HÍREK
A Rovatból

Komoly szigorítást szorgalmaznak a B-kategóriás jogosítványoknál

Rengeteg balesetet okoznak az Európai Unióban a kisteherautók. Szigorítanák, hogy ki vezethet ilyen járművet.


Szigorítást szorgalmaz az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) a B-kategóriás jogosítvánnyal vezethető kisteherautók esetében, írja a Közlekedésbiztonság. A nonprofit szervezet

azt szeretné elérni, hogy az autóbusz-vezetőkhöz hasonlóan az EP támasszon szigorúbb szakmai követelményeket a kisteherautó-sofőrökkel szemben is.

Mindezt az általuk okozott növekvő számú halálos és súlyos közlekedési balesetekkel indokolták.

Azzal érvelnek, hogy a Covid előtti „utolsó békeévben” a halálos balesetek 11 százalékát okozták kistehergépjárművek az Európai Unió útjain, összesen 2630 ember halálát okozva. Tízből négy esetben a halálos áldozatok gyalogosok, kerékpárosok és motorosok voltak. Számos tényező alapján az ETSC a kisteherautós balesetek számának további növekedését prognosztizálja, amiből a súlyos és halálos kimenetelű balesetek számának növekedése következik.

Álláspontjuk szerint a kisteherautó-vezetőkre vonatkozó szabályok felülvizsgálata jelentősen javíthatná a közlekedésbiztonságot az Európai Unióban.

Ezek közé tartozik többek között, hogy újragondolják, milyen feltételek, szakmai követelmények teljesítése után ülhessen valaki áruszállító kisteherautó volánja mögé.

Az ETSC a közúti biztonság fokozása érdekében átfogó képzést szorgalmaz a kisteherautó-vezetők számára, amely kiterjedne a biztonságos be- és kirakodásra, a rakomány rögzítésére, a tolatás és a rámpa vagy rakodóhely mellé/elé parkolás szabályos és biztonságos végrehajtására, a fáradtság megelőzésére, az utazás megtervezésére és a közlekedési szabályok betartására, köztük a biztonsági öv használatát (ami ebben a járműkategóriában arányaiban kisebb az átlagosnál) és a zavaró tényezők elkerülésére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Magyar Péter Hont Andrásnak: Újságírónak nem vagy jó, de Deutsch Tamás táskahordója még lehetsz
Folytatódott az adok-kapok a Tisza Párt elnöke és az újságíró között.


„Hont Bandi úr annyira elkeseredett, hogy meghívott magához egy valódi szakmai interjúra” – írta Facebookon közzétett bejegyzésében Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke ezzel arra reagált, hogy korábban Hont András, az Öt Média alapító-újságírója nyilvánosan hívta meg őt a műsorába, és azt ígérte: nem kap sem keményebb, sem enyhébb kérdéseket, mint Orbán Viktor.

Magyar úgy gondolja, az újságíró most kizárólag azért hívta meg őt, mert a Fókuszcsoport YouTube-csatornán megjelent interjúja kiemelkedő siker lett. Mint írta: „Jelenleg a Fókuszcsoport interjú a legnézettebb YouTube-műsor, már többen látták, mint a harcosok órája gyűlöletfélóráit egy hónap alatt összesen”, illetve 20 óra alatt háromszor annyian kedvelték, mint „Hont Bandi úr a török császárral készült esti meséjét 5 hónap alatt.”

Magyar úgy folytatta, csak akkor megy el Hont András „közpénzből felhúzott propaganda stúdiójába,” ha az újságíró előbb elintézi, hogy meghívják őt, a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjét a köztévébe vagy a TV2-be.

„Kérlek ne keseredj el a tegnapi interjúm fogadtatása miatt! Újságírónak ugyan nem vagy jó, de fideszes önkormányzati képviselőjelölt még lehet belőled. Vagy Deutsch Tamás táskahordója. Mint a régi szép időkben”

– zárta bejegyzését a politikus.

Nem sokkal később Hont András is Facebook-posztban válaszolt Magyar Péter üzenetére, amelyben

Selyempetyaként szólította meg a Tisza Párt elnökét.

Mint írta, nem érdeklik a megtekintési mutatók, a köztévében és a Fidesz-médiánál nem tud elintézni semmit, közpénzt pedig nem kapott.

„Közpénzhez a NER-ben kettőnk közül csak neked volt közöd, azóta sem tudsz elszámolni a KEHI jelentésében föltárt diákhiteles visszásságokkal. Ideje volna erre érdemben válaszolni. Nekem senki a NER-ben nem volt és nem lesz a főnököm” – írta.

Ugyanakkor megjegyezte, nem sértődékeny, így mindezek után is várják a stúdióba Magyar Pétert.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter reagált a róla szóló könyvre: Hiába van kirakva három helyre, nem kell senkinek
Arra is kérte a követőket a Tisza Párt elnöke, hogy ne vásároljanak a Libriben, amivel az MCC-hez köthetően Orbán Balázst taámogatnák.


Könyvet írt a Magyar Nemzet publicistája, Pilhál Tamás Magyar Péterről. Az eléggé sokat mondó című Áruló leginkább a Libri könyváruházakban kapható.

Nem hagyta szó nélkül ezt a mű főszereplője sem. Magyar a Facebookon azt írta: „Mennyire lehet bajban a maffia, ha egy ócskán tördelt, helyesírási hibáktól hemzsegő, szánalmas lejárató könyvet jelentetnek meg rólam az egykor szebb napokat látott Libriben?”

Nevető fejjel kísérve hozzátette:

„Megkérdeztem az eladókat, hiába van kirakva három helyre, nem kell senkinek”.

Magyar Péter arra kérte követőit: „Egyébként, ha könyvet vennétek, javaslom, hogy ne a Libriben tegyétek, mert az ott elköltött pénzzel a legaljasabb propagandát és személy szerint Orbán Balázst és a bűnbandáját támogatjátok.”

Pilhál Tamás korábban – többek között – azzal lett ismert, hogy a Magyar Nemzetben teljesen oroszpárti narratívaként a bucsai mészárlást úgynevezett „hamis zászlós színjátéknak” nevezte. Azaz arra utalt, hogy az orosz-ukrán háború eddigi egyik legdurvább akciója, amiben számos civilt gyilkoltak le, Volodimir Zelenszkij és az ukránok saját akciója volt népük ellen.

Magyar Péter a nap során korábban – nem először – Hont Andrásnak is keményen beszólt:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Csaknem ezer ember rekedt a Mount Everesten, miután hóvihar bénította meg a térséget
A kínai hatóságok vasárnap kezdték meg az utak megtisztítását. A látogatási területet szombat estétől lezárták.


Közel ezren rekedtek a Mount Everest tibeti oldalán, miután péntek este hatalmas hóvihar csapott le a térségre. A havazás szombatig tartott, az utak járhatatlanná váltak, a turisták nem tudtak lejönni a hegyről, írja a Reuters.

A kínai állami média szerint vasárnap megkezdték a mentést.

Több mint száz helyi lakos és mentő indult útnak, hogy megtisztítsák a táborhelyekhez vezető utakat a hótól.

Az érintett terület tengerszint feletti magassága meghaladja a 4900 métert.

A Tingri megyei Turisztikai Vállalat a hivatalos WeChat-oldalán azt írta: „A havazás miatt szombat estétől felfüggesztettük a belépőjegyek értékesítését és az Everest-látogatási területre való belépést.”

A jelentések szerint néhány turista már le tudott jönni a hegyről.

Eközben a szomszédos Nepálban heves esőzések földcsuszamlásokat és áradásokat okoztak. Utakat mostak el, hidakat sodortak magukkal. A helyi rendőrség közlése szerint péntek óta legalább 47 ember vesztette életét.

A legtöbb haláleset a keleti Ilam kerületben történt, ahol földcsuszamlásokban 35 ember halt meg. Kilenc embert eltűntként tartanak nyilván, miután elsodorta őket az ár, három ember pedig villámcsapás áldozata lett Nepál más térségeiben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hatoslottó: ime, a vasárnapi nyerőszámok – nem volt lehetetlen a telitalálat
Ezúttal nincs telitalálat. Legközelebb október 9-én lesz sorsolás, 475 millió forint főnyereménnyel.


A 40. héten tartott második, vasárnapi hatoslottó sorsolás nyerőszámai:

4, 7, 19, 24, 30, 33.

Mint kiderült, nincs telitalálat. A 6 darab 5 találatos szelvény nyereménye 178 830 forint, a 2 204 darab 4 találatos szelvény 4 950 forintot ér, a 30 381 darab találatosért pedig fejenként 2 185 forintot fizetnek.

Legközelebb október 9-én (csütörtök) lesz sorsolás, 475 millió forint főnyereménnyel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk