KÉK HÍREK
A Rovatból

Kommandósok őrzik a szökött rabot a kórházban, de édesanyja meglátogathatta

A bíróságról fegyverrel menekülő Sz. Károly már magához tért, életveszélyes sérülésekkel került kórházba.


A Blikk azt írja, bár szigorúan őrzik, de édesanyja meglátogathatta a kórházban Sz. Károlyt, ítélethirdetéskor leütve a fegyőrt, annak fegyverével szökött meg a Fővárosi Törvényszékről.

A lap szerint a menekülése során túszt is ejtő férfit életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, a rendőrök ugyanis végül hét lövéssel vetettek véget 36 percen át tartó ámokfutásának Budapesten. Másfél napig mélyaltatásban tartották, vasárnap tért magához, az állapota stabilizálódott. Édesanyja a legszigorúbb szabályok mellett, mindössze pár percig lehetett mellette a kórházban, fiára ugyanis kommandósok vigyáznak.

Sz. Károlyt még 2017-ben fegyveres rablás miatt kilenc évre ítélték, pénteken rongálás és garázdaság miatt vett részt tárgyaláson. Egy év egy hónapot szabtak ki rá, de nem fogadta el az ítéletet: kihasználva, hogy nem volt bilincsben, leütötte az őrt, elvette a fegyverét és kirohant a teremből. A Blikk megszólaltatott egy ügyvédet is, aki szintén az épületben tartózkodott pénteken egy másik tárgyalás miatt.

"Úgy tudom, a bíró abban a pillanatban megnyomta a pánikgombot, ahogy az elítélt elvette az őr fegyverét. A portán lévő biztonságiak közül az egyik legtapasztaltabb kolléga azonnal rohant, hogy megnézze, mi történt. Ekkor pont összetalálkozott a fegyverrel szökni próbáló férfival, aki túszul ejtette. Az erőszakkal szerzett pisztolyát a fejéhez tartotta, és kényszerítette, hogy kimenjenek együtt az épületből. Itt aztán egy autóba szállt, a biztonsági őrt pedig elengedte. Hiába rendelkezik szegény nagy rutinnal, rettentően megviselték a történtek"

- mondta el a lapnak dr. Gatter László.

A férfi korábban már nem egy súlyos bűncselekményt is elkövetett. 2017-ben egy kőbányai bankot próbált kirabolni, de menekülés közben elütötte őt egy kocsi. Korábbi védője, dr. Bajáky Tamás szerint azért akart így pénzhez jutni, mert az akkori élethelyzetéből nem látott más kiutat, a keze ugyanis annyira megsérült, hogy egyáltalán nem tudott munkát vállalni. Pénteki tettéért nem kizárt, hogy életfogytiglani börtönbüntetést kap.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragikus buszbaleset Szávaszentdemeternél – Hárman meghaltak, miután hatalmas sebességgel árokba csapódott a jármű
A 70 éves sofőrt vasárnap hallgatták ki, harminc napra előzetesbe került. A hatóság több mint 60 szabálytalanságot talált a cégnél.


Súlyos buszbaleset történt a vajdasági Szávaszentdemeter és Járek közötti útszakaszon. A busz egy vállalat munkásait szállította, amikor lesodródott az útról és az árokba borult. A járművön 83 utas tartózkodott, közülük 80-an megsérültek, hárman pedig életüket vesztették, írta a Blic.

A rendőrség szerint a buszt egy 70 éves férfi vezette, akit vasárnap hallgattak ki. Az ügyészség harmincnapos előzetes letartóztatást rendelt el vele szemben.

A nyomozás során kiderült, hogy a busz akár 120 kilométer per órás sebességgel is haladhatott a baleset előtt.

„A tachográf adatai szerint a jármű – méreteihez képest megdöbbentő módon – akár 120 km/órás sebességgel is haladhatott. A sofőr 83 utast szállított. Ez rendkívül felelőtlen magatartás…

A fizika törvényei mellett ilyen tempónál képtelenség volt a buszt az úton tartani”

– nyilatkozta Dejan Stević alezredes.

Egy utas elmondása szerint a sofőr nem sokkal a tragédia előtt felhívta egyik kollégáját, mert valamilyen sípoló hangot hallott a járműben.

Ezt követően következett be a baleset.

A mentők egyik orvosa szerint a helyszínen drámai körülmények fogadták a kiérkező egységeket.

Elmondása alapján egyesek fájdalomtól kiabáltak, mások mozdulatlanul feküdtek, és két ember már nem mutatott életjeleket.

A belügyminisztérium vizsgálata során a fuvarozó cégnél több mint hatvan szabálytalanságot tártak fel. A Healthcare nevű vállalat, amelynek dolgozói a buszon utaztak, háromnapos gyászt hirdetett. A történtekről a Blic számolt be.

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
„Azt mondták, hogy nincs röntgenszemük” – combját törte egy 2 éves gyerek, de nem hívtak hozzá mentőt, amit ezzel a mondattal indokoltak a nyíregyházi bölcsődében
A baleset júliusban történt az udvaron, a kisfiú azóta több műtéten is átesett, újra kellett tanulnia állni és járni. Édesanyja gondatlanság miatt feljelentést tett a rendőrségen.


Még mindig van, hogy fájlalja a lábát járás közben a 2 éves Dávid. Ilyenkor rögtön édesanyja ölébe kéredzkedik. A kisfiú júliusban sürgősségi műtéten esett át, miután eltört a combcsontja. A bölcsődében sérült meg: az udvaron játszott egy labdával, amikor elesett.

Édesanyja rohant a kórházba a gyerekkel, miután felhívták a nyíregyházi bölcsődéből, hogy a fiú sír a fájdalomtól, nem bír lábra állni.

Máig nem érti, hogy miért nem hívtak azonnal orvosi segítséget hozzá. Mire ő odaért, a gyerek lába már kétszer akkorára dagadt.

„Nem rám kellett volna várni, mert nem tudtak elérni, hanem orvost vagy mentőt kellett volna azonnal hívni hozzá!” – mondta Uligánics Annamária az RTL Híradónak.

Az anyuka a hívás után egy órával tudott csak odaérni. Addig a gyereket lefektették a bölcsődei dolgozók, lábát felpolcolták. Amikor számon kérte a nevelőket, miért nem hívtak mentőt, állítása szerint meglepő választ kapott.

„Azt mondták, hogy nincs röntgenszemük, nem láttak bele!”

– jelentette ki az édesanya.

A gyereknek combcsont rövidülése lett, amin csak rendszeres gyógytornával tudnak segíteni. Újra kellett tanulnia állni és járni. Az anya azt mondja, úgy érezte, nem akar foglalkozni az intézmény a történtekkel.

„Semmilyen tájékoztatást nem kaptunk, hogy pontosan mi történt. Mutattak nekem egy kamerafelvételt, amiért nagyon sokáig könyörögtem, hogy hadd lássam, mi történt a gyermekemmel”

– mondta az asszony, aki gondatlanság miatt tett feljelentést, az eljárást azonban most megszüntették.

Bár a rendőrség szerint a bölcsőde gyermek-balesetvédelmi szabályzata alapján „súlyos esetben orvosi ellátás biztosítása, mentő értesítése" kötelező, azonban ebben az esetben a dolgozók „a veszélyforrást azonnal megszüntették" és feladatukat „szakmai tudásuknak megfelelően ellátták." Így

nem történt bűncselekmény.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a súlyos sérüléseket a bölcsődei gondozóknak fel kell tudni ismerni, és haladéktalanul cselekedni kell.

„Nincs semmiféle olyan szabály, ami azt írná elő, hogy a szülőt meg kellene ezzel várni. A szülőt természetesen tájékoztatni kell, hogy a gyermekkel mi történt, illetve, hogy ők milyen segítséget kértek” – mondta a PDSZ ügyvivője, Nagy Erzsébet.

A balesetben érintett bölcsőde és a fenntartó egyházmegye nem reagált a híradó megkeresésére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Menekülés közben elhagytak egy 1354 gyémánttal díszített koronát a Louvre tolvajai
A betörők speciális eszközökkel jutottak át az ablakon, a múzeum közvetlen közelében van a párizsi rendőrség központja.


A francia hatóságok megerősítették, hogy megtalálták azt a különleges 19. századi koronát, amely egykor III. Napóleon felesége, Eugénia császárné fejét díszítette. Az ékszert a párizsi Louvre múzeum előtt foglalták le, írta a france24.com.

Rachida Dati kulturális miniszter szerint

a koronát valószínűleg menekülés közben ejtették el a tolvajok. A különleges darabot 1354 gyémánt és 56 smaragd borítja, arany sasokkal díszítették.

Ahogy már írtunk róla, a rablás reggel fél tíz körül történt, alig fél órával a múzeum nyitása után. A négy elkövető célirányosan érkezett, és néhány perc alatt végrehajtotta a lopást.

„Láttunk néhány felvételt: négy perc alatt nyugodtan bejutnak, összetörik a vitrineket, elveszik a zsákmányt, majd elmennek. Semmi erőszak, a látogatókkal nem foglalkoztak, nagyon profik” – mondta Rachida Dati.

Laurent Nuñez belügyminiszter elmondta, hogy

a tolvajok egy teherautóra szerelt darut használtak a bejutáshoz, és az ablakot egy speciális vágóval nyitották ki.

Az Apolló-galériába ezen keresztül jutottak be. A miniszter felbecsülhetetlen értékű ékszerek eltűnéséről beszélt.

A múzeumot a rendőrség lezárta, a párizsi rendőrség központja egyébként alig nyolcszáz méterre található a Louvre-tól.

A hónap elején hasonló bűncselekmény történt a párizsi Természettudományi Múzeumban is, ahova sarokcsiszolóval jutottak be, és 600 ezer euró értékű aranymintát loptak el.

via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Olyan súlyosan bántalmazta kéthetes csecsemőjét az anya, hogy a kislány soha nem fog látni, beszélni és járni
Sőt a hosszútávú túlélési esélyei is minimálisak, miután olyan erővel nyomta a kiságy matracába, hogy eltört a koponyája. Öt év börtönre számíthat.


A Győri Fellebbviteli Főügyészség azt indítványozza, hogy az ítélőtábla hagyja helyben az 5 éves börtönt annak a szombathelyi nőnek, aki életveszélyes sérüléseket okozott alig kéthetes kislányának.

A bíróság szerint a csecsemő központi idegrendszere károsodott, ezért soha nem fog tudni járni, beszélni és látni, önmagát nem tudja majd ellátni, hosszú távú túlélési esélyei minimálisak.

Az orvosok gyors és szakszerű beavatkozása mentette meg az életét.

A kislány 2024 márciusában egészségesen született. Hazatérés után az anya előbb kiabált a síró babával, majd bántalmazta: legalább háromszor megrázta hónaljnál fogva, befogta a száját, és a hason fekvő gyermek fejét közepes erővel a kiságy matracába nyomta, amitől koponyacsonttörés keletkezett.

2024 áprilisának elején az anya aluszékonyságot és étvágytalanságot észlelt. A védőnő tanácsára másnap orvoshoz vitte, ahonnan azonnal kórházba került. A nő élettársa végignézte a bántalmazásokat és az állapotromlást, mégsem tett semmit. Őt jogerősen felfüggesztett börtönre ítélték kiskorú veszélyeztetése miatt.

Az elsőfokú ítélet szerint a nő 5 év börtönt és 5 év közügyektől eltiltást kapott; feltételes szabadságra nem bocsátható, és megszüntették a szülői felügyeleti jogát.

A vádlott és védője enyhítést kért, de az ügyészség álláspontja szerint nem indokolt a büntetés enyhítése.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: