SZTÁRVILÁG
A Rovatból

KKevin T. Danny mélypontjáról: Addig szívott, amíg el nem ájult

A "T. Danny – A maszk mögött" című sorozatban az énekes és barátai súlyos részleteket árulnak el az előadó szerfüggőségéről. Volt, hogy napi öt gramm kokaint szívott el - rossz napokon többet -, beállva vezetett műsort, és zárat kellett törni, hogy megnézzék él-e még.


A Telex T. Danny-ről készült, "A maszk mögött" című dokumentumfilmet szemlézte, felidézve, hogy nem is olyan régen még az énekes orra volt a központi téma a magyar interneten. A cikk szerint ez egy "kollektív, kicsit kárörvendő, kicsit voyeurisztikus fixáció" volt, ami pletykákról, droghasználatról és egy félrement párkapcsolatról is szólt.

A cikk felidézi, hogy az előadóról tavaly nyáron jöttek ki az első súlyosabb információk, amikor Manuel az egyik dalában egy sokat szívó T. Dannyről rappelt, majd arról posztolt, hogy jót tenne neki a börtön.

Annyit szívtam lent, mint a T. Danny, nem kéne ebbe beledögleni

- énekli Manuel a Demo című dalában.

A Telex szerint ez még inkább életmódbeli kritika volt, de pár hónappal később büntetőeljárás indult ellene, és a drogügyi kormánybiztos is megerősítette, hogy kábítószerrel kapcsolatos ügyben gyanúsítják.

Később kiderültek a részletek is:

egy 2025. szeptember 27-i rendőri intézkedés során a gyorsteszt kokainfogyasztást mutatott ki nála, és az autójában kábítószergyanús anyagot, valamint egy üvegpipát találtak. Az ügy itt nem állt meg, a Telex úgy tudja, több eljárás is indult ellene kábítószer-birtoklás miatt, 2025 decemberében pedig gyanúsítottként hallgatták ki, de nem tett vallomást.

A dokumentumfilm elején T. Danny maga mondja el, miért vágtak bele a forgatásba: „Az embereknek mindig kell valaki, akire lehet mutogatni, mert azt szeretik az emberek, amikor valaki elbukik. Éppen ezért is vágtunk bele ebbe az egészbe, hogy helyre tegyem a dolgokat, meg a rólam alkotott képet is”.

A lap felteszi a kérdést, mennyire tud egy haveri társaság objektív mélyelemzést készíteni, de megjegyzi, hogy a film "biztonságos, kijelölt keretek közt ugyan, de mer kritikus, belemenős és kíméletlen lenni, önmentegető anyagnak biztosan nem nevezhető." A kokain szót például nem T. Danny, hanem egy addiktológiai tanácsadó és a barátja, KKevin mondja ki.

A Telex szerint

KKevin a sorozat legfontosabb szócsöve, aki sallangok nélkül beszél a múltról. Tőle hangzanak el a legerősebb állítások, mint például: „Addig szívott, amíg el nem ájult.” KKevin állítja továbbá, hogy T. Danny „Öt grammot elráncigált egy nap, de néha többet is.”

Szerinte annyian jártak a rapperhez bulizni, hogy „Magyarország 10 százaléka megfordult nála afterba.” Azt is mondja, hogy barátja „Olyan kutyaütőkkel szívott, hogy az brutális.” KKevin szerint egyértelmű volt a helyzet: „Az nem tudta, hogy kólázik, aki süket, meg vak.” Elmondása szerint a kokain lett T. Danny életében "a nagy ő", és a lejtőn akkor indult el, amikor megcsalta a barátnőjét, de a napi haknik és a hírnév is hozzájárultak az önpusztításhoz. A cikk szerint T. Danny maga ködösebben fogalmaz, de elismeri, hogy "több mint egy éven át minden nap be volt állva."

A dokufilmbe a Zsákbamacska című műsorból is vágtak be felvételeket, ahová T. Danny saját bevallása szerint sokszor beállva, napokig tartó ébrenlét után ment el.

A kritika szerint "ijesztő látni, hogy ez így lement a képernyőn főműsoridőben 2023-ban". Ugyanilyen erős pillanatnak tartja a lap, amikor egy archív felvételen Majka azt mondja neki: „Danika, ügyesen, ne baszd el, jó?”. A megszólaló barátok történetei is súlyosak. A fotósa szerint

„a Danitól elszívták egy komolyabb kocsi árát, olyan emberek, akiket nem is ismerünk”. Egykori sofőrje pedig arról beszélt, hogy az éjszaka közepén kellett zárost hívnia, hogy bejussanak a házba és megnézzék, él-e még a zenész.

A testvére is arról beszél, hogy rettegett egy halálhírrel kecsegtető telefonhívástól. T. Danny a filmben azt állítja, sosem akarta megölni magát, de volt, hogy nem küzdött a sors ellen: „Úgy voltam vele, hogyha esetleg meghalok, akkor na bumm, legalább vége lesz.”

A cikk szerint a filmből kiderül, T. Danny egy jó módból származó, támogató családból jön. A lap szerint ebből kirajzolódik a felismerés, "hogy nem kell rossz környezetből jönni ahhoz, hogy egyszer te is elcsússz."

A teljes film a CreatorTV streaming platformján elérhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Tóth Gabi teljesen új külsővel tért vissza a nagy elcsendesedés után
Az énekesnő egy friss bejegyzésben mutatta meg új, szőke frizuráját, amivel lezárta a sötét hajas korszakát. A váltás közvetlenül azután jött, hogy egy smink nélküli poszttal törte meg a hetekig tartó csendet.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. június 12.



Feketéből mézszőkére váltott Tóth Gabi, és ezzel nemcsak a külsejét frissítette fel nyárra, hanem a közösségi médiába való visszatérését is új szakaszba léptette. Az énekesnő pénteken, egy friss közösségi médiás bejegyzésben mutatta meg az átalakulás eredményét.

Az eddigi éjfekete tincseket egy meleg tónusú, elegáns szőke árnyalat váltotta, ami a Blikk szerint nemcsak az arcát világosítja meg, hanem egy teljesen új energiát is kölcsönöz a megjelenésének.

A lap úgy fogalmazott, Gabi ezzel a lépéssel visszatért a gyökereihez, hiszen karrierje során már többször láthattuk szőke frizurákkal.

A megújulás egy nappal azután érkezett, hogy az énekesnő egy hosszabb szünet után ismét megtörte a csendet az Instagramon.

Akkor smink nélküli, természetes fotókat tett közzé, amelyekhez mindössze egyetlen szót fűzött: „Könnyebbülés.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Tóth Gabi smink nélküli fotókkal és egyetlen szóval tért vissza Instagramra
Az énekesnő csütörtökön egy új képgalériával jelentkezett Instagramon, amelyhez csupán egyetlen szót fűzött. Még április végén, a választásokat követően jelentette be, hogy egy időre visszavonul a közösségi médiából.
K.O. - szmo.hu
2026. június 11.



„Könnyebbülés” – mindössze ennyit, és egy fehér szív emojit írt posztjához csütörtökön az Tóth Gabi, aki hosszabb hallgatás után egy új képgalériával jelentkezett Instagramon.

A fotókon az énekesnő szelíd arckifejezéssel látható, a bejegyzés pedig azt sugallja, hogy a mögötte álló viharos időszak után kezd újra harmóniára lelni.

Az énekesnőt az elmúlt hónapokban komoly támadások érték politikai szerepvállalása miatt, amire reagálva április végén bejelentette, hogy egy időre visszavonul a nyilvánosságtól.

Akkor hangsúlyozta, hogy az elvei nem változtak: „Nem fogok átállni sehova, mert az elveim és a becsületem mindennél többet ér.”

Közben kiderült az is, hogy nem lesz tagja a Megasztár új zsűrijének sem.

A helyzetet a testvérével, Tóth Verával való konfliktusa is súlyosbította, aki a választások előtt a Tisza Pártot támogatta.

Vera egy interjúban a családi viszályról azt mondta: „Gyakorlatilag én a családomat áldoztam be ebbe a sztoriba.”

A feszültséget tovább növelte, hogy májusban Vera férje, Pauli Zoltán is nyilvánosan bírálta sógornőjét.

via nlc.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Nem is Shakira lépett fel a vb-megnyitón? A rajongók szerint ezek a jelek utalnak arra, hogy dublőrt láttunk
A 2026-os világbajnokság nyitóünnepsége után elterjedt, hogy dublőr helyettesítette Shakirát. A rajongók szerint a mozgása árulja el a hasonmást, de egy apróság bizonyíthatja, hogy valóban a kolumbiai énekesnő volt a pályán.


Sokan meg vannak győződve arról, hogy dublőr helyettesítette Shakirát a 2026-os labdarúgó-világbajnokság csütörtöki nyitóünnepségén. A pletyka néhány órával a mexikóvárosi show után terjedt el a közösségi médiában, miután sokak szerint az énekesnő „másképp nézett ki” a színpadon, mint korábban.

A teória hívei szerint a bizonyítékot a feltűnő sárga szerelés, a hatalmas, sötét napszemüveg és a megszokottól eltérőnek tűnő hajszín szolgáltatta.

Egy felhasználó az X-en egyenesen azt írta, egyértelműen nem a kolumbiai sztárt láttuk a színpadon.

„Ez nem Shakira. Nézzétek meg, ahogy elvéti a lépést, amikor a »Dai Dai«-t énekli. Ez egy dublőr. Shakira mindenkinek hazudott.”

Az Euronews képkockáról képkockára elemezte a felvételeket, és egy olyan részletre hívta fel a figyelmet, ami erősen cáfolja a találgatásokat. Az énekesnőnek van egy apró heg a homlokán, amely több, az évek során készült fotón is látható, például egy májusi, New York-i eseményen készült képen is.

A portál szerint ugyanez a jel a világbajnokság nyitóünnepségén készült felvételeken is kivehető.

Shakira és csapata egyelőre nem reagált a pletykákra.

Az Euronews szerint valószínűtlen, hogy egy ilyen volumenű eseményen egy dublőr még a legapróbb arci heget is reprodukálta volna, majd hozzáteszik: „végül is, azok a csípők nem hazudnak” (utalás Shakira Hips don’t lie című dalára).

Egy hasonló oknyomozás, ami szintén erre a következtetésre jutott:

A 2026-os világbajnokság csütörtökön egy látványos nyitóünnepséggel vette kezdetét, ahol a kolumbiai énekesnő a nigériai világsztárral, Burna Boyjal adta elő a torna hivatalos dalát, a „Dai Dai”-t.

Shakira neve szinte összeforrt a labdarúgó-világbajnokságokkal, miután a 2010-es torna himnusza, a Waka Waka hatalmas siker lett, és 2014-ben is fellépett a döntő előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Nőtt Rubint Réka daganata, ezért új kezelést kap, mintáit most Amerikában vizsgálják
Rubint Réka orvosai kezelésváltásról döntöttek, miután a fitneszedző primer daganata 8 milliméterről 1 centiméterre növekedett. A család a hazai ellátás mellett a vérmintát és egy friss májbiopsziát is kiküldött az Egyesült Államokba elemzésre.


Újfajta infúziós kezelést kap Rubint Réka, miután a legutóbbi, minden eddiginél erősebb intravénás kemoterápia nem hozta meg a várt eredményeket. A fitneszedző primer daganata ugyanis némileg növekedett, ezért orvosai egy olyan hatóanyagra állítják vissza, amely korábban már bizonyítottan hatásos volt nála. A terápiaváltással párhuzamosan külföldön is vizsgálják a szervezetét, hogy kiderüljön, képződött-e újabb áttét – írta az RTL.hu.

Schóbert Norbi a napokban arról beszélt, hogy a feleségénél alkalmazott legutóbbi, „szőnyegbombázás szerű” intravénás kemoterápia lényegében nem használt. Rubint Réka ezt annyiban pontosította, hogy a daganat mérete a korábbi 8 milliméterről 1 centiméterre nőtt.

„Nem lehet kijelenteni, hogy nem használt. Inkább azt mondanám, hogy mivel az alap, a primer daganat mérete egy picit nagyobb lett. Ez persze lehet mérési hiba is. De 1 centiméter lett a korábbi 8 miliméter helyett” – fogalmazott.

A változás miatt orvosa úgy döntött, visszatérnek egy korábban már sikeres, mTOR-gátlót tartalmazó infúziós kezeléshez.

A terápiaváltás mellett a pontos állapotfelmérésre is nagy hangsúlyt fektetnek, amihez nemzetközi segítséget is igénybe vesznek. „A májamat most vizsgáljuk több szempontból is. Amerikába már kiküldték a véremet, és ott nézik meg, hogy a rendszerben van-e daganat. Illetve tesznek esetleges javaslatot a kezelés kiegészítésére” – mondta Rubint Réka. A fitneszedző a múlt héten néhány napot kórházban töltött, ahol a májából vettek biopsziát. Ezt a mintát szintén külföldön elemzik.

„Itthon mindent megkapok, tényleg fantasztikus ellátást. De ha az ember szeretne más frontról is még szakvéleményt, utánkövetést kérni, az pénzbe kerül. Erre nem volt pénzünk négy évvel ezelőtt, mert ugye ellopták az összes pénzünket a csodálatos kollégáink. Most viszont van annyi, hogy bizonyos vizsgálatokat meg tudunk engedni magunknak.”

A fitneszedző hozzátette, hogy a tüdejében rend van, a korábbi áttéteket már sikeresen eltávolították. A most indult infúziós kezelés egyik lehetséges mellékhatása a nyálkahártya-érintettség lehet, de a család bízik a terápia hatékonyságában. Rubint Réka a betegséghez való hozzáállását hangsúlyozva továbbra is optimista, és a gyógyulásra koncentrál.

Június elején derült ki, hogy a fitneszedzőre egy kisebb műtéti beavatkozás és egy újabb kemoterápiás ciklus is vár. A bejelentések tónusa már akkor is elszántságot tükrözött, Réka pedig hangsúlyozta, nem kíván betegszerepbe helyezkedni, a kezeléseket a gyógyuláshoz vezető út állomásainak tekinti. A küzdelem során a bizonytalansággal is meg kellett tanulnia együtt élni, közben a család a hagyományos onkológiai protokollok mellett is keresi azokat a megoldásokat, amelyek segíthetik a gyógyulást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk