KÉK HÍREK
A Rovatból

Kétgyerekes apa, exnyomozó az a férfi, akit egy 25 évvel ezelőtti gyilkossággal gyanúsítanak

Elfogása az egész falut megrázta - csendes, de megbízható és segítőkész embernek ismerték meg a 46 éves férfit.

Link másolása

Mint megírtuk, egy 25 évvel ezelőtti gyilkosság feltételezett elkövetőjét fogták el most a rendőrök.

A gyilkosság 1996 decemberében történt a Vas megyei Gersekaráton, az áldozat egy 84 éves nő volt. A gyilkos az idős asszonyt saját házában bántalmazta, majd megfojtotta. A holttestet a ház udvarán található mellékhelyiségbe rejtette el, majd az áldozat pénzével és arany ékszereivel távozott.

Akkor a széleskörű nyomozás ellenére az elkövető kilétét nem sikerült azonosítani. Idén azonban újra elővette a rendőrség az ügyet, az újabb adatgyűjtések, tanúkihallgatások, és a tudomány mai állásának megfelelő eszközökkel végzett szakértői vizsgálatok pedig eredményre vezettek. A gyanúsítottat július 6-án reggel fogtak el Vasváron.

A most 46 éves férfi még csak 21 éves volt, amikor megölte az idős nőt. A gersekaráti polgármester szerint

a feltételezett gyilkos a szüleivel, a feleségével és 15 éves ikerfiaival él a településen mindössze hat háznyira a meggyilkolt asszony házától.

Pászthory Istvánné az RTL Híradónak azt mondta, a településen mindenki megdöbbent a férfi elfogásán, senki nem akarja elhinni, hogy tényleg ő végezhetett a falusiak által jól ismert asszonnyal.

A helyiek szelíd, csendes, visszahúzódó, de segítőkész embernek ismerték meg a férfit, aki mindig segített a falubelieknek, ha valami számítógépes problémájuk akadt. A polgármester szerint korábban határőr volt, majd a rendőrségnél dolgozott nyomozóként, ám tavaly otthagyta az állását, azóta a vasvári hulladékkezelő cégnél volt műszakvezető.

A férfit letartóztatták, az RTL Híradó információi szerint tagadja, hogy ő követte el a gyilkosságot. Ha elítélik, akár életfogytiglant is kaphat.

VIDEÓ: Az RTL Híradó riportja


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Döbbenetes videó a hajnali Ferihegyi úti halálos baleset mentéséről – roncsok mindenfelé
A vétkes sofőrt még keresik, mivel elmenekült a helyszínről. A múlt század közepén épült ferihegyi gyorsforgalmi úton sajnos gyakoriak a frontális ütközések.

Link másolása

Korábban megírtuk, hogy tömegbaleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton, egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A vétkes sofőr elmenekült.

A következő videóban mutatjuk, mi maradt az autókból, és hogyan mentettek a katasztrófavédelem munkatársai:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Halálos karambol a Ferihegyi gyorsforgalmin: ketten meghaltak, a baleset okozóját még keresik
A vétkes sofőr elmenekült a helyszínről, többen meg is sérültek a balesetben.

Link másolása

Három autó ütközött csütörtök éjjel 10 óra környékén a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton — írja a police.hu.

A rendőrség adatai szerint egy, a város irányába haladó bolgár rendszámú személygépkocsi ütközött egy szemből közlekedő, majd egy mögötte érkező magyar rendszámú autónak.

A szemből érkező magyar rendszámú kocsiban egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja, a bolgár autó vezetője és utasai elmenekültek a helyszínről, utánuk hajtóvadászatot indítottak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megható sorokkal búcsúzott párja a hétvégi repülőtragédia áldozatától
Búcsúzó sorokat tett közzé a hétvégén Martonvásár és Ráckeresztúr között repülőbalesetben meghalt dr. Magyari József szerelme.

Link másolása

A Blikk idézi a gyászoló özvegy sorait:

Szomorú szívvel értesítelek Benneteket, hogy szeretett Társam, Petikém Édesapja, dr. Magyari József szombat délelőtt repülőgép-szerencsétlenségben, hirtelen elhunyt. Ebben a nehéz helyzetben csendre és nyugalomra van a családnak szüksége. Kérem, ezt tartsátok tiszteletben! A temetésről később küldök tájékoztatást.

Ahogy korábban megírtuk, Bessenyei Péter kisgépe

akkora erővel csapódott földbe, hogy munkagépekkel kellett kiásni az utasteret.

A baleset másik áldozata egy 26 éves férfi volt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Sátorvassal ütötte várandós párját egy balatoni strandon egy férfi, hajánál fogva a földre is rántotta
A brutális támadót hamar elkapta a rendőrség, börtön várhat rá, annál is inkább, mivel korábbról volt már egy felfüggesztettje.

Link másolása

A Marcali Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen, aki strandolás közben támadta meg a párját.

A vád szerint a harmincas éveiben járó férfi és az élettársa 2023 májusában, egy balatonberényi szabad strandra érkeztek, ahol közösen állították fel a sátrukat. Nem sokkal később azonban vitázni kezdtek, melynek során a vádlott trágár kifejezések közepette, kiabálva szidalmazta a párját – írja az ügyészség.

A vita során a nő távozni akart a helyszínről, amit a vádlott úgy akadályozott meg, hogy

a hajánál fogva a földre rántotta párját, majd az egyik negyvenöt centiméteres, alumíniumból készült sátorrúddal kezdte ütlegelni.

A jelenetet látva a közelben strandolók értesítették a rendőrséget.

Vádiratában az ügyészség a férfival szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta, kiegészítve azzal, hogy a bíróság egyúttal a vádlott korábbi, felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének végrehajtását is rendelje el.

Link másolása
KÖVESS MINKET: