KÉK HÍREK
A Rovatból

„Kizárták a házukból a 8 éves kislányt, ilyenkor a kutyaólban tudott csak aludni” – borzasztó dolgokkal találkoznak a gyermekvédelmis rendőrök

„Nekem valahol küldetés, hogy segítsek azokon a gyerekeken, akik ellen bűncselekményt követtek el” – Gulyás Piroska őrmester, gyermekvédelmi szakember, a Monori Rendőrkapitányság vizsgálója beszélt a munkájáról a police.hu-nak.

Link másolása

A 9 éves kisfiú, akinek eltörte a karját a nevelőapja. A 17 éves lány, akit többször megerőszakolt a nagybátyja. A 8 éves kislány, akit a legkülönbözőbb módokon rendszeresen kínoztak a szülei.

A pályaválasztáskor ugyanannyira vonzotta, hogy a gyermekvédelemmel foglalkozzon, mint a rendőri hivatás. Aztán úgy hozta a sors, hogy előbb dolgozott gyermekvédelmi szakemberként, mint zsaruként. A VI. Kerületi Rendőrkapitányságra szerelt fel 2016-ban.

– Beláttam, hogy mindig is inkább a rendőrség volt az álmom. Négy évig dolgoztam a VI. kerületben járőrként – mondja. – 2020-ban vettek fel a Monori Rendőrkapitányságra. Egy évvel ezután lettem vizsgáló. Később a parancsnokaim kifejezetten a kiskorúak sérelmére elkövetett bűncselekményeket bízták rám. Sosem titkoltam, hogy én egy elhanyagolt családból jöttem, nekem valahol küldetés, hogy segítsek azokon a gyerekeken, akik ellen bűncselekményt követtek el. Hiszek abban, hogy a sértett gyerekek lelki gyógyulásának alapja, hogy az igazságos világba vetett hitük ne sérüljön.

Gulyás Piroska első ügyeinek egyike volt, amikor egy másfél éves kisfiú eltűnését jelentette be az édesanyja. Mint később megtudták, a vér szerinti apa elvitte láthatásra a gyereket, majd az anya tudta nélkül egy másik családnál helyezte el.

– Reggel, amikor bejött az anyuka, nagyon gyorsan kiderült, hogy ugyan az édesapa vitte el a gyereket, de az anyakönyvi kivonatban ő nem szerepel szülőként, így ehhez eleve nem volt joga – magyarázza az őrmester. – Már azon a napon megtaláltuk a gyermeket. Máig magam előtt látom a pillanatot, amikor átadhattam neki a kisfiát.

Az őrmester ügyeinek jelentős részében a gyámhivatalnak ki kell emelnie a családból a sértetté váló gyerekeket. Ilyenkor a rendőrség hivatalosan kérelmezi, hogy az elhanyagolt, sokszor nap mint nap bántalmazott, sanyargatott kis sértetteket nevelőszülőknél helyezzék el.

Gulyás Piroskának az első esetei egyikében egy 8 éves kislánynál kellett ezzel élnie. A gyanú szerint ugyanis a gyereket rendszeresen sanyargatták a szülei. Gyakran kizárták a házukból, ilyenkor a kutyaólban tudott csak aludni. Máskor 40 fokos hőségben arra kényszerítették, hogy fusson, ha pedig megállt, megütötték. Ebben az ügyben az volt a kislány szerencséje, hogy az egyik szomszéd látta ezt, felvette kamerával, majd feljelentést tett a rendőrségen.

– Ezekben az eljárásokban több szempontból is fontos a gyermek kiemelése a családból – teszi hozzá a vizsgáló. – Nem csak azért, hogy a bűnismétlés veszélye ne álljon fenn. Emellett ugyanannyira lényeges, hogy a gyereknek az emléknyomát ne tudja beszennyezni az elkövető. Tehát addig, míg a gyereket ki nem hallgatom, vagy szakértő meg nem vizsgálja, semleges környezetben legyen. Ne annak az embernek a befolyása alatt, aki a sérelmére elkövette az adott bűncselekményt.

További részleteket és a teljes interjút itt olvashatjátok.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Tragédia a szalagavatón: a fellépése után meghalt a kiskunhalasi középiskola egyik tanára
A mentők hosszasan küzdöttek az oktató életéért, de már nem tudták megmenteni. Az iskola saját halottjának tekinti.

Link másolása

Rosszul lett egy oktató a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Vári Szabó István Szakképző Iskola és Kollégium pénteki szalagavató ünnepségén. A kiérkező mentők hosszú időn keresztül próbálták stabilizálni az állapotát, de nem tudták megmenteni az életét - írja a baon.hu.

Az intézmény közleményében azt írta, hogy

az oktató a fellépését követően lett rosszul.

„Az Iskola a nagy tisztelettel övezett Tanárát saját halottjának tekinti” - tették hozzá.

A baon.hu úgy tudja, hogy a rendezvények helyet adó Dékáni Árpád Technikum sportcsarnokához egy másik mentőt is hívtak, mert egy diák is rosszul lett. Őt a kiérkező mentők a helyszíni ellátást követően a kiskunhalasi kórház sürgősségi osztályára szállították.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Elvittek a kórházból egy ismert orvost a rendőrök Salgótarjánban az asszisztensével együtt
Az a gyanú ellenük, hogy hálapénzt fogadtak el. A rendőrség megerősítette a történteket.
SZMO, fotó: Police.hu - szmo.hu
2023. december 08.


Link másolása

Egy ismert orvost és asszisztensét vitték el a rendőrök hálapénz elfogadása miatt a salgótarjáni kórházból, írta meg a nool.hu.

A történteket a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság is megerősítette:

"A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán folyamatban lévő büntetőeljárásban munkatársaink vesztegetés elfogadása miatt december 7-én állítottak elő egy orvost az egyik Nógrád vármegyei kórházból."

A rendőrség a nyomozás érdekeire való tekintettel más információt egyelőre nem hoz nyilvánosságra.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Rémálom a sípályán: nyolc métert zuhant az anya és fia, amikor kizuhantak a sífelvonóból Ausztriában
Az anya súlyos hát- és medencesérüléseket szenvedett. A fiú és a férj is megsérült, de róluk a rendőrség nem adott bővebb tájékoztatást.

Link másolása

A sífelvonó, amelyben a család ült, hirtelen meglazult, és hátracsúszott, majd összeütközött a következő üléssel. A baleset Schwendauban történt: egy 38 éves nő és 11 éves fia a körülbelül nyolcméteres mélységbe zuhantak.

A Blikk összefoglalója szerint a négyüléses székben az anya és a fiú mellett a családfő is ott volt, amikor eddig ismeretlen okból a baleset bekövetkezett.

Az anya súlyos hát- és medencesérüléseket szenvedett. A fiú és a férj is megsérült, de róluk a rendőrség nem adott bővebb tájékoztatást.

A családot mentőhelikopterrel szállították az innsbrucki kórházba.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
128 késszúrással ölte meg 19 éves feleségét – akár életfogytiglant is kaphat
Első fokon októberben a férj 14 év börtönt kapott, de ezt az ügyészség kevesellte, ezért fellebbeztek.

Link másolása

Élete végéig börtönbe kerülhet az a 22 éves férfi, aki két éve 128 késszúrással végzett 19 éves feleségével Jászladányban. A házaspár tagjai aznap hangosan veszekedtek, ez fajult el a vád szerint. A gyilkosság után a férfi elrejtette felesége holttestét a lakásban, később a rokonai ott találtak rá - hangzott el az RTL híradójában. A párnak két kisgyereke van. Első fokon októberben a férj 14 év börtönt kapott, de ezt az ügyészség kevesellte, ezért fellebbeztek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: