KÉK HÍREK
A Rovatból

Két sört biztosan megivott a maratonfutás világcsúcstartója halálos autóbalesete előtt

Sok furcsa dolog történt a fiatal futó körül, és a legkevésbé a két sör érdekes. Ő lehetett volna az első futó, aki két órán felül futja le a maratoni távot.


A maratonfutás 24 éves kenyai világrekordere Kelvin Kiptum egy hónapja halt meg autóbalesetben. Most a Telex írta meg, hogy kenyai újságírók megpróbálták rekonstruálni a futó utolsó két napjának történetét.

Sikerül kideríteniük, hogy Kiptum

aznap este több bárba, étterembe is betért, és ott legalább két sört megivott.

A szemtanúk szerint azonban amikor az utolsó helyet elhagyta, józannak tűnt, a járásán nem látszott semmi. Továbbá sörök elfogyasztása és a baleset között legalább három óra is eltelhetett. A mindezt a körülményt tisztázó toxikológiai jelentésre még három hónapot várni kell. Annyi azonban bizonyos, hogy

sem neki, sem a szintén életét vesztő edzőjének nem volt bekapcsolva a biztonsági öve, viszont gyorsabban hajtott a megengedettnél.

Kiptum apja, Samuel Cheruiyot fia halála után elmondta, hogy egy nappal korábban négy férfi látogatta meg, akik a futóval akartak beszélni. Az idegenek többszöri felszólításra sem akarták igazolni magukat, így Cheruiyot arra kérte a kormányt, nyomozzák ki, kik voltak azok az emberek. Később ezek az emberek azt vallották, hogy szponzorációs ajánlattal akarták felkeresni a futót.

Mindezeken túl megjelent egy Edna Awour nevű nő, aki azt állította, hogy Kiptumtól egy házasságon kívüli gyereke született, akiről a futó családja is tud. A nő még a temetést is meg akarta akadályozni, hogy bebizonyíthassa az apaságot egy DNS-vizsgálattal.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
2 éves kisfia letakart holtteste mellett pizzázott másik gyerekével a gyerekgyilkos – állítja az áldozat családja
Kiderült, hogy a férfi - miután megölte a fiát - megpróbálta átcsalni a volt párját azzal, hogy menjenek együtt kirándulni.


Újabb megdöbbentő részletek derültek ki a gyerekgyilkosságról, melyben a 37 éves apa a láthatáson nála lévő kétéves kisfiát disznóölő pisztollyal ölte meg, majd magával is végezni akart.

A Blikk információja szerint a férfi szerető apának mutatta magát, több fotót is megosztott a közösségi oldalán, ahol magához ölelte a gyereket, vagy arról beszélt, mennyire imádja a kicsit.

A láthatáson azonban megölte a fiát, akinek a holtteste napokig vele volt a lakásban. A jelek szerint az őt elhagyó párjával is végezni akart, őt próbálta magához csalogatni. Majd mikor a rendőrök megjelentek a lakásnál, magával is végezni akart. Életveszélyes állapotban mentőhelikopterrel vitték kórházba, kedden még nem volt kihallgatható állapotban - írja a lap.

A férfi és gyerekük anyja viharos kapcsolatban élt, többször szakítottak, végül három hónapja a nő végleg elhagyta és visszaköltözött a szüleihez Csurgóra a kisfiúval együtt. A lelkileg instabil Tibor előző hét szerdán vitte magához a gyereket, de pénteken a megbeszélt időre nem jelent meg az anyánál.

A lap úgy tudja, hogy a férfi az elmúlt időszakban több olyan videót is megosztott a közösségi oldalán, amelyekben bódult állapotban gyilkossággal fenyegetőzött és lőszerek is voltak nála. Egyik utolsó posztjában pedig búcsúzkodott:

"A tegnapi és a mai nap sorsdöntő lesz az üzleti tevékenységekben, de főleg a családban! Minden kedves barátomtól, ügyfelektől, üzlet társaitól elnézést kérek! Feleségemtől, Anikótól, fiamtól, Kristóftól meg legfőképp!" - írta.

A Blikknek a gyászoló édesanya egyik testvére elmondta:

"A testvérem, Anikó már pénteken értesítette a rendőrséget, de érdemben nem tettek semmit. Aztán másnap Tibor üzeneteket küldött neki, hogy menjen át hozzájuk és kiránduljanak egyet. Akkor a kicsi már halott volt és biztosan Anikóval is végezni akart".

A nő családja elárulta azt is, hogy az apa,

miután végzett a kisebbik fiával, letakarta egy lepedővel. Másnap pedig a másik fiát is átvitte magához, és együtt pizzáztak.

Az is kiderült, hogy máskor is előfordult, hogy a férfi nem vitte vissza időre a fiát az anyához. Emiatt gyakran veszekedtek, még a rendőrséget is értesítették. Ez történt most is, így a rendőrök mentek el a házhoz, ahol még tudtak beszélni a gyilkos apával, aki ezután megpróbált végezni magával.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
„Borzasztó volt órákon keresztül a jajgatását hallgatni, könyörögni a mentőknek, hogy jöjjenek már, mert meg fog halni édesanyám”
Dr. Kunetz Zsombor szerint a mentőszolgálat képtelen ellátni alapvető feladatát, és ez az eset rendszerhibát is jelez.


Megrázó beszámolót osztott meg Dr. Kunetz Zsombor a közösségi oldalán. Egy levelet kapott, melyben egy édesanyjáért aggódó megírta, mi történt velük.

Hat órán át vártak a mentőre az egyik fővárosi egészségügyi intézményben, miközben az anyja vérzett és vélhetően műtétre lett volna szüksége. A Honvéd Kórházba kellett volna átszállítani, de mire végül odaérkeztek, az idős asszony meghalt.

Dr. Kunetz Zsombor a posztjában azt írta:

"Országos Mentőszolgálat Magyarország fővárosában Budapesten így tud szolgáltatni! Kíváncsi vagyok, hogy Győrfi Pál ezt is hogyan fogja megmagyarázni, ahogyan ennek sem lesz következménye, ahogyan az eddigieknek sem, maradni fog a lovagkeresztes vezetésre teljesen alkalmatlan főigazgató Csató Gábor.

Mindenesetre azzal, hogy az egyébként teljesen felesleges ügyeleti átszervezést az Országos Mentőszolgálatra bízták, ezzel tovább gyengítve a szolgáltatás színvonalát, csökkentve országosan a mentés kapacitását, sajnos egyre több ilyen esettel találkozhatunk majd".

Az RTL Híradónak a Mentőszolgálat azt írta, hogy vizsgálják az ügyet.

A család panaszlevelet írt a mentőknek, ebből az derült ki, hogy az asszony egy budapesti intézmény krónikus belgyógyászatán feküdt, és mikor vérezni kezdett, a főorvos 14 óra 47 perckor a Honvéd Kórházba kérte a sürgős, azonnali átszállítását. Mert „valószínű műteni kell”.

Az EESZT-ben lévő adatok szerint azonban a mentők nem azonnali, hanem 2 órán belüli szállítást rendeltek el.

A beteg hozzátartozója óránként hívta a 112-es segélyhívót, hogy miért nem érkezik a kocsi. Majd „átadta a főorvosnak a telefont, akivel a diszpécser azon vitatkozott, hogy azonnali vagy 2 órán belüli szállítás lett kérve”. Mindez 4 órával a bejelentést követően történt.

Este 20 órakor az orvos szerint a beteg már „életveszélyben volt”, ezért „kérte, hogy intézzék a gyors szállítást”. Végül a mentő 6 órával a bejelentést követően érkezett meg. Mikor látták a vérben fekvő beteget, már más véleményen voltak: "ide rohamkocsi kell, mert csak orvosi felügyelet mellett lehet édesanyámat szállítani”

- írta a hozzátartozó.

Végül még további 1,5 óra telt el, mire a beteg a Honvéd Kórházba került, ahol a nagy vérveszteség miatt már nem tudták az életét megmenteni.

A család szerint ha időben érkezik a segítség, akkor „több eséllyel tudták volna megmenteni az életét”.

Kunetz Zsombor a Híradónak elmondta:

„szerintem ez a levél tökéletesen bemutatja azt, hogy a mentőszolgálat alapvetően képtelen ellátni alapvető feladatát”.

A szakember szerint igazságügyi orvosszakértőnek kellene vizsgálnia, hogy pontosan mi történt. De szerinte ez az eset rendszerhibát is jelez: „a belügyminisztériumnak magának kellene vizsgálatot indítani, azért, hogy a mentőszolgálat miért van abban az állapotban, hogy képtelen ilyen feladatot. ugyanis ez nem az első eset".

Az Országos Mentőszolgálattól azt írták a Híradónak: "Együttérzéssel fordulnak a hozzátartozók felé," és a konkrét esettel kapcsolatban a "mentésirányítói intézkedések megfelelőségét vizsgálják."


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
„Megszakad a szívem érted, fiam” - posztolta az apa, nem sokkal azelőtt, hogy megölte 2 éves kisfiát
A férfi közösségi médiás posztjai alapján rajongott a fiáért. Nem sokkal a tragédia előtt viszont zavaros üzenetet osztott meg.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2024. október 15.



Korábban írtunk róla, hogy szörnyű tragédia történt hétfőn a Somogy megyei Zákányban: holtan találtak egy kétéves gyereket, akit a gyanú szerint a saját édesapja ölt meg.

A Blikk információi szerint a férfi egy disznóölő pisztollyal végzett a fiával, amit aztán maga ellen fordított. Az öngyilkossági kísérlet azonban nem sikerült, a 37 éves férfi jelenleg életveszélyes sérülésekkel fekszik a kórházban.

A férfi közösségi médiás posztjai alapján rajongott a fiáért és próbálta visszaszerezni a párját, akivel viharos kapcsolatuk volt. Két héttel korábban még azt írta egy posztban: „Megszakad a szívem érted, fiam”.

Az utolsó, zavaros bejegyzéseiben D. Tibor említést tett arról, hogy üzleti élete hanyatlott, és hogy a nap döntő lesz az üzleti és családi helyzetében is, de hogy ezt a posztot a gyilkosság előtt vagy után írta, egyelőre nem tudni.

„Kicsit az üzleti életem hanyatlik pár hónapja. Nem azért mert nem pörögne, de a családi életem, a kisfiam, fiaim más felé vittek. Főleg egy édesanya, akit a mai napig tisztelek és szeretek, hogy megajándékozott eme kis csöppséggel. A tegnapi és a mai nap sorsdöntő lesz az üzleti tevékenységekben, de főleg a családban! Minden kedves barátomtól, ügyfelektől, üzlet társaitól elnézést kérek! Feleségemtől, Anikótól, fiamtól, Kristóftól meg legfőképp! Rendeződni fog ez a mai nap. Nem úgy ahogy ahogy én, ahogy mi elvárjuk, de az élet megy tovább”

– fogalmazott zavart bejegyzésében D. Tibor.

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés gyanújával indított eljárást, de a férfit még nem tudták kihallgatni, mivel súlyos sérülésekkel kezelik a kórházban.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
Évekig nem fizetett a díjköteles hazai utakon egy házaspár, 50 millió forintos kárt okoztak
A pénzügyőrök lefoglalták a férj és feleség készpénzét, zárolták a bankszámláikat, valamint trélerre pakolták a jogszerűtlen bevételből megszerzett két Maseratijukat is.
Fotó: Google - szmo.hu
2024. október 15.



Összesen 50 millió forintot spórolt össze útdíj-nemfizetéssel egy házaspár – írja keddi közleményében a NAV Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága, amit a 24.hu szemlézett.

A fuvarozó és a felesége úgy döntöttek, hogy rájuk és vállalkozásukra nem vonatkozik semmiféle szabályozás, és megpróbáltak ingyen furikázni a díjköteles hazai utakon.

A közlemény szerint három éven keresztül végezte extra költséghatékonysággal közúti árufuvarozási tevékenységét az a vállalkozó, aki a saját és a felesége irányítása alá tartozó szállítási cégek teherautóin ideiglenes próbarendszámokat helyezett el.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján sokrendbeli sorozat-normaszegés ügyében elrendelt nyomozásban a NAV közép-magyarországi, dél-dunántúli és dél-alföldi nyomozói, revizorok, adatmentők és járőrök vettek részt. Közel 20 helyszínen hajtottak végre kutatásokat, foglaltak le bizonyítási eszközöket, tíznél több személyt hallgattak ki tanúként, végül a házaspárt az ügy gyanúsítottjaiként állították elő. Mivel az útdíjból származó bevétel és a bírság egyaránt közvetlen költségvetési bevételnek minősülnek, a vállalkozó házaspár által be nem fizetett, közel 50 millió forint költségvetési hiányt jelent.

A pénzügyőrök lefoglalták a férj és feleség készpénzét, zárolták a bankszámláikat, valamint trélerre pakolták a jogszerűtlen bevételből megszerzett két Maseratijukat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk