KÉK HÍREK
A Rovatból

Két pedofil pap bukott le a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében

Arról a körzetről van szó, ahol a melegpartik miatt felfüggesztett Bese Gergő atya is dolgozott.


A melegpartikra járó, férfiakkal szexuális tartalmú videókon szereplő Bese Gergő atya ügyén kívül is komoly botrány robbant ki a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében:

két pap is pedofília gyanújába keveredett, erősítette meg Bábel Balázs érsek a PestiSrácok.hu-nak.

R. Gábort már letartóztatták, míg egy másik ügyben, amelynek központi figurája Róbert atya, büntetőeljárás indult.

R. Gábor ügyében a visszaéléseket 2022 novemberében jelentették, amikor a kiskunfélegyházai plébános által elkövetett szexuális abúzusok nyomán az érsek felfüggesztette, majd egyházi bíróság elé állította a papot.

A rendőrség is nyomozást indított az ügyben. A gyanú szerint négy fiatal fiú esett áldozatául, közülük ketten 14 évesnél fiatalabbak voltak.

A plébános ajándékokkal és kedvességekkel csábította őket a kiskunfélegyházi plébániára.

A botrány további súlyos részletei is kiderültek: Ferenc pápa 2023 szeptemberében hivatalosan is felmentette R. Gábort minden egyházi tisztségéből és papi jogaiból, ami az egyházon belül kiszabható legsúlyosabb büntetés. A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség többrendbeli szexuális visszaélés vádjával bíróság elé állította, és 8 év fegyházbüntetést javasoltak neki. Ha beismerte volna a bűneit, enyhébb büntetést kaphatott volna,

de tagadott, így akár 15 év börtönt is kaphat.

A Pesti Srácok szerint a börtönben R. Gábor már kétszer is megpróbált öngyilkosságot elkövetni. Az első tárgyalást szeptember végére tűzték ki.

De nem csak R. Gábor ügyéről van szó. A lap arról is beszámolt, hogy egy másik pap, Róbert atya szintén szexuális visszaélések miatt bukott le. Bár Kecskeméten szolgált, a vádak egy Zala megyei vallási közösségből származnak, ahol éveken keresztül zaklathatott egy 9 éves fiút. A faluban köztiszteletben álló pap több alkalommal is magával vitte a gyermeket utazásaira, a szülők pedig örültek ennek, nem sejtve a borzalmas valóságot.

Róbert atya ügyében már szintén nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda.

Korábban mi is írtunk róla, hogy az egyházi hivatásával finoman szólva nem összeegyeztethető életvitele miatt azonnal hatállyal felfüggesztették Bese Gergely katolikus papot is, aki korábban több kormánypárti orgánumban is véleményt fejtett ki, többek között a szexualitásról és az LMBTQ-mozgalmak káros voltáról is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Visszajuttatta a tulajdonosnak a megtalált bankkártyát, mégis ő lett gyanúsított – több pénzt követelnek rajta
A férfi szerint csak 52 ezer forintot talált, a tulaj viszont jóval többet követel. Most a rendőrség nyomoz, ő pedig ártatlanságát bizonygatja. Történt furcsaság a kihallgatásán is.


Gergely egy májusi napon a 71-es úton autózott kollégájával, amikor az út szélén bankjegyeket, iratokat és egy bankkártyát vett észre. Félreálltak, és elkezdték összeszedni a szétszóródott holmikat. Gergely szerint egy piros Opel Corsa is megállt, egy nő szállt ki belőle, majd megkérdezte tőle, hogy az övé-e a pénz és a tárca, azután távozott – számol be a különös esetről a Blikk.

Mint később kiderült, a tárca tulajdonosa, László figyelmetlenségből hagyta fent a pénztárcáját az autója tetején, ami menet közben leesett. Állítása szerint a tárcában körülbelül 180 ezer forint lehetett, mivel általában bankkártyával fizet, de szereti, ha van nála készpénz is. Azt mondta, néhány nappal korábban 150 ezer forintot vett fel, és volt nála 30-35 ezer forint korábban is.

Gergely elmondása szerint a bankkártyán lévő név alapján próbálta megkeresni a tulajdonost, de nem járt sikerrel. Felhívta a kártyát kibocsátó bankot, ahol elkérték az adatait. Így talált rá később a pénztárca gazdája.

„A bankkártyát visszajuttattam neki május 24-én, de a pénzt egyelőre nem adtam oda. Ugyanis ő a nálam lévő összegnél többre tart igényt, de azt semmivel sem támasztotta alá, hogy miért. Én viszont így nem vagyok hajlandó visszaadni”

– mondta Gergely, aki szerint 52 ezer forintot talált. „Összesen 52 ezer forintot találtam, de körülbelül 180 ezret keresnek rajtam.”

A férfit május 30-án gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrségen. Azt mondja, nehezen élte meg az eljárást. „Munka után mentem be a balatonfüredi kapitányságra, ahol szó szerint nekem estek, amit nem tudtam hova tenni.” Hozzátette:

„A szobában jelen lévő alezredes leordította a fejem, mondván, egy tiszteletre méltó nőről van szó. Ezt rettenetesen furcsálltam.”

A kihallgatás során rabosítás közben íratták vele alá a jegyzőkönyvet, amit emiatt nem tudott rendesen átolvasni. Otthon aztán észrevette, hogy nem minden szerepel benne abból, amit ő elmondott, ezért panaszt tett az ügyészségen. „Megkerestem a bankot a tulajdonos megtalálása érdekében, és azt sem titkoltam el, hogy mekkora összeget találtam.”

Úgy véli, fontos lenne megnézni a térfigyelő kamerák felvételeit is, különösen a piros corsás nő miatt. „A videó azért is fontos, mert azon a corsás nőnek is rajta kell lennie, és muszáj látszódnia, hogy ő mit vett fel a földről.”

A rendőrség közölte, hogy az ügy vizsgálatát befejezték, és vádemelési javaslattal továbbították az iratokat az ügyészségnek. A Veszprém Vármegyei Főügyészség a panaszt a Központi Nyomozó Főügyészséghez küldte tovább, onnan pedig azt a tájékoztatást adták, hogy a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség nem rendelt el nyomozást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
A felcsúti oviban számonkérték, miért fordult a médiához – állítja a beragasztott szájú kisfiú apja
Az intézményben történt döbbenetes eset hetek óta borzolja a kedélyeket. A szülők szerint a bántalmazó óvónő még mindig a gyerekek között dolgozik.


A felcsúti óvodában tartott keddi szülői értekezleten ahelyett, hogy válaszokat kapott volna, inkább őt bírálták – ezt állítja annak az 5 éves kisfiúnak az apja, akinek büntetésből korábban többször beragaszthatták a száját. Azt sérelmezte, hogy nem a történtekre reagált az intézmény vezetője, hanem az ő szereplését tette szóvá.

„Tegnap volt gyűlés, az intézménynek a vezetője kitért a különböző kérdésektől, amit meg kellett volna, hogy válaszoljon. És nem szeretnék nevet mondani, viszont a gyűlésen állandóan konfliktust talált bennem egy személy”

– mondta az édesapa.

A kisfiú apja szerint azért támadták, mert a nyilvánossághoz fordult. Úgy látja, az óvoda nem akarja kezelni az ügyet, hanem inkább őt teszik felelőssé, amiért megszólalt.

Korábban az RTL Híradónak azt nyilatkozta, hogy először csak egy alkalomról tudtak, de később kiderült, hogy nem egyszer történt meg a szájberagasztás. „Elsőnek úgy tudtuk, hogy egyszer történt meg a dolog, de utána kiderült, hogy nem egy alkalommal ragasztották be a száját.”

Az apa arról is beszélt, hogy fiát nagyon megviselték az óvodai események.

„Azóta a fiam éjszakánként fölriad, óránként, kiabálja a nevünket, azóta nyugtalanul alszik a gyermekem.”

A szülők szerint előfordult, hogy a kisfiút büntetésből nem vitték ki a többiekkel a kertbe, hanem egyedül hagyták egy teremben. Azt állítják, hogy a pedagógus, akit a szülők az esetekkel kapcsolatba hoznak, továbbra is a csoportban dolgozik.

A rendőrség már hetek óta nyomoz az ügyben. Nagy-Balás Borbála, az UNICEF gyermekjogi szakjogásza szerint az óvodavezető nem köteles felfüggeszteni az érintett pedagógust a büntetőeljárás végéig. Elmondása szerint lenne lehetőség arra, hogy másik csoportba helyezzék át az óvónőt. „Annak olyan lehetőségei, amikkel mondjuk távol tarthatná a munkavégzés, tehát felmenti a munkavégzés alól az adott munkavállalót, vagy megtehetné, hogy mondjuk úgy tudom, hogy ez egy körülbelül százfős óvoda, tehát felmerülhet az a megoldás, hogy akár a pedagógust, ez esetben az óvónőt áthelyezhetni másik csoportba.”

Az RTL úgy tudja, hogy a kisfiút nem helyezték át másik csoportba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Fotók: menet közben gyulladt ki egy autó Budán, négy fiatal ült benne
Út közben gyulladt ki egy személyautó csütörtök hajnalban a fővárosban. A mentésben a hivatásos tűzoltók mellett a rózsadombi önkéntesek is részt vettek.


Menet közben füstölni kezdett, majd lángra kapott egy személyautó csütörtök hajnalban Budán, az Alkotás út és a Krisztina körút kereszteződésénél. A tűz pár négyzetméteren a száraz aljnövényzetre is átterjedt, de senki nem sérült meg – írta Facebook-posztjában a Rózsadomb Önkéntes Tűzoltó Egyesület.

Az esethez az I. kerületi hivatásos tűzoltókat is riasztották, akik habbal is oltották a tüzet. Az autóban négy fiatal utazott, egyikük sem sérült meg.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Újra bajban Delhusa Gjon? – Visszakerült a rendőrséghez a kamu igazolvány ügye
A rendőrség ismét vizsgálódik Delhusa Gjon ügyében, miután újabb feljelentés érkezett befolyással való üzérkedés gyanúja miatt. Az énekes egyelőre tagadja, hogy tudna bármiről.


Újra rendőrségi eljárás indult Delhusa Gjon ügyében, miután befolyással való üzérkedés gyanúja miatt feljelentést tett Csárdi Antal országgyűlési képviselő. A beadványt az ügyészség a XI. kerületi rendőrkapitánysághoz továbbította, írta a Blikk

„Információim szerint az ügyészség átküldte a feljelentést a XI. kerületi rendőrkapitányságra, hogy nyomozzanak. A rendőrség nem küldött még választ, amelynek azért van jelentősége, mert tudomásom szerint, ha megtagadja a nyomozást, azt 72 órán belül jelezniük kell, de én semmit nem kaptam erre vonatkozóan. Hogy ezt egészen egyértelműen tisztázzam, írtam egy levelet a XI. kerületi kapitányságvezetőnek, hogy tájékoztasson, elindult-e a nyomozás, de még nem jött válasz” – mondta a politikus a lapnak.

A rendőrség hivatalos válaszában megerősítette, hogy vizsgálják az ügyet.

„Tájékoztatjuk, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányságra egy beadvány érkezett, amelynek tartalmát a rendőrség vizsgálja” – írták.

Delhusa Gjon a lap érdeklődésére azt mondta, nincs információja arról, hogy újabb rendőrségi ügyről lenne szó. „Most kérdeztem az ügyvédem, nincs erről semmi infónk” – fogalmazott.

Az ügy előzménye, hogy 2023-ban Kreitler-Sas Máté, Újbuda alpolgármestere nyilvánosságra hozott egy felvételt, amelyen az látható, hogy Delhusa Gjon egy rendőrigazolványnak tűnő igazolványt mutatott fel, miután szabálytalanul parkolt.

A rendőrség közokirat-hamisítás gyanúja miatt indított eljárást, de februárban megszüntették a nyomozást bűncselekmény hiányában. Csárdi Antal azonban úgy véli, hogy befolyással való üzérkedés miatt is vizsgálatot kellett volna indítani, ezért májusban feljelentést tett Polt Péternél, aki akkor még ellátta a legfőbb ügyészi feladatokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: