KÉK HÍREK
A Rovatból

Két fiút is megöltek az ötgyerekes jánoshalmi családban

Az apa és két fia ellen is eljárás folyik, több ügyben.

Link másolása

Február 15-én délután egy 29 éves férfi összeesett jánoshalmi háza előtt, majd belehalt sérülésébe.

A nyomozás adatai szerint a férfi és 51 éves édesapja összeszólalkozott egymással közös otthonukban. A vita odáig fajult, hogy dulakodni kezdtek, majd az apa egy késsel mellkason szúrta fiát, aki a gyors és szakszerű segítségnyújtás ellenére a helyszínen meghalt.

A rendőrség emberölés miatt gyanúsítottként hallgatta ki K. Jánost, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte - írta a police.hu

VIDEÓ: a rendőrség felvétele

Alkohol okozta a tragédiát

A tragédiát az okozta, hogy az apa és két fia veszekedni kezdett. Az apa szerint a gyerekei nem csak ittak, hanem drogoztak is. Fia ezt kikérte magának, majd ezután kezdtek dulakodni. A másik fiú próbálta szétválasztani őket, de sikertelenül.

A verekedés az udvaron folytatódott, de az apa közben a házból kihozott egy nyeletlen, régi kést, és mellkason szúrta a fiát, aki az utcára menekült, de ott összeesett. Sok vért vesztett és negyedóra múlva meghalt. Az apa azt mondta, félt attól, hogy a fia bántani fogja őt, és csak védekezett.

rendor3

Egy másik gyilkosság is történt a családban

Kiderült, hogy az áldozat egyik testvérét tavaly verték halálra, méghozzá 16 éves öccsük. Tavaly szeptember végén egy házibuliban ittak majd összevesztek a testvérek - írta a Zsaru magazin. Ezért a többiek az utcára zavarták őket, ahol azonban egymásnak estek.

A legfiatalabb testvér a ház bejárati ajtaját összetörte, majd abból egy lécet felkapott, és azzal esett a bátyjának. A 27 éves férfi a földre esett, ám a testvére ott is tovább ütötte. A már eszméletlen bátyját mentőhelikopter vitte kórházba, többször is megműtötték, de december 7-én meghalt.

Az öccse ellen halált okozó testi sértés miatt folyik eljárás.

Az apát is megkéselte már korábban az egyik fia

A családban öt gyerek volt, az apa mindannyiukkal rossz viszonyban volt. A családban gyakoriak voltak a veszekedések. Korábban a 33 éves fiával is összevitatkozott, ekkor a fiú kétszer is megszúrta apját, aki túlélte a sérüléseket. A legidősebb fiú ellen is eljárás folyik.

Az anya a helyzet eldurvulása miatt idén február elején elköltözött otthonról.

Forrás: 24.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
„A kislányának a sikítozását hallottuk, hogy apa, apa” – Megszólalt egy szemtanú a Richter Cirkusz balesetéről
Richter Flórián, a cirkusz igazgatója szerint a háló sérülhetett meg, az okozta a vasoszlop kidölését. A baleset után vasárnap már újra fogadták a nézőket, de a chilei légtornászok nem léptek fel.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, súlyos baleset történt a Richter Cirkuszban, Sopronban. Egy produkció közben egy védőhálót tartó oszlop eldőlt, és ráesett az egyik nézőre. A 45 éves családapa súlyos fejsérülést szenvedett, mentőhelikopterrel vitték kórházba.

Egy szemtanú az RTL Híradónak elmondta, hogy a gyerekével ők is ott voltak az előadáson. A történtek moiatt mindketten még mindig sokkos állapotban vannak.

Az asszony elmondása szerint közelről látták az esetet: egy súlyos vasoszlop dőlt rá a férfi fejére. Ők a kislányának a sikítozását hallották, hogy apa, apa. Szerinte akár tragédia is történhetett volna. A gyerek ugyanis szeretett volna helyet cserélni az apjával, de a férfi nem engedte. Ezt követően dőlt el a rúd.

Egy másik szemtanú szerint

védekezni sem lehetett volna, az oszlop azonnal rácsapódott az apára, ő pedig abban pillanatban lecsúszott a székről és vérzett az arca.

A cirkusz igazgatója, Richter Flórián elmondta, hogy a háló megsérült, ez okozta az oszlop kidölését. Az okokat egy vizsgálat fogja kideríteni - tette hozzá. A cirkuszban vasárnap már újra fogadták a nézőket, de a chilei légtornászok nem léptek fel.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
Megszólalt a milliárdos konzul repülőjével lezuhant férfi édesanyja
Az első vizsgálatok szerint a pilóta rosszul lett, s azután már képtelen volt irányítani a gépet, ami a földbe csapódott. A pilóta és az utas is meghalt.
Fotó: Police.hu - szmo.hu
2024. május 06.


Link másolása

A 26 éves Krisztián volt az egyik áldozata annak a repülőbalesetnek, ami idén április 13-án történt. A tragédiában elhunyt férfi édesanyja most nyilatkozott a Blikknek.

A lap szerint a gépet dr. Magyari József vezette. Az egykori szingapúri konzul tapasztalt, rutinos pilótának számított.

A kisgép 9 óra 30-kor szállt fel a tököli reptérről, majd három perccel később már Martonvásár felett jártak, aztán néhány perc múltán a kamerafelvételek szerint a gép zuhanni kezdett.

A Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálatai szerint a pilóta rosszul lett, s azután már képtelen volt irányítani a gépet, ami a földbe csapódott. A pilóta és az utas is meghalt.

"Hol jobb, kicsit békésebb órák telnek el, hol nagyon nehéz, küzdelmes időszakok vannak. Hiszünk abban, hogy a békésebb időszakok egyre hosszabbak lesznek, míg a szomorúak egyre rövidebbek."

- mondta a lapnak Krisztián édesanyja, Andrea.

"Mi sem tudunk többet, mint ami a sajtóban már megjelent, azaz, hogy a pilóta rosszul lett"

- tette hozzá a balesetben elhunyt férfi rokona.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Horrorbaleset történt Ceglédnél: két gyerek életveszélyes sérülést szenvedett
Két autó ütközött össze a 4-es és a 401-es főutak kereszteződésében, az egyik jármű az árokba borult. A nyolc utasból többen is megsérültek.

Link másolása

Összeütközött két autó Cegléd térségében, a 4-es és a 401-es főutak kereszteződésében. Az ütközés erejétől az egyik jármű az árokba borult. A ceglédi tűzoltók áramtalanították mindkét kocsit.

A két autóban összesen nyolc utas volt. A balesethez egy mentőhelikopter is érkezett - írja a katasztrófavédelem a honlapján.

Két gyermek életveszélyesen megsérült

- írta az MTI az Országos Mentőszolgálat közlése alapján. A két gyereket és egyikük súlyosan megsérült édesapját mentőhelikopterrel vitték kórházba, egy felnőtt könnyebben sérült meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Döbbenet: Tizenegy éves diákjával csalta vőlegényét a tanárnő
Esküvő helyett büntetőeljárás lesz.

Link másolása

A 24 éves, wisconsini Madison Bergmannt kiskorú ellen elkövetett szexuális erőszakkal vádolják, miután a sértett édesapja berohant az iskolába, kezében a fia telefonjáról kinyomtatott üzenetekkel, amikből kiderül, hogy az osztályteremben csókolózott a tanárnővel.

Bergmann eközben ráadásul el volt jegyezve, (volt) vőlegényét sokként érték a hírek, nem elég, hogy menyasszonya megcsalta, de ráadásul egy tizenegy éves fiúval.

„Az esküvőt határozatlan időre elhalasztották, és valószínűleg meg se fog történni”

– nyilatkozta a vőlegény egyik barátja a Daily Starnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: