KÉK HÍREK
A Rovatból

Kokainozhatott a két ápoló, akiket hamis védettségi igazolványok miatt tartóztattak le

Nemcsak vesztegetés elfogadásával és védettségi igazolással való visszaéléssel, hanem kábítószer-birtoklással is gyanúsítják őket.


Még december közepén írtunk arról, hogy a rendőrség elfogott két egészségügyi dolgozót, akik hamis védettségi igazolványokat állítottak ki, illetve a megszerzésükben működtek közre.

A két ápoló – egy 36 éves férfi és egy 45 éves nő – 27 embertől alkalmanként 20 ezer és 40 ezer forint közötti összeget fogadott el, hogy a koronavírus elleni védőoltások beadásával kapcsolatos szabályokat megszegve, az érintetteket valótlanul úgy dokumentálja, mintha megkapták volna a védőoltásokat, így az érintettek jogosulatlanul jutottak védettségi igazolványhoz.

Hónapokon keresztül csinálták ezt üzletszerűen, a bűncselekményből pedig rendszeres jövedelemre tettek szert.

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség most indítványozta a két ápoló letartóztatásának meghosszabbítását, az erről szóló közleményből pedig az is kiderül, hogy nemcsak vesztegetés elfogadásával és védettségi igazolással való visszaéléssel, hanem kábítószer-birtoklással is gyanúsítják őket.

Az ügyészség szerint ugyanis "megalapozott a gyanú arra vonatkozóan is, hogy őrizetbe vételük előtt kokaint fogyasztottak".

A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészség indítványára 2021. december 16-án egy hónap időtartamra elrendelte az ápolók letartóztatását. A főügyészség indítványozta a gyanúsítottak letartóztatásának meghosszabbítását tekintettel arra, hogy velük szemben továbbra is fennáll annak a veszélye, hogy szabadlábra kerülésük esetén a bizonyítást veszélyeztetnék. A bíróság az ügyészi indítványról az ügyiratok alapján fog dönteni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Videón, ahogy az ütközés után a mélybe zuhan az autó a Váci úti halálos balesetnél
Egy luxus Audi sofőrje a gyanú szerint versenyzett péntek este a Göncz Árpád felüljárón, amikor áttért a szembesávba és frontálisan ütközött. A vétlen autó 66 éves sofőrje a helyszínen meghalt, ahogy az ámokfutó 35 éves török utasa is.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 11.



Sokkoló, lassított felvételen mutatta be az TV2 Tények azt a péntek esti tragédiát, amelyben két férfi vesztette életét a Göncz Árpád felüljárón. A videón az látszik, ahogy egy luxus Audi áttér a szembesávba, és letarol egy szabályosan közlekedő fehér autót, ami ettől átrepül a szalagkorláton és a Váci útra zuhan. Az ámokfutó sofőrje, egy török férfi, a gyanú szerint egy másik autóval versenyzett, amikor elvesztette uralmát a járműve felett, amit pár nappal a baleset előtt még 29 millió forintért hirdetett az interneten.

A sportkocsi Újpest felől száguldott a belváros felé, amikor először két, vele azonos irányba haladó autónak ütközött, majd átsodródott, és frontálisan csapódott a fehér autónak. A becsapódás után az Audi még egy járműnek nekiment. A helyszínre érkezők drámai pillanatoknak voltak szemtanúi.

„Odamentem az autóhoz, az anyósülésen ott haldoklott az utas, de senki nem foglalkozott vele, mert láthatóan mindenki sokkban volt”

– mondta az egyik szemtanú autós, aki elsők között ért a helyszínre segíteni.

A balesetben a lezuhant autó 66 éves sofőrje és a luxusautó 35 éves török utasa is a helyszínen meghalt.

A mentők a felüljáró alatt a lezuhant sofőr, fent pedig az Audi utasának életéért küzdöttek, de mindketten menthetetlenek voltak. Az Audit vezető férfi, valamint a kocsiban hátul utazó három nő közül kettő megsérült. A mentők végül egy férfit és két nőt szállítottak kórházba zúzódásokkal és belső sérülésekkel.

A fővárosi tűzoltóknak feszítővágóval kellett szétvágniuk az Audi roncsait, hogy kiszabadítsák az öt bent rekedt utast. A kocsi jobb oldala a felismerhetetlenségig összeroncsolódott, szinte egyetlen ép elem sem maradt rajta.

A rendőrség halált okozó közúti veszélyeztetés miatt nyomoz. Vizsgálják, hogy az ámokfutó sofőr fogyasztott-e alkoholt vagy kábítószert.

A balesetről készült videót a Tények riportjában lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Nem kapott elsőbbséget, ezért kilencszer rálőtt a másik sofőrre egy autósoktató Szegeden
Egy szegedi autósiskola oktatója rántott fegyvert, miután összevitatkozott egy másik sofőrrel az elsőbbségadáson. A lövöldözés után a pisztoly tusával is megütötte a férfit.


Egy elsőbbségadási vita lövöldözésig fajult egy szegedi benzinkúton csütörtök délben. Az indulatok annyira elszabadultak, hogy az egyik autós előkapta a gázpisztolyát, és kilencszer rálőtt a másik sofőrre – számolt be róla az RTL Híradó.

Az RTL információi szerint a lövöldöző egy helyi autósiskola oktatója volt.

A konfliktus a benzinkút bejáratánál robbant ki, ahol a két sofőr először csak kiabált egymással, majd lökdösődni kezdtek. A tettlegesség után került elő a fegyver.

A férfi azonban nem elégedett meg a lövésekkel, a pisztoly tusával fejbe is verte vitapartnerét.

A helyszínre érkező mentők mindkét férfit kórházba szállították, miután mindketten könnyebb sérüléseket szenvedtek a fejükön. Az ügyben a rendőrség felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indított nyomozást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Házkutatás után azonnal őrizetbe vették Halásztelek fideszes polgármesterét
A Központi Nyomozó Főügyészség csütörtök reggeli akciójában több helyszínen tartott kutatást egy korrupciós ügyben. A nyomozás Nagy Barnabás, Halásztelek vezetőjének őrizetbe vételével zárult.
DP - szmo.hu
2026. április 16.



Őrizetbe vették Halásztelek fideszes polgármesterét, miután a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön több helyszínen tartott házkutatást és lefoglalást. A reggeli akcióról elsőként a 444.hu számolt be.

A hatóság közlése szerint az ügyészek számos tanút hallgattak ki, majd két embert gyanúsítottak meg.

A polgármestert őrizetbe vették, a másik gyanúsított szabadlábon védekezhet.

A gyanú lényege szerint a polgármester segített abban, hogy egy hetvenéves, nyugdíjas hozzátartozóját az Országgyűlés Hivatalánál alkalmazzák, de csak papíron, tényleges munkavégzés nélkül.

A szerződést még 2024 októberében kötötték, és azóta is érvényben van.

Ez idő alatt a hozzátartozó munkabér és egyéb juttatások címén összesen 13 345 000 forintot kapott jogosulatlanul, amiből az ügyészség szerint később visszaosztott.

A főügyészség hivatali vesztegetéssel, felbujtóként elkövetett, jelentős kárt okozó csalással és hamis magánokirat felhasználásával gyanúsítja a polgármestert.

Az ügyben már 2025 decembere óta folyt a nyomozás.

Bár a hatósági közlemény nem nevezte meg, Halásztelek polgármestere a fideszes Nagy Barnabás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy kutya az autó fényszórójának villogtatásával mentette meg gazdája életét, aki allergiás sokkot kapott egy darázscsípéstől
A bajba jutott férfi kezében ott volt az EpiPen injekció, de már nem volt ereje beadni magának a gyógyszert. A rendőrség gratulált a beavatkozó kollégáknak és a hűséges négylábú életmentőnek.


Szerda este, 20 óra 40 perc körül Sopronban, a Juharfa utcában láttak el járőrszolgálatot a rendőrök, amikor egy parkoló személyautó ismétlődő fényjelzéseire lettek figyelmesek.

A helyi rendőrkapitányság munkatársai közelebb mentek a villogó távolsági fényszórójú kocsihoz, és meglepve látták, hogy az utastérben egy kutya ül.

A jármű mögé lépve egy 46 éves férfit találtak a földön fekve, aki annyira nehezen kapott levegőt, hogy csak néhány szót tudott kiejteni. A férfi kezében egy EpiPen életmentő öninjektor volt, de már nem volt ereje használni. A rendőrök a használati útmutató alapján a férfi combjába adták az allergia elleni gyógyszert, és azonnal értesítették a mentőszolgálatot – írja a police.hu. A beavatkozásnak köszönhetően a férfi állapota javulni kezdett, és elmondta, hogy darázscsípés miatt kapott allergiás sokkot.

A megmentett férfi kifejezte háláját a rendőröknek a gyors segítségért, és elmondta, hogy rendkívül büszke a kutyájára, amiért az az autó lámpájával jelzett.

A rendőrség a hivatalos közleményében gratulált a beavatkozó kollégáknak és a hűséges négylábú életmentőnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: