KÉK HÍREK

Kilencéves kislány mesélt a manchesteri merényletről: újra elmenne a koncertre

Sokkos állapotban van, mégis újra elmenne, de csak úgy, ha akkor is ott lenne az anyukája.


Ezidáig egy 9 éves kislány a legfiatalabb azok közül, aki a tegnap esti manchesteri robbantás után megszólalt. Nevie Hembly édesanyjával és nővérével vett részt a koncerten. A kislány azt nyilatkozta, újra lenne bátorsága elmenni, ha akkor is ott lehetne az anyukája.

A 9 éves Nevie, 10 éves nővére, Nell és édesanyja, Heidi az arénában voltak, amikor felrobbant a bomba. A kislány az egészről a Daily Mailnek számolt be, természetesen édesanyja beleegyezésével.

"
Nagyon féltem, és a szállásig hazafelé végig remegtem.”

„Ez volt a második koncert az életemben” - tette hozzá Nevie.

A két kislányt és anyjukat a robbantás után egy közeli szállodába vitték, ahogyan több másik túlélőt is. Nevie nővére, Nell ezt nyilatkozta a történtekről: „Nagyjából fél kettő körül aludtam el, addig folyamatosan a híreket néztük. Iszonyatosan rémisztő visszanézni az egészet. A támadás után aggódtam, mert nem tudtam, mi történik, pánikban voltam, és csak követtem a többieket. Ma reggel minden rendben volt, már tudtam, mi volt az, és biztonságban éreztem magam a minket körülvevő sok rendőr miatt. Anyukánkat kérdezgettük az egészről, ő pedig próbált megnyugtatni minket.”

Édesanyjuk azt is elmondta az újságnak, hogy külön a koncert miatt érkeztek Halifaxből. A támadás előtt nagyon jól érezték magukat, a robbanással azonban minden megváltozott.

"
Hatalmas robbanást hallottunk, és mindenki pánikolni kezdett. Az emberek kiabáltak, mi pedig futni kezdtünk. Próbáltam nyugtatni közben a lányokat, és szerencsére rendben kijutottunk.”

Azt is elmondta, amit lánya is említett, hogy az elején még nem is hitték el, mi történt, nem tudták felfogni, csak a szállodában voltak képesek elkezdeni feldolgozni a történteket.

"

Még felnőttként is szinte lehetetlen felfogni, mi történt, a gyerekeknek elmagyarázni pedig még nehezebb. Nehéz megtalálni a megfelelő szavakat. A lányaim sokkos állapotban vannak, ebben biztos vagyok. Tegnap éjszaka szinte hisztérikusak voltak. Nem tudtak aludni, és rémálmaik voltak. Anyaként nagyon nehéz, nem tudom, mit mondjak nekik, hogy újra biztonságban érezzék magukat.”

Egy másik anyuka, aki szintén két lányával volt ott, azt mesélte az újságnak, hogy

a robbanás pillanatában megragadta lányai kezét és rohanni kezdtek, miután a szemük előtt haltak meg emberek.

A 13 éves Amy Hill és a 10 éves Hayley Lunt is ott voltak a koncerten. Utóbbi édesanyja azt mondta, lánya most először volt koncerten életében, de nem hiszi, hogy valaha is el akar menni még egyre, annyira sokkolták a történtek.

"

Amikor felrobbant a bomba, eltartott néhány másodpercig, amíg felfogtuk, hogy valami komoly dolog történt. Két durranást hallottam. Nem tűntek elég hangosnak ahhoz, hogy azt higgyem, robbantás történt, inkább azt gondoltam, a hangosbemondó volt az, vagy lufik. Egy pillanatig sem gondoltuk, hogy robbantottak. Aztán, szinte pillanatokon belül, sikoltásokat hallottam, megragadtam a gyerekek kezét, és szinte az életünkért futottunk.”

A másik kislány anyukája azt is hozzátette, hogy már vége volt a koncertnek, és elindultak kifelé a lépcsőn. Az ajtók már nyitva voltak, és akkor hallották meg a robbanást, de először ő sem tudta, mi az, és mentek tovább a kijárat felé. Hamar meghallották azonban a kiáltásokat, és mindenki futni kezdett. 100 másik túlélővel együtt később őket is egy közeli hotelben szállásolták el.

Stay Brown is a közönség soraiban volt, a kislány ma ünnepli 11. születésnapját, szüleitől kapta ajándékba a jegyet, és el is kísérték. A lány apja így nyilatkozott: „Szerencsésnek érezzük magunkat, hogy túléltük, de nagyon sok időre lesz szükségünk, hogy feldolgozzuk a történteket”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Brutális videó a gyilkosságról: mindent felvett a szomszéd kamerája
Egy férfi fényes nappal baltával megölte élettársát, majd felgyújtotta a házát a romániai Mezőméhesen. Az eset júliusban történt, a gyanúsított azóta is szökésben van.


Sokkoló felvételek kerültek elő: az egyik szomszéd biztonsági kamerája végig rögzítette, ahogy a 37 éves Emil Gânj betöri a kaput, baltával beront, a nő nem tud elmenekülni, majd a ház lángba borul. A videót a Recorder hozta nyilvánosságra – számolt be róla az RTL Híradó.

A román rendőrség titkos felderítő akcióban keresi a férfit, és a magyar hatóságokkal is együttműködik. A magyar rendőrség a Híradó kérdéseire nem adott érdemi választ arra a kérdésre, hol tart a nyomozás.

A brutális bűncselekmény Mezőméhesen történt július 8-án: a gyanú szerint Gânj megölte volt élettársát, felgyújtotta a házat, majd elmenekült.

A férfi azóta is szökésben van, európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene.

Gânj felkerült az Europol „Europe’s Most Wanted” listájára, a nyomravezetőnek 5000 euró jár. A magyar rendőrség is a lakosság segítségét kéri.

„Ha bárki látja a körözött személyt, ne közelítsen hozzá, és ne lépjen vele kapcsolatba, mert rendkívül veszélyes. Aki bárhol látja, értesítse a hatóságokat!”

– figyelmeztetett a Maros megyei rendőrség szóvivője.

A hajtóvadászat hónapok óta tart: helikopterrel, drónokkal és kutyákkal is átfésülték a terepet, számos bejelentés érkezett. A hatóságok azt sem zárják ki, hogy a férfi külföldre távozott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Bennégett az autójában két magyar Ausztriában, miután egy részeg osztrák autós hátulról beléjük hajtott
Az osztrák tűzoltók tíz percen belül a helyszínen voltak, de hiába, az áldozatok életét már nem tudták megmenteni. Egyelőre még azonosítani sem tudták, kik ültek a kocsiban.


Megrázó felvételek készültek szombat hajnalban az A9-es autópályáján, az ausztriai Stájerországban, egy alig több mint kétezer lelkes település, Lebring közelében. Egy kocsi dél felé hajtott a sztrádán, amikor balesetet szenvedett - mondta el az RTL Híradónak az osztrák rendőrség szóvivője.

„Hajnali 1 óra 40 perckor egy dél-stájerországi kocsi sofőrje hátulról nekiütközött egy magyar autónak.

A magyar kocsiban ketten voltak, az ütközés miatt az autó kigyulladt majd teljesen lángba borult. A benne ülő két ember meghalt”

– mondta Marcus Lamb szóvivő az RTL Híradónak.

A tűzoltók azt mondják, mindent megtettek.

„1 óra ötvenkor értünk a helyszínre. A jármű ekkor már lángokban állt. A csapatunk gázmaszkban oltotta el. Az oltás után észleltük, hogy ültek az autóban. Őket sajnos már nem tudtuk megmenteni, mindketten meghaltak" – fogalmaztak.

Szombat estig még nem sikerült azonosítani a holttesteket.

„A stájerországi autó vezetője erősen ittas volt, elvették a jogosítványát. Ő csak könnyebben sérült meg, jelenleg kórházban van” - mondta a rendőrségi szóvivő."

Hozzátette: az ügyészség a két holttest boncolását rendelte el, hogy azonosítani tudják őket.

A Külügyminisztérium annyit írt: a magyar konzulok jelenleg is dolgoznak a tragikus baleset ügyében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megölték azt a hajléktalant, akinek 7 millió forintnyi kártérítést akart átadni ügyvédje
Holtan találták meg azt a hajléktalant, akit korábban gyilkossággal vádoltak. A férfi korábban 819 napig volt a rácsok mögött.


Előbb hazatért Romániába az a budapesti férfi, akit korábban felmentettek a gyilkossági vád alól, majd 2025. október 3-án holtan találtak Brassó közelében egy elhagyatott házban – számolt be róla az RTL Híradó. A hatóságok emberölés miatt nyomoznak.

Az ügyvédekhez a nagynéni fotót küldött a román halotti bizonyítványról, majd az adatokat ellenőrizték a román nyilvántartásban. Balogh Csilla Tünde ügyvéd így fogalmazott: „Védencem nagynénje tájékoztatott, hogy sajnálatos körülmények között 2025. október 3-án elhunyt, és erre tekintettel ellenőriztem a román nyilvántartást.”

„Ezzel összefüggésben emberölés bűntette miatt büntetőeljárás van folyamatban”

– mondta Balogh Csilla ügyvéd.

A férfinak 5,7 millió forint kártérítést ítéltek meg, ami a késedelmi kamatokkal együtt már valamivel több mint 7 millió forintra hízott, mire az összeg az ügyvédi letétbe került.

Információk szerint a férfi fia Svédországban él, novemberben hazamegy Romániába; akkor indulhat a hagyatéki eljárás, amelynek végén hozzájuthat a pénzhez.

„Felmentették az ellene emelt vádak alól, emiatt a 819 napnyi letartóztatás alaptalannak bizonyult.

A Magyar Állammal szemben ügyfelem polgári pert kezdeményezett” – közölte Kós Krisztián, ügyvéd.

A történet előzménye: a férfit azzal vádolták, hogy 2017 decemberében megölte akkori párját, egy 43 éves nőt. A bíróság végül jogerősen felmentette; „A vádlottat az ellene emberölés bűntette, a Btk. 160. szakasz első bekezdés, második bekezdés d) pontja miatt emelt vád alól felmenti” – hangzott el egy 2020 decemberi felvételen.

A nagynéni telefonon ezt mondta: „Nagyon zavart, rossz állapotban volt, amikor beállított. Azt mesélte, hogy először a családját kereste meg, de onnan eljött. Befogadtam. Amikor nálam lakott, állandóan a budapesti börtönről beszélt. Rémálmai voltak, sokszor felriadt, és azt kiabálta, hogy megtámadták.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Két gyerek életveszélyben – tragikus buszbaleset történt az M1-esen
Egy 6 és egy 11 éves gyermek is megsérült a péntek esti karambolban. A sérülteket Székesfehérvárra, Budapestre és Tatabányára szállították a mentők.


Baleset történt pénteken az M1-esen, a 36. és a 37. kilométerszelvény között, a Győr felé vezető oldalon, Bicske térségében. A karambolban egy személyautó és egy kisbusz ütközött, sokan megsérültek, köztük két gyerek is – írja a kemma.hu.

A mentés helyszínére percek alatt megérkeztek a hatóságok. Az Országos Mentőszolgálat 15 egységet, köztük gyermekrohamkocsit riasztott. A tatabányai hivatásos és a bicskei önkormányzati tűzoltók feszítővágóval emeltek ki egy-egy embert a roncsok közül.

Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint

egy 6 és egy 11 éves gyermek életveszélyes állapotba került. Öt felnőtt súlyosan, három felnőtt könnyebben sérült meg.

A sérülteket Székesfehérvár, Budapest és Tatabánya kórházaiba vitték további ellátásra.


Link másolása
KÖVESS MINKET: