Klíma helyett „légjavító berendezést” ígér a MÁV a Veszprémbe utazóknak, máshová csak kora reggel jut klímás járat
Hiába ígérte Lázár János és a MÁV, hogy naponta egyszer mindenhová eljut klímás busz vagy vonat, Veszprém és Ózd például kimaradt a klímagaranciából a vasúttársaság térképe szerint.
Erre a Közlekedő Tömeg Egyesület hívta fel az RTL híradójának figyelmét. Kérdésükre a MÁV azt válaszolta, Veszprém és Budapest között úgynevezett légjavító berendezés működik majd az IC kocsikban, igaz, azt ők is elismerték, hogy ezek 32 fok felett nem minden esetben nyújtanak kielégítő teljesítményt.
A veszprémi pályaudvar tele volt ma utasokkal. Többen Budapestről érkeztek, azt mondják, a vonaton nem volt klíma.
Gömbösné Hideg Viktória: beszálltam egy másodosztályú kocsiba, és ott meleg volt, és átmentem az IC részlegbe, vettem direkt helyjegyet, és ott egy kicsit melegebb volt, mert nem volt klíma kb. az út feléig.
Van, aki már rutinos, és készül az ilyen helyzetekre.
Horváthné Németh Réka:
Sok innivalót visz az ember, meg csomagol magának hűtött vizes törülközőt, kis ventillátort, úgy jobb.
Pedig Lázár János januárban bejelentette, nyártól klímagaranciát vállalnak. Ez azt jelenti, hogy minden településre legalább napi egyszer el lehet jutni majd klímás járművel.
Lázár János építési és közlekedési miniszter januárban ezt mondta:
Ha a vonaton, a régi járművön nem tudunk klímát biztosítani, akkor ugyanazon az útvonalon, ugyanabban az idősávban buszt fogunk biztosítani, tehát vagy klímás autóbusz, vagy klímás vonat rendelkezésre fog állni 2025. nyarán.
A MÁV közzé is tette erről szóló térképét. A Közlekedő Tömeg Egyesület vette észre, hogy bizonyos városok, például Ózd vagy Veszprém, kimaradtak a klímagaranciából. Ezzel kapcsolatban a MÁV azt írta, Veszprém és Budapest között úgynevezett légjavítós kocsi közlekedik majd az IC-ken. A válasz alapján ezeken nem klíma, hanem valamilyen léghűtő berendezés működik majd, igaz, azt a vasúttársaság is elismerte, hogy az ilyen berendezések 32 fok felett már idézem: nem minden esetben kielégítőek. A Közlekedő Tömeg szerint más baj is van az új rendszerrel.
"Sok vasúti vonalon fog legalább napi egy jármű közlekedni, de ezeknek a jelentős részén azt látjuk, hogy ez a napi egy klímás járat mondjuk a kora reggeli órákban fog közlekedni, napközben, a forró déli órákban ugyanúgy klíma nélküli járatok fognak járni."
Az egyesület szerint ugyanis a klímával rendelkező kocsikat az ország egyik részéből a másikba irányítják majd, hogy mindenhol meglegyen a napi egy járat. A MÁV ezzel kapcsolatban azt írta, a klímás járatok mindig nappal, a valódi hőségben közlekednek majd. Az új menetrend a vakáció első napjától, szombattól érvényes.
Erre a Közlekedő Tömeg Egyesület hívta fel az RTL híradójának figyelmét. Kérdésükre a MÁV azt válaszolta, Veszprém és Budapest között úgynevezett légjavító berendezés működik majd az IC kocsikban, igaz, azt ők is elismerték, hogy ezek 32 fok felett nem minden esetben nyújtanak kielégítő teljesítményt.
A veszprémi pályaudvar tele volt ma utasokkal. Többen Budapestről érkeztek, azt mondják, a vonaton nem volt klíma.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Stephen Hawking bikinis nőkkel szerepel egy Epstein-aktákból előkerült fotón – megszólalt a családja
A család szóvivője szerint a kép egy 2006-os karibi tudományos konferencián készült a világhírű fizikusról, a mellette látható nők pedig az ápolói voltak. A St. Thomas-i eseményt Jeffrey Epstein finanszírozta.
Egy frissen közzétett, a washingtoni igazságügyi minisztérium Epstein-aktáiban szereplő fotón Stephen Hawking két bikinis nő között látható – a család szerint azonban a nők az ápolói voltak, és a kép egy 2006-os tudományos konferencián készült a Karib-térségben.
A felvételen, amelyen a nők arca ki van takarva, a tudós egy napozóágyon ül, kezében egy koktéllal. A család szóvivője szerint a két nő Hawking hosszú távú gondozója volt, a kép pedig 2006-ban, a St. Thomas-i Ritz-Carltonban zajló tudományos esemény idején készült.
„Bármilyen célzás arra, hogy részéről helytelen viselkedés történt, téves, és a végletekig elrugaszkodott” – közölte a Hawking-család szóvivője az Independent szerint.
Bár a fotó nem datált, és egyes beszámolók 2012-t is említik lehetséges dátumként, a család következetesen a 2006-os eseményt jelöli meg.
Azt a St. Thomas-i tudományos találkozót, ahol Hawking a kvantumkozmológiáról tartott előadást, Jeffrey Epstein finanszírozta.
Az Edge Foundation által dokumentált eseményen a fizikusról több kép is készült, például egy tengeralattjáró-túra előkészületei közben.
A most nyilvánosságra került aktákban Hawking nevét körülbelül 250 alkalommal említik, de a puszta említés nem jelent jogellenes magatartást. Korábban már napvilágot láttak képek, amelyeken a tudós egy kerti sütögetésen vagy egy tengeralattjárós kiránduláson vesz részt Epstein magánszigete, a Little Saint James közelében. Egy 2015-ös, korábban már nyilvánosságra hozott bírósági iratból származó e-mailben Epstein azt írta Ghislaine Maxwellnek, hogy jutalmat ajánlhat fel bárkinek, aki segít megcáfolni az őt vádló Virginia Giuffre állításait. A nő azt is írta a könyvében, hogy Stephen Hawking „egy kiskorúakkal tartott orgián vett részt”.
A fotó egy hatalmas, január 30-án közzétett dokumentumcsomag részeként került elő. Az Igazságügyi Minisztérium ekkor több mint 3 millió oldalnyi iratot, mintegy 2000 videót és 180 000 képet tett elérhetővé az Epstein-üggyel kapcsolatban.
Egy frissen közzétett, a washingtoni igazságügyi minisztérium Epstein-aktáiban szereplő fotón Stephen Hawking két bikinis nő között látható – a család szerint azonban a nők az ápolói voltak, és a kép egy 2006-os tudományos konferencián készült a Karib-térségben.
A felvételen, amelyen a nők arca ki van takarva, a tudós egy napozóágyon ül, kezében egy koktéllal. A család szóvivője szerint a két nő Hawking hosszú távú gondozója volt, a kép pedig 2006-ban, a St. Thomas-i Ritz-Carltonban zajló tudományos esemény idején készült.
„Bármilyen célzás arra, hogy részéről helytelen viselkedés történt, téves, és a végletekig elrugaszkodott” – közölte a Hawking-család szóvivője az Independent szerint.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fordulat az olajvitában: nem orosz olajat küldenek a horvátok Magyarország felé
A horvát Janaf olajcég szerdán megkezdte a MOL-nak szánt, nem orosz nyersolaj rakodását. Közben csütörtökön újraindulhat a szállítás a Barátság kőolajvezetéken is.
Miközben a Reuters szerint csütörtökön újraindulhat a szállítás a hetek óta álló Barátság kőolajvezetéken, a horvátok már megkezdték a MOL-nak szánt, nem orosz eredetű nyersolaj rakodását.
A horvát Janaf olajcég szerdán közölte, hogy az omišalji terminálon már rakodják a MOL Csoportnak szánt szállítmányt, és április elejéig további hét tartályhajó érkezik
– írta a hvg.hu. A Janaf a közleményében azt is kiemelte, hogy készen áll a szlovákiai és magyarországi finomítók teljes éves igényének kielégítésére.
Ez a kijelentés azért is fontos, mert a horvát és magyar kormány között hónapok óta vita zajlik arról, hogy az Adria olajvezeték képes-e ellátni Magyarország teljes igényeit – a MOL szerint ugyanis nem. Andrej Plenković horvát miniszterelnök korábban „teljesen hamis állításnak, az igazság teljes elferdítésének” nevezte a magyar felvetést, miszerint a horvát rendszer kapacitása elégtelen. A magyar kormány ráadásul orosz olaj tengeri szállítását is kéri, amit a horvát fél nem támogat.
A MOL február 17-én a stratégiai nyersolajtartalékok részleges felszabadítását kérte a Barátság-vezeték leállása miatt. A cég 2025 őszén azt állította, hogy a horvát szakasz teljesítménye a tesztek során nem bizonyult tartósnak, és nem képes kiváltani a Barátság-vezetéket. A két vállalat 2024-ben már kötött megállapodásokat nem orosz eredetű kőolaj szállításáról és tárolásáról.
Miközben a Reuters szerint csütörtökön újraindulhat a szállítás a hetek óta álló Barátság kőolajvezetéken, a horvátok már megkezdték a MOL-nak szánt, nem orosz eredetű nyersolaj rakodását.
A horvát Janaf olajcég szerdán közölte, hogy az omišalji terminálon már rakodják a MOL Csoportnak szánt szállítmányt, és április elejéig további hét tartályhajó érkezik
– írta a hvg.hu. A Janaf a közleményében azt is kiemelte, hogy készen áll a szlovákiai és magyarországi finomítók teljes éves igényének kielégítésére.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Az életéért küzdünk” – súlyos tüdőgyulladással került kórházba a szerb belügyminiszter
Ivica Dačićot a belgrádi Pulmonológiai Klinikán ápolják, miután állapota hirtelen rosszabbra fordult. Az orvosok igyekeznek stabilizálni a miniszter állapotát, a következő 72 óra kulcsfontosságú lehet.
Ivica Dačić szerb miniszterelnök-helyettest és belügyminisztert szerdán kora este súlyos, kétoldali tüdőgyulladással kórházba szállították. A politikust a belgrádi Szerbiai Klinikai Központ Pulmonológiai Klinikáján ápolják, ahová február 25-én, délután fél ötkor került be. Állapota miatt azonnal intubálták és gépi lélegeztetésre kapcsolták.
„Jelenleg lélegeztetőgépen van, és mindent megkap, amire szüksége van: minden gyógyszert és terápiát; a lélegeztetéssel időt nyerünk, hogy a gyógyszerek hassanak, az életéért küzdünk”
– mondta dr. Spasoje Popević, a klinika pulmonológiai igazgatóhelyettese a szerb közszolgálati televíziónak, az RTS-nek. Hozzátette, hogy a prognózisról még korai beszélni, de igyekeznek stabilizálni a belügyminiszter állapotát, és a következő napok adják majd meg a választ a továbbiakra.
Több szerbiai médium az orvosi csapatra hivatkozva arról ír, hogy a következő 72 óra kulcsfontosságú lehet a felépülése szempontjából.
A hírre a szerb politikai vezetés azonnal reagált: Aleksandar Vučić elnök több kormánytaggal együtt már szerdán este felkereste a klinikán Dačićot.
„Nehéz a helyzet, de hiszünk az orvosokban és hiszünk benne is, és imádkozunk érte”
– nyilatkozta az államfő.
A Szerbiai Szocialista Párt, amelynek Dačić az elnöke, éjfél után kiadott közleményében köszönetet mondott az orvosoknak és jelezte, hogy a továbbiakban a kórház ad ki hivatalos tájékoztatást az elnökük állapotáról.
A 60 éves Ivica Dačić a szerb politikai élet egyik legfontosabb szereplője, jelenleg miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter. Pártja, a Szerbiai Szocialista Párt a kormánykoalíció tagja.
Ivica Dačić szerb miniszterelnök-helyettest és belügyminisztert szerdán kora este súlyos, kétoldali tüdőgyulladással kórházba szállították. A politikust a belgrádi Szerbiai Klinikai Központ Pulmonológiai Klinikáján ápolják, ahová február 25-én, délután fél ötkor került be. Állapota miatt azonnal intubálták és gépi lélegeztetésre kapcsolták.
„Jelenleg lélegeztetőgépen van, és mindent megkap, amire szüksége van: minden gyógyszert és terápiát; a lélegeztetéssel időt nyerünk, hogy a gyógyszerek hassanak, az életéért küzdünk”
– mondta dr. Spasoje Popević, a klinika pulmonológiai igazgatóhelyettese a szerb közszolgálati televíziónak, az RTS-nek. Hozzátette, hogy a prognózisról még korai beszélni, de igyekeznek stabilizálni a belügyminiszter állapotát, és a következő napok adják majd meg a választ a továbbiakra.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Közösen ünnepelték Matolcsy születésnapját a jegybanki botrány főszereplői – a Direkt36 fotókat szerzett a 2023-as partiról
A volt jegybankelnök 68. születésnapi összejövetelén Somlai Bálint is részt vett, akinek cégei milliárdos MNB-projekteket vittek. Azt eddig is tudni lehetett, hogy Matolcsy Ádámmal barátok, de a családi rendezvényen való részvétele arra utal, hogy a korábbi jegybankelnököt is jól ismerheti.
Családi születésnapi bulinak szánták, a Magyar Nemzeti Bank körüli botrányok egyik kulcsfigurájának jelenléte azonban egészen más megvilágításba helyezte Matolcsy György 68. születésnapi összejövetelét. A 2023 júliusában, a kormányközeli körök kedvelt budapesti éttermében, a Felixben tartott eseményről egy fotóalbum tanúskodik, a képeken pedig a vendégek között ott van Somlai Bálint is – írja a Direkt36.
Az esemény egyik, neve elhallgatását kérő résztvevője szerint alapvetően „egy családi rendezvény” volt, amelyen a „szűkebb bizalmi, baráti kör vett részt”.
A fotók tanúsága szerint a szervezők külön gyereksarkot alakítottak ki építőkockákkal, a felnőtteket pedig török hangszereken játszó zenekar szórakoztatta, miközben az ünnepelt laza nyári öltözetben fogadta a vendégeit.
Somlai Bálint neve onnan lehet ismerős, hogy cége, a Raw Development Kft. végezte a jegybank jelentősen megdrágult, több tízmilliárdos Postapalota-beruházását, és az MNB végül százmilliárdosra nőtt székházfelújítását is.
Az Állami Számvevőszék 2025 márciusában kiadott jelentése szerint a jegybank alapítványánál súlyos, büntetőjogi felelősséget is felvető vagyonvesztés történt. A számvevők azt is megállapították, hogy a piaci versenyt korlátozhatta, hogy az alapítvány vagyonkezelője és leánycégei több esetben, összesen milliárdos értékben kötöttek szerződést Somlai vállalkozásaival. Míg Somlai baráti viszonya Matolcsy Ádámmal eddig is ismert volt, a bensőséges eseményen való részvétele arra utal, hogy a korábbi jegybankelnököt is jól ismerheti.
A rendezvényről egy „Matolcsy György Huba születésnapját együtt ünnepli a család és a csapat 2023. 07. 18.” című, közel 90 fotót tartalmazó kötet készült. A helyszín is pontosan beazonosítható: a Felix étterem Aqva terme,
ahol akkoriban egy „Shaken not stirred”, azaz „Rázva, nem keverve” című kiállítás volt látható. Molnár Dóra, a kiállítás művészeti koordinátora közölte, a tárlatot „James Bond ihlette”, és „az élet örömeire reflektált”.
Maga a helyszín, a Várkert Kaszinó épülete is szorosan kötődik a jegybankhoz. Az ingatlan 2016-ban a jegybank alapítványának tulajdonába került, átesett egy több mint egymilliárd forintos felújításon, majd több lépcsőben egy, a Matolcsy Ádám baráti körébe sorolt üzletember, Stofa György cége szerezte meg. Az éttermet üzemeltető társaság pedig a Matolcsy-kör egy másik tagjának, Pintér Máténak a tulajdona. Matolcsy György az étterem egy másik termében, a Kovásznai Szalonban rögzíti a YouTube-csatornájára készülő videóit is.
A vendégek között több olyan szereplő is megjelent, akik az Állami Számvevőszék jelentései alapján közelről követhették a jegybank alapítványának vagyonvesztési folyamatát.
Jelen volt Szemereyné Pataki Klaudia kecskeméti polgármester és férje, Szemerey Szabolcs, aki korábban a kecskeméti Neumann János Egyetemet fenntartó alapítvány stratégiai igazgatója volt. Ez a szervezet 127,5 milliárd forintot hitelezett kötvényeken keresztül az MNB alapítványi vagyonkezelőjének, az Optima nevű cégnek, amelyet az nem tudott visszafizetni. Ott volt Bánkuty Tamás is, aki mindkét alapítványban tisztségviselő volt, és egy fotón éppen Somlai Bálinttal beszélget. Meghívást kapott Papcsák Ferenc, a jegybank felügyelőbizottságának elnöke is. Papcsák megerősítette részvételét, de állítása szerint Somlait személyesen nem ismeri, és nem is találkozott vele.
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett az alapítványi ügy miatt, de nem világos, hogy az eljárásban van-e már gyanúsított, vagy nyomoznak-e Somlai ellen. A rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árult el információt. A Telex korábban arról írt, hogy zárolták Somlai Bálint bankszámláját, de ezt az információt a Fővárosi Főügyészség adatvédelmi okokra hivatkozva nem erősítette meg.