hirdetés

KÉK HÍREK

Kétszer is fejbe lőtte, majd magára hagyta újszülött gyermekét egy 16 éves fiú Amerikában

A kamasz szülők úgy érezték, nem tudnak gondoskodni a kisbabáról, ezért a fiú kivitte egy erdős területre és agyonlőtte őt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. január 14.

hirdetés

Megölte saját újszülött kislányát egy 16 éves fiú az amerikai Wisconsin állambeli Albany-ban - számolt be róla a WMTV tévécsatorna.

A kisbabát egy erdős területen, egy fánál találták holtan még múlt vasárnap. Hóval beborított holttestében golyók is voltak. Kedden az apát vádolták meg a gyilkossággal.

A vádiratból kiderült, hogy a kislány édesanyja január ötödikén szült otthonában, a fürdőkádban. Négy nappal később a tinilány édesapja értesítette a rendőrséget, hogy a lánya barátja elvitte a babát és azóta nem látták a kicsit.

A kis Harper anyukája azt mondta a rendőröknek, mivel a barátjával úgy döntöttek, nem tartják meg a gyereket, egy barátjuk segítségével örökbe akarták adni. A 16 éves apa, Logan Kruckenberg-Anderson elmesélte, egy parkban találkozott még január 5-én a Tyler nevű barátjával, akinek át is adta a babát és 60 dollárt fizetett neki azért, hogy a kislányt elvigye egy örökbefogadó ügynökséghez, azóta pedig nem is látta a gyereket.

Másnap azonban már teljesen más történettel állt elő, amikor ismét kihallgatták. Azt mondta, a barátnőjével együtt meg akartak szabadulni a babától, ezért úgy döntöttek, hogy valahol magára hagyják őt.

hirdetés
A fiú egy hátizsákba tette a kislányt, majd egy elhagyatott erdős területre ment, ahol egy kidőlt fa alá tette a meztelen csecsemőt. Havat dobált rá, majd elsétált, tudván, hogy ilyen körülmények között úgyis meghal a gyerek. Ám amikor kiderült, hogy a kicsi testében lőszer is volt, bevallotta, hogy kétszer fejbe is lőtte a kislányát, mielőtt magára hagyta volna.

A rendőrség meg is találta a helyszínen az egyik töltényt, a másikat pedig Kruckenberg-Anderson hátizsákjában. A lőfegyvert is sikerült azonosítaniuk, miután egy kamasz átadta nekik. Ő azt mondta, hogy a baba eltűnése után három nappal adta oda neki Kruckenberg-Anderson.

A 16 éves fiút szándékos emberöléssel és egy gyermek holttestének elrejtésével vádolták meg. A wisconsini törvények értelmében minden 10 év felettit automatikusan felnőttként kezelnek, ha szándékos gyilkosság a vád, így Kruckenberg-Anderson akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK

Autóval húzta szánkón ülő öccsét, felfüggesztett börtönt kaphat ezért a fiatal férfi

Egy élesebb kanyarban a szánkó felborult, a fiatalabb testvér pedig a hólepte árokba esett. Az autó sofőrjét a vezetéstől is eltilthatják.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. március 03.

hirdetés

Közúti veszélyeztetés miatt emelt vádat a Nyíregyházi Járási Ügyészség egy fiatalemberrel szemben, aki januárban az autóhoz kötve húzta szánkón az öccsét.

A fiatal férfi Tuzséron szánkózott a testvérével és egy barátjával, de miután ezt megunták, a fiatalabb fivér arra kérte a bátyját, hogy kösse rá a kocsijára a szánkót, és így húzza végig a település utcáin. A férfi előbb ellenkezett, de mivel nem akarta, hogy öccse haragudjon rá, végül belement a dologba. Harmadik társuk az autó hátsó üléséről videózta a telefonjával a szánkózó fiút, sőt élőben közvetítette is a neten.

A sofőr kb. 25-30 km/h-s sebességgel haladt a kocsival, közben a szánkón ülő öccse többször átcsúszott a szemközti oldalra, majd végül egy élesebb kanyarban a szánkó felborult, a fiú pedig a hólepte árokba esett.

Szerencsére nem sérült meg, a vádlott és öccse is viccesnek tartották a történteket, annak komolyságát és veszélyét csak utólag ismerték fel.

VIDEÓ: Veszélyes szánkózás

Az ügyészség a vádiratban azt indítványozta, hogy a bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje a vádlottat és tiltsa el a közúti járművezetéstől is. A szigorú büntetést azzal indokolták, hogy az másokat is visszatartson az ilyen meggondolatlan cselekedetektől.

hirdetés

Az eljárás a Kisvárdai Járásbíróságon folytatódik.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK

Füstgránát 'indult be' egy jobbikos képviselő kezében, megszólalt a tűzjelző az Országgyűlés Irodaházában

Az tűzvédelmi rendszer működésbe lépése miatt többmilliós kár keletkezett.
MTI / Fotó: MTI/Mihádák Zoltán - szmo.hu
2021. március 03.

hirdetés

Füst keletkezett az Országgyűlés Irodaházában szerdán - tudta meg az MTI.

Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI érdeklődésére elmondta:

az Országgyűlés Irodaházában a Jobbik-frakciója által használt 242-es szobában szerdán kora este Szabó Bencének, a Jobbik szakértőjének kezében "beindult" egy füstgránát.

Nem sérült meg senki, de a füst akkora volt, hogy aktiválta a tűzjelzőt, és működésbe lépett a tűzvédelmi rendszer. Az első becslések szerint az Országgyűlés Hivatalának szerverszobájában emiatt milliós nagyságrendű kár keletkezett - mondta a sajtófőnök.

Hozzátette: az intézkedési jogkörrel rendelkező V. kerületi rendőrkapitányság munkatársai a helyszínen vizsgálják az esetet, az elkövetőket a rendőrök visszatartották, kihallgatásuk folyamatban van.

Az Indexnek nyilatkozott Gál Kristóf, az Országos Rendőr-kőkapitányság szóvivője, aki elmondta:

hirdetés
Az Országgyűlési Őrségtől 18 órakor érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy az épületben füst keletkezett. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az épületben jogszerűen tartózkodó személyek környezetében ismeretlen körülmények között pirotechnikai eszköz működött, ami beindította az épület tűzjelzőrendszerét. Ennek a helyreállítása jelenleg folyamatban van. Az országos rendőrkapitány az eset körülményeinek a vizsgálatára a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodát jelölte ki. Bővebb tájékoztatást a helyszíni szemle és az adatok értékelése után ad a rendőrség."


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK

Meghibásodott a paksi atomerőmű 2. blokkja, több, mint 50%-os a teljesítménycsökkentés

A generátor olajrendszerével volt gond. A művelet a blokk biztonságát nem veszélyezteti, és nincs hatással a környezetre.
MTI, fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba - szmo.hu
2021. március 03.

hirdetés

Ötven százalékkal leterhelték a paksi atomerőmű 2. blokkját szerda hajnalban a generátor olajrendszerének hibája miatt - közölte honlapján az erőmű.

A hiba kijavítása a másik három blokk üzemét nem befolyásolja, és a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt.-vel egyeztetve zajlik - írták.

A művelet a blokk biztonságát nem veszélyezteti, és nincs hatással a környezetre. Az Országos Atomenergia Hivatal adatai szerint a 2. blokk szerda délelőtt 255 megawattos teljesítményen üzemelt.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés

Egy cellába zárták M. Richárdot és a soroksári futónő feltételezett gyilkosát

A Blikk információi szerint a cellatársak jól kijönnek egymással.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. március 04.

hirdetés

Közös cellában raboskodik a Dózsa György úti gázoló, M. Richárd és a soroksári futó nő megölésével vádolt, R. Szilveszter - írja a Blikk.

A lap információi szerint a "két nehézfiú remekül kijön egymással".

A Blikk által megszólaltatott szakértő, Németh Zsolt kriminológus szerint a börtön vezetősége nagyon is átgondolt és stratégiailag helyes döntést hozott, amikor közös zárkába osztotta be őket.

"Mivel fizikailag közel azonos adottságokkal bírnak, egyikük sem lehet biztos benne, hogy egy összecsapásból ki jönne ki győztesen. Ezt felmérhették, ezért nem packáznak egymással. És mivel két, a börtönt jól ismerő emberről beszélünk, azt is tudják, hogy a rendbontás milyen fegyelmi eljárásokat, megvonásokat vonhat maga után"

- mondta a lapnak a szakértő.

A Blikk elérte R. Szilveszter ügyvédjét, aki megerősítette, hogy

eddig zökkenőmentes a két rab viszonya, sőt, már az is kiderült, hogy közös ismerőseik is vannak, és kifejezetten jól megvannak egymással.

Elmondása szerint védence egyébként sem balhés rab, új cellatársa érkezéséig főleg az ágyon fekve, a fal felé fordulva krimiket olvasott, nem igazán nyitott a külvilág felé. A lap forrásaira hivatkozva úgy véli, hogy amennyiben a két rab jó kapcsolatot alakít ki, R. Szilveszter beszélhet a gyilkosságról, amellyel gyanúsítják, és amellyel kapcsolatban még sosem vallott.

hirdetés

M. Richárd azért került hosszú jogi huzavona után őrizetbe, mert 2017-ben halálos balesetet okozott a Dózsa György úton, de a kecskeméti maffiaperben is felmerült a neve. R. Szilvesztert a 2013-ban brutális módon meggyilkolt futónő, Kardosné Gyurik Krisztina megölésével vádolják, 5 évvel a bűntény után, egy DNS-vizsgálat segítségével tartóztatták le.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: