek közlekedése miatt fokozott óvatosságra, körültekintésre és türelemre van szükség az érintett útvonalokon az említett időpontokban.
A járművek, konvojok mérete és haladási módja eltérhet a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól, ezért a Magyar Honvédség kéri a közlekedők együttműködését - írták, kiemelve, hogy a katonai menetoszlop tagjai közé behajtani veszélyes és tilos.