KÉK HÍREK
A Rovatból

Két férfi támadt egy Kertész utcai kocsma előtt álldogálókra, többeket csúnyán megvertek

Az Index azt írja, valószínűleg alkohol és drog hatása alatt álltak, szabályosan ámokfutást rendeztek.


Az Index szerint február 21-én éjszaka két férfi megvert több embert is, akik a VII. kerületi Vittula szórakozóhely környékén, a Kertész utcában álltak. Szemtanúk szerint alkohol és kábítószer hatása alatt álltak, a szomszédos házból jöttek ki. Előbb erőszakoskodtak a vendégekkel, majd a segítségükre siető közel harminc ember közül többeket olyan súlyosan bántalmaztak, hogy az egyik szemtanú szerint egy nőnek kirúgták több fogát is, írja a portál.

A sértettek között van egy régóta Magyarországon élő olasz, amerikai és ausztrál férfi is, illetve több nő is.

Az Index úgy tudja, hárman is hívták a rendőröket, végül egy járőr és egy kisbusz érkezett ki. Egyiküknek ugyan azt mondta egy diszpécser, hogy úton van a mentő is, végül a rendőröknek kellett külön szólni, hogy szükség lesz a sérültek ellátására. Többen elmondták, hogy a rendőrök 15-20 perc alatt értek ki a Kertész utcába. Amikor közeledtek a helyszínre, a Kertész utca 4. szám alatti lakóházból egy nő kirohant az utcára, hogy jönnek a rendőrök, és a két verekedő férfi a nővel bemenekült az épületbe. Azt írják, a rendőrök bementek a lakóházba is, de pár perc után kijöttek. Sem a kocsmába, sem a kocsmával szemben lévő Prága nevű helyre nem mentek be szemtanúkat keresni, bár a legtöbben ide menekültek az erőszakoskodó férfiak elől.

Több szemtanú és törzsvendég szerint a furcsa és brutális eset hasonlít arra a több évvel ezelőtti ügyre, amikor ugyanebből lakóházból kiérkező kétes figurák rendeztek ámokfutást a környéken.

Az elkövetőkről és arról, hova menekültek, állítólag videófelvétel is készült, amelyet átadtak a rendőrségnek. Ugyanakkor közvetlenül a kocsma környékén nincs kamera, csak a következő sarkon és a Blaha Lujza tér irányában, a bankfióknál.

Az Index kereste a rendőrséget is, ezt válaszolták: "a Kertész utcában egy férfi előzetes szóváltást követően megütötte a sértettet, majd távozott a helyszínről. A bántalmazott férfi könnyű sérülést szenvedett. A helyszínre 10 percen belül kiérkező járőrök a szükséges intézkedéseket megtették. A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitánysága garázdaság vétség miatt indított eljárást".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Csatornába borult autójával és meghalt a 19 éves kosártehetség, Márkus Péter
A sofőr egy kanyarból kijövet vesztette el uralmát a jármű felett, ami a tengelye körül megpördült. A kiérkező mentőegységek már nem tudták megmenteni a PVSK-Panthers kosárlabdázójának életét.


Fejjel lefelé merült a vízbe egy autó Fonyódnál vasárnap délelőtt, sajtóhírek szerint a balesetben a PVSK-Panthers 19 éves kosárlabdázója, Márkus Péter vesztette életét.

A pécsi klub hétfőn erősítette meg a tragédia hírét a közösségi oldalán, de a fiatal sportoló halálának pontos okát nem közölték.

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 19 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt Márkus Péter, U21-es csapatunk játékosa.”

A klub közleményében méltatta a játékost: „Hatalmas szíve és küzdeni akarása példaértékű volt mindannyiunk számára, emlékét örökre megőrizzük! Őszinte részvétünket szeretnénk kifejezni Péter családjának, barátainak, csapattársainak!”

A Somogy vármegyei hírportál információi szerint a sofőr egy kanyarból kijövet vesztette el uralmát a járműve felett, ami a tengelye körül megpördülve, éppen a tetejére érkezett a mély, vízzel teli árokba.

A fejtetőre állt járműben a biztonsági öv és a víz nyomása miatt szinte lehetetlen a szabadulás, az utastér pedig másodpercek alatt megtelt a zavaros vízzel.

A mentőegységeket vasárnap délelőtt 9 óra után riasztották a fonyódi Niklai utcához.

A helyszínre a fonyódi önkéntes és a balatonboglári önkormányzati tűzoltók érkeztek elsőként, de a mocsaras, nádas terep miatt pallókból és létrákból kellett ideiglenes utat építeniük, hogy megközelíthessék a roncsot.

A mentők és a légimentők erőfeszítései ellenére a fiatal férfi életét már nem tudták megmenteni.A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával vizsgálatot indított a baleset pontos körülményeinek tisztázására.

A Blikk úgy tudja, az autót Márkus Péter vezette, és ő az áldozat. A közösségi médiában is ez az információ terjed.

A mentésről a fonyódi tűzoltók osztottak meg képeket:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Megszólalt a rendőrség: már két eljárás is fut a vagyonmenekítések ügyében
Közleményben reagáltak a sajtóhírekre, megerősítve a hűtlen kezelés gyanújával folyó büntetőeljárást. Saját értesüléseik alapján előkészítő eljárást is folytatnak más, lehetséges bűncselekmények gyanújának megállapítására. Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomoz.


A Magyar Rendőrség közleményt adott ki arról, hogy a sajtóban megjelent, feltételezett vagyonkimentéssel kapcsolatban nyomozás indult.

Mint írták: „a médiában szárnyra kelt hírekben megjelenő, egyelőre feltételezett ún. vagyonmenekítést – tehát a jogtalanul megszerzett pénz és egyéb vagyontárgyak pénzügyi vagy egyéb értékügyletek útján a hatóságok elől való elrejtését célzó tevékenységet – a rendőrség hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen elrendelt büntetőeljárás keretében vizsgálja.”

A hatóság tájékoztatása szerint emellett saját értesüléseik alapján előkészítő eljárást is folytatnak más, lehetséges bűncselekmények gyanújának megállapítására.

Ahogy írják: „Az eljárásokat a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja.”

A rendőrség hangsúlyozta, hogy a nyomozás nem nyilvános, és sokszor a nyilvánosság által alapvetőnek vélt információk megosztása is árthat az eljárás sikerének.

Úgy fogalmaztak: „A »nyomozás érdeke« gyakran a közérdeklődés és tájékoztatás igénye fölött áll.”

Leszögezik, hogy minden körülmények között törvényesen járnak el, és biztosítaniuk kell a legális kereskedelem lehetőségét azok számára is, akikkel szemben valamilyen visszaélés gyanúja merülhet fel.

Kiemelték: „A rendőrség csak azokat az ügyleteket akadályozhatja meg – és azokat haladéktalanul meg is akadályozza – amelyeknél konkrét adat, információ vagy megalapozott gyanú merül fel azok jogszerűtlenségével összefüggésben.”

A rendőrség azt is közölte, hogy a folyamatban lévő eljárásokról jelenleg bővebb tájékoztatást nem adhatnak. Egyúttal egy felhívást is közzétettek: „Kérjük, aki bűncselekményt vagy annak gyanúját észleli akár e tényállás alapján, akár más ügyben, az a lehető legrövidebb időn belül, a lehető legszélesebb körű információkkal együtt hozza azt a hatóság tudomására!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
100 milliós hűtlen kezelés miatt vádat emelhetnek az EU-s pénzek felett őrködő hatóság vezetője ellen
Lezárult a nyomozás az EU-s pénzek felhasználását felügyelő Integritás Hatóság elnöke, Biró Ferenc Pál ellen. A hűtlen kezelés mellett hivatali visszaéléssel és közokirat-hamisítással is gyanúsítják a hatóság vezetőjét.


Vádemelési szakaszba léphet az Integritás Hatóság elnöke, Biró Ferenc Pál és egy társa ellen indított eljárás, miután a Központi Nyomozó Főügyészség befejezte a nyomozást. A hatóság elnökét hivatali visszaélés, közokirat-hamisítás és közel 100 millió forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével gyanúsítják – írta kedden a Blikk.

Az ügyészség szóvivője, dr. Kovács Katalin a lappal azt közölte, hogy az ügyiratokat már meg is küldték az érintetteknek.

„A Központi Nyomozó Főügyészség az Integritás Hatóság elnöke, Biró Ferenc Pál és társa ellen folytatott ügyben a nyomozást befejezte és az ügyiratokat az érintettek részére megküldte, a vádemelésre ezt követően kerülhet sor.”

Biró Ferenc Pál írásban reagált a fejleményekre, fenntartva korábbi álláspontját. „Semmilyen bűncselekményt nem követtem el. A nyomozó hatósággal továbbra is együttműködöm az eljárás során. Az ügyben korábban tett nyilatkozataimat fenntartom” – közölte.

A gyanú szerint Biró a sajátja mellé béreltetett egy másik felsőkategóriás hivatali autót is, amit a feleségének engedett át, ezzel közel 14 millió forintos kárt okozva az Integritás Hatóságnak.

Emellett a nyomozók szerint indokolatlan tanácsadói szerződéseket kötött, és egy családi ismerősét is foglalkoztatta.

Az egyik gyanús tétel egy külföldi székhelyű céggel kötött szerződés, amelynek az lett volna a feladata, hogy segítse az Integritás Hatóság brüsszeli diplomáciai külképviseletének felállítását és működtetését. Erre azonban egy magyar autonóm államigazgatási szerv nem jogosult.

A vádhatóság szerint problémás az is, hogy az elnök az egyik, szükséges végzettséggel nem rendelkező családi ismerősének biztosított munkát bruttó kétmilliós havi fizetésért. A férfi a létrehozni tervezett, úgynevezett Integritás Akadémia tantervének kidolgozásában vett részt.

Az akadémia tematikája olyan, a hatóság feladatköréhez nem kapcsolódó témákat is tartalmazott, mint „A halál hagyományos és modern értelmezése és a létkorrupció összefüggései”.

A tananyagban szerepelt „A halál utáni exisztencia és az integritás helyreállítása” is. A férfi mintegy hathónapos jogviszonya alatt közel 12 millió forint juttatást kapott.

2025 januárjában a Központi Nyomozó Főügyészség több helyszínen, köztük az Integritás Hatóság székházában tartott kutatást, és gyanúsítottként hallgatta ki Biró Ferenc Pált. Az elnök akkor is tagadott, és közleményében azt írta:

„A hűtlen kezeléssel és hivatali visszaéléssel kapcsolatos gyanú alaptalan, ellene panasszal éltem. A mai napon kifejezetten a személyemet támadták, és ezen keresztül az Integritás Hatóságot kívánták ellehetetleníteni.”

Biró egy sajtótájékoztatón később arról is beszélt, hogy szerinte az eljárás „felsőbb utasításra” indulhatott, és az időzítést összefüggésbe hozta azzal, hogy a hatóság éppen a Rogán Antal alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatalt vizsgálta.

A gyanúsítás elleni panaszát az ügyészség elutasította, 2025 februárjában pedig újabb bűncselekményekkel bővítették a gyanú körét, ekkor már 87 millió forintos károkozásról volt szó.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
A kávézó vendégei mellett csapódott a falba egy autó az Üllői úton – csak a szerencsén múlt, hogy nem lett tragédia
A VIII. kerületben csapódott a falba az autó, ahol éppen akkor többen is ültek az érintett kávézóban. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a helyszínről egy férfit és egy nőt szállítottak kórházba.


Előbb a kerékpársávot védő oszlopokat döntötte ki, majd egyenesen egy kávézó falának csapódott egy hófehér elektromos Volkswagen kedd délután Budapesten, a Corvin köz mellett. A baleset a VIII. kerületben, a Kisfaludy utca és az Üllői út kereszteződésénél történt. A Metropol információi szerint a jármű a Kisfaludy utcából kanyarodott ki, majd szinte azonnal az úttestet a kerékpársávtól elválasztó oszlopoknak hajtott. Az ütközés után az autó nem állt meg, hanem áttörte az oszlopsort és az épület falának rohant, ahol egy kávézó működik.

A bent ülő vendégek a hangos csattanásra szaladtak ki az utcára.

Az autót egy nő vezette, akinek a baleset után segítettek kiszállni. Bár zavarodott állapotban volt, beszélt a szemtanúkkal, köztük két, éppen arra járó szabadnapos orvossal is. A mentők perceken belül a helyszínre értek, mivel a közelben jártak, és a sérült nőt az esetkocsiba segítették. Az Országos Mentőszolgálat közlése alapján a helyszínről egy 90 év körüli férfit további vizsgálatokra, egy 80 év körüli nőt pedig könnyebb sérülésekkel vittek kórházba. A baleset pontos okát egyelőre vizsgálják.

A helyszínen többen arról beszéltek, hogy a sofőr az oszlopoknak ütközve megijedhetett, és a lap szerint „vélhetően ijedtében egy újabb gázfröccsöt adhatott”. Felmerült a hirtelen rosszullét lehetősége is. A baleset egy különösen forgalmas szakaszon történt, ahol a járdán és a kerékpársávon is sokan közlekednek. Ezt erősítette meg egy szemtanú is, aki szerint csoda, hogy nem történt nagyobb baj.

„Ez egy forgalmas járdaszakasz, csoda, hogy éppen nem sétált itt valaki, vagy nem biciklizett erre senki. Ahogy láttam, mást nem tettek be a mentőbe, csupán a sofőr hölgyet, reméljük, hogy ő sem sérült súlyosan”

– mondta egy arra sétáló asszony. A rendőrség a helyszínelést megkezdte, a baleset körülményeit vizsgálják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk