FELFEDEZŐ
A Rovatból

Kirúgták, mert nem tett mosolygós fejet a főnöke exfeleségének küldött üzenetében

Az ausztrál nő pert indított igazságtalan elbocsátása miatt, amit meg is nyert.


Azért bocsátottak el a munkájából egy ausztrál nőt, mert nem tett mosolygós hangulatjelet a főnöke volt feleségének írt üzenetében. Ő azonban ezt nem hagyta annyiban, pert indított volt munkáltatója ellen - számolt be róla a Daily Mail.

Kristen Gordon egy catering (vendéglátó) cégnek dolgozott főállásban, amelynek kávézókat is üzemeltet az ausztráliai Gold Coast és Brisbane városokban. A nő több mint egy éve volt a csapat tagja, a személyzet beosztásáért volt felelős. Azután veszítette el az állását, hogy a főnöke volt felesége, aki a Gold Coast-i kávézókat vezeti egyszer nagyon kiakadt rá. Gordon egy, a személyzettel kapcsolatos problémával kapcsolatban írt egy üzenetet Phoebe Wangnek, aki amint elolvasta azt, lecsapta a telefonját a pultra, felpattant és azt ordította az egyik vezetőnek, hogy azonnal rúgja ki Gordont. A kolléganő megkérte az üzletvezetőt, hogy mutassa meg neki az üzenetet, hogy megtudja, mi volt a baj, de nem talált benne semmi kivetnivalót.

Kiderült, hogy Wang azt sérelmezte, hogy Gordon nem tett egyetlen hangulatjelet sem az üzenetébe, emiatt pedig úgy értelmezte, hogy a nő udvariatlan stílusban vitatkozik vele.

Hiába mondta neki a többi dolgozó, hogy Gordon így szokott írásban kommunikálni, Wang állítólag forrt a dühtől és azt ismételgette, hogy a nőt el kell bocsátani.

"Egyetlen mosolygós fejet sem írt. Semmi érzelem nem volt benne!" - kiabálta a kollégák elmondása szerint, akik számára nagyon kínos volt ez a helyzet.

Nem sokkal a történtek után Wang magához hívta az egyik alkalmazottat és felajánlotta neki Gordon állását.

"Aggódsz amiatt, hogy megbántod őt? Nyugi, már régóta meg akarunk szabadulni Kristentől" - mondta a nő elmondása szerint az üzletvezető.

Másnap délután, egy teljes műszak ledolgozása után közölték Gordonnal, hogy kénytelenek elbocsátani. Nem akarta elhinni, hogy egy, számára teljesen normális hangnemben írt üzenet akkora dühöt váltott ki a főnöke exfeleségéből, hogy emiatt ki kell őt rúgni. Nem is nyugodott ebbe bele, másnap meg is indította a pert a munkaügyi bíróságon.

A meghallgatáson a catering cég képviselői nem vettek részt, de az általuk benyújtott dokumentumokban azt állították, hogy az elbocsátása után egy héttel két hét fizetett szabadságot ajánlottak fel a nőnek, aki beleegyezett abba, hogy ennek lejárta után visszatérjen dolgozni. A bíróság szerint azonban Wang csak azért ajánlott fel szabadságot és alkalmi munkavállóként való munkalehetőséget Gordonnak, hogy lezárja a köztük lévő vitát, nem azért, hogy visszavonja a kirúgást. Végül a pórul járt nőnek adtak igazat, a céget pedig 5357 ausztrál dollár és 9,5 százalékos nyugdíjjárulék kifizetésére kötelezték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Putyin fura kézmozdulata: így reagált az orosz elnök, amikor Trump vadászgépeket küldött a feje fölé
Az orosz és az amerikai elnök Alaszkában találkozott, ahol vadászgépek és bombázók szelték át az eget felettük. A szakemberek szerint a látványos erődemonstráció közben árulkodó volt Putyin testbeszéde.


Trump és Putyin Anchorage-ben, Alaszkában találkozott augusztus 15-én. A két vezető az alaszkai Joint Base Elmendorf-Richardsen katonai bázisára érkezett meg, és miközben a vörös szőnyegen vonultak végig, négy F-35-ös vadászgép és egy B-2 Spirit bombázó repült át felettük.

Putyin felnézett az égre, Trump pedig összekulcsolta a kezét. Putyin a repülőgépeket nemcsak a szemével, hanem a fejével is követte.

Trump közben megérintette Putyin karját, jelezve, hogy a bemutatót tiszteletből tartják, összegezte a látottakat az unilad.com oldal.

A testbeszéd-szakértő Inbaal Honigman szerint Putyin előbb hallotta meg a repülőgépeket, mint Trump. „Még ha a zaj meglepetésként éri is az orosz államfőt, és nem jelent nagy sokkot az amerikai számára, látható, hogy Putyin egyenesen a zaj irányába tekint, és a jobb keze megmerevedik a zsebe felett” – mondta. A szakértő hozzátette, hogy

Putyin híres „fegyverhúzó járása” miatt az egyik keze mindig mozdulatlan marad, mintha bármikor elő tudná rántani a fegyverét. „Nem a testőreitől várja a cselekvést – ha bármi történik,

Vlagyimir bátran szembenéz vele egyedül” – fogalmazott.

A bemutató alatt Putyin többször bólintott és fejet hajtott. Honigman szerint ezzel tiszteletet mutatott Trump iránt.

A történteket Darren Stanton testbeszéd-szakértő is értékelte. Úgy fogalmazott: „A vadászgépek kapcsán sokan bírálták Trumpot, amiért így fogadta Putyint a vörös szőnyeggel és katonai bemutatóval – de tulajdonképpen azt jelzi: nekem is vannak fegyvereim, nekem is van felszerelésem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
4 kilométert úszott, 180 kilométert tekert és 42 kilométert futott, majd az Ironman céljában kérte meg párja kezét a katasztrófavédők szóvivője
Makhajda Bence hónapokig készült az embert próbáló versenyre, amely végül nemcsak sportteljesítményről, hanem egy életre szóló döntésről is szólt.


Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Facebookon osztotta meg a megható történetet, amely nemcsak egy emberfeletti sportteljesítményről, hanem egy életre szóló döntésről is szól. Ugyanis Makhajda Bence és szerelme, Lia már öt éve alkotnak egy párt. Egy színházi darab hozta őket össze, ahol mindketten szerepeltek. Most közösen kezdhetnek egy új életszakaszt.

Bence korábban tűzoltóként dolgozott, és 24/48-as beosztás mellett oldotta meg az edzéseket. Idén azonban már szóvivőként, nyolcórás munkarendhez igazodva készült. Hónapokon át korán kelt, programokat hagyott ki és edzéstervet alakított át, de mindvégig számíthatott a családja és párja támogatására.

Élete első IRONMAN-versenyén közel 4 kilométert úszott, 180 kilométert tekert és 42 kilométert futott. A célba érés után azonban nemcsak az állóképességére volt szüksége, hanem a bátorságára is.

Amikor áthaladt a célvonalon, a fáradtság és az öröm egyszerre kerítette hatalmába, de nem állt meg. Odalépett Liához, és feltette a nagy kérdést: „Leszel a feleségem?”

A válasz nem is lehetett más, mint egy boldog IGEN.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megnyílt az aszfalt a biciklisek alatt: hatalmas lyuk tátong a Boldog és Jászfényszaru közötti kerékpárúton
A kerékpárút közepén olyan széles hasadék nyílt, hogy egy rossz mozdulat is komoly sérülést okozhat. A képeken jól látható, hogy egy bicikli kereke simán elfér benne.


A Boldog és Jászfényszaru közötti gáton futó kerékpárúton nagy repedés jelent meg – írja a Dívány. A fotókat egy kerékpáros tette közzé a Bringázás Facebook-csoportban amely figyelemfelhívásként osztotta meg a felvételeket.

A hasadék akkora, hogy még a szélesebb gumik is beleférnek, országúti kerékpárral pedig különösen veszélyes lehet. A bejegyzés szerzője főként a szürkület után közlekedőket figyelmeztette, mivel nappal könnyebb észrevenni az úthibát.

Az utóbbi hetekben több baleset is történt a hazai kerékpárutakon, köztük tragikus kimenetelűek is. A balesetek elkerülésében segíthet a megfelelő felszerelés, a fényes, az úttestre irányított lámpa, valamint a folyamatos figyelem. Bár nem kötelező, a sisak viselése is sokat segíthet, hiszen kialakítása baleset esetén megóvhatja a fejet.

Egy hozzászóló szerint a repedés már tavaly is látható volt ezen az útszakaszon. Egy másik kommentelő azt írta, a Mezőpeterd és Berettyóújfalu közötti úton is hasonló szétnyílás veszélyezteti a kerékpárosok biztonságát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: Trump furcsa mozgásával foglalkozik mindenki: egészségügyi probléma vagy önvédelem?
Az internetezők is keresik a választ az amerikai elnök viselkedésére. Valaki szerint „már-már reflex” a cikk-cakkos járás, mások titkosszolgálati utasítást emlegettek.


Donald Trump hosszú idő után ismét találkozott Vlagyimir Putyinnal Alaszkában, ahol az ukrajnai háború befejezéséről egyeztettek. A tárgyalás előtt egy B-2 lopakodó bombázó repült át a levegőben, miközben Trump kézfogással köszöntötte Putyint. A 79 éves elnök azonban nemcsak ezért került a figyelem középpontjába:

amikor kiszállt a repülőből és rálépett a vörös szőnyegre, nem egyenesen haladt, hanem furcsa, cikkcakkos mozgással,

írta a történtekről a ladbible.com. Az interneten gyorsan elterjedtek a felvételek. Egy felhasználó így kommentálta:

„Tudna valaki orvosi magyarázatot adni? Miért küzd Trump azzal, hogy egyenesen sétáljon?” Más valaki azt írta:

„Csak fél vicc, de ha kétszer megpróbáltak megölni, én is cikkcakkban járnék életem végéig.”

Egy harmadik hozzátette: „Én is pont erre gondoltam. Már-már reflex.”

A közösségi médiában több hozzászóló arról beszélt, hogy talán a titkosszolgálat utasítására mozgott így, mások viszont egyszerűen csak azt kérdezték: „Cikk-cakkban, nehogy eltalálják? Vagy csak ideges volt?”

Az alaszkai csúcs után újabb találgatások is megjelentek. Egyesek azt állították, hogy Putyin nem is az igazi Trump-pal, hanem egy „dublőrrel” találkozott.

Ezt azzal indokolták, hogy a felvételen „visszább rándult az arca”, és nem látszott a „szokásos, alacsony mozgatású jobb karja”.

Inbaal Honigman testbeszéd-szakértő a Daily Starnak nyilatkozva másképp látta a helyzetet: „Amikor Putyin végigsétál Trump mellett, az amerikai elnök ismert ’cowboy-járása’ ugyanolyan, mint korábban.”

Trump közben újabb találkozóra készül. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn a Fehér Házban egyeztet vele, mert az Egyesült Államok folytatni szeretné a béketárgyalásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: